Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1989-11-28 / 49. szám

FÓRUM karácsony nem hozott havat. így nyomába indultunk síelés reményé­ben. Egy szinészházaspár mögöttünk, festőművész barátunknak pedig a zólyo­mi kaptatott adtunk találkát. A gyerekek bánatosan kászálódtak ki a kocsikból, csalódottan kémlelték a tájat, az feketé­­ben. hó nélkül árválkodott, a közeli fákon szarkák, varjak ücsörögtek, unot­tan bele-belekárogva a ködös, nap nélkü­li napba. Certovicán biztos van hó, biz­tattuk egymást, ott még húsvétkor is lehet síelni. Breznót elhagyva a nap is ránk mosolygott, s amint felfelé tartva elértük a forrásvizeket, már a gyér hó köszöntött, meglapulva az avaron, véko­nyan lecukrozva a füves dombokat, haj­latokat. és a sebes patak vize itt-ott jégüvege mögül nézett vissza a kiváncsi bámészkodókra. Minden kanyar után bizakodóbbá váltunk, és Certovicán már a szikrázó fehérség üdvözölt bennünket. Igaz. a nagy felvonó békésen hallgatott, viszont a két kisebb szakadatlanul katto­gott, nvekergetl. körülöttük nyüzsgés, nevetés, bolondozás, kicsik sivalkodása. amint felborultak a szánkókkal. Mi. felnőnek sietve elfoglaltuk szobá­­inkát, még ki sem csomagoltunk, gyer­mekeink a többiekhez csatlakozva bir­kóztak a lent még nem remélt hóval. A férfiakat elnyelte az étterem, illetve a bárpult, torkukat már ott kenegelték a jó gyökérpálinkával, a „korerfovicá’-val. Kolléganőmmel a lenti ösvényen a gyere­kek nyomába indultunk, minden kanyar­ban megállva, ki-kilesve a Jak közül, hol merre járnak, s örömük ránk is átragadt, jó volt ólcsorogni, bámészkodni, kikap­csolódni. ■ Teltek a napok, az idő nem kedvezett, dara. fagyóka hullott a várva-várt hó helyett, a síelőket nem zavarta, minket sem, vége láthatatlan sétánkra indultunk egyik hegyről le, a másikra fel. egymás nyomába lépve tapostuk a magas hónyel­vekkel borított ösvényeket, kanyarulato­kat és elégedetten szemléltük az alattunk elterülő hangyabolyhoz hasonló nyüzs­gést. Esténként a mi szobánkban jöttünk össze, egy pohárka bor mellett, megvitat­va a világ és benne a mi szűkre szabott napi és évi problémáinkat. Az egyik délután azzal állított be a három férfi, hogy az étteremben találkoztak Certovi­­ca „tündérével”, aki testet öltött az ide­­genvezetőnö lányában. Mi. feleségek csak összenéztünk, hagytuk, hadd ábrán­dozzanak. Mint kisült, az étteremben volt elég szabad asztal, ők mégis a kislány asztalához telepedtek. Megtud­ták, amit tudni akartak, hogy zsolnai főiskolás, a svéd nyelv szerelmese, és Veronikának hívják. Mi bármilyen té­mába kaptunk, ők visszakanyarodtak a lányhoz. Festőművész barátunk sajnálta, hogy nem skiccébe le. színészkollégám­ból kitört a ,. hősszerelmes ”, hogy férjem mit gondolt, nem tudom, tény, hogy helyeslőén bólogatott. Én meg arra gon­doltam. lám. az itóka megtette a hatását és milyen kevés kell ahhoz a férfiaknak, hogy a képzelet szárnyán lebegjenek, ifjú titánoknak, szerelmes tündérifjaknak képzeljék magukat. Másnap délután mi is lementünk ká­vézni. és mi is találkoztunk a ..tündérrel" anyja társaságában. Egymásra s őket nézve figyeltünk. A mama legfeljebb negyvenöt éves lehetett, sötét hajú, ked­ves. mosolygós arcú. míg lánya lenszőke; vádig érő haja homlokából kifésüh'e, finom profilja enyhén görögösnek tűnt. .. Semmi különös, állapítottuk meg mi. nők. Igen, semmi különös — nyugtáztam magamban — mégis mintha valami megmagyarázhatatlan sugárzott volna belőle. Figyeltem, bárki haladt el az asztalunk mellett, tekintetét magához vonzotta, amit a lány jólesőn és egyben tartózkodón fogadott. A színész jó emberismerő, fürkésző szeme mindent felfedez, ahány arc, annyi jellem, mert a színészet egyben jellemábrázolás is, és a szokatlant, érdekeset elraktározza. A kislány számomra rejtélynek tűnt. Mi lehel e mögött ? Talán szerelmi csalódás ? Vagy eg v kusza családi háttér áldozata ? Kávémat ke ve igei ve rá-ránéztem, szeret­tem volna belelátni, de üvegburok vette körül. Úgy tűnt, csak testben van je­len . . . lélekben távol. . . mérhetetlen távok mintha egy másik világból csöp­pent volna közénk, hogy rácsodálkoz­zunk. megcsodáljuk tökéletes alakját, tiindéri mivoltát. Még felállni is ágy állt, nehogy nekiütközzön valakinek, mert darabjaira hull ez az átlátszó, de magába látni nem engedő törékeny porcelánbaba. Közeledett a szilveszter. Ezt megelőző nap, hajmosás, manikürözés. Este agyamból a kerekedő holdat lestem, a ritka sebesen tiszó felhők között bujkált sejtelmesen . . . Na. gondoltam, ebből sem lesz Itó! A szél ostora szélkorbácsol­ja. messzire repíti, talán jobb is. mert hu itt elitulul a havazás, hazafelé küszköd­hetünk a hótorlaszokkak Az erős szél a hatalmas fenyőkkel birkózott, félelmetesen zörgette a szállo­da pléhtetejét. Elkerüli az álom. Gottdo­­lataim újfent a kislány köré csoportosul­tuk. s arra gondoltam, holnap már ránk köszönt az új esztendő, majd akad tánco­sa. hisz annyi itt a fiatal, talán kérője is; csak felrázzák titokzatos állapotából. Reggel, amint kinéztem az ablakon, a kincset érő havat elvékonyitotta az éjsza­kai havaseső. a felvonók nem indultak. így mindenki a szálloda melletti keleti lejtől nyúzta. Mi a síkos úton Btxára indultunk, én elsőként kétszer is belekós­toltam a latyakos hóba. a többiek ^nem kis mulatságára. A kirándulás után las­san készülődtünk a szilveszteri összejöve­telre, és hét órakor mentünk vacsorázni. A két elég nagy helyiség ünnepi díszben, a belépői kellemes, halk zene f ogadta, az asztalok csodálatosan megtérítve. Mi az ablak melletti, középső asztalnál foglal­tunk helyet, bal felől az ismerősök jobb felöl a kislányék ültek várakozón. Vero­nika ezen az estén több volt, mint szép. a maga titokzatosságával, őszibarack szí­nű ruhakölteményben, haja befonva si­mult hátára. Kolléganőmmel összenéz­tünk; Ez van! ... Tehát mégis a férfiak a női nem csalhatatlan szakértői, igye­keztünk úgy ülni az asztalnál, hogy f iaink gyönyörködhessenek ... De nem sokáig, mert egy család ült az asztalunk­hoz. egy magas, csinos fiúval. Nincs több bámészkodás. itt a kérő. vagy talán ma estétől már a vőlegény? A vacsora elhú­zódott. Kilenc körül a gépzene felerősö­dött, a hangulat emelkedett, elkezdődött a lánc, pillanatokon belül fergeteges jó kedv kerekedett. A pár perces szünetben a kislány elindult átöltözni, olyan volt. mint egy menyasszony, csak öt nem kísérték barátnői, édesanyja, szerető vá­lasztoltja. mint régen falun, hogy leemel­hesse fejéről a gyöngykoszorút, s ott legyen, midőn fejkötő alá simítják hajko­ronáját. Mikor visszatért, halványszürke szoknyát, könnyű selyemblúzt viselt, a f iú azonnal felkérte táncolni, mint első bálján Rómeó Júliát... Én színész szemmel legalábbis így láttam .. . Hi­ába. évszázadok óla nem változott sem­mi. szép és cstxíálaios a fiatalság, még tele van várakozással, reményekkel, ál­mokkal. Érzelmeink