Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-02-21 / 9. szám

Kíaki anya, 1973, olaj ■ | a szlovákiai ma­­n Q gyarok megírás­ra váró történelemkönyve tényekre támaszkodó, objektív képet akar feste­ni Lörincz Gyuláról, akkor elsősorban politikai ténykedését kell majd mikroszkóp alá vennie, hiszen 1948 februárját 1980-ban be­következett haláláig több olyan kulcspozíciót töl­tött be, amelyből adódó­an nemcsak hogy befo­lyásolhatta a szlovákiai magyarság legfelsőbb szintű politikai megítélé­sét, hanem részt kellett vállalnia a deklarálódó nemzetiségi jogok, illetve — ha eppen másként nem, jóváhagyó tudomá­sulvételével — a nemzeti­­közvetlenül érintő ., zabályok és törvény­­erejű rendeletek kidol­gozásában is. Ugyanak­kor, mint első számú nemzetiségi politikusnak, nagy szerepe volt abban is, milyen minőségi es mennyiségi alapon mű­ködik napjaink nemzeti­ségi intézményhálózata. Nem véletlen tehát, ha­nem törvényszerű, hogy szívós és következetes ténykedéséért — idézem a katalógus-szövegből — „megkapta a legmaga­sabb állami, politikai és művészeti kitüntetése­ket". Amiként az is tör­vényszerű, hogy amikor röviddel halála után a leg­felsőbb szlovák kulturális vezetés megbízta a Szlo­vák Nemzeti Galériát, nyittasson a művész né­vévé! kisgaiériát, valame­lyik szlovákiai magyar kis­városban, akkor nemcsak azon életpálya előtt adó­zott tisztelettel, amelyet Lörincz Gyula politikus­ként befutott, hanem a teljes szlovákiai magyar képzőművészet előtt is kifejezte elismerését. Mert sok jó képzőművé­szünk van és volt; elég a kimagasló életművével ugyancsak galériáért kiál­tó Jakoby Gyula nevét említenünk, vagy egysze­rűen leírni: Palóc Galéria — Szabó Gyula. Tény, ők ketten sosem a politikai és a közélet sokak által festett fiktív vásznára, ha­nem már-már megszál­lottán az öntörvényű, au­tonóm létezés konkrét vásznaira rótták benyo­másaikat esztétikai és kri­tikai megjegyzéseiket. Lö­rincz Gyula csak akkor te­hetett eleget a konkrét vá-Péntek István: Semmiképp sem szeretnénk tétlenkedni szón vagy rajzlap kihívá­sának, amikor elfoglaltságai mellett futotta rá az idejé­ből, mert ö elsősorban a közéletnek s a mindenna­pi politikának élt. Erről ta­núskodnak 1948 után ké­szült festményei is, ame­lyek mind tartalmilag, mind stilárisan különböz­nek a háború előtti, ún. párizsi korszakának ké­peitől. „Az 1935-ben megrendezett kiállítás után megkapja a Masaryk Akadémia aranyérmét, amelyhez párizsi tanul­mányút kapcsoló­dik... nagymértékben merített ihletet elsősor­ban Pablo Picasso ex­presszív művészi kifejezés­­módjából. Ez utóbbi, mármint Picasso hatása, rendkívül pontos észrevé­tele a katalógus szövegét író Anna Horváthovának, amiről az ötmillió korona beruházással átalakított epület három földszinti kiállítótermének legna­gyobbikában győződhe­tünk meg. A galéria veze­tője, Péntek István el­mondta. hogy a középső, OTTHON LEGYÜNK BENNE FOTÓ: HRAPKA TIBOR Sebesült, 1939, gouache nő 12 ouache Párizs eleste, 1940, jfß

Next

/
Oldalképek
Tartalom