Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-14 / 8. szám
Benyus Dezső két muri lován volt, eladtam, mert le voltunk égve nagyon. Elég szegény sorban voltunk, bár akkor már sok földünk volt. Aztán hát apám dolgozott, a föld termett, anyám jól gazdálkodott. Már akkor neveltünk bikát ugye három - négy bika felnőtt egy év alatt úgyhogy kifizettük az adósságot. Mire kifizettük, jött a druztvó." A fényes évek Benyus Dezső életében mégis negyvenöt után következtek. Akkorára teljesen beilleszkedett a szántóföldi dinnyetermesztés Pinc addigi mezőgazdasági kultúrájában. majd a nyomában a paradicsom is. A dinnyét Benyus Dezső visszaemlékezése szerint a Heves megyei hortiak honosították meg Pincén. Ki tudja hogyan, miképp kerültek a hortiak épp az ö falujába! Talán a gazdatiszt hívatta az uradalomba azt a két dinnyés családot, akik aztán a falubeli gazdák tanítói is lettek. A lényeg, hogy a dinnye megszeretett Pincén. Neki való az itteni föld a hegyoldalban, mert elég meleg, elég száraz és napsütötte ahhoz, hogy a kényes gyümölcs benne zamatosra érjen. Persze, a föld mellett kellett még a földmíves tudása is. Mert a dinnye „úgy szereti, ha hevert földbe megy, amelyik lóherés vagy lucernás volt két-három évig. Mentőt ritkábban jegyen benne dinnye, nem lehet mindjárt dinnyét ültetni dinnye után. Legalább öt-hat év köll neki. "Sa többi. A dinnye szántóföldi termesztésének meghonosodása korán intenzíven kertészkedökké és piacozókká tette a pinci gazdákat. A paradicsom, majd a paprika és az uborka kiteljesítette a mezőgazdasági kultúra átalakulásának addigi folyamatát. „Nekem volt olyan évem, hogy volt egy hold dinnyém meg egy hold paradicsomom, és mindennap mentem vele. Nagy két lovam volt. Rimaszombatba a konzervgyárba hordtam a paradicsomot, piacokra hordtam a dinnyét úgyhogy egy-egy fuvarért öt-hat ezer koronát hoztam haza. Nekem annyi pénzem volt már utoljára!" A gyarapodásnak ezt a fölfutó görbéjét félbevágta a történelem. Benyus Dezső ma nyugdíjas. Nyolcvanéves, és egyedül él két nagy házban, amelyek között a valamikori közös udvart ugyan helyenként már felveri a gyep. az ólban még mindig röfög a hízott disznó. A torra a gazda hazavárja Losoncról (Lucenec) három gyerekét és az összes unokát, bár némelyiküknek már a szavát se érti. A keveset taposott udvar földjén azonban a jókedv még megterem. „Igazából most vagyok úr, hogy semmim sincs." Értse Benyus Dezső szavait, ki hogy akarja. Pincnek ma alig kétszázötven lakosa van. Nem önálló közigazgatási terület, hanem a nyolc kilométerre fekvő városhoz, Losonchoz tartozik. így nincs nemzeti bizottság a faluban, de nincs iskola se. Bár a losonc—rimaszombati főút mellett fekszik — közel a városhoz, amellyel sűrű az autóbusz-összeköttetése —, a fiatal családok mégis elköltöznek innen. A házak üresen maradnak, a begyepesedett udvarokon legfeljebb magányos öregek kóvályognak. A porták végében a nagy pajták — amelyek a közös munkavégzéseknek, és a közös szórakozásoknak, lakodalmaknak, egykori tanúi — ma roskadoznak az üresség súlya atatt. A pajták — egy eltűnt kultúra tanúi KOCSIS ARANKA Szelíd a nógrádi táj