bármi neműek is, örök emberi érvényűek, velünk szület­nek, velünk halnak évszázadok óta. a világ változott és változik körülöttünk, tükörképül szolgálva letűnt korok és a jelen között. Ki nem ismeri a múltat, a jelent sem tudja kellőképpen értékelni. A zenegépet kezelő fiú értette, hogyan kell minden korosztály számára igazi szilveszteri hangulatot teremteni, tetézni sokszínű fénnyel, villogással. A követke­ző táncra már mi is felkerekedünk, de fel ám! Szinte /vrceken belül elszabadult a pokol! A férfiak fiúltyögtek, kiabállak, az idősebb párok helyükre támolyogtak, mert jött a kánkán. a fergeteges „gazda­­cov "-nád a fiatalok eszeveszett ugrálásba Ferenczy Anna Az u to ls c Ú líiC fogtak, egv idősebb hölgy az egyiken keresztülbukott, tetőzve a jó kedvét. Sza­lagcsere következett, de a fiatalok nem tágítottak, kipirulton várakoztak. Ebbe a várakozásba Certova szépét táncosa asztalához kísérte, kedves arcán mosoly, elégedettnek és boldognak látszott. A lig hogy leült, feje oldalra hanyatlott. .. „Rosszul lett”.. . rosszul lett...” súg­tak halkan össze. Gyorsan összetolták a székeket, lefektették, lába az asztalunkig nyúlt, leesett topánkája. miként Hamupi­pőkének ... S megdöbbenve láttam, keze. hiba enyhén rángatódzik. Epilep­szia — hasított belém —, tehát itt a titok nyitja . .. Ha magához tér, biztosan szo­bájába zárkózik. Fajon a királyfi megle­li-e. hogy elvesztett topánkáját lábára húzza ? Szerencsére, a pozsonyi asztalnál kél doktornő ült. hozzásiettek, és azon­nal mesterséges légzést alkalmaztak, amit én hirtelen nem értettem. Még ropták a táncot, egy kis rosszullét ne zavarja meg mások szórakozását. A kol­léganőm ijedtélten felszaladt a fiát meg­nézni a szobába, ahol a gyerekek a Winnetou c. filmet nézték, míg lent folyt a mentés, az életet jelentő percek számo­lása. Breznóra telefonáltak gyorsmentő­ért, fél óra. míg felér, ez hihetetlen ... És szünet nélkül ráiesázták a számokat. A két orvosnő háta átnedvesedett, férjem számolta végtelennek tűnő perceket: öt... tíz .. . tizenöt... A két doktornőt két orvos váltotta fel. arcukon riadtság. elszánt tenniakarás. A zene hirtelen el­hallgatott. Síri csönd ülte meg a terme­ket. nem volt helye bámészkodásnak. szétszéledtek. A kik ülve maradtak, azok mozdulatlanságba dermedtek, hitetlen­­kedve nézlek egymásra, valamennyi ar­con szomoniság, aggodalom és remény­ség tükröződött. Kollégámból kitört a tehetetlen ember idegessége, kifelé kül­dött. szinte hangtalanul. Nagyon fitresa volt átlépni a magára maradt cipőt. A mentő megérkezésére fellélegez­tünk. Fajon sikerül-e? Kis idő múlva elvitték, egy nagy kérdőjelet hagyva ma­guk mögött, mert a szivei sokkoló gép állítólag tegnap még működött... De a kérdője! mául nagyobbra nőtt, túllépett már a reménykedés küszöbén egy élette­len szív kritikus időpontján, amin már csak a csoda segíthet, mint a mesében, de az élet a nagyon is szomorú valóságon alapszik. Ilyen szilveszterünk még nem volt. Minden olyan szépen, vidáman, felhőtle­nül indult, és milyen szomorú vége lett, mert fél óra múlva kaptuk a hírt, hogy nem tudták megmenteni. Szegény, szegény Feronika!.. . Még­sem vitte magával betegsége annyira őr­zött titkát: megcsodáltuk érkezését, még jobban fájó elmúlását. Hogy ív búcsúzik Rómeó Júliától?: Drága Júliám, mi óvta szépségedet? Talán szerelmes leli beléd a vak ha­lál . . . nő 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom