Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-08-15 / 34. szám
FÓRUM Mi így csináljuk Libád (Lubá) község az Érsekújvári (Nővé Zámky) járás legkisebb falvainak egyike. Az 517 lelket számláló falu fél évvel ezelőtt új kultúrházat kapott. A többcélú, korszerű létesítményt fenntartó szervei (a hnb és az efsz) igyekszenek a küldetésének megfelelően működtetni. Jelenleg a szállodai része is üzemel az aratók részére, a szövetkezeti tagság és a falu lakosságának étkezését egy modern konyhai felszereléssel és étkezővel biztosították. Itt végre méltó helyet kaptak a kulturális rendezvények is. Az állandó kiáliítóteremben a közelmúltban a Csemadok alapszervezete és a nőszervezet néprajzi kiállítást rendezett. Meglepően szép válogatásban kerültek bemutatásra a régi szőttesek, mezőgazdasági eszközök és egyéb régi használati tárgyak. A kiállítás legtöbb darabját Kiánek Ferenc bélai (Belá) lakos kölcsönözte. Helyet kaptak itt a jelenkor kézimunkái is. A gondos összeállítás, a kiállítás rendezése is arról tanúskodik, hogy Libádon tiszteletben tartják a múlt tárgyi emlékeit, s talán még egy állandó néprajzi szoba létrehozása is megvalósítható, mondta a helyi népművelő és Kürti Anna, az óvoda igazgatónője, a kiállítás fő szervezői. DÁNIEL ERZSÉBET Röviden Az embernek élele minden szakaszában éreznie kell. hogy kötődik valahová, hogy munkáját mások is figyelemmel kísérik. Éreznie kell a hozzá hasonlók közelségét, akiknek elmondhatja gondolatait, véleményét. Néha az emberi közelség hatásosabb minden antibiotikumnál. Úgy gondolom, hogy Bussán (BuSince) ezt a célt szolgálja a Nagykürtösi (Veíky Krtís) Jnb szociális osztálya kezdeményezésével létrehozott nyugdíjasklub. mely „kapui mögött"’ 1968 óta lehetősége nyílt az idősebb generációnak megvitatni problémáit, közösen tölteni a szabadidőt. Ili sem hinnénk, hogy az öreg nénik és bácsik milyen élvezettel készülnek az összejövetelekre, és amíg egészségük engedi, nem zárkóznak el a társadalmi munka elől. Kőműves Margitnak, a klub elnökének segítségével lehetőségem nyílt megismerni tevékenységük néhány momentumát, s azokat a problémákat, melyek akadályozzák amúgy jó munkájukat. Problémák? Igen, ezekkel a bussai ..öregek” is találkoznak. Nem tudnak a számukra állandó helyiséget biztosítani, amelyet saját elképzelésük szerint berendezhetnének. amelyről elmondhatnák: ez csak a miénk! Jelenleg a kultúrházban más szervezetekkel kell megosztozniuk az amúgy sem nagy helyiségen. így természetesen a fiatalokkal is. Ahogy a klub elnökétől megtudtam, bizony nem nagyon tartják tiszteletben azt, amit az idősebbek elkészítettek maguknak. Gyakran történik meg. hogy megrongálják a berendezést, rendetlenséget hagynak. Hogy a nemzedékek közötti eltérés megnyilvánulása volna ez a jelenség? Nem hinném. Itt egy kissé több megértésre és toleranciára volna szükség, természetesen mindkét oldalról. Közösen kellene megoldani ezt a problémát, hisz a nyugdíjasklubnak 60 tagja van, s ez már eléggé tekintélyes létszám ahhoz, hogy számba vegyék igényeiket, mert hisz ha egy szervezetnek nincs tető a feje fölött, nem biztos', hogy továbbra is fenn tudja tartani magát. — Előre kidolgozott terv alapján szervezzük az akciókat — mondja Kőműves Magda, majd folytatja: — Elvállaltuk a temető gondozását és tisztítását. Megpróbáljuk az elhanyagolt sírokat rendbe tenni. mert mi. idősebbek már gyakrabban gondolunk arra, mi lesz majd, ha a mi sírjaink is így ei lesznek hanyagolva. Senki se higgye viszont, hogy tevékenységünk csak erre korlátozódik. Minden évben kirándulásokat szervezünk (nemrégiben Bojnicén jártunk), és igyekszünk segíteni az