Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-12-20 / 51-52. szám
■BBHBBHHRHHHHRHHMHMBBHSHHBHHBBBMi tott idő. Időzavar? Csaknem mindennapi kísérőnk! Elsősorban a nőkre jellemző, hiszen az anyaszerep, a munkában való érvényesülés és a társadalmi funkciók betöltése gyakran okoz konfliktust, állítja a családanyát szinte megoldhatatlan helyzet és feladatok elé. Az új családpolitikai koncepció erre a problémára keres megoldást olyan lehetőség figyelembevételével, amely a fejlett országokban már jól bevált. Úgy tűnik, hogy az adott körülmények közt bizonyos megoldást, a konfliktushelyzetek enyhítését hozhatja a nők részmunkaidőben való alkalmazása. Addig, amíg Nyugat-Európában a nők 40 százaléka dolgozik csökkentett munkaidőben, nálunk kb. a 7 százaléka, Szlovákiában még ennél is alacsonyabb ez a szám. Sok országban, pl. Skandináviában, Japánban a gyermeket nevelő nők döntő többsége dolgozik részmunkaidőben. Japánban, ahol általában nincs iskolai étkezde, napközi otthon, szinte elképzelhetetlen (és megoldhatatlan) másképp a gyermekek felügyelete, ellátása. Persze, nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a női sors különböző szakaszaiban más-más szerepek dominálnak — a gyermekek fizikai értelemben vett önállósulásáig természetszerűleg a család és a gyermek szükségletei a mérvadóak; ez előtt, s ez után viszont a munkaköri előrehaladás, feladatok kerülnek előtérbe. Az új koncepció vitathatatlan érdeme, hogy választási lehetőséget kínál: ki-ki igényei, szükségletei és lehetőségei szerint választhatja a neki legmegfelelőbb életformát. Valószínűleg nem mindenki számára lesz ez (ilyen vagy olyan okból) valódi választási lehetőség, de a mindennapi élet feszültségeit enyhítheti! A családok életkörülményeinek javítására irányuló intézkedések összessége egyúttal a család védelmét, a válások megelőzését is szolgálja, s ezzel együtt a gyerekek érdekeit védi. Több tízezer gyereket érint, „sújt" a szülök válása, kisebb-nagyobb lelki megpróbáltatásnak kitéve őket. Sok gyerek számára a válás előtti és utáni időszak, komoly lelki válságot okozhat, hiszen a szülők nemegyszer eszközül használják fel őket egymás ellen. Persze, túlzottan egyszerű lenne a válások okait kizárólag az életkörülményekben keresni. A családpolitikai koncepció szerves részét Kepezi a családi életre való felkészülés! Ebbe nemcsak az alapvető háztartási ismeretek tartoznak, hanem a párkapcsolatok kultúrája is, az egészségvédelmi ismeretekkel, a gyermeknevelési alapelvekkel, s nem utolsósorban a családon belüli kommunikáció, konfliktusmegoldás módjaival együtt. A szűkszavú felsorolás mögött ott húzódik mindennapi életünk megannyi gondja-baja — mint pl. a művi vetélések nagy és ijesztően növekvő száma és aránya—, ami a párkapcsolatok kultúrájának és az egészségvédelmi alapismeretek megdöbbentő hiányára vall. A válóperes b'rói gyakorlat tanúsága szerint ugyancsak hiányos a családi élethez szükséges kapcsolatteremtés, ennek készsége és ápolása — a mindennapi életben szükségszerűen fölmerülő ellentétek civilizált megoldási módjai. Másképp fogalmazva — a családi nézeteltérések, az ellentétek állandósult megoldási formája a családi veszekedés, melyből senki sem kerül ki győztesen, megaláztatás nélkül. A családi élet valamennyi buktatójának leküzdésére természetszerűleg nem lehet előre fölkészülni. Ezért hangsúlyozza az új családpolitikai koncepció a szociális szolgáltatások szükségességét. Ez nemcsak a hátrányos helyzetű, a csonka családokra, az egészségileg károsult gyermekeket nevelő családokra vonatkozik, hanem az olyan átmeneti helyzetekre is, amelyeket a családok önerejükből nem képesek megoldani. Ilyen pl. az ún. „szendvicsgeneráció" gondja. Azoké a családoké, melyek nemcsak a gyermeknevelés, hanem az idős szülők, nagyszülők gondozásának terhét is viselik. Ebbe a problémakörbe tartozik a szociális tanácsadás is, melynek hálózata nálunk szinte teljesen hiányzik, illetve a házassági tanácsadókra szűkülve van jelen. De hová forduljon gondjaival a válófélben lévő szülők serdülő gyermeke vagy a lelki problémákkal küszködő idős ember? Az új családpolitikai koncepció több időszerűvé vált jogi probléma rendezését is célul tűzi ki— „egyenjogúsítja" pl. a házasság által és az egyéb módon létrejött családokat. Nem mintha a közeljövőben a nyílt házasságok vagy az együttélés átmeneti, szabadabb formái rohamos terjedésétől kellene tartani, de helytelen lenne az így keletkező családokat hátrányosan megkülönböztetni. A családpolitikai koncepció kapcsán fölmerülő gondolataim kissé csapongóak — de maga a tervezet is sokrétű, mint a család életének és védelmének gondjai; s