Nő, 1989 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1989-11-21 / 48. szám
• Moszkvában az előző évekhez képest szerényebb körülmények között emlékeztek meg a noszf évfordulójáról. (A felvételen Mihail Gorbacsov és Nyikolaj Rizskov a díszszemle tribünjén.) • Lemondott az NSZEP Központi Bizottságának Politikai Bizottsága. Új Politikai Bizottságot választottak, Egon Krenzet megerősítették főtitkári tisztségében. Az NDK kormánya úgy döntött, hogy Berlin és Nyugat-Berlin között új határátkelőhelyeket nyitnak, s megkezdték a fal bontását. A hétvégén több mint 1 millió NDK-állampolgár látogatott Nyugat-Berlinbe. • Helmut Kohl nyugatnémet kancellár hivatalos látogatáson Varsóban járt. • Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB főtitkára lemondott tisztségéről. Az új főtitkár Petr Mladenov lett; kijelentette, a demokratikus társadalom megteremtését törvények útján kell garantálni. • A római Szent Péter Bazilikában II. János Pál pápa szentté avatta Pfemysl Ágnest, I. Premysi Ottokár cseh király lányát. A szentté avatáson csehszlovák küldöttség vett részt Milan Kymlicka cseh kulturális miniszter vezetésével. A 46. hét eseményeiből ITTHON: • A na9y októberi szocialista forradalom 72. évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést tartottak Prágában és Bratislavában. Prágában Ivan Knotek, a CSKP KB titkára, majd Viktor Lomakin szovjet nagykövet mondott beszédet. A bratislavai ünnepségen Pavel Bolvansky, az SZLKP KB titkára emlékezett a forradalom eseményeire. (A CSTK felvétele a bratislavai koszorúzási ünnepségen készült.) • Ülést tartott az SZLKP KB Elnöksége. A tanácskozáson áttekintették a CSKP XVIII. és az SZLKP következő kongresszusának előkészületeivel kapcsolatos kérdéseket. • Ülést tartott a Szlovák Újságírók Szövetségének Központi Bizottsága. Vitaindító beszédet tartott Ignác Janák, az SZLKP KB első titkára. • Bratislavában országos aktívaértekezletet tartottak az SZSZK Nemzeti Frontjának és szervezeteinek a vezetői. • Prágában országos konferenciát tartott a SZISZ. Vasil Mohorita, a SZISZ KB elnöke föbeszámolójában nagyon kritikus hangon szólt az ifjúsági szervezetről s egyéb kérdésekről. KÜLFÖLDÖN: Csak néhány jó H. Z-ék megint költözködnek, pedig már otthon érezték magukat az egyik kisvárosban. Most mégis kénytelenek új eletet kezdeni egy másikban, ahol szintén nem a baráti kör, nem a szűkebb-tágabb rokonság várja őket, csak egyikük ott kap munkát. S hogy ne kelljen továbbra is mindkettőjüknek ingázni, a férjnek az egyik, a feleségnek a másik irányba utazni közbe bedobni a gyerekeket az óvodába, este utolsónak kiváltani őket, bevásárlótáskával megrakottan, mert mire hazaérnek, minden bolt zárva, vagy ha mégis nyitva van, már az alapvető élelmiszer is elfogyott, inkább költöznek. Mert nem várhatják el senkitől, hogy a kedvükért minden nap záróráig gondozza a gyerekeket, vagy pult alatt tárolja nekik a tejet, kenyeret. Attól is tartanak, hogy a hétvégi gyerek-szülő viszonyra zsugorodott kapcsolatuk túlságosan megviseli a gyerekeket, saját lelkifurdalásukról már nem is szólnak. Megfáradt fiatal emberek, akik egy-két évvel ezelőtt tele voltak energiával, ambícióval, kutatómunkát végeznek, a társadalmi munkát szinte élvezték, most ez utóbbit egyetlen szóval intézik el: mikor? Holott nem a négy fal között képzelték el életüket H Z.