elhagyatott, magányos embereket. Megpróbáljuk őket magunk közé hívni, mert hisz aki 1910-ben született, mint pl. a Garay házaspár vagy Dobra Gizus néni, aki már 77 éves, éppúgy igénylik a szeretetet, mint a kisgyermekek. A nyugdíjasok örömmel járnak a klubba. Kézimunkáznak, főznek, előadásokat hallgatnak. (Itt viszont helyénvaló még egy megjegyzés: az előadók gyakran ígéretük ellenére sem jelennek meg. Ilyenkor a tagok elveszítik bizalmukat, s legközelebb ők sem jönnek el.) Verseket, népdalokat gyűjtenek. Egyszerű emberek. akik elhatározták, hogy életük alkonyán napjaikat azokkal töltik el, akik korban és gondolkodásban is hozzájuk hasonlítanak. BALOG BEÁTA Mindenféle Előfordul, hogy az ember ugyanazon Iskolaépületbe járt egykoron, mint most az unokája. Velem is ez történt és elfogott a nosztalgia, amikor első ízben kísértem fel az osztályba a síkosra gyúrt lépcsőkön: ennyi év telt ej én már nagymama lettem, s az alma materon alig látszanak az évek! Itt-ott belekapkod az idő foga, de azt gondos mesteremberek keze kijavítja, megszépíti, hogy sok kis nebuló fejébe önthessék még itt a tudást. Vannak dolgok azonban itt is, ebben az iskolában, amik fölött meg-megá/lok s szeretném visszaforgatni az éveket, hogy akkori valójukban kerüljenek elém. Például az iskolaudvar. Csupa díszfa, cserje, rózsabokor és virág volt az iskolakert, a bokrok tövében padok. Ide jártunk le naponta a nagyszünetben sétálni, futkosni, ugrálni, megmozgatni csontjainkat. De gyönyörű színpompás és illatos volt itt minden tavasszal és ősszel! Nyáron pedig egy-egy napra szolgálatot vállaltunk a pedellus bácsi mellett, öntözgettük a kertet, hogy ki ne száradjon. Az udvaron volt még egy sportpálya is, ahol labdajátékokat játszhattunk bármikor tanítás után is, télen pedig, amikor megérkeztek a fagyok, ez volt a „házi" korcsolyapálya. Délutánonként és szünnapokon itt korcsolyáztunk, és farsangon micsoda karneválokat rendeztünk a jégen! Még a háborút követő években is — emlékszem — megpróbálkoztak néhányszor itt jeget önteni, de aztán a pedellus bácsik biztos fáradságosnak találták ezt a munkát, meg a kertápolást is. Most évek óta már csak építőanyag-lerakat meg szeméttároló az udvar. Ki vannak zárva innen a gyerekek; s jóformán évek óta az iskola tornaterméből is. Nem tudom pontosan, mikor kezdték el javítani hol a parkettet, hol az ablakokat, hol a radiátorokat; hol festik, hol mázolják, hol mást csinálnak, de a tanulók csak nem jutnak be a tornaterembe. Vannak . évfolyamok, vannak tanulók, akik tán sohasem kóstolhatnak bele, milyen is egy igazi tornaóra, milyen is tehet az iskola tornatermében a sok tornaszeren jót tornászni. Ott, ahol nekünk, a mostani alsó tagozatosak nagymamáinak egykoron olyan nagyszerű tornaóráink, testnevelési vetélkedőink voltak, annak idején, amikor még nem volt divatos hangoztatni, mint ma, hogy gyerekeinknek, ifjú nemzedékünknek mindent megadunk egészséges fejlődésük érdekében!-hm-Köztünk élnek Hosszú évek óta ismerem Szikhartné Kiss Zsuzsannát, az Alistáli (Hrobonovo) Alapiskola pedagógusát, a diákok kedvelt tanító nénijét. Ismerem, mint hivatását lelkiismeretesen végző embert, s mint tanítványai nagy barátját. Harmincegy éve tanít, s amióta a tanítók nem könnyű kenyerét eszi, azóta kötelezte el magát a kultúra mellett. Kezdetben felnőtt tánccsoportot vezetett, színdarabokat tanított, műsoros eseteket rendezett. Majd megalakította a gyermekszínjátszó-csoportot, amely nemcsak helyben, hanem a' széles környéken már ugyancsak sok szép sikert aratott fellépéseivel. A Csip-Csirip nevet viselő együttes irányításával az idén a Duna Menti Tavasz első díjasa lett. A na 6
