Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-05-09 / 20. szám

tevéseimet. Ennyire torz bizonyára nnm lesz a jövö nemzedéke. Ez végeredményben nyil­vánvaló, hiszen számítógéphez sem jut ma minden gyerek. Ám mégis sokan vannak, akik éjjel-nappal a programokkal foglalkoz­nak, s éppen miattuk aggasztóak a számító­gépek ártalmai, s ilyen értelemben már el kell gondolkodnunk jövönkről. a jövő nemze­dékről. Aggodalmam akkor nő igazán, amikor tu­datosítom: pontosan az én generációm a felelős azért, hogy jövőnk a rideg és vad számítógépes jövő lesz-e, vagy pedig az emberi értékeket és eredményeket terjesztő számítógépes korszaké. A mi feladatunk, hogy megtanítsuk és megértessük a gyerekekkel az emberi érté­keket, a jót, a szépet... De félek, hogy máris késésben vagyunk. F1ALA ILONA *. ítélet jogerős Az idős nőt szomszédasszonya fedezte lel a lakásban, az ágyon feküdt véresen, te még élt... Ám mire az orvos megérke­zett, már meghalt. A tanúként kihallgatott szomszédasszony elmondta, a sértett tünk. hittel, alázattal szeretettel. Szivet melengető volt osztozni a nézők örömé­ben. mert látva látták és hallották mind­azt. amit rég elveszettnek hittek. Az idő­sebb generáció nem csücsülhet a babérjain, ennyire önzők mégsem lehetünk. Ebből a misszióból hag):junk valamit a jövő Thália mpnöinek is. hadd szárnyaljanak, repülje­nek. és őszintén kívánom, negyvenéves korukra ne nyesödjenek le a szárnyaik. Kedves Teri néni. nekem már nem lenne ?lég türelmem hosszá évikig várni Óze in vóra. akkor már igazából bej'ekhetnék a ;zánágvba. hog)1 a képzeletbeli rénszarva­sok elrepítsenek az igazak mezejére. így hál az angliai Erzsébet kora lejárt. Dür­­■ennuitt öreg hölgye. Örkény Orbánnéja ’eltet, hogy várakozott rám valahol — sajnos, nem találkoztunk. Ami az új pályaválasztást illeti, az nem •s olyan új: régi szerelem. Nem tagadom, a generációváltás megijesztett, akkor kezd­em el komolyabban próbálkozni az írás­sal. Nem volt más kapaszkodóm, csak a szülőfalum — ha baj ért. szülőföldem segítségemre sietett, most is ez történt. Szorgalmasan pergetem gyermekkorom limainak, történéseinek orsóját, s ebbe •nár nem szólhat bele senki, s ez is valami. Hogy egy új toliforgatónak nem örülnek ? — tudomásul veszem, de nem adom fel. Az íj üt nem autósztráda, nem is idillikus lyalogösvény, még göröngyösebb, még iróbáratevőbb. de már ráléptem, és végig teli járnom. Hogy miért! Teri néni. en­tern kemény fából faragtak. Már a falujá­többször panaszkodott unokájára, hogy az megütötte, de ha szidni kezdték a fiatal­embert, mindig pártját fogta. Gyakran mondta azt is, hogy elesett. Egy másik tanúvallomásból kiderült, hogy a vádlott az eset után Veiké Leváre­­ba utazott. A buszon egymás mellett ültek és beszélgettek. Hujsa előbb azt mondta, Bratislavába utazik a nővéréhez, majd azt, hogy egy bfeclavi barátjához, végül pedig úgy beszélt hogy szüleihez utazik Hodo­­nínba. A tanú elmondta, a vádlottat jól ismeri, s tudta, hogy nagyanyjával elég gorombán bánt azt többször is megverte. Az ügyész emberölés bűntettével vádol­ta a 27 éves Maié Leváre-i FrantiSek Hujsát, aki elmondta: 1988 májusának végén be akart fűteni a lakásban, ahol nagyanyjával élt Az idős asszony tiltako­zott, ez őt annyira feldühítette, hogy egy fadarabbal, melyet a tűzhöz készített, homlokon ütötte a nagyanyját, aki akkor az égy szélén ült. Ezután még vagy kétszer pofont kent le neki, és ököllel is megütöt­te. Az asszony a verés után leesett az ágyról. Hujsa állitotta. hogy nagyanyja akkor még élt mert amikor felemelte őt a földről, megkérdezte tőle, miért tette ezt. &után ő elment. Vel’ké Leváreba utazott, majd onnan Breclavba. Hujsa egy későbbi vallomásában azt mondta, a konfliktust az idős nő okozta, mert feldöntötte az ágytálat. Mikor ő fel akarta törülni a padlót, nagyanyja azt mondta neki, hagyja csak úgy. Erre ő dühbe gurult, és pofon vágta a mozgássérült idős nőt, aki háttal az ágyra esett. Ezután ő kiment az udvarra fáért, hogy befütsön. Mire visszatért, nagyanyja már valami összefüggéstelen ró színháztól is megfutamodhattam volna — sokan megtették. Amiért maradtam, annak több oka volt; először is kínálkozott egy soha vissza nem térő alkalom, mond­hatnám ügy is: kihívás, lépni vagy marad­ni. Léptem. Másodszor eljegyeztem maga­mat eg)’ eddig ismeretlen csodával, ahogy Fellegi mondta, „ti vagytok a kisebbség zászlóvivői”, s ráléptünk a teltek mezejére, nem tudtam mit vállalok, de gyönyörű volt. Harmadszor J'elégettem magam mö­gött a visszavezető utat, nem térhettem meg bélyeggel a homlokomon. Visszagon­dolva úgy tűnik, ez volt a legnyomósabb indok, maradnom kellett minden áron. Tudom, jó anyaként féltesz a kudarctól, a csalódások tömkelegétől, a tapasztalat ki­ált benned, bennem viszont a szülőföld sír és jajong. most is lépnem kell. Múltamat nem tagadhatom meg. Azt sem. hogy mi­lyen messziről indultam. Jártam és járom a magam választolta utat. s most új ös­vényt vágok. Nem vagyok sem ijedős, sem gyáva, tahin lesz erőm és bátorságom ahhoz, hogy kiálljam a vesszőfutást is. Hogy mi ez az újabb őrület ? Talán a múlt, ami ma már nem tetten érhető. Régen vajúdik Zoboralja. Az új diagnózis szerint egy süketnémát hoz a világra, s ez fáj. számomra felfoghatatlan. A Napraforgó című regényemben nem véletlenül teszek említést arról, hogy a zárdaiskolából ki­hallatszott Bartók és Kodály csodálatos zenéje. Hol ez a csoda? Hová száll gyer­mekeink ajkáról a dal? Erre miért nem kérdeztek rá? A régi öregek úgy tartották. szöveget mormolt, erre ő újabb pofont kent le neki, majd egy fadarabbal álion dobta. A bírósági tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a vádlott 1988. május 26-án Maié Leváre-i házában minden ok nélkül meg­támadta 87 éves nagyanyját először az ágyra lökte, majd egy fadarabbal kétszer fejbe vágta, koponyacsonttörést okozva neki. Ettől az asszony súlyos sokkot ka­pott, majd kb. másfél óra múlva belehalt sérüléseibe. A bírósági orvosszakértői vé­lemény szerint halálát az életfunkciókat működtető fontos agyi központok sérülé­se, a súlyos sokk és a koponyacsont törése okozta. De súlyosnak minősíthetők a sértett testén talált erős ütésektől szár­mazó sérülések, a külső és belső vérzés­nyomok és a bordatörés is. A pszichiátriai szakvélemény szerint a vádlott szellemileg teljesen beszámítható, lelki zavarban nem szenvedett. A pszicho­lógus úgy nyilatkozott, hogy Hujsa ösztö­nösen cselekszik, a komoly emberi érzé­sek nagyon alacsony fokon fejlettek nála, agresszivitást nem tudja kordában tartani. Mindent összegezve a biróság a bünte­tőtörvény 219. S-a élteimében gyilkosság­nak minősítette Hujsa tettét. Az elsőfokú bíróság, tekintettel a tett súlyos társadalmi következményére, 13 éves szabadságvesztésre ítélte Hujsát, melyet harmadfokú javító-nevelő intézet­be kell letöltenie. A vádlott enyhítésért benyújtott felleb­bezését a legfelsőbb bíróság elutasította.-íkr­aki nem tud harcolni az életéért, megér­demli pusztulását. Szomorú, de így igaz: ez a mi hibánk is. Féltem és dédelgetem a múltat, mert a jelent elhagyták gyökerei. Az idősek halálos ágyukon remegő kézzel simítják unokáik fejét, ezt legalább érzik, de a szavaikat már nem értik. Megbékél­­ten távoznak sorsukkal egy új világba, az anyaföld békésen őrzi múltjukat, évszáza­dos szokásaikat, népmeséiket. Ezért írtam le a zoboraljai népmeséket, a gyermekkor­ból táplálkozó versikéket, találós kérdése­ket és sok mindent, ami mind a múltnak egy darabja. Ezek mind-mind gondosan összekötve várakoznak — hogy mire? — talán eg)1 jó tündérre, aki nem létezik, csak a mesékben. 76-ban jelent meg egy Írásom Az egy tiszta búzaszem címmel. Abban valami olyasmit irtani, ha rám talál az Isten napja, akkor a tenyeremben dédelgetett búzaszemek talán kicsiráznak, s egészsé­ges kalászokká érlelem. Szerencsém volt: a Nőben, a Kis Építőben pár szem már csirát bontott, és hidd: nagyon de nagyon boldog emberke vagyok. Kedves Teri néni! Levelem kicsit hosz­­szú. Ideje megköszönnöm. hog): gondoltál rám Hálás vagyok minden szavadért, hű­séges gyermeked maradiam és maradok. Sok jó egészséget, kiapadhatatlan munka­kedvet kíván tisztelettel és szeretettel: (Ferenczy Anna) u/c i bá’i * v Figyelgetek Alkalomadtán átkapcsolok a pesti képer­nyőre. Bizonyára e lap olvasói is megteszik. Nem árt tudni, hogy határainkon túl, színház­zal, művészettel, politikával hol tartanak. Te­szem ezt különösen olyankor, amikor a tévéúj­ságban azt hirdetik: Telefere. Az a Vitray mindig kitalál valamit, amivel a közönség érdeklődését felkelti, ébren tartja, felderíti, vagy elgondolkodtatja öt. Figyelem Vitrayt azóta, mióta ígéretét egy fogadás elvesztése után betartotta, és teljesen felöltözve ugrott az úszómedencébe. Sajnos, azóta nem ugrott, viszont felfedezett részünkre egy dollármamát, akinek szinte olyan sikere van Magyarorszá­gon, mint a néhai Gábor Andor „Dollárpapájá­nak". Szóval ötletes ember az a Vitray. A közelmúltban — például — előhívott a háttért szolgáló függöny mögül egy fiatalembert, akit — ha jól emlékszem — Sebeök néven muta­tott be, s aki azután leült a felkínált fotelba, és elmondta, hogy megírt már két könyvet, mefy­­tyet a levegő tisztaságát, a flóra és fauna, vagyis a növény-, az állat- és madárvilág védelmét kívánja szolgálni. Teszi ezt azért, mert félti a világot az elkopárosodástól: egész­ségünk megmentése érdekében kíván munká­jával demonstrálni. Mint mondta, két kötetet már megírt, a harmadikat pedig a budapesti állatkert valamelyik ketrecében kívánja „elkö­vetni". Elkövetni — írom, mert hétköznapi eseményekre beállított agyammal és fantázi­ámmal, nem tudom, hova helyezzem ezt az urat. Zárt intézetbe semmi esetre sem, mert oda ő maga kívánkozik, és egyébként is telje­sen normálisnak hatott. El se hittem, illetve tréfának fogtam fet a dolgot, míg ama bizo­nyos függöny mögül elő nem lépett a buda­pesti állatkert igazgatója, és helyet foglalva a Sebeök úr mellé tett másik fotelban, kijelen­tette, hogy az urat már várja az általa irányí­tott intézményben egy ketrec. Mikor ezt kije­lentette, komoly maradt ö is, Sebeök úr is. csak Vitray mosolygott, no meg a közönség. Én azonban gondolkodni kezdtem, működésbe jött említett fantáziám. Lelki szemeimmel már láttam a műalkotót ketrecében. Alkotóműhe­lye előtt tömegesen a bámulóit. Természete­sen nem majmokat és nem kengurukat ha­nem felnőtt budapesti lakosokat, akik közül, tehet, sokan azt hitték, hogy a súlyos pesti lakáshiányt kívánja a ketrec lakója szemléltet­ni. Már láttam is az íróasztalt melyen a ketrec lakója alkot, feltehetőleg összkomfortos a ket­rec, különben hiába demonstrál. Valamelyik osztályon felüli étteremből nyitván kosztot is behordanak neki, amit osztályon felüli evőesz­közzel fogyaszt el. Vagy esetleg anélkül? Vég­tére is: rács mögött van... Rács mögött! Szent Kleofás, hogy mennyifé­le rács van a világon, és mennyiféle intézet­ben! Biztos, hogy jó helyen demonstrál az az úriember? No persze, ezt Vitraynak kellett volna tőle megkérdeznie... *P / C/7JLA*. nő 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom