Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-14 / 8. szám
TÁJOLÓ FOLYÓIRAT Dotyky Az 1989. január 18-ai sajtóértekezleten Ján Zambor főszerkesztő nemzeti eseménynek minősítette a Dotyky (Érintések) című folyóirat megjelenését, amely a fiatal szlovák irodalom és művészet fóruma kíván lenni. Lapbeli programcikkét azzal kezdi, a fiatal szlovák irodalomnak közel húszévnyi szünet után lett újból önálló lapja, s ez a szünet bizony oly hosszú volt, hogy a mostani fiatalok az 1970-ben megszüntetett Mladá tvorbára nem is emlékeznek. Igaz. hogy a Nővé Slovo, a Smena és pár éve a Romboid Dotyky című melléklete szolgált ugyan publikálási lehetőséggel, novemberben pedig megjelent az írószövetség égisze alatt működő Fiatal Szerzők Klubjának (FSZK) célkiadványa, a Literáme konfrontácie (hatvan példányban) is. kiváló anyagokkal, ám ezek mindvégig pótmegoldások voltak, nem elégítették ki az igényeket. S ami a lényeg, a célkiadványt kivéve nem maguk a fiatalok szerkesztették őket. Persze, nemcsak a pótmegoldások tarthatatlansága, hanem mindenekelőtt az újulgató légkör segítette elő. hogy mind a cseh, mind a szlovák írónemzedék(ek) lapot követeljen(ek) az 1987 májusában megtartott írószövetségi kongresszuson. A szlovák folyóirat első száma (négyezer példányban) húsz hónapon belül napvilágot látott. A már említett programcikket egy programbeszélgetés követi, amelyet hatan folytattak tavaly szeptemberben az akko még szlovák kulturális miniszter Miroslav Vétekkel. Aki kicsit is járatos a szlovák irodalomban, az tudja, az új lap Válek első kötetének címét választotta nevéül, s a váleki líraeszménnyel nyilván nem csupán a „modem szlovák szocialista irodalmat", hanem a teljes szlovák haladó irodalmi hagyományt is fölvállalni kívánja. „Kezdetként talán annyit mondjunk ki világosan, hogy a fiatal írók, illetve irodalmárjelöltek között különféle nézetek lehetnek arra vonatkozóan, mi a modem és mi a szocialista művészet. Úgy gondolom, ezen a területen megengedett, divatosan fogalmazva, a nézetek pluralizmusa, az. hogy a vélemények különbözőségét lehetséges, sőt. tiszteletben kell tartani." Válek szavait a „Mit vár a fiatal irodalom folyóiratától" címmel szervezett ankétban. ha más fogalmakkal is, de sokan fölerősitik. Igaz. az ötven megkérdezett irodalmárból csak huszonheten válaszoltak, a feleletek együtteséből'azonban kitűnik, hogy mindenekelőtt szemléleti-irányitási-szervezési démonok kölcsönöznek olykor-olykor Prokrusztész-ágy jelleget a szlovák irodalmi életnek. Ivan Hudectól Stanislav Rakáson át Emília Boldisováig sok mindenkitől idézhetnék a szerzői szuverenitás és függetlenség tiszteletben tartásának szükségességét hangsúlyozandó, a remények összefoglalásaként azonban legyen elég Miloä Herko mondattöredéke: „Hiszem, hogy amennyiben a folyóirat szerkesztői igazodnak a megjelentetés demokratikus elveihez ..." Hogy Herko nem légből kapottan említi a „megjelentetés demokratikus elveit", ahhoz ékes bizonyítékul szolgál a már említett Literárne konfrontácie-ben olvasható „Érzékeny megközelítés" című Milos Ziak-dolgozat. amelyben a szerző rendkívül tanulságos és megdöbbentő képet fest a szerkesztői demokrácia elfojtójárói, a szerkesztői önkényről. Mivel a sajtóértekezleten Róbert Kotian, a Dotyky szerkesztője olyan összefüggésben hangsúlyozta a folyóirat írószövetséghez — s nem az FSZK-hoz! — tartozását, hogy nem kívánnak réteglap lenni, talán nem árt két dolgot megemlíteni. Az irodalmi sajtó történetében eleddig valamennyi jelentős lap réteglap volt; ugyanakkor a folyóirat már azzal rétegesítette magát, hogy fölvállalta a fiatal jelzőt. Félreértés ne essék, nyilvánvaló badarság lenne szembeállítani a Dotykyt és az FSZK-t — amire Peter Andruska is felhívta a figyelmet —, hiszen végső soron mindkettőnek az írószövetség a gazdája, ugyanakkor szükségesnek tartom kifejezni abbéli reményemet, hogy a Dotyky valóban toleráns módon lesz a progresszív — s ez a szó nemcsak feltételezi, hanem magában hordozza, mint mágnes önmaga vonzóerejét, a kísérletezés fogalmát — fiatal szlovák irodalom fóruma, amelynek alapfeltétele a Válek említette különböző vélemények (és írások) közlésének gyakorlattá tétele. Ez azért is rendkívül nagy horderejű dolog, mert a Dotyky a középiskolai és gimnáziumi tehetségeknek is útra indítója kivan lenni, s nem mindegy, hogy a most jelentkező nemzedék milyen szerkesztési elveket fogad el természetesnek. A Szlovák irodalmi sajtó tehát újabb lépést tett, de hogy pontosan lássuk és körvonalazhassuk, merre tart. ahhoz legalább az első évfolyam számait (tizet) el kell olvasnunk. Hogy a Dotyky triptichont alkot-e majd a nyáron indítandó Iniciályval — amely a fiatal cseh írók folyóirata lesz —, vagy a fiatal szlovákiai magyar írók tervezett, jövőre megjelenő Poszt című folyóiratával — amely az Irodalmi Szemle mellékletének helyébe lepne —, az a jövő titka. Mindenesetre kívánunk valamennyi mostani és leendő szerkesztőnek toleranciában és jó kéziratokban gazdag alkotói munkát. SZIGETI LÁSZLÓ TELEVÍZIÓ Elmélkedés egy műsorról, amely megcáfolta saját címét A Rádió- és Televízió-újság (1989. 2. sz. 2. old.) ez év január 9-ére, 21.55 órára ezt a műsort hirdette meg: SZÉP SZÓ. A pozsonyi Madách Kiadóban. A címet követő ismertetőben ezt olvashattuk: „A műsorban a szlovákiai magyar irodalomról beszél Dobos László, Duba Gyula, Grendel Lajos, Klimits Lajos, Karol Vlahovsky (sic!). Major Aranka. Zalabai Zsigmond, valamint Tarnóc Márton, a Szépirodalmi Kiadó igazgatója." Mit látott és hallott ennek a műsornak a közönsége? Először is meghallgathattuk Dobos Lászlót, aki ugyan elég ismert író ahhoz, hogy ne kelljen külön bemutatni, de abból, amit elmondott, vajmi keveset tudtunk meg a Madách Könyvkiadóról meg a szlovákiai magyar irodalomról. Kaptunk tőle egy rapszodikus ismertetést a hajdani koronázó város történelmi magjának múltjáról — a kamera ezt úgy nagyjából illusztrálta —, majd hallhattunk saját írói gondjairól, néhány művéről. Azt senki sem mondta el, hogy Dobos Lászlónak milyen szerepe volt és van az éppen most húszéves könyvkiadóban és egyáltalán a csehszlovákiai magyar irodalomban. (Ezt sokan tudjuk, de például a nagyatádi vagy piliscsabai tévénéző aligha.) Utána, ha jól emlékszem. Zalabai Zsigmond monológja következett. Ő sem beszélt másról, mint a maga írói munkájáról, müvei indíttatásáról, céljáról. Hogy a kiadóhoz mi köze volt. és mi köze most — arról szó sem esett. A szlovákiai magyar irodalom egészéről mondott ugyan valamit, de ez valahogy elsikkadt. Duba Gyuláról a műsorvezető megemlítette, hogy a Madách Könyvkiadó főszerkesztője (csak épp azt nem tisztázta, hogy ez magyarországi viszonylatban irodalmi vezetőt jelent), s Európai magány cimü művére vonatkozólag tett fel neki kérdést. Az író válaszolt is erre. de abból, amit elmondott, megint csak nem derült ki semmi a Madách Könyvkiadóról és a szlovákiai magyar irodalom egészéről. Varga Lajos grafikustól, a Madách Könyvkiadó műszaki szerkesztőjétől megtudtuk, milyen sorozatokat tervezett a kiadó számára, és láthattuk, hogy kiadói munkáján kívül mivel foglalkozik. Grendel Lajos író úgy kapta a riporteri indítást, hogy nem is beszélhetett másról, mint saját írói munkájáról. Nem mintha ez nem volna a szlovákiai magyar irodalom fontos része, csak épp megint nem került szóba a kiadó, amelynek ö egyik irodalomszervező dolgozója, s ugyanígy nemigen eshetett szó a csehszlovákiai magyar irodalom egészéről. Klimits Lajos, a Kiadó igazgatója néhány mondat erejéig szólhatott a Madách Könyvkiadóról, el is mondta, amit másfél perc alatt el lehet mondani. Következett a könyvesbolt, melynek vezetőjét. Major Arankát, érzésem szerint egy kicsit készületlenül érték a riporteri kérdések, de hát elmondta, amit a szakmájáról sebtében elmondhatott, és — elnézést a szóért — amúgy találomra „bedobta" néhány szlovákiai magyar író nevét is. Az persze nem egészen érthető, miért ragaszkodott annyi jobb ügyhöz méltó elszántsággal ahhoz, hogy a fővárosi magyar könyvesbolt az „egyetlen" a maga nemében, miután előzőleg elmondta, hogy van ilyen Kassán (Kosice). Komáromban (Komárno), Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) is ... Ezek után változott a színhely. Budapesten vagyunk, az 1988-as Ünnepi Könyvhéten. Dobos László beszél. Nyilatkozata nagyon megfelel akkor és ott az adott alkalomnak, de nem valami sokkal járul hozzá a csehszlovákiai magyar irodalom megismertetéséhez. Karol Wlachovskyt tiszteljük és becsüljük nemcsak mint kitűnő műfordítót, hanem mint a Tátrán Könyvkiadónak azt a dolgozóját, aki sokat tett és tesz a szlovák—magyar kulturális kapcsolatok terén, meg a magyar irodalomnak a szlovák olvasóközönség körében való népszerűsítéséért. Nem fér hozzá kétség, hogy helye van egy olyan műsorban, amely valóban a Madách Könyvkiadóval és a szlovákiai magyar irodalommal foglalkozik. Ő az, aki hivatva van például arra, hogy szlovák szempontból értékelje, mit jelent a szlovákiai magyar irodalom az egész csehszlovákiai irodalom kontextusában, és mi a szerepe a Madách Könyvkiadónak országos viszonylatban, vagy hogy például véleményt mondjon arról, mit jelent a szlovák és a cseh irodalom számára a Madách Könyvkiadó másik feladata: a szlovák és cseh irodalmi alkotások magyar fordításban való megjelentetése. Ehelyett azt tudtuk meg tőle — mert a riport készítői nyilván ezt kérdezték az Ünnepi Könyvhéten —, hogy mint műfordító mivel foglalkozik. Nem mintha ez nem érdemelne figyelmet, de megint csak nem tartozik a műsor megszabta témához. (Mellesleg szólva: minősíthetetlen hanyagságnak tartjuk, hogy a szóban forgó műfordító nevét hibásan nyomtatták ki a műsorban és írták ki a képernyőn. Az ő neve Karol Wlachovsky, nem pedig Vlahovsky. Effajta tiszteletlenséget senkivel szemben nem volna szabad elkövetniük a televízió munkatársainak.) Befejezésül Tarnóc Mártonnak, a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatójának könyvheti nyilatkozata hangzott el, amely — egészen természetesen — csak röpke tájékoztatást adott a kiadók együttműködéséről. Nem állítom, hogy írói nyilatkozatokból nem lehet jó műsort összeállítani. Lehet. Még akár olyan témáról is, mint a csehszlovákiai magyar irodalom. Csakhogy ehhez koncepció kell, megfelelő összekötő szöveg vagy legalább bevezetés kell, helyzet- és anyagismeret kell, tisztázott cél kell — és főként kell valaki, aki „kézben tartja" az egészet. Különben az történik, ami történt: nő 18
