Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-05-09 / 20. szám
Röviden Mozgalmas napja volt április 2-a a kürti (Strekov) Csemadok alapszervezetnek. A Csemadok 40 éves jubileuma alkalmából sikeres irodalmi délutánt rendezett, amelyen felléptek a kassai (Kosice) Thália Színpad művészei: Kövesdi Szabó Mária és Pólós Árpád. Petőfi és a Csehszlovákia magyar költők verseivel szép élményben részesítették a nagy létszámú közönséget. Ugyanekkor a Csemadok kultúrcsoportja sikeresen szerepelt Udvardon (Dvory n. Z.), a Tavaszi szél... járási népdalversenyén; a vegyeskar, Kajan Erzsébet és Kálazi Monika továbbjutott a kerületi versenybe. BERTA MÁRIA A Kassa (Kosice)-vidéki járásban 1944- és 1945-ben 38 napon át folytak a harcok a városkák és falvak felszabadításáért. Minden városi és helyi nemzeti bizottság épületén emléktábla van, mely által a lakosság háláját és köszönetét fejezi ki a felszabadításért. 17 emlékmű is eszünkbe juttatja azon 25 ézer szovjet katona bátor cselekedeteit és tetteit, akik járásunkban lelték halálukat, hogy boldog hazában élhessünk. Május kilencedikén megállunk az emlékműveknél és emléktábláknál, s néma csendben tisztelgünk az elesett hősök előtt. Kifejezzük hőn áhított vágyunkat: békét akarunk. Nem akarjuk, hogy az emlékművek és emléktáblák száma a világon tovább szaporodjon. IVÁN SÁNDOR Játékháborúk Korunk csodáinak számítanak a nagy teljesítményű számítógépek, ám mégsem mondhatjuk, hogy sokan elcsodálkoznának egyegy számítógép láttán, hiszen már majdnem annyira elterjedt és megszokott, mint a tévé vagy a hűtőszekrény. Sőt, merem állítani, hogy annak idején az első tévékészülék sokkal nagyobb meglepetést és csodálatot váltott ki a családban, mint ma egy számítógép. Csakhogy arra a kérdésre, melyik tudományos-műszaki vívmány határozhatja meg döntően jövőnket, a szociológusok és közgazdászok egyértelműen azt felelik, hogy a számítógép. Ám, ha a jövővel akarunk foglalkozni — bármilyen értelemben —, előbb vagy utóbb az ember kerül a vizsgálódás középpontjába. Ez természetes, hiszen az ember a történelem fő alakítója. Tehát a jövő képével elsősorban a számítógép és annak kezelője, az ember kapcsolható össze. S a jövő generációi: a mai gyerekek. Tudvalevő, hogy gyerekeink már az első osztálytól kezdve játszva dolgoznak a matematika logikai szabályaival. Belelapozgatva munkafüzeteikbe — valljuk be — olykor hosszas töprengés után jövünk rá a feladat logikájára. Az is köztudott, hogy a gyerekek sokkal hamarabb megtanulják a számítógépek kezelését, mint a felnőttek. Fantáziában, gyorsaságban jobb eredményeket érnek el. Tavaly vállalatom szakszervezeti üdülőjében tartottuk meg a gyermeknapot, szép környezetben, a Kis-Kárpátokban. Megszokott, évente ismétlődő program várt ránk: labdajátékok, sportverseny, diszkó... De még valami, ami azelőtt nem volt: számítógépek! Az üdülő egyik szobáját kinevezték komputerteremnek. Tévékészülékekhez kapcsolt, vezérlökarokkal ellátott számítógépeken lehetett bemutatni, „ki mit tud". Az udvarról szép lassan eltűntek a gyerekek, s a zsúfolt szobában töltötték az egész napot: játszottak. Az egyik számítógép programja alapján egy elektronikus emberkét kellett kivezetni a labirintusból, ahol számtalan veszély fenyegette: csapdák, váratlanul felrobbanó aknák, orvlövészek. Micsoda játék! A másik program aszteroidákat kikerülni pró-Visszhang Tisztelt és szeretett Teri néni! Végtelenül megörvendeztetett leveled. Az ismerős fényképek láttán elém tolakodott a múlt. az a Dávid Teréz-i világ, amelyben négy’ alkalommal szerencsém volt fellépni. Az Asszony és a halál cimi't müvedet a színház tízéves jubileuma alkalmából tűzte műsorára. Boldog szép idők, mennyire örültem a szerepnek . . . nehéz dió volt. sikerre vittük. Nemcsak mi élveztük az előadást, a közönség is. Az a bizonyos negyedik fal mintegy varázsütésre kitárult, a közönség megszűnt csak nézőnek lenni, szerves részévé vált egy-egy előadásnak. Fiatalabbak voltunk, tele lelkesedéssel, nagyobb és erősebb volt a hitünk, akkor még hittünk a tiszta szó igazában, a színház, a színész küldetésének embert formáló erejében. Valóban: a régi színház épületének különös varázsa volt. nagy■ családként éltünk benne. Fellegit, az akkori igazgatót nem véletlenül hívtuk olyasnak. Te pedig. Teri néni. ott anyáskodtál körülöttünk, mintha édes gyermekeid lettünk volna. Leveledből még most is ezt érzem kicsengeni — a féltést, az óva intést, a szereletet. Köszönöm. Sajnos a régi otthon, az igazi. darabjaira hullott, téglái szétporladtak, miként drága hálóztaink csontjai a temetőben. A változó élet vihara kirázott bennünket a fészekből, igaz. van fészkünk. csak otthonunk nincs. Sokan rákérdeznek: miért '! Miért nem harcoltunk jobban ? Miért lettünk társbérlők ? — száz és száz kérdés, amire nem tudni az igazi választ, bármit is mondanék, félremagyarázhatóvá válna . .. Talán azokat illemé a kérdés, akik a döntés jogával éhek. akik kimondták erre a furcsa összeházasításra a kényszerű vagv a boldogító nagy igent. Válasz Dávid Nein tudok elszakadni a fényképektől. Hogy mitől jó a jó ? Hogy mi az igazi siker titka ? Keresem a választ. Talán, ha a mű örök emberi értékek hordozója. De jaj, ha baljós kézzel nyálunk hozzá, hu belemagyarázzuk a nemlétezői, oda a szép és nemes gondolat, a darab aranyai szétgurulnak, hitvány garasokká válnak, a közönségnél többé nem beválthatók, megszületik a nemkívánt torzszülött, amelyre saját szülőanyja sem ismer rá. A közönséget elveszíteni, elidegeníteni nem művészet, de visszahozni már igen. Hál’ istennek erre sokan rájöttek, talán még nem késő. A Nagymama is többek között e gondolatok jegyében született. Ennek nemcsak én. hanem a néző is örül. Kedves Teri néni! Te azért mégis szerencsés írónak mondhatod magad, meglelted azt a bizonyos varázskulcsot, ami a közönség, az emberek leikéhez utat nyitott és nyit. és ez talán a legtöbb. Hirtelen egy verstöredék jutott az eszembe, a címe Létektől lélekig. Bocsánat, ha nem idézem pontosan, az ötvenes évek vége felé szavaltam. Ez a vers csodálatos, mégis olyan szomorú a végkicsengése, találónak érzem az összes művészeti ágra: hot az út létektől lélekig, küldözzük a szem csüggedi sugarát, (s köztünk roppant jeges űr lakik.) De jó lenne, ha az a bizonyos varázskulcs az emberi értelemhez is közelebb vinne! Ke-Teréz levelére vesebb lenne a tévedés, az előítélet, az igaz igaz maradna, függetlenül alkotójától, ha nem perlekedhetünk u tátongó széksorokkal. a csak papíron létező „holt lelkekkel". Minden emberi lélek különös, érzékeny szerkezet, évszázadok öröme, bánata, keserűsége búvik meg benne, a