Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-05-02 / 19. szám
ába. Ha a munkaadó helyesen tartja nyilván a dolgozót, a nyugdíjkorhatár betöltésekor ebben a kategóriában számolnak vele a nyugdíjintézetben is.-zsebikr ^ Előlegezett bizalom ? Gondolom, senkinek sem tűnik fei. hogy a ledolgozott munkáért járó bért, illetve annak egy részét — az előleget — csak a már ledolgozott hónap második felében kapja kézhez. Nem így a Postai Hírlapszolgálat! Eddig a napi sajtóért járó díjat egy hónapra előre kellett befizetni, majd bevezették a negyedéves előfizetést Nem kis meglepetésemre most már ezzel sem elégszik meg. a Postai Hirlapszolgálat/ A minap a postás már a 3. negyedévre szóló dijat kérte mind a napi mind a hetilapra. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy ez az ötlet nem a kézbesítőtől ered. ennek ellenére nem fér a fejembe! Eljátszogattam a gondolattal: vajon mit szólna a munkaadóm, ha már márciusban beállítanék a bérosztályra, és kérném mondjuk, a szeptemberi fizetésem ?! A hirlapszolgálat ugyanis ezt teszi Még el sem múlt a március hónap, tehát nem teljesítette, nem is teljesíthette kötelességét az 1. negyedévre, de már szemrebbenés nélkül bevasalja a pénzt a 3. negyedévre. Mi lesz akkor, ha — ne adja a sors — közben elmúlok?! Akkor vajon kinek kézbesíti majd az előre kifizetett sajtót? Vagy ezen az illetékesek el sem gondolkodtak? Nekik csak az a fontos, hogy a pénz a zsebükben, illetve a kasszájukban legyen és kész?! Sok itt a kérdés, melyen jó lenne valakinek vagyis a Postai Hirlapszolgálat felelős dolgozóinak elgondolkodnia. NAGY ANDRÁS doh-e valaha is arra. hogy sokkal nagyobb mat tett meg. mint a Becsig, vág}’ akár Prágáig vivőt?! Hogy gondjai, gondolatai nem csapán az anyaföldhöz kötöttek, de szárnyalni is tudnak, jövőben-nmltban is el tudnak kalandozni... S hogy ez a gazdagság egyben megterhelés is, mert aki már a világra gondol, az gondjainak súlyát is jobban érzi. Imponált nekem ez a vékony, egyenes, kán arcú asszony, kendője alól kittiremke, dő őszes hajával. Meg tudja ragadni a kínálkozó lehetőséget, hogy ne csak anyagilag gazdagodjék. Bátor kinyújtani kezét olyan értékek felé, amilyenekre szülei még biztos nem gondoltak. Sokszor találkoztam már üdülésre utazó. kiránduló szövetkezeti tagokkal, de olyannal, aki egyedül vág neki a világnak, először. Most is látotn ahogy nekiindul a városba vivő útnak, megáll, előveszi a térképet, s kissé tétovázva, de elszánt léptekkel megy célja felé.... .___ Mi. dolgozó nők. tudjuk, mit jelent mindenben egyformán helytállni, de ha csak egy kis elismerés jut is osztályrészül, már azt valljuk: Megérte! Szeretet nélkül nem tud élni az ember, s mi. nők.' ezt talán még jobban igényeljük. Beérjük a férj egy-egy meleg pillantásával, gyermekeink egy-egy ölelésével, s akkor vagyunk igazán boldogok, ha szeretetünket van kire pazarolnunk, s ha néha egy kis viszonzást is kapunk. Melengető érzés töltött el, mikor muzslai (Muzfa) lakásán felkerestem nemzetgyűlési képviselőnket, a külügyi bizottság tagját, Gál Juditot. Környékünkön mindenki ismeri, hisz közel 40 falut képvisel a törvényhozásban. Muzsla község lakói közelebbről is látják öt, tudják, gondos édesanya, jó háziasszony, kifogástalan feleség otthon, lelkiismeretes megbízható dolgozó a munkahelyén. Felettesei és munkatársai megbecsülik. Kérdésemre, hogyan tud helytállni már harmadik éve, előbb elgondolkozik, csak azután válaszol. — Mikor a nőszervezet javasolt ennek a funkciónak a betöltésére, nem tudtam mindjárt dönteni. Örültem a bizalomnak, de féltem, hogy nem lesz elég erőm hozzá. Úgy gondoltam, olyan elvárások lesznek, melyekkel nem tud megbirkózni. Férje biztatta : ne riadjon vissza. Ö, ahogy tud, segít. Két napi gondolkozás után fogadta el a jelöltséget, aztán örömmel nyugtázta, hogy megbíznak benne. Hol Prágába, hol Bratislavába, de gyakran utazik. Számtalan értekezlet résztvevője. Ami erejéből telik, mindent megtesz. A helyi nemzeti bizottságok plenáris üléseire is eljár. Hogy egyszerűsítse a közlekedést, a közeli falvakat saját kocsijával járja be, ha távolabbra szólítja a kötelesség, akkor férje is elkíséri. Keserű szájízzel beszél arról, hogy sem az őt javasló szervezet, sem a járási szervek nem kérik számon munkáját. Megbízatásokat sem kap. Ő többet szeretne tenni! Igazi láncszemként képzelte magát a törvényhozó testület és választói között. Ahogy Muzslára került (a hetvenes évek elején), belépett a nőszervezetbe. Tagja volt a menyecskekórusnak. s örömmel nyugtázta, hogy ö is tesz valamit a faluért, ha nem is itt született. Azóta évek teltek, s most olyan érzés keríti hatalmába, a szervezetek nem működnek úgy, mint azelőtt. Nap mint nap találkozik az emberek fásultságával. Bántja öt a fiatalság nemtörődömsége, a társadalmi élet és a tömegszervezetek pangása, az ifjúság devianciája. A családi fészek melege nyújt számára igazi kikapcsolódást. Két fia, a 13 éves Barna és a 10 éves Ákos jól tanul. Megfontolt, komoly gyerekek. Férje sokat segít, nemcsak belátó, kiveszi részét a háztartási gondokból is. Ha valami bántja, nála megértésre talál. A Béke efsz — ahol zootechnikusként dolgozik — vezetősége is méltányolja lelkiismeretességét. Fiaiért dolgozik, bennük látja a jövőt, s hőn óhajtott vágya a világbéke és a boldogság. ULRICH MARGIT Mindenféle Kőművesek dolgoztak a királyhelmeci banképületen. Köriüálványozták. Leverték a régi vakolatot, és keverték az új habarcsot a géppel. Gyorsan. Nem játszadoztak. Dolgoztak becsületesen. Pár nap alatt kész is volt a felújítás. Mindössze egy kerekeken járó tűzottólétraszerű szerkezet maradt az épület mellett. Aznap már nem volt idejük, hogy elszállítsák. Másnap reggel, hogy arra jártam, a létrát a legnagyobb magasságra kitolva találtam, és felborítva. Majdnem kidöntöttek vele egy vas villanyoszlopot. Még szerencse, hogy nem a bank felújított falának esett, mert akkor elölről kezdhettek volna az épület vakolását. És mindezt a hazafelé tartó éjszakai italozók teszik, hogy kipróbálják részeg erejüket. Talán ha elbírja, hazahúzza az udvarára (hogyha majd meggyül a háza, legyen miről eloltani), de mert nehéz volt feldöntötte. Vagy mérges volt? Ki tudja? Régen volt „kidobó ember" is a vendéglőkben, aki a nagyon elázott vendéget hazakisérte. Miért ne lehetne most is? Biztosan sikeres lenne a kísértet. És nem lenne feldöntött létra, szemétláda, kitört facsemete és egyéb tavaszi „rendezkezés" a házak előtt. DEMJÉN FERENC Abratislavai főpályaudvar újságárusa előtt általában hosszú sor kígyózik. Hiszen az újságolvasók tábora nagy. s kénytelenek néhány percig türelmesen várakozni, míg megkapják a folyóiratot, újságot. Sajnos, a sorban állás rendjét nem mindenki tartja be. Egy férfi „bejáratosként" lép be a mellékajtón a trafikosnőhöz, aki — félbehagyva a kiszolgálást — már veszi a különböző újságokból összeállított csomagot. Benne az annyira keresett Express-t is. A férfi távozik. Néhány perccel később egy középkorú hölgy Express hetilapot kér, de legnagyobb meglepetésére az eladónő azt feleli, hogy nem is volt. A hölgy hiába tiltakozik: igenis látta, hogy az imént az a férfi kapott. Az újságárus hajthatatlan. Én meg szomorú vagyok, hogy ott tartunk: már újságból sem tudunk eleget gyártani... Mert e kép nem csak a pályaudvar újságosstandjára jellemző. ISKI IBOLYA Figyelgetek 1962 óta, március 27-én világszerte megünneplik a színházakban a Színházi Világnapot. Előadás előtt üzenetet olvasnak fél, a világ minden színpadán ugyanazt, mellyel a színjátszás rangját szerepét küldetését hirdetik, tudatosítani kívánva, hogy a színjátszás a szépséget a békét akarja szolgálni közönsége előtt. Ennek hatása alatt jutott eszembe egy régi történet Rájöttem az emlékeztetés menynyire ésszerű, és sajnos még mindig aktuális, bár a történet, amit elmesélnek, a húszas-harmincas években esett meg. amikor hazánkban évente két hónapig (tavasszal és ősszel) hivatásos magyar színtársulat működött Előadásait előbb Iván Sándor, később Földess Dezső igazgató vezetésével tartotta. Állandó tagjai a nálunk oly népszerű Tanka Dóra, Újházy Nusi, Ungváry Ferenc voltak, vendégjátékra átrándultak a pesti színházak jelesei, Honthy Hanna. Beregi Oszkár. Törzs Jenő, Bátkay Márton, Rajz János. Rózsahegyi Kálmán. hogy csak párat említsek. Az előadásokat a Szlovák Nemzeti Színház épületében tartották, ahova hetente átrándutt valamelyik bécsi színtársulat is. Az év többi hónapjaiban a magyar színtársulat műsorát vidéki vendégfellépéssel egészítette ki. Nos, egy ilyen vendégjátékról mesétek el egy epizódot, melyet Tanka Dórától hallottam. A történethez hozzátartozik. hogy akkoriban úgynevezett „rivaldafénnyel" egészítették ki a gyér színpadi világítást A rivaldafényt a színpad közönség felé eső, belső peremén felszerelt villanykörték szolgáltatták. Már ahol volt villanyvilágítás. Kisebb falukban a villanykörtekoszorút petróleumlámpák helyettesítették. Erről szól a történet, amit Tanka Dórától hallottam. A nézőtérnek kinevezett korcsmahelyiség tömve, a színpadnak kinevezett emelvényen drámai jelenet játszódott. Talán éppen Schiller Ármány és szere/em-jének nagy jelenete vagy Ibsen Nórája — nem kívánhatják, hogy mindenre pontosan emlékezzem de a történet csattanóját soha nem feledem el. Szóval mikor Lujza — szerepe szerint — a színpadon a halállal vívódon, vagy talán éppen Nóra vett hírt Rank doktor haláláról, a nézőtéren megcsikordult egy szék. komótos, nehéz lépések közeledtek a játéktér felé, a lámpák előtt megállt egy korosabb bácsika. belső zsebéből előkotorászott egy szivart, a rivaldafényt szolgáltató petróleumlámpa fölé hajolt, és lángját felszíva kényelmesen rágyújtott Azután épp oly komótosan ahogyan jön viszszaba/lagott a helyére. Dóra szavát adta, hogy az epizód nem kitalált mese, nekem pedig mindegyik Színházi Világnapon eszembe jut, hogy talán nem is olyan fölösleges a közönség nevetése. Napjainkban ugyan már nincs rivaldafény, és ha van. nem petróleumlámpa szolgáltatja. de fegyelmezetlen közönség még akad. Nem árt tehát emlékeztetni arra, hogy a színház nemcsak mulatság, nem csupán szórakozás, hanem komoly munka, művészet melynek rangja és küldetése van. És nem csak március 27-én. nő 7
