Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-08-08 / 33. szám
út üres volt. Azt akarom ezzel mondani, hogy nem volt rajta sem ember, sem állat, sem élettelen tárgy. Ezen az úton mentem én. Én ember vagyok. De akármerre néztem, nem láttam senkit. De csak egy bizonyos ideig volt így. Egyszer csak megjelent valaki. Szembejött velem. Kissé magasabb volt nálam, a válla sokkal szélesebb, és kalap volt a Ő azonban elállta utamat, és így szólt: — Álljon meg, uram. Holnap, pontosan hét órakor, eljön hozzám, és kitakarítja a lakásomat. Annyira meglepődtem, hogy csak egy szót bírtam kibökni: — Én? — Persze hogy ön. — De mit jelentsen ez?! — Végre — Nagyszerű porszívó, kész öröm dolgozni vele. Különben lent az udvarban lehet porolni. — Hányadik emelet? Biztosan a hatodik! — Dehogyis! Negyedik. És még lift is van. Láthatja, milyen jó feltételek. — De miért takarítsam én ki az ön lakását?! — Mert már piszkos, és okvetlenül ban kell felgyújtania, mert a kamrában kiégett a körte. — Ez igazán hallatlan!... Néhány filcdarab is elkelne... De minek néz engem tulajdonképpen? — Filc nincs, csak flanel, azt is megtalálja a kamrában. Csak kérem, ne használjon túl sok padlópasztát. Mindig annyi fogy mindenből, hogy nem győzi az ember. tején, nem úgy, mint nekem: én mindig fedetlen fővel járok. Megfelelő arckifejezést öltöttem magamra : energikusnak és szépnek akartam látszani. Azt hittem, minden úgy lesz, ahogy lenni szokott. Egy pillanatra visszatartom a lélegzetemet, hogy be ne hatoljon a tüdőmbe a levegő, amit az ismeretlen kettéhasított, s ami öt körülveszi — aztán elmegyünk egymás mellett. megtaláltam a kellő hangnemet; így kell válaszolnom annak, aki belém köt. — Mit képzel?! Engedjen, kérem, továbbmenni! — Csak semmi izgalom! Hallgasson ide, kérem. Van folyóvíz és törlő is, meg felmosórongyok. — Csakugyan azt hiszi, hogy én ... — A munka látszatra nehéz, ne tagadom, de porszívónk is van. — Miféle porszívó?! rendbe kell hozni egy kicsit. Kötényt is kap. Különben kérem, ne tegyen megjegyzéseket. — De mit jelentsen ez tulajdonképpen?! — Hiszen nem takaríthat kötény nélkül. Különben, ahogy óhajtja. — Nem, nem, a kötény okvetlenül szükséges. De ... hogy merészel... — A kamrában, a fürdőszoba mellett, talál seprűt. A villanyt az előszobá— Azt képzeli, lehet azt csak úgy tessék-lássék csinálni? Ha már nekifog az ember, annyit használ amennyi kell, nem lehet csak úgy csipegetni, mit gondol... — Ne vitatkozzék, kérem. Könnyedén keni, aztán megvárja, míg beszívódik. Padlókefét a szomszédból kér kölcsön. — Hogyhogy, nincs saját padlókeféje? Nem lehetett volna venni egyet? — Ez nem önre tartozik. A szomszédba csak reggel nyolc óra előtt csöngethet be, mert azután mind elmennek hazulról. Megmondja, hogy én kérem. A konyhában a kredencen talál ementáli sajtot, ehet belőle, de ne egye meg az egészet. A lefolyót kipumpálja, a gerániumot meglocsolja, a linóleumot felgöngyölíti, nem ereszt be idegeneket. — És meleg víz van? — Ne szamárkodjon. Van autogejzer, csak a csapot kell kinyitni. Felnőtt ember, ha nem tévedek! — Szóval gáz van? — Persze hogy van. — Félek, hogy gázmérgezést kapok. — Ostobaság. A piszkos törlőket egy helyre rakja. Eltolja a szekrényeket, kiporolja a matracokat, leszedi a függönyöket, megszidolozza a kilincseket; a falat ne fröcskölje be, és az ablakokat törölje szárazra, tisztességesen, mert ellenőrzőm. A rádiót kapcsolja ki, ne hallgassa, mert csak eltereli a figyelmét. Nos, körülbelül ennyi az egész. A viszontlátásra. Elment, rugalmas léptekkel, hátra se nézve. Én utána néztem, míg el nem tűnt. Csak úgy forrt bennem a sértett büszkeség, megsebzett emberi méltóságom. Hirtelen elképzeltem: gyámoltalannak, védtelennek éreztem magam ... hisz nem adta meg a címét! KERÉNYI GRÁCIA FORDÍTÁSA SZKUKÁLEK. LAJOS ILLUSZTRÁCIÓJA nö 14
