Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-02-14 / 8. szám
Részt vesznek a gondok megoldásában KONFERENCIÁIRÓL A senicai járási konferencián a nők értékelték tevékenységüket, s a vitában résztvevők szavaiból kiderült. hogy a szervezetben az elmúlt időszakban új módszerekkel dolgoztak. A bizottságok tagjai, főleg a mezőgazdasági és a dolgozó nőkkel foglalkozó bizottság tagjai nem vártak panaszra, ötletre, maguk keresték föl a nőket a gyárakban, szövetkezetekben. állami gazdaságokban, és segítettek gondjaik megoldásában. Újdonságnak tűnt a nöszervezeti tagok munkájában az is, hogy találkozókat szerveznek olyan nőkkel, akik sikereket értek el a munkájukban vagy más területen. így gondoskodnak arról, hogy a jó tapasztalatok ne maradjanak kihasználatlanul, és a sikert elért nők nevét megismerjék a járásban. Mint ismeretes, a mezőgazdasági udvarok szépítésének mozgalma éppen a Senicai járásból indult el, s ma már gazdag hagyománya van. A nők itt továbbra is nagy figyelmet szentelnek a környezetüknek. Jaroslava Havlová elmondta, hogy Kunovban a gyerekek születésekor, illetve az iskolába való beíratásukkor a szülők fát ültetnek, amelyről aztán közösen gondoskodnak. így nevelik természetszeretetre a gyerekeket. A jövőben többféle témával szeretnének foglalkozni, igy pl. az ésszerű táplálkozással, a lakáskultúrával stb., amelyekkel elsősorban a fiatal nőket szeretnék megnyerni a nőszövetségi munkának. Az Örményországnak nyújtott segítségükért a Senicai járás lányainak, asszonyainak az SZNSZ KB elismerő oklevelet adományozott. A.R. Eredmények és számonkérések A hagyományoknak megfelelően a főbeszámoló elsőként a nőszervezeti tevékenységgel, valamint a nők munkasikereivel foglalkozott. Előadója Edita Rusinkoviöová, az SZNSZ Rozsnyói (Roznava) Járási Bizottságának titkára önmaguk adósságaként csupán annak a versenynek a kiírását említette, amely a járásban meglévő női nevet viselő munkabrigádokat lenne hivatva jobb munkára serkenteni. Bár erre talán amolyan ráadásul lenne szükség, hiszen a beszámoló alapján nem csak a munka frontján állnak helyt a járás női. Társadalmi aktivitásuk is derekas, s azt kell leírnunk járásszerte. hiszen a beszámoló nem sorolta a gyengébben működő, esetleg időszakos passzivitásban leledző alapszervezeteket, vagyis a kereken hétezer tagot tömörítő alapszervezetek mindegyike — szám szerint 96 — az előző konferenciától eltelt öt év alatt dicséretet érdemlően működött. Természetesen hiányosságok, számonkérések is elhangzottak a főbeszámolóban, elsősorban a kereskedelmi ellátás zavarait, a szolgáltatások alacsony színvonalát illetően. A vitában tizenheten szólaltak fel, közülük mindenekelőtt Gizela Marcisovát kell említeni, hiszen nagyon nyíltan szólt arról, hogy a rossz ellátás negatívan befolyásolja a lakosság hangulatát, valamint a rozsnyói Dél lakótelepi alapszervezet nevében beszélő Kováőová elvtársnőt, aki ugyancsak nyíltan szólt arról, hogy a lakótelepen élő nők szervezettsége gyenge, s hogy a lakótelepről nagyon hiányzik az iskola, s ez olykor a városi-közlekedésben is problémákat okoz. Sürgette az iskola mielőbbi felépítését, s mi csak abbéli reményünknek adhatunk kifejezést, hogy a 9000 lakosú lakótelep új iskolájában a lakótelep magyar nemzetiségű diáksága is helyet kap. A nemzetiségi politika gyakorlati alkalmazásának szükségességére is utalt a konferencia legátfogóbb beszámolójával fellépő Silvia Majlingová, a CSS2NSZ és az SZNSZ KB küldöttségének vezetője. A nőket érintő szinte valamennyi problémára kitért, az elhanyagolt infrastruktúrát, valamint