Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-01-10 / 3. szám
dr. Braunsteiner Tamás PRIKLER LÁSZLÓ FELVÉTELE azt a kérdést, hogy mi a felelős az életmódért ? Egy biztos, védelmet az ember csak a körülötte levő társadalomtól remélhet. Ha itt bajok vannak, sérül az ember, de sérül akkor is, ha sok az erőbedobás, és nincs cél, eredmény. Ez azonban már nem az orvosok gondja. — Az utóbbi időben egyre több a panasz az egészségügyre. Ön hogy érzi magát mint orvos és balesetsebész? — Válaszoljam talán azt, ahogy az egészségügyünk?! S most ne a külcsín után ítéljen! Végül is, az egészség a mai értelmezés szerint nem azt jelenti, hogy valaki nem beteg, ennél sokkal több: a teljes szellemi, fizikai, társadalmi jólét állapota szükséges hozzá. Mondtuk már, nem tudjuk tudomásul venni, hogy az egészség érték, pedig a már említett egészségügyi törvény szerint is állampolgári kötelességünk (!) gondoskodni róla. És ezzel a tudomásulvétellel nemcsak egyéni, hanem társadalmi szinten is bajok vannak. Más szempont, hogy mivel a betegség kezelése állampolgári jog, amivel élni lehet (kell), sokan visszaélnek vele. Az egészségügyi ellátás ezáltal, hogy mindenki számára elérhető, a szolgáltatások szintjére süllyedt. Az emberek sok esetben okosabbnak, képzettebbnek hiszik magukat orvosuknál, gyakran hiányzik a bizalom. Az igazság érdekében el kell mondanom, hogy nem mindig alaptalanul. Mint az egész iskolaügyben, az orvosképzésben is van mit tökéletesíteni, de az orvosok továbbképzésével is vannak problémák. Az Orvostovábbképző Intézetben dolgozom már ötödik éve; és bizony távolról sem elegendő a továbbképzésre kerülő orvosok száma; a csereutakról, tapasztalatcserékről stb. inkább ne is beszéljünk. Kórházainkban az orvosok túlterheltek, a körzeti orvosoknál óriási a betegforgalom, pedig megoldást szerintem csak egy nagyvonalúbban szervezett alapellátás jelenthet. — Térjünk vissza a balesetekhez. Ön mit kívánna az új évben? — Az elmondottakból nyilvánvaló: balesetmentességet mindenkinek! NAGYVENDÉGI ÉVA Gyakran olvashatunk arról, hogy a balesetek jelentős részét meg lehetne előzni. Azonban ha közelebbről megvizsgáljuk a dolgot, kiderül, hogy a balesetmegelőzésről nagyon bizonytalan elképzeléseink vannak. Kevesen tudják, mit is jelent valójában ez a kifejezés: nem használjuk, ahol éppen szükséges; és légióként nem olyan módon és formában, ahogy a modern értelmezés megkívánja. Beszélgetésünk dr. Braunsteiner Tamással — akit ezúton szeretnénk olvasóinknak bemutatni — valójában egy kiváló balesetsebész munkájáról szól. Természetesen nem csupán erről, hiszen bármelyik gyakorló orvossal beszélgethetnénk, nem kerülhetők ki azok a negatív jelenségek, melyek a társadalomban, az egészségügyben, egészségügyi szemléletünkben, gyakorlatunkban fölgyülemlettek. — Balesetsebésszel az ember általában nem kívánt helyzetekben találkozik. Mit jelent ez az orvos számára ? — Talán kevesebbszer hallja, hogy köszönöm. Tény, hogy amit egy laikus az orvostudományról elképzel, életmentés stb. — az egy balesetsebésznek mindennapi dolog. Az orvos számára óriási kihívást jelent ez a munka, többféle értelemben is. Gyors helyzetfölismerést, határozottságot kiván, az orvosnak itt és most kell dönteni és vállalni döntése következményeit. A sérült kiszolgáltatott, az ö oldatán csak a határtalan és tehetetlen bizalom van, amit előlegbe megszavaz, és aminek meg kell felelnünk — és amivel nem szabad visszaélnünk. Azt mondják, hogy a jó sebésznek egy (jó) belgyógyász erényeivel is rendelkeznie kell. A balesetsebészetben ugyanis a fegna-Előzze meg! gyobb jelentősége a sérültek prognosztizálásának van. Hogy miért ? Itt is több szempont érvényes. A jó diagnózis fölállítása amúgy sem egyszerű feladat. Ugye, ha az ember megbetegszik, elmegy az orvoshoz, az orvos megvizsgálja, szakvizsgálatokra küldi, tehát van ideje a diagnózis megállapítására. Mig egy balesetsebésznek mindenfajta előzetes kivizsgálások nélkül, percek, néha másodpercek alatt kell dönteni a diagnózisról, s annak alapján a terápiáról: vagy azonnal megműti a sérültet, esetleg van még lehetősége néhány kivizsgálásra stb. — a lényeg: a kapcsolódásokat ugyanúgy kell ismernie, mint egy belgyógyásznak. A helyes prognózis kulcsfontosságú az orvos számára — miközben nem kísérletezhet módszerekkel és gyógyszerekkel —, különböző, első pillantásra összefüggéstelen jelek alapján kell bizonyosságot nyerni arról, mennyire súlyos, esetleg halálos a sérült állapota. Többek között ezért is olyan fontos területe a kutatásnak a prognosztizálás. — Ön előadásokat tart németül, angolul, nemegyszer járt tanulmányúton a