Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-05-02 / 19. szám
így zsugorodott az Arat vízzel borított felülete 1961 és 1986 között \ Ha az elsekélyesedés a mostani ütemben folytatódik, ezek a tószakaszok a 2000. évre szárazfölddé válnak Ezt a komor előrejelzést csak határozott mentési munkálatokkal lehet érvénytelenné tenni végzett egy expedíció, amelyet a moszkvai Novij Mir és a tadzsikisztáni Pamir folyóiratok szerkesztősége. valamint néhány országos intézmény szervezett. Az írókból, újságírókból és tudósokból álló nagy létszámú csoport a Pamir gleccsereitől lefelé haladva tanulmányozta az Amu- Darja és a Szir-Darja medencéit, az Arai különböző vidékeit. Vizsgálták az Arai-medencében kialakult ökológiai helyzet súlyosbodásának okait és következményeit. Elemzésükről öszszefogialást készítettek a kormánynak. Üzbegisztáni és kazahsztáni írók javaslatára mindkét köztársaságban társadalmi bizottságok jöttek létre, amelyek az Arai megmentését tűzték ki célul. A Taskenti Állami Bank kujbisevi fiókjánál megnyitották a 000700778. számú csekkszámlát, amelyre az egész országból érkeznek adományok az Araialap javára. VIKTOR ZUJEV. az Aral-88 expedíció résztvevője (A Szovjetunió nyomán) TÖRÉKENY BÉKÉNK A generáció, amely átélte a második világháborút és 1945-ben megélte a béke első napját, biztos volt benne, hogy nem söpörhet végig a világon még egyszer hasonló pusztítás. A következő, a mi generációnk kevesebb illúzióban ringatja magát, tudja, hogy ez nem így van. Minthogy azóta is mintegy háromszáz háború dúlt a Földön. Ma pedig, Hirosima és Nagaszaki, Albert Einstein és Robert Oppenheimer intelme óta, Churchill fultoni beszéde és Truman hidegháborúja óta felgyülemlett atomfegyverek korában az emberiség, az egész bolygó a tét. Az emberiségben azonban óriási a létfenntartási ösztön, a politikusoknak pedig már régebben komolyan számolniuk kell a fegyverkezés elleni közhangulattal és milliók békeharcával. Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1986-ot a béke évének nyilvánította. Ez az aktus jórészt csupán a reményt fejezte ki, hogy a sok-sok évi bizonytalanság és feszültség után enyhüljenek a kiélezett nemzetközi kapcsolatok. Mihail Gorbacsov 1986 januárjában tett, a nukleáris leszerelés általános programjának javaslata, sokaknak — főleg Nyugaton — szépnek, ám utópisztikusnak tűnt. De jelentős változást hozott 1987. S akkor, amikor Mihail Gorbacsov harmadszor találkozott Ronald Reagannel, aláírták a rövid- és középhatósugarú nukleáris rakéták megsemmisítéséről szóló szerződést, ugyanakkor felmerült egy új távlat: a stratégiai támadó fegyverzetek ötven százalékos csökkentése. A háború és béke kérdése ilyenformán azonban nem csupán a nagyhatalmak tárgyalóasztalaira került, hanem több regionális konfliktust is békés eszközökkel igyekeztek megoldani. S míg többek közt a közel-keleti rendezésben is békésebb megoldás tárult fel egy nemzetközi Közel-Kelet konferencia összehívásának lehetőségére (amelyet már több éve szorgalmazott a Szovjetunió a Camp Davidben kezdődött szeparatista tárgyalások helyett), a Kambodzsa- és Vietnam-konfliktus is rendeződni kezdett (a legújabb fejlemények szerint Vietnam feltétel nélkül kivonja csapatait Kambodzsából), addig Közép-Kelet-Európában és a Szovjetunióban egyre több szó esett az új gondolkodásmódról, amely a nemzetközi politikában egyet jelent a nukleáris leszerelés, az enyhülés és együttműködés politikájának folytatásával. 1988 volt az az év, amikor a kétoldalú megállapodás során szovjet és amerikai atomrakétákat kezdtek leszerelni. Ebben az évben ért véget Irak és Irán háborúja, kezdődött meg az afganisztáni szovjet csapatkivonás, született megegyezés a délnyugat-afrikai rendezésről. A Szovjetunióban ez volt a XIX. párkonferencia, az Egyesült Államokban az elnökválasztás éve. Ez volt a szöuli olimpia éve, és ez volt az örményországi földrengés világot megrázó esztendeje. Ebben az évben Ronald Reagan a moszkvai Vörös téren járt, Mihail Gorbacsov pedig New Yorkban töltött egy napot. Ezen a napon a két politikus fö témája — nyugodtan összegezhetjük így: civilizációnk életben maradása volt. Mihail Gorbacsovnak múlt év decemberében, az ENSZ-ben mondott beszédét Sam Nunn amerikai szenátor úgy jellemezte, hogy ez „megváltoztatta a világpolitikai terepet". Gorbacsov a külpolitikai folyamatok fejlődésének új távlatait tárta fel — a világ közvéleményének nem kis meglepetésére —, aminek lényege kétségtelenül az a gondolat volt, hogy az egyes államokat és társadalmi rendszereket elválasztó határoktól függetlenül az emberiség közös problémáit együttes erővel kell megoldani. Fegyveres erejének, harckocsijainak, tüzérségének, légierejének csökkentését a Szovjetunió egyoldalúan jelentette be. A döntést nem matematikai okok motiválták, mert a hagyományos fegyverzetek megközelítő egyensúlya ma is megvan. Az indok a Szovjetunió által meghirdetett „ésszerűen kielégítő szint" koncepciójában van. És, persze, még valamiben: az új gondolkodásban, amelynek követésére szólít fel másokat is. Az ez év elején megtartott bécsi utótalálkozó legrövidebb statisztikája: két évig tartó több mint 600 tárgyalás. Az 1975-ben kezdődött helsinki folyamat elindítóinak — Európa 33 képviselőjének, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviselőinek — nem volt könnyű dolguk, hiszen a tárgyalóasztalon mintegy 160 javaslat várta őket. 1986-ban, amikor a bécsi Hofburgban az utótalálkozó elkezdődött, lehetséges időtartamát még a pesszimisták is csak e9y> egy és fél évre találgatták. A cél egy kiegyensúlyozott záródokumentum volt, melynek megszületése aligha nélkülözhette a diplomáciai kompromisszumokat sem. Egyes pontjainak elfogadása távolról sem jelenti Kelet vagy Nyugat győzelmét, csakis a politikai kompromisszumos megoldások szükségszerűségét. A résztvevők 11 további utóakcióban egyeztek meg, amelyeken külön-külön tárgyalják majd az emberi jogok, a gazdasági együttműködés, a kölcsönös tájékoztatás, a világ kulturális.örökségé megóvásának a földközi-tengeri térség biztonságának és együttműködésének, a békés megoldásoknak a kérdéseit. Március elején kezdték el a Varsói Szerződés és a NATO 23 tagállamának képviselői a hagyományos fegyverzetek csökkentéséről szóló tárgyalásaikat. Minden bizonnyal több reménnyel kecsegtetnek, mint a már tizenöt éve húzódó közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentésröl folytatottak. Az apró lépésektől a látványos, ígéretesebb megoldásokig évtizedek teltek el. Ki tudja, hány évtized kell még ahhoz, hogy „béke legyen az olajfák alatt" és mindenütt másutt?! Hírt adhat-e erről az én nemzedékem? A háború és béke e kérdésére a választ még nem tudhatjuk.-friedrich-A hajdani kikötő hetven kilométerre került a tótól