a gazdasági, egészségügyi, szociális, kulturális problémaköröket érintve hathatós ajánlatokkal ösztökélte jobb munkára a 159 küldöttet, akik egyhangúlag jóváhagyták a 41 szlovák és 12 magyar nemzetiségű nőből álló új járási bizottságot, amelynek új elnöke Hermina Repaská lett. -Szi-A 6. HÉT ESEMÉNYEIBŐL ITTHON: • Ülést tartott Prágában a CSKP KB ideológiai bizottsága. A tanácskozáson a CSKP XVIII. kongresszusáig hátralévő időszakra vonatkozó munkaterwel foglalkoztak, és jóváhagyták a propagandára vonatkozó javaslatot. • Rövid baráti munkalátogatást tett hazánkban Wojciech Jarozelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizttságának első titkára, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke. A csehszlovák párt- és állami szervek vezetőivel folytatott tárgyalásokon megvitatták a két ország gazdasági és politikai helyzetét, valamint a két pártra háruló feladatokat. • Plenáris ülést tartott Prágában a Szakszervezetek Központi Tanácsa. A résztvevők a szakszervezeteknek a társadalom átalakítása és demokratizálása során végzett eszmei nevelő és kulturális munkájával, annak céljaival foglalkoztak. • Miroslav Vacek vezérezredes, a nemzetvédelmi miniszter első helyetese, a Csehszlovák Néphadsereg vezérkari főnöke Prágában sajtóértkezleten tájékoztatta a hazai és külföldi újságírókat az egyoldalú csehszlovák leszerelési lépésekről, valamint a két tömb katonai erőinek nagyságát összevető nyilatkozatról. • A Csehszlovák Vöröskereszt a napokban emlékezett meg megalakulásának 70. évfordulójáról. Ezekben a napokban folynak a szervezet járási konferenciái. KÜLFÖLDÖN: • Németh Miklós, az MSZMP PB tagja, kormányfő bejelentette, hogy idén és jövőre körülbelül 9 százalékkal csökkentik a fegyveres erők létszámát, s ez mintegy 9 300 főt jelent. • Genfben megkezdődött az ENSZ emberi jogok bizottságának 45. ülése, melyen az emberi jogokkal kapcsolatos megállapodások gyakorlati alkalmazásáról tanácskoznak. s megvitatják az új konvenciók kidolgozásának lehetőségét is. • Ülést tartott Belgrádban a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének Központi Bizottsága. A köztársasági és a tartományi pártvezetők hangsúlyozták, véget kell vetni a kölcsönös vádaskodásnak, és határozottabban fel kell lépni a túlburjánzó bürokráciával szemben. • Angolából további ezer kubai katona tért haza. Ez volt az utolsó csoport abból a háromezer fős egységből, amelyet a megállapodások értelmében április elsejéig kellett az országból kivonni. • Eduard Sevardnadze. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere hivatalos látogatást tett Kínában. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy megbeszéléseiket a szovjet—kínai csúcstalálkozóra tett előkészületek fontos részének tekintik. • Magyarország és Dél-Korea nagyköveti szinten hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesített. A Szöul és Budapest közti lépést követően a KNDK úgy döntött, ügyvivői szintre korlátozza diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal. s visszahívja budapesti nagykövetét. • Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke fogadta Jan Fojtíkot. a CSKP KB Elnökségének tagját, a KB titkárát. A vendéglátó tájékoztatta Jan Fojtíkot a határozatok teljesítéséről, valamint az NSZEP XII. kongresszusának előkészületeiről. • Paraguayban a hadsereg egy része államcsínyt hajtott végre, és megdöntötte a Stroessner-diktatúrát. A lázadás vezetője. Andrés Rodriguez tábornok, ideiglenes államfő hivatalba lépése alkalmából beszédet mondott, amelyben demokratikus változásokat ígért. nő 3