Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-14 / 25. szám
TÓTH ANIKÓ LANGSTEIN ERZSÉBET ILLUSZTRÁCIÓJA Hol volt, hol nem volt, de biztosan a kertünkben volt, hogy négy ribizliszem elhatározta: világgá megy. Ezt azonban nem kürtölték világgá, csak szép csendesen lepottyantak az águkról, és elsurrantak a gyomok között. Vagy a nyomok között, mert éppen akkor járt arra Behemót Bakancsú és ottfelejtette a nyomait. Az egyik ribizliszem, akit nevezzünk ezután csak Rinek, keresztülbukott egy lábatlankodó hernyón, nek következtében úgy beverte az orrát, hogy menten kezdett. A többiek szakszerűen bekötötték egy sóskalevéllel, hogy azután Ri nem látott tovább az orránál, ezért kézen fogva kellett őt vezetni. De azért csak vándoroltak tovább. Már egészen sokat láttak a világból. Például csírázó zöldborsót, amit eddig eltakart előlük az egresbokor. Azonkívül kígyózó uborkával is találkoztak, bár fogalmuk sem volt, milyen a kígyó. A második ribizliszem, akit csak Ribi néven szólítunk ezután, azt állította ugyan, hogy az uborka a békához hasonlít leginkább, mert éppen egy görcs uborkát pillantott meg, ráadásul szerinte a nevük is rímel, így: uborka béka. De a többiek egybehangzó véleménye az volt, hogy az uborka pontosan ugyanolyan, mint a kígyó, és Ribi egyáltalán nem ért a költészethez, mert ritka botfül kell ahhoz, hogy valaki rímet találjon az uborka-béka szavakban. Véleménynyilvánításuk szerