Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-08-08 / 33. szám
Mészáros Ottó versei Vágyódások 1. Ha szemünkig érő világba botlunk minduntalan, ez az az erő, mely ránkszabadul, és hajt tovább, a legszentebb visszatérés reményében a lehetetlenből, mely most is önmagát tagadja. Pedig az igazság az, amikor az eltaposodott szivarvégre azt mondom: nincs tovább. Ég és föld között az igazság testetöltése ráébredés is. Éppúgy a száraz gallyon ülő varjak, néha megroppan alattuk egy-egy szélringatta ág. 2. Továbbszövődő álmaink a fojtó ég alatt tengerré ... szeretném azt a tengerkék ruhát, szeretném felcserélni hollófeketével. Félek attól, mit úgy szeretnék, félek, tengerkék húsom megutál. Reggeli manőver Valami többletérzés ezen az ólomnehéz reggelen A lágytojás fémkanál ízével szép vagy mint a legelső egyenes mint az emésztés könnyű sóhaja. Közénk mára csíkos házfalak nőttek Ki ítélkezik csókjaink felett? Ki ébreszti a gyerekeket öblösszájú hajókürttel? Míg a meztelen anyák a város homokóráját nézik. Hangok bizarr skáláját fedezem föl éppen ezen az ólomnehéz reggelen És kissé zavartan ... Inkább a kék falvédőkre terelem a szót. haldokló költőiség krisztusi sebekből felszitál a márvány alkonyat nincs az a csend mely hozzá hasonló lenne és nincs az a jóság amit hozzá lehetne fűzni a méltó utódoknak DANIEL BRUNOVSKt ALKOTÁSA MILOS HERKO Julio Cortázar SZÉTMÁLLÓ CSEPPEK FARKASOK NYOMÁBAN (menekülés ?) Nem is tudom, nézd, milyen borzalmasan esik. Örökké csak esik, kint sűrűn és szürkén, ide az erkélyre meg hízott, kemény cseppek vernek — platty! —, és szétlapulnak, mint a pofonok. egyik a másik után. olyan undorító. Most egy kis csepp jelenik meg az ablakkeret tetején, reszket az égbolt fényében, mely ezer tompa csillanásra bontja, nőttön-nő. már-már leesik, de nem esik le. még mindig nem esik le. Tíz körömmel kapaszkodik, nem akar leesni, látni, hogy még a fogával is tartja magát, közben egyre csak nő a pocakja, kövér óriáscsepp lett belőle, méltóságteljesen csüngedezik, és egyszer csak zutty, ott szalad, platty, szétmállott máris semmivé lett, csak egy kis csuszamlósság a márványon. Akadnak azonban olyanok is. amelyek öngyilkosok lesznek, alighogy kisaijadnak az ablakkereten, máris felhagynak a reménnyel, és alávetik magukat, mintha látnám, ahogy beleremegnek az ugrásba, a lábacskáikkal elrugaszkodnak, a tulajdon sikolyuktól mámorosán hullanak le a semmibe, s elenyésznek. Szomorú cseppek, gömbölyű, ártatlan cseppek. Isten veletek, cseppek. Isten veletek. Csép Attila fordítása Ma először próbáltam ki felbőszült állaton azt a fogást, amelyről olvastam: a kertek palánkjai mellett elhaladva a farkaskutyák vad, éhes ugatására azzal válaszoltam, hogy négykézlábra ereszkedve némán a megvadult állat szemébe néztem. A kutya ideges lett, nyugtalanul csóválta a farkát, és azonnyomban elhallgatott. Hirtelen messzire futott a kerítéstől, tőlem. Kedvet kaptam, hogy az összes farkaskutyán kipróbáljam ezt a módszert. Palánktól palánkig kúsztam a kertekbe zárt farkaskutyákhoz. Más-más kutyák előtt találtam magam, azt hiszem, már nem féltem annyira, mint az elsőnél, és térdeplésem sem volt már igazi. Ám egy kutya már nem hagyta abba az ugatást, mint az első. Egyfolytában vadul ugatott, csak akkor hallgatott el, amikor már továbbmentem. Hátrafordultam: a kutya szemében diadalmas érzést láttam. Vajon a megvadult állat tudja-e, hogy térdeplésünk igazi vagy csak látszat? Hogy már csak félelemmel teljes odaadás nélkül térdeplünk le előtte? Karsay Katalin fordítása nő 15
