Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-04-25 / 18. szám
CSALÁDI KÖR Az utóbbi években megszaporodott azoknak az eseteknek a száma, amikor az anya gyermeke vezetéknevének megváltoztatása miatt fordul a bírósághoz. A válások számának növekedésével ugyanis emelkedik az újonnan házasodok száma; ma már gyakori, hogy ugyanaz a személy kétszer, sőt háromszor köt házasságot, s mindanynyiszor változik a vezetékneve. Pedig a gyereket az esetek többségében — főleg kisgyerek- és serdülőkorban — a ry n, PASTERAK ERZSEBET BIRONO TÁRGYALÓTERMÉBŐL Milyen néven szólítsalak? névváltoztatás pszichikaiig nagyon megterheli; a szakirodalomban erre számos példát találhatunk. A válás jogerösségét követően az elvált fél egy hónapon belül bejelentheti az anyakönywezetőnél, hogy visszaveszi a házasságkötés előtt viselt vezetéknevét. Ezidőn belül a névviselésről és névváltoztatásról szóló 1950. évi 55. számú törvény értelmében nem szükséges más, csupán a házasság felbontását igazoló bírósági döntés. A közös gyerekek természesen ezután is azt a nevet viselik, amelyiket a születésükkor bejegyeztek az anyakönyvbe. A névviselés körüli bonyodalom általában akkor kezdődik amikor az anya újból férjhez megy, és felveszi a férj nevét. Az új házasságból született gyerekek is általában ezt a nevet viselik, csupán az előző házasságból származó gyerekeknek marad a régi nevük. Viszont ha az anya — különböző okokból kifolyólag — azt szeretné, hogy gyermekei vezetékneve azonos legyen, ehhez ki kell kérnie a másik szülő beleegyezését. (Természetesen csak kiskorúak esetében)! Ha az apa beleegyezését adja, az átírást a járási nemzeti bizottságon kell kérvényezni. Abban az esetben, ha az apa megtagadja a hozzájárulást, az anya bírósági döntést kérhet. A bíróság minden esetben a kiskorú gyermek érdekeit figyelembe véve dönt. Ugyanis a gyermek környezete általában a gyermek apai vezetéknevét ismeri. Ez esetben mindenféle beavatkozás, változtatás — az indokolt eseteket kivéve — a gyermek érdekei ellen szól, ezért a bíróság általában az ilyen kereseteket elutasítja. Előfordul azonban, hogy a válás után az apa nem tanúsít különösebb érdeklődést a gyerek iránt, megszakad közöttük a kapcsolat; az anya az új férjéhez költözik. Ebben az esetben a bíróság általában elismeri a névváltoztatás jogosultságát, hogy az új környezet, amelybe a gyermek kerül, „teljes" családként fogadja be őket. Abban az esetben is indokolt a névváltoztatás, ha az anya hajadonként szülte gyermekét, és a férjhez menés után férje vezetéknevére kívánja íratni gyermekét. Sajnos, arról is szólnunk kell, hogy az anyák néha minden különösebb indok nélkül kérvényezik a névváltoztatást. Nem gondolják meg, milyen súlyos pszichikai, lelki következményekkel jár, mit is jelent valójában majd ez a gyermek életében. Ezért a bíróság feladata: védeni a gyermeket a névváltoztatás kedvezőtlen következményeitől. Apa helyett nagyapa A tanítónő akkor vált el férjétől, amikor közös gyermekük még nem töltötte be első életévét. A gyermek anyja gondozásába került, aki mindent elkövetett azért, hogy a volt férje a lehető legritkábban,.söt. egyáltalán ne látogathassa gyermekét! A gyerek az anyja hatására a nagyapát kezdte apunak szólítani. Noha az anya nem kérte a gyermek vezetéknevének megváltoztatását, az óvodába lánykori nevén, illetve az apunak szólított nagyapa vezetéknevén íratta be fiát. A gyereket a környezetében ezzel a névvel ismerték meg, fogadták el, annak ellenére, hogy hivatalosan az édesapja nevét viselte. Amikor az iskolába való beiratáskor kérték az anyától a gyerek születési bizonyítványát, kiderült: a fiút másképpen hívják, mint ahogyan édesanyja állítja. Az édesapa nem egyezett bele fia nevének megváltoztatásába, ezért az anya a bírósághoz fordult kérelmével. A bíróság ezt határozottan elutasította — nem tartotta indokoltnak a névváltoztatást. (Ebben az esetben attól is tartottunk, hogy a példa „ragadós" lesz, köztudomású ugyanis, hogy lakótelepen élő fiatalasszonyok nagyon szívesen követik egymás példáját, különösen, ha exférjük „megbosszulásáról" van szó.) / \ 1.. f \ Az öngyilkosságba hajszolva A kislány tizenkét éves volt, amikor szülei elváltak. Az anyja újból házasságot kötött, felvette férje nevét, majd Kassára (Kosice) költöztek. A városban mindenki a férj vezetéknevén ismerte őket; nem is sejtve, hogy a lánykának nem a családfő az apja. Az iskolában sem kérték a kislány születési bizonyítványát, elég volt megmondani a nevét... A személyazonossági igazolvány intézését egyre húzták-halasztották a szülők. A kislány közben középiskolába jelentkezett, a jelentkezési ívre az édesapa neve helyett az anya férjének neve került. Ám a személyazonossági igazolvány kérvényezésekor mégis szükséges volt felmutatni a születési levelet: így fény derült az igazságra. Ezt megtudták az iskolában is. A lány. idegileg összeomlott. öngyilkosságba akart menekülni... Az anya már mentette a menthetőt, a bírósághoz fordult a névváltoztatásért, mert az igazi apa erről hallani sem akart. A bíróság normális körülmények között nem egyezett volna bele a névváltoztatásba; ez esetben azonban figyelembe vette a kislány idegállapotát, korát, azt, hogy már három éve azon a néven szerepel: ezért „legalizálta" az új nevet. Az igazi apu Az anya nyolcéves fiával újból férjhez ment. A gyermek nagyon nehezen szakadt el apjától, nem tudott beilleszkedni az új családba. Nemsokára az apa is megnősült, az új házasságban gyerekek születtek, és egyre kevesebbet törődött fiával. Idővel a látogatások is elmaradtak. A fiú vágyódott apja után, anyja férje iránt annak ellenére sem érzett vonzalmat, hogy az mindent elkövetett a fiú rokonszenvének megnyeréséért. Közben testvérek születtek, látszólag minden rendben volt a családban, mindenben igyekezett a legjobb apának bizonyulni. Az anya szerette volna, ha mindhárom gyermeke ugyanazt a vezetéknevet viseli, de a fiát érzelmeiben megbántani nem akarta. A lehető legokosabb módon viselkedett; nem erőszakoskodott, nem kényszeritette a gyermekét. Egy este együtt játszott a fiú a mostohájával. Játszás közben egyszer csak a fiú felugrott, átölelte mostohája nyakát, és azt mondta: „Te olyan jó vagy hozzám, hogy mostantól kezdve apunak szólítalak, és azt akarom, hogy úgy hívjanak, mint téged". Az anya ezután kérte fia vezetéknevének megváltoztatását. Ilyen esetek is vannak! Lejegyezte: H. ZSEBIK SAROLTA nő 10