Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-26 / 5. szám
1% i| este m^r nem megyek sehová. Nincs |\ kedvem. A társaság túl nagy, nincs mi■ V IU kor élvezni az otthonomat. Megfésültem frissen lezuhanyozott hajamat, beburkolóztam a frottír fürdőlepedőbe, és bekapcsoltam a rádiót. Éppen vége lett az esti mesének. Most pedig jó éjszakát, kedves gyerekek. Itt a bratislavai adó. A pontos időjelzés tizennyolc óra harminc percet jelentett. A gyerekek számára véget ért a nap. A lépcsöház elcsendesedik a lábdobogás, az alkonyati versenyzés a háromkerekű bicikliken meg a pedálos kisautókon, a mély gyerekkocsik nyikorgása és fékezése. A szomszédos családi dupla garzonokban befejezik a vacsorát, az apák fellélegeznek, végre nyugtuk van, bekapcsolják a televíziót, az anyák nyugodtan nekilátnak a mosásnak, a pelenkákat az ablak elé kifeszitett fémrácsra teregetik, és véget nem érőn vasalják a már száraz fehérneműt. Ma nehezen megy majd a tanulás. Teljesen átjár a hőség. A szavakkal kezdem, átismétlem a kifejezéseket. Kicsit összpontosítok, azután veszem a szerves vegyületeket. A nyílt láncú telített szénhidrogének bomlása. Két hónapom van a vizsgáig. Bőven elég. Addig még Páralt is elolvasom. És éjszaka marad néhány percem lemezhallgatásra is. A zene együtt növekszik a világossággal. Azután már hajnalodik. Szeretem az. átvirrasztott éjszaka utáni hajnalt. Nagyon jó a huszonnégy óra minden percét teljes öntudattal átélni! Kitapogatni, ízlelgetni, kitölteni! Nem mindig sikerül. A nappal és az éjszaka akkor igazán teljes, ha a reggel a szemünk előtt ébred ... Az angol szavak valahogy nem mennek a fejembe. Mindegyiket legalább háromszor kell ismételnem. Tulajdonképpen nem is gondolok rájuk. Mégiscsak el kellett volna mennem valahová. Ma képtelenség gondolkodni. Micsoda fülledtség! Micsoda hőség! A vázába tett kamillavirág már uralja az egész szobát. Ki kell szellőztetni, mert elalszom, mint Csipkerózsika a rózsák közt... Kint már egészen besötétedett. Csak a mi Slovnaftunk köpdösi a városra hatalmas tüzeit. Ha valaki ki tudná használni! Ekkora energiát befogni, az lenne csak valami! Füthetnének vele néhány várost, uszodákat, melegházakat... le kell ülnöm a munkámhoz, sokat kell tudnom, meg kell találnom a tóban a kincset és a tűzben az erőt... A parkban egy férfi áll. Felfelé néz. Az épületen ezerkétszázhuszonkét egyforma ablak van. De ö az enyémet nézi. Michal. Csak nem áll ott délután óta? Lassan, bizonytalanul intett. A függönybe kapaszkodtam, támaszt keresve. Közelebb jött az épülethez, mintha engem akarna közelebbről látni. Hátrább léptem, mintegy önvédelemből, és eloltottam a villanyt. Már csak egy pillanatig állt ott. A sötét, üres ablakot válasznak tekintette. Összerezzentem. A hűtőszekrény zúgni kezdett az előszobában. És mindjárt ezután valaki türelmetlenül bekopogott. A kivilágított folyosóra meresztett szemmel nyitottam ajtót. — Te már aludtál, Mária? Nem akartalak zavarni, de a férjem már megint számol, Tomika alszik, már minden munkát elvégeztem, hát elindultam valakit meglátogatni, pár szót beszélgetni, hiszen a gyerek mellett reggeltől estig egyedül vagyok, már megkukulok, el is felejtem a normális beszédet, mit bámulsz úgy — valaki mást vártál? Valid be, Mária, de hát legalább engedj be, csak nem fogsz az ajtóban mesélni! Vagy talán éppen odabent van az illető? Mária! Mi van? Micsoda alak vagy! Semmit se mondasz! Csak ne keveredj semmibe, kérlek szépen! A házasságtól meg menekülj három mérföldre, vagy legalábbis a gyerektől, hallgass az okos szóra, nézz csak ránk, minden garzonlakásban diplomás feleség, ez nem neked való, ha legalább meglennének a feltételek, de a lakásra várhatsz, amíg az idegeitek szét nem pattannak, neked is meg a férjednek is — és elváltok. Van ennek értelme? És hány ilyen van! Csak ezen a folyosón vagyunk vagy heten ... Hát akkor, Mária, kit rejtegetsz itt...? — Ugyan, Veruna, senkit, olyan vagy, mint a zuhatag, szóhoz se jutok tőled. Senkit se vártam, senki sincs nálam, gyere beljebb, tanultam, és megfájdult a szemem. Ezért egy pillanatra eloltottam a villanyt, és a lángokat néztem. — Nincs még eleged belőlük? Ebből a mérges bűzből, ebből az édeskés undokságból? A gyomra émelyeg tőle az embernek! Nincs hol sétálni, nincs hová elrejtőzni előle, mindenütt jelen van! Beleszívódik a kabátjainkba, a bevásárlóhálókba, beleivódott a gyerekingecskékbe, a párnákba, a levesünkbe és talán még az anyatejbe is! Nem jön fel a torkodon ez a mi sok dicső fenolunk, benzinünk, ketonunk, benzpirénünk, olajunk és mit tudom én micsodánk? Naponta nyolc órát kotorászol bennük, és még otthon se hagynak nyugton! Ott vannak a lakótelepen, a városban, mindenütt! Néha az az érzésem, hogy megfulladok mindettől, a kémiától, a levegőtől, az autók kipufogásától, a fazekak gőzétől, a felvonóktól, a zsúfolt villamosoktól, mindentől, a munkától, a háztartástól, a férjemtől, aki állandóan valami számításokat végez, és azt hiszi, hogy 'valamit ki is számol, a gyerektől, akinek állandóan taknyos az orra, és gyulladt a torka, a repülőgépektől, amelyek mintha ennek a mi tizenegy emeletes csirkekeltetönknek a tetején startolnának és landolnának, és ezektől a tűzforró éjszakáktól, amelyeken aludni sem lehet... én már nem tudom ezt elviselni, Mária, én már nem bírom tovább ... én már nem kapok itt levegőt... Elég lenne talán még egy mélyet lélegezni, megnövelni a tüdőm térfogatát, nem tudom. Nem tudtam Verunának válaszolni, nem tudtam neki tanácsot adni, lehet, hogy ezt várta, de talán nem is, talán csak ki akarta beszélni magát. Elveszítette a hitét, anélkül pedig nehéz. Mindaz, amit mondott, talán igaz, én hiszek neki, de éppúgy lehet teljesen ellenkezőleg is. Lehet az otthon és a munka abroncs? Szoríthat az, ami összetart minket? Fuldokolhatunk abban, amibe a legnagyobb bizonyossággal merültünk bele? Veruna elment, én lefeküdtem. Virradatig még sok az idő. De azon az éjszakán túl sok olyan kérdés várt rám, amelyre nem tudtam megnyugtató választ adni, és így örömmel várni az új napot. Reggel már hat óra előtt odaálltam a teli fuvarral a sorompó elé, és vártam a rendelkezést. Mint mindig, most is legalább harminc további Tatra kocsi és más jármű állt ott. Nyugtalan, színes zsinór. A féken tartott motorok várják a kezek parancsát, hogy megindítsák a sokmilliós körforgást. Az autók tiszta, megmosdatott, kifényesített ciszternái szorongva rejtik magukban mélyfekete folyékony tartalmukat, és ragyogó karosszériájuk feltűnően lakkozott felirataival dicsekednek: Bután, Benzol, Etilén. A feliratokat vala-Gá/y Kati illusztrációja nő 14