-ék természetesen nem az egyetlenek, sajnos, nem is kivételek; legföljebb a többi H. Z. nem kisvárosból kisvárosba ingázik, hanem lakótelepről városközpontba, faluról városba Fotó: Könözsi István Olga Szabovát, az SZNSZ Komáromi (Komárno) Járási Bizottságának titkárát az idén választották meg. — Mindenre jut időm, csak önmagámra nem. A családomnak (férjemnek és két lányomnak) szüksége van rám, nekik nem mondhatom, hogy fáradt vagyok. Sajnos, az évek során arra a következtetésre jutottam, hogy mi nők tehetünk arról, hogy egyre fáradtabbak vagyunk. Nem mértük (mérjük) föl, mennyi erőnk van, többet vállalunk, mint amennyit bírunk. Azért harcolunk, hogy a nők munkaideje rugalmas legyen, három évig otthon maradhassunk gyerekgondozási szabadságon, hogy a szolgáltatások olyan szinten legyenek, hogy pótolják, segítsék a háztartási munkákat, és mi, akik ezért dolgozunk (és nem is vagyunk kevesen), elfeledkezünk magunkról. Tőlünk senki sem kérdezi meg, mit főzöl vacsorára, ki stoppolja be a gyerek lyukas zokniját, ki vasalja ki a férjed ingét. Örökös rohanás az életünk, kapkodunk, semmiféle rendszert nem tudunk kialakítani az életünkben. Ismerem a járásban élő aszszonyok mentalitását, óvónő voltam hosszú évekig, sok anyával kerültem kapcsolatba, nem egynél láttam, hogy az idegességét, a fáradtságát, az időzavarát a gyerekén vezeti le — akaratlanul. Úgy érzem, kölcsönösen nem értékeljük egymás munkáját. Nekünk magunknak kell megemészteni a családi és a munkahelyi gondokat: Megfeledkeztünk a családról. Fiatal embereket láttunk el annyi társadalmi feladattal, hogy nem győzték. Most már nem a fiatal anyákat bízzuk meg funkciókkal, őket csak felkészítjük arra, hogy ha már felnőnek a gyerekeik, és a családnak nincs olyan nagy szüksége rájuk (időben, nem intenzitásban), akkorra előkészített káder legyen. A kongresszus feladatainak megfelelően saját programot dolgoztunk ki a kádertartalékok nevelésére, hogy idejében előkészíthessük az asszonyokat a nőszövetségi munkára, hogy ha valaki kiesik, legyen, aki azonnal átveszi a funkcióját. De hangsúlyozom, nem a fiatal, kisgyermekes anyákat akarjuk elszakítani a családjuktól. Már azért sem, mert saját magunkat tennénk nevetségessé, hiszen a Kis családi iskolában, a kismamák klubjában éppen arszót... ról beszélünk, hogy a család összetartása a nők feladata. A nőszövetség munkáját is úgy szervezzük, hogy ne kerüljünk önmagunkkal ellentétbe. Nem a munka mennyisége, a kimutatott akciók száma a lényeges, hanem az a fontos, hogy munkánkkal a családpolitikát támogassuk. Nem arra ösztönözzük a nőket, hogy mindent vállaljanak. Mindenki annyit tegyen a köz érdekében, hogy ne viselje meg a magánéletét. Minden gyereknek teljes családra, két szülőre van szüksége, a társadalmi funkciót betöltő asszonyok gyerekeinek éppúgy, mint a három műszakban dolgozó munkásnőének, vagy annak a pedagógusnak, aki nem elégszik meg azzal, hogy a tananyagot adja át a gyerekeknek, hanem többet akar megtanítani velük. Meg kell osztani a munkát, nem egy embert kell megbízni öt funkcióval, legyen bármilyen rátermett, energikus, talpraesett. Ugyanez vonatkozik tulajdonképpen a társadalmi munkára is. Lejárt annak az ideje, hogy egy adott tielyen végzett társadalmi munkát több szervezet is a maga javára írt. Nincs is erre szükség, éppen azért, amit az előbb említettem — ti., hogy nem a munka mennyisége az elsődleges, hanem a minőség. Az a lényeg, hogy mindenki válaszszón egy területet, amelyért vállalja a felelősséget. A komáromi asszonyok a Lidice parkot gondozzák. Ezzel már senkinek sem kell törődnie, senkinek sem kell azon gondolkodnia, mikor milyen virágot kell kiültetni, mikor kell kapálni, gyomlálni — ez az ő feladatuk, felelősségük. Szeretnénk, ha ez a szemlélet alakulna ki minden községben. A nők tudnak és akarnak dolgozni, amit eddig vállaltak, mindent elvégeztek (gondoljunk csak a Lyon természetvédelmi területre, a csicsói (Cicov) kastély tatarozására. És ezért a munkáért azok az asszonyok, akik szabad idejüket fordítják a közösségekre, nem várnak senkitől semmit — csak néhány jó szót. Grendel Ágota nő 3