részletes ismertétése, indoklása a kiindulópontként szolgáló elemzések több könyvet tennének ki. Ami mindenképpen a javára írandó, hogy sokoldalúan, gazdasági, jogi, szociálpolitikai, nevelési és egyéb szempontból vázolja a családok gondjait, s elsősorban ezek megoldásának módjait és lehetőségeit. És persze, kiindulópontjául szolgál olyan szociálpolitikai intézkedések megtervezésének, melyek jobban szolgálják majd a család és a gyerekek védelmét, s melyek az adott probléma megoldását összefüggéseiben látják. BAUER NÉ F. EDIT FOTÓ: PRIKLER LÁSZLÓ Gyerek vagy biztonság? í. Márti, a 27 éves, egészséges, kiegyensúlyozott, boldog házasságban élő futtái anyuka a minap azt mondja, hogy jobb lesz, ha következő gyereke — meg se születik. 2. Pedig Márti óvónő, örök életében három gyereket akart. A sors mégis úgy hozta, hogy — bármennyire szeretné is — már a második gyerekét se fogja megszülni, legalábbis az elkövetkező tíz esztendőben nem. S mire a tíz esztendő eltelik, addigra rég elfelejti, mire is jó tulajdonképpen egy ilyen gőgicsélö, követelődző kis pólyacsomag; s talán még azt is — hogyan kell csinálni. A válasz a miértekre kézenfekvő, akárcsak Márti életében a szerencse, amiért mindig keményen és keservesen meg kellett dolgoznia. Vegyük elsőként a lakást. A lakást, ami Márti életében már régen nem eszköz, hanem cél: amiért élni kell — és élni muszáj! lakáshoz, tudjuk, nem egyformán jutunk. X ingyen kapja és bérmentve, Y nem ingyen, vagy ha mégis, hosszú várakozás után, ideget és embert emésztő küzdelmek árán. Csak aki végigcsinálta, tudja, mit jelent hivatalokban kilincselni és hajlongani, ki küldve lenni és visszakopogni, reménykedni és elfásubti, tekintélyes pártfogók és magasan pozícionált keresztapák hiányában „másodrendű állampolgárként" kérvényezni... Hogy, hogyan nem, talán az após ifiúkori diákbarátsága révén — Márti a „húsosfazékhoz” idejekorán közel került. S kapott lakást is, soron (és sorszámon) kívül. ,Xa de Itát — milyet 7 Három szobát 40 négyzetméteren, melyekből minndent, ami emberi léptékű és mértékű, kispóroltak. A z például, aki a „gyerekszobaként'' funkcionáló 8 négyzetméteres extra egérlyukban fél déle Hitt né! több időt eltölt, magára vessen: klausztrofóbiás tüneteivel nemsokára szakorvosnál jelentkezhet. Ebbe a lyukba Márta szerint — már egy gyerek is sok! Ebbe a lyukba még egy gyereket szülni — életveszélyes! Magánerőből pedig Mártáéknak nagyobb kikásuk nem lesz! Honnan kapnának, kitől, tán az özvegy anyóstól, nyugdíjas szülőktől — és főként, miből? Hiszen már ezért is méhánytulanul nagy árat fizettek: koronában és koronákkal nem mérhetökben is. Mert a másik, erejüket elszívó nagy Moloch a pénz: a pénz, ami ha nincs, akkor semmi sincs! Sajnos, nálunk eleddig a szakemberek nemigen foglalkoztak az elemi megélhetés költségeivel. Pedig a létminimumszámításoknak a jóléti országokban is komoly hagyományai vannak. így Mártáék sem tudják — hiszen semmi idetágó statisztikát nem olvashattak—, mekkora az a legalacsonyabb jövedelem, amiből épphogy megél egy háromtagú család. Egyedül azt látják: nekik még a lakbér is bénítóan nagy teher, mert egész havi jövedelmük (ideszámítva a kölcsönöket is, amikből pedig van jócskán) alig négyszerese a postásnő által havonta bekasszírozott rezsiköhségnek. Különben Márta jelenleg — munkanélküli. Annak idején, mikor Pétiké betöltötte az egy évet, végigjárta a városka összes óvodáját; a vidékre buszozgatást a pici miatta nem vállalhatta. Kiderült, annyi a fölös óvónő Sz.-ben, állandósítva öt év múlva se lesz. Maradt tehát Márta még egy évig otthon, s kezdett lassan rájönni: bármennyire éretlenként is kezeli a társadalom (mert, lám, hisz lakásról is gondoskodott a számára!), bármennyiszer dönt is helyette: az ö élete ezentúl már folyamatos „végső" döntésekből álL S kezdte ktssan azt is megtanulni: nincs annál szörnyűbb, ha az embertől megvonják annak lehetőségét, hogy legintimebb dolgaiban maga dönthessen. S ha vakikinek az élete úgy akikul, mint neki, bármennyire igyekszik is, nem tud kibújni „körühnényei szorításából'’. S végül már — ezek döntenek helyette! 3. Azt mondják, hogy az eset nem „tipikus"? De ez az eset is reprezentál valakit! Számosat például azok kőiül a családok közül az sz.-i lakótelepen! Egyik kissé jobban, másik kevésbé jól eleresztve — de a legtöbbjüknél a hó végén már ki van számítva az aprópénz a napi kenyérre, tejre. És ne feledjük: Mártié k esetének, ennek az egyet km esetnek is van tanulsága! \Ha más nem, legalább annyi: ha választani kényszerülünk a gyerek és a napi létbizonyosság között — második gyerekünk már nem fog megszületni! NAGYVENDÉGI ÉVA nő 19