Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-12-20 / 51-52. szám

A legfontosabb az érdekek Beszélgetés Silvia Majlingovával, a Szlovák Nőszövetség Központi Bizottságának alelnökével — Milyenek is vagyunk mi, nők? Milyennek látjuk magunkat, a jelenkor mo­dern asszonyát? — Ha képzőművészként kellene válaszolnom erre a kérdésre, akkor az eredmény bizonyára egy impresszionista alkotás lenne. A mai modern nő modelljéről nem nagyon beszélhetünk, hiszen ismere­teink elsősorban empirikus jellegűek, tudományos kuta­tások részeredményei. Érez­zük a komplex kép hiányát, de gondolom, hogy nem csupán a nő képe, hanem egyáltalán a jelenkor emberének, család­jának a képe is hiányzik. Ez komoly gond, mivel ezen mo­delltől, a jelenkor asszonyá­nak bölcseleti képétől lehetne elvonatkoztatni családi, ma­gán jellegű, és munkahelyi gondjainak megoldását is. Mi, az SZNSZ Központi Bizottsá­gában ezt tudatosítjuk, és foglalkozunk a feladattal; se­gítséget elsősorban a tudo­mány és a kutatás területén dolgozóktól várunk, viszont azt is tudjuk, hogy egy ilyen modell csak hosszan tartó ku­tatómunka eredménye lehet, s hogy csak a következő kongresszus előtt terjeszthet­jük asszonyaink elé. — Ez persze nem azt je­lenti, hogy nincs elképzelé­sünk a nyolcvanas évek asz­­szonyáról... — Én mindig abból indulok ki. hogy a mai asszonyok négy személyben léteznek: felesé­gek, anyák, munkaerők, és természetesen ennek az or­szágnak a polgárai. Nagy erő­feszítést igényel, ha vala­mennyi feladatkörben helyt akarunk állni. A mai nő sokkal műveltebb elődeinél. Nem a képzettségre (kvalifikáció) gondolok, annak más a jelen­tése, és más is a helyzet a nők képzettsége terén; nincsenek meg a társadalmi feltételei a mai nők képzettségének olyan mértékű bővítésére, mint azt a munkahelyükön betöltött posztjuk megkívánná. A jelen­kor asszonya — főleg a fiata - labbja — meglehetősen am­biciózus, ha nem is tökéletes, de legalább nagyon jó anya és munkaerő szeretne lenni. Ez a szándék elsősorban a fiata­labbaknál egyértelmű, de ők sem elégedettek és boldogok, mert felkészületlenül lépnek az élet folyamatokba. A fiatal nők nemzedékének, de a kö­­zépkorúaknak, tehát az én ge­nerációmnak sincs kialakult életprogramja. Tanulmányaik befejezése után — általában egyszerre — nyakukba sza­kadnak az anyai és munkahe­lyi gondok, de a feleség fela­datai is. Évtizedekkel, sőt még nem is olyan régen arról győ­­zögettük az asszonyokat, hogy a feladatok ilyen tömör megoldása igenis lehetséges. Hol tartunk most? Valahol a félúton. Szervezetünk feladata a többi partnerszervezettel együtt variábilis életprogra­mot kínálni az asszonyoknak az anyaszerep hangsúlyozá­sával, priorizálásával az élet­pálya valamennyi szakában. És azzal, hogy a nőnek adas­­sék meg a szabad választás lehetősége; ő döntse el, hogy az élet bizonyos szakában mi a legfontosabb számára. — De ugye van, ami min­dig mindennél fontosabb; a család, az anyaszerep. Egye­lőre bennünket, asszonyo­kat köt a kétkeresős család­modell. Az anya otthom ma­radhat gyerekével annak akár hároméves koráig is, csakhogy az anyagi kény­szer gyakran erősebb az anyai ösztönöknél... — Álláspontunk a szakmai körökben, egyelőre vita tárgya én azonban úgy gondolom, hogy a demokratizációs folya­mattal összhangban ez az egyetlen alternatívája a gon­dok megoldásának — termé­szetesen a szabad választás gazdasági hátterének biztosí­tásával. Ha az anya a gyere­kek nevelésével akar foglal­kozni, akkor tehesse azt anél­kül, hogy aggódnia kellene a család anyagi helyzete miatt. A munkahelyen az anya pótol­ható, de anyaszerepében nem. Társadalmi szempont­ból is nagy jelentőségű az anyaszerep, és már nem is nevezném szerepnek, hanem ikább küldetésnek. Kell, hogy minden anya érezze : gyerme­ke boldogulásához megvan nak a gazdasági és az egész­séges környezeti feltételek is. — Hogyan keresi, illetve találta meg a megoldást ezekre a gondokra az állami családpolitikai koncepció, amelynek előkészítésében, véleményezésében jelentős részt vállalt a nőszövetség. Optimizmussal nézhetünk-e a koncepció elfogadása elé azután, hogy az illetékesek a Munka Törvénykönyve el­fogadása előtt úgyszólván lesöpörték az asztalról a nő­szövetség állásfoglalását? — A jóváhagyásra előké­szített koncepcióról megosz­lik a szakemberek véleménye. Néhányan azt mondják: tulaj­donképpen semmit sem old meg, nem viszi előbbre a csa­ládok ügyét, de sokan osztják azt a nézetet — én is közéjük tartozom —, hogy a koncep­ció nyitott tervezet, amely tu­lajdonképpen segíti a mai család valamennyi gondjának megoldását. A szkeptikus vé­ül a környezetvédelem priori­tása az elkövetkező években szinte minden területen. Hát nem függ ez össze a gyere­kek egészséges fejlődésével? Hasonló képpen összefüggés­be hozhatók a családpolitiká­val a fokozott egészségügyi beruházások. Ezeket a törek­véseket teljességükben, ösz­­szefüggésekben kellene lát­nunk. — Az asszonyok többsé­ge praktikus, gyakorlatias teremtés. Tehát mit várha­tunk a családpolitikai kon­cepciótól? — A következő ötéves terv­ben reálisnak mutatkozik a pótszabadság. Biztatóan ala­kul a nők munkaidejének meg­leményeket bizonyára a doku­mentum második része vál­totta ki, amely a megvalósí­tandó konkrét megoldásokat foglalja magába, ugyanis eze­ket sokan keveslik. Viszont nekem az a véleményem, hogy egyszerre és azon nyom­ban lehetetlen megoldani va­lamennyi felgyülemlett prob­lémát ; azok fokozatos megol­dását viszont szavatolja a ter­vezet. Más szakágazatok is — ha nem is közvetlenül —, de foglalkoznak a család helyze­tével, és ezt sajnos nem min­dig tudatosítjuk. Itt van példá­oldása. Két évvel ezelőtt még szinte áthidalhatatlan nehézségek voltak a részmun­kaidő és a rugalmas munka­idő körül. 1990. január 1 -jétöl érvénybe lép a Szövetségi Munkaügyi és Szociális Mi­nisztérium ez ügybeni rende­leté. A tervezet további részé­ben javasoljuk a szülési sza­badság meghosszabbítását; javasoljuk például hogy már az égy gyermekes anyák is igénybe vehessék a gyermek­­gondozási segélyt. Gondolom, hogy a kilencedik és tizedik ötéves tervidőszakra javasolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom