Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-19 / 4. szám
CSALÁDIKOR A nők magányosságát hosszú időn át a férfiak viselkedésével hozták összefüggésbe. „Kitérnek a házasodás elöl", sőt „dezertálnak", „megfutamodnak" — mondták rájuk. És csakugyan, ha hirtelenjében statisztikát csinálunk, a nőtlen férfiak száma igencsak tekintélyes; az ember legszívesebben a megfélemlítés eszközéhez nyúlna, például az agglegényadó bevezetéséhez. De ha folytatjuk a vizsgálódást, egészen más kép tárul elénk. Elöbb-utóbb minden férfi megnősül. A megrögzött agglegény érdekes, de nem jellemző figura. Az idősebb korosztályok között éppenséggel 100 százalékos a házassági arány. Még az elmú t században sem volt a férfiak közt annyi házas ember, mint manapság. Az elvált férfiaknak több mint 80 százaléka ismételten megházasodik. Ezzel szemben volt feleségük élete másképp alakul. Tíz elvált asszony közül csak öt megy újból férjhez, öt magányosan marad egész életére. Mi hát a magányosságuk igazi oka ? A hazánk (értsd: a Szovjetunió) lakosságának élettartamára vonatkozó legújabb közzétett adatok tanúsága szerint a férfiak nem „kitérnek a házasság elöl", hanem sokan közülük egyszerűen — aránylag fiatal korban — meghalnak. Az átlagos élettartam az a statisztikai mutató, amely azt jelzi, milyen hosszú életet remélhet az újszülött abban az esetben, ha a halálozási arányszám valamennyi korosztályban akkora marad, amekkora a születése évében volt. Az ötvenes évek közepén a férfiak átlagéletkora 63 év volt. a nőké 6 évvel több. A hatvanas évek közepére a férfiaké is megnőtt 3 évvel, ámde a különbség nemhogy csökkent volna, hanem 8 évre nőtt. A hetvenes évek adatai szerint pedig a férfiak átlagosan 62 éves korukig éltek, mig a nők 73 éves korukig. Emellett a csökkenés éppen a házasodás szempontjából legaktívabb korosztályt érintette. A Szovjet Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének adatai szerint az elvált nők 40 százaléka nem talált magának újra házastársat, mert — nem akadt számukra társ. A magányos asszonyok jelentős része özvegy, 40-éves koron felül számuk nagyobb, mint a hajadonokó, 50 éven felül pedig számuk meghaladja az elváltakét. Kiszámították, hogy azok között a nők között, akik 22 éves korukban mennek férjhez 24 éves férfiakhoz, a válásokat figyelmen kívül hagyva a megözvegyülés valószínűsége 17 százalékkal emelkedett a múlt század végéhez viszonyítva. Ezt a helyzetet sokáig nem ismertük föl, mindent a háborús veszteségekkel magyaráztak. Amikor pedig a hatvanas évek közepétől meredeken emelkedni kezdett a válások száma, ennek demográfiai következményei kerültek a figyelem előterébe. És csak mostanában derült ki, milyen nagy mértékben függ a társadalom házassági struktúrája, s ezen belül az egyes nők magányossága attól, hogy sok férfi előbb távozik az élők sorából, mint ahogy az természetes volna. Vannak bizonyos körülmények, amelyek még súlyosabbá teszik a magányos nők helyzetét. A hetvenes évek közepén körülbelül ugyanannyi nő szerzett felsőfokú végzettséget, mint férfi. Most pedig minden 100 egyetemi, illetve főiskolai hallgató közül 55 nő és csak 45 férfi. Ezt általában pozitívan értékelik, mint annak bizonyítékát, milyen látványos sikereket értünk el a női egyenjogúság terén. Ám egyes pályák és szakmák elnőiesedésének megvan a maga demográfiai aspektusa is. Sok esetben épp ez a forrása a házasfelek kölcsönös elégedetlenségének, konfliktusainak, sok esetben a válásoknak is. Sok év telt el úgy, hogy egyre fiatalabb korban kötöttek házasságot, de mostanra ez a „fiatalodás" megállt. A legutolsó adatok szerint a menyasszonyok átlagéletkora valamelyest még emelkedett is. Milyen jelenségek rejlenek emögött? A fiatal lány tanulmányainak befejezése előtt férjhez kíván menni egy hasonlóképpen még csak szárnyait bontogató fiatalemberhez. A szülök többnyire ellenzik: ne siess, miféle család lesz ez. mind a ketten a mi nyakunkon fogtok élni. Sőt hozzáteszik: most más világ van, mint azelőtt, sokkal több a fiatalember, nem fogsz pártában maradni. És ez így is van. Ha szem előtt tartjuk, hogy jó, ha a férj két három évvel idősebb a feleségénél, a 18—20 éves fiatal lányok bőven válogathatnak a vőlegényjelöltekben. Lássuk, hogyan alakul a statisztika! A 21 éves lányok fele már házasságra lépett. De van kik közül választani a fennmaradó ötven százaléknak is. Csakhogy... 23 éves kor után meredeken zuhanni kezd a férjhez menés lehetősége, és évről évre egyre kisebb lesz (természetesen nem konkrét esetekre gondolok, hanem a statisztikai valószínűségre). Vessük egybe ezt a Volkov demográfus által gyűjtött adatokkal. Ő az 1946-ban született nők sorsának alakulását kísérte figyelemmel. Merőben mennyiségi szempontból nem indultak kedvező perspektívával; sokkal többen voltak, mint a háború alatt született potenciális „vőlegények". Ennek ellenére gyakorlatilag mindnyájan férjhez mentek. Működésbe lépett a rugalmas házasodási mechanizmus, amely a korosztályok széles közű kombinációit teszi lehetővé. Abban, hogy ez a mechanizmus működésbe lépett, feltételezhetően nagy szerepet játszott az erős házasodási kedv, a családalapítás vágya. Azokban az időkben a házasságok „fiatalodtak". Vajon nem azt jelenti-e a mai menyasszonyok körvonalazódó „öregedése", hogy némileg csökkent a házasodási kedv? Igen gyakran találkozni olyan magabiztos — hogy azt ne mondjam, túlságosan magabiztos — fiatal lányokkal, akik élénk társaséletet élnek, nem érzik hiányát a férfigyöngédségnek, nem nyomasztja őket a magány, sőt nem is igen érzik azt, a férjhez menésről pedig így beszélnek; „Minek siessek"? Minden álszentséget félretéve, valljuk be, hogy miként a házaséletnek is megvannak a maga előnyei a családtalansággal szemben, a házasság kötelékeitől való mentességnek is megvannak a maga vonzó aspektusai. Csak később, évek múltán kezd nyomasztóan hatni a mégoly szépen berendezett üres otthon, a szeretett ember hiánya. Később, amikor már nehéz változtatni a helyzeten. Évente mintegy félmillió gyerek születik házasságon kívül. Körülbelül fele részben kapnak közös bevallás alapján „törvényes" apát. De házasságkötésre nem kerül sor. Tudatunkat mindmáig uralja a „becsapott", A magányos nőkről „cserbehagyott", leány és az „álnok" férfi sztereotipiája. Holott az életben már régen nem ilyen egyszerű a helyzet. „Anya akarok lenni, de feleség nem!" — jó néhány fiatal nő vallja tudatosan ezt az elvet. És ismét az a helyzet, hogy az elhatározás egy bizonyos életszakaszban születik meg, de a következmények terhei évek múltán jelentkeznek. A fiatal családok makacs előítélet falába ütköznek. És ez kétségtelenül szintén kihat a választás előtt álló leányok viselkedésére. Eszerint a korai házasságok gyakran bomlanak fel. Igaz, erre csakugyan vannak adatok. De mi áll ezek mögött az adatok mögött? Nemrég részletes vizsgálatot végeztünk egy milliós lakosságú városban, és megállapítottuk, hogy a 20—24 éves menyasszonyoknak több mint a fele már gyermeket várt a házasságkötés pillanatában. Még külön terminus is született erre az esetre: a „stimulált házasság" kifejezés. Az ilyen frigy csakugyan kevésbé tartós. Meg vagyok róla győződve, hogy a házasságoknak éppen ez a speciális kategóriája „rontja" a statisztikát, s vele együtt általában a fiatal családok megítélését. Ahhoz, hogy csökkentsük az efféle házasságok számát, speciális intézkedésekre van szükség, de ez már külön téma. A fiatal család — két, egymást őszintén szerető fiatal szövetsége — már csak azért is megérdemel minden támogatást. Manapság fontosabb, mint valaha, hogy mit és hogyan mondunk a fiataloknak a családi élet perspektíváiról. Az emberek tudatában, szokásaiban, életmódjában nagy szerepet játszik a szülök példája, az ő életmódjuk, az ő viselkedési stílusuk. Hány olyan fiatal férfi és lány nő fel, akiket nem készítettek fel az életre! Az, amit gyermekkorukban tapasztaltak, inkább romboló, mint építő hatással volt rájuk. Ezért azt, ami egy normális, teljes családban felnőtt ember számára mintegy természetes, maguknak kell kemény akarattal és tudatos erőfeszítéssel kialakítamuk MARK TOLC demográfus (a Szovjetszkaja Kultúra nyomán) Fotó: Krascsenits Géza nő io
