Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-12-20 / 51-52. szám
£7 --> Sok vagy kevés kilenc szoba? Ahogy vesszük. Ha azt nézzük, hogy négy-öt „családtag” szorong egy-egy helyiségben, kissé szűkösnek tűnhet. Viszont, ha tudjuk, hogy a kilenc szoba pusztán hálásra szolgál, mivel van mellette néhány tanulószoba, ebédlő, társalgó és egy táncteremnek is beillő klubhelyiség, akkor más a helyzet. Akkor jó is, hogy egy-egy hálószobában négy-öt csemete hajthatja álomra fejét. A babonás emberek hiszik, vannak visszatérő lelkek. Ilyenek lennénk mi, újságírók is. Előfordul, hogy mélyen beivódik egy eset a tudatunkba. Egy eset, amelynek emlékétől nem tudunk szabadulni hosszú évek múlásával sem. így jöttem most vissza a párkányi (Stúrovo) gyermekotthonba. Több mint két évtizede annak, hogy egy olyan sajnálatos esetről kellett tudósítanom, amikor az otthon néhány dolgozójának nevelői és humánus magatartása csődött mondott. Hosszú ideig zavaros és nyugtalan volt a légkör, ami nem kedve'k zett az amúgy is sorsüldözött gyerekeknek. Miután az illetékesek orvosolták a problémát, már jobb hírek kezdtek szállingózni a neveltek életéről, míg most magam is szemtanúként mondhatom el, itt, ebben a Duna-parti gyermekotthonban nem kísért a múlt. Az egykori eset rossz emléke csak egy-két nevelőben él. — Csókolom... — esik be az ajtón az elsős Ilonka, a kabátja pillanatok alatt a fogasra kerül, be a szekrénybe. Cipőjét papucsra váltja, és már iszkol is az emeletre. Utánalopakodom. A szobában kitárja a szekrényajtót, és: ruha le, ruha be, ruha ki, ruha fel! Pillanatok alatt átöltözik, lesimítja az ágytakarón a gyűrődést, és lesiet a földszintre. Ilonka szolgálatos; beengedi a többieket a bejárati ajtón, sorban, ahogy érkeznek az iskolából. Látni kellene, mennyi felelősségtudattal csinálja ezt az alig hétéves kislány! Még beszélgetni sem ér rá. Majd, ha letelt a szolgálat! Átöltözés, kézmosás, ebéd. Négyen-négyen ülnek az asztaloknál, különböző korú és nemű gyerekek. Akár egy népesebb családban. Türelmetlenül várják, hogy — mint otthon az anyukák szokták — a nevelő néni tányérjukba merje a levest. Az étvágyuk kitűnő. Azt ehetnek, amit szeretnek, ami ízlik, mivel az étrend összeállításába — képviselőik révén, demokratikusan — ök is beleszólhatnak. Gyorsan fogy a tányérból a tejfölös bableves, a hagymás rostélyos burgonyával, káposztasalátával. A szakács néniket épp oly örömmeltöltik el a kiürült tányérok, mint a huncutul odavetett: — Koszi az ebédet! Csóóókolom ... — Neked kopasz az apukád ...! — Sose láttad! — Te se! így már a társalgóban bosszantják egymást, amely ebéd után olyan, mint egy óriási fecskefészek. Hatalmas, kerek asztal köré telepedve, puha zsöllyékbe süppedve csivitelnek, mint a madarak. De nem szárnyanő 20