Szovjetunióban, dolgozott az Országos Baleseti Intézetben Budapesten, Bécsben, a Lorenz Böhler Baleseti Kórházban, legutóbb az USA-ba hívták meg egy tanulmánya alapján. Azt tekintve tehát, hogy hol is tartunk elméleti fölkészültség, ellátottság, fölszereltség stb. dolgában, van némi tapasztalata. — Nem kell szégyenkeznünk, de ami a műszaki ellátottságot és fölszereltséget illeti vagy a szakmai továbbképzést, az információáramlást, az itteni tudományos eredmények (világ/kongresszusi szinteken történő bemutatását — meggyőződésem, hogy kevés az a pénz, amit a nemzeti jövedelemből erre fordítunk. Hiszen azt is, hogy az egészségügyi ellátás leromlása bizonyos területeken szintén az alulfinanszírozásból ered. Hogy példákat soroljak : Bécsben az a kórház, ahol tanulmányúton jártam, a Balesetbiztosító Intézet kórháza volt, ami azt jelenti, hogy a biztosító pénzelte, szerelte föl a legkorszerűbb műszerekkel. A kapcsolódás logikája egyszerű. Mivel a biztosító anyagilag érdekelt abban, hogy a kezelési idő lerövidüljön. a kezelés minél hatékonyabb legyen — pénzt ad a fejlesztésre. Természetesen a biztosítási összegek is magasabbak, mint nálunk, ahol a biztosító és egészségügy között nincs elégséges (semmilyen) kapcsolat. A példákért azonban nem kell messzire mennünk, már Magyarországon is kialakult egy jótékony viszony az Állami Biztosító és az egészségügy között: Pl. a Baleseti Intézetben az arthroszkópiához szükséges (izületi tükrözés) műszerek java részét az Állami Biztosító vásárolta. Vagy másik példa, bár más vonatkozásban: a gyógyítás gyakorlata Európa nyugati felén, ami a miénktől különbözik és amit mélyen antihumánusnak és a mi etikánkkal összeegyeztethetetlennek tartok. Nyugaton a súlyos, bizonyos halálozási index alapján menthetetlen eseteket — teszem azt, a súlyos égési sérülteket — nem gyógyítják. A vég úgyis sejthető, ezért nem invesztálnak pénzt, drága gyógyszereket... — Ön a véradás fontosságáról nemcsak beszél, hanem jó példával jár elöl: negyvenszeres véradó. Ebből is kitűnik, ismeri a vér értékét. — A vérnek normális értéke van. Hogy ez valójában milyen: gondolom, az örményországi katasztrófa tévéfelvételei után nem kell magyaráznom. — Térjünk vissza a balesetekhez. Láttam egyszer egy megdöbbentő plakátot: kiterített emberek a sztrádán, alul az írás: Franciaországban ennyi és ennyi halálos kimenetelű közlekedési baleset volt 1987- ben. Aztán hallottam a mi adatainkat, melyek szintén elég magasak. Pedig a közlekedési balesetek csak egy részét teszik ki a szerencsétlenségeknek. Nem vagyunk elég óvatosak: — Habár nem vagyok hive a felvilágosításnak, helyesebben az arányaiban nem összehangolt fölvilágositásnak, mert az sokkal többet árt, mint használ, azt kell Előzze meg? mondanom, hogy itt is új módszerekre van szükség. Megrendítő plakátokra, brosúrákra, segédanyagokra, a film, a videó kihasználására, hogy ráébresszük az embereket felelősségükre. Hogy fölismerjék, bár az egészség nem minden, nélküle semmi nincs, és egészségünkre és épségünkre vigyáznunk kell. Sokat elárul az a tény is, hogy a produktív életkorú lakosság körében a táppénzes kezelések legnagyobb hányadát a balesetek adják. Mint balesetsebész naponta tapasztalom, hogy az emberek felelőtlenek, meggondolatlanul kiteszik magukat a veszélynek, meggondolatlanul kockáztatnak, és a baj megtörténte után sem képesek felelősen fölmérni a következményeket. A VVHO jelmondata: „Mindenki az egészségért 2000-ig" itt is mozgósító erejű kell hogy legyen. És miért ne lehetne mozgósító erejű a jelszó: „Balesetmentességet mindenkinek 2000-ig." Az adatok riasztóak, sürgősen tennünk kell hát valamit. Ezt célozná a traumatológiai program, melyet a minisztérium elé kívánunk terjeszteni. Tetszik, nem tetszik, meg kell értenünk, hogy egy jó színvonalú, megelőzésre irányuló rendszer és ellátás sokat segíthet, és sok mindent kivédhet. A pénz pedig, amit a berendezésekbe, az intézetekbe stb. fektetünk (fektetnénk) sokszorosan megtérül, hiszen élet- és munkaképes embereket adunk vissza a társadalomnak és a gazdaságnak. Végtére is, az egészségügyi törvény szerint nálunk a hangsúly nem a gyógyításon, hanem a megelőzésen van. — Most itt állandóan arról beszéltünk: az egészség érték, de mi valahogy nem tudjuk ezt megérteni, nem vagyunk eléggé meggondoltak, figyelmesek. Én mégis azt hiszem, a hiba nem csak bennünk van, nem csupán a mi hibánk, hogy túlhajszoltak vagyunk, idegesek, teherbírásunk, tűrőképességünk alacsony. Vagy mindezekért kizárólag mi vagyunk felelősek? — Természetesen mindez összefügg az életmóddal, viszont ha az életmódot tesszük felelőssé, fel kell tenni nő 17