körülöttünk tévő világ egyre változóbb, a tudomány már a mennyboltot ostromolja, csak az ember áll tétován, gyakran nagyon is földhöz ragadtan. Úgy érzem, a hazai kultúrának, beleértve a magyar kisebbséget is, vannak még jeges űrjei, fekete foltjai, ami előtt értelmetlenül állunk, miként a csillagász, ha az ismeretlen végtelent kémleli. Hol sérült meg az emberi lélek ? hol nyesődtek le az elrugaszkodáshoz szükséges szárnyaink ? Lassan minden átértékelődik, értékét veszíti. Eltékozoljuk báló földi űrhajó, szárnyas űrlények ellen iszonyú háború, vagy izgalmas autóverseny sok-sok katasztrófával... Jól tudjuk, milyen meghatározók a gyerek kor élményei egész életünk során. S he elgondolom, hogy az én időmben a papás mamás, a babákkal, autókkal való játszado zás, gyurmázás, gyöngyfűzés és hasonló játékok foglaltak le bennünket, s ha mindezi összevetem a mai elektronikus játékokkal megrémülök. Emlékszem, mennyi elmarasztalás érte akkoriban a játékpisztolyok és puskák gyártóit merthogy a játékfegyverek rossz hatássa vannak a gyerek lelkivilágára. Hát az egymásra tüzelő ürlények? És a többi drasztikus jelenség a számítógépek programjain? Ha ilyen elrettentő játékokat adunk gyere keink kezébe, beszélhetünk-e a számítógépek humánus, az emberért való kihasználó sáról? Mennyi az emberség a képernyör csatázó emberkékben, vagy a felrobbanó versenyautóban ? Félő, hogy az ilyen „csemegéken" felnövekvő nemzedék maga is eldurvul, felnőti korára kiütköznek rajta az elgépiesedés jelei S kérdés, hogy mennyi megértés, belátás marad benne embertársai iránt. Például £ tervezésben a kitűzött célokon túl számba veszí-e az emberi lelkeket is. De vajon gondol-e társai lelkére, aki nem tud elgyönyörködni egy-egy virágzó gyümölcsfában, ak nem talál megnyugvást a zene hangjainál, aki nem képes mosolyogva nézni anyjára, kedvesére ... Szándékosan túloztam el felír legdrágábbat is. amit régen hitnek, szeretetnek. becsületnek neveztek. Hová lett a szavak hitele? Ha az ember megszűnik embernek maradni, akkor hogyan tovább ': Sajnos, a becstelenség, a hazugság éppoly sajátunk, mint a nemes. Látod. Teri néni. teli vagyok kérdésekkel, gondolatokkal, ahelyett, hogy cr leveledre válaszolnék. Én már gyermekként is hittem, hogy nekem jön föl a nap. Az osztagok mellett órákig vártam a Hold feljöttét, ezt a lest nélküli óriást, s amikor kikandikált a szilvájuk mögül félrebiccentett fejjel, akkor is elhittem azért, mert lestem rá. Ten néni. azt hiszem, még mindig nem vagyok igazi felnőtt. Olvasva írásaidat, játszva színdarabjaidat, érzem, hogy valami mély bölcsesség, nagy tapasztalat és emberismeret húzódik meg bennük. Nyilván ennek is megvan a maga titka, s ez nem is valami nagy ördöngösség: ez a tények, a szavak, a gondolatok igazsága, igaza, lélekbe vágó. húsba vágó, mert ebből jut a legkevesebb lemezteleneden, szeretet nélküli világunkba. Sokan kérdezik, miért válók meg a színpadtól. Hidd, nincs mögötte harag, sértődöttség, ezen én már túl vagyok. A kérdezők megfeledkeznek arról, hogy színházunk nem köszinház. Kicsit belefáradtam — nem a színpadi munkába, hanem a nehézségekbe. Úgy gondolom. 1950-tői elég volt. Amit vállaltam, vállaltunk, becsülettel teljesítettük. Szerénytelenül mondhatom: ez több volt egyszerű országcsavargásnál. egyfajta missziót is betöltőt nö e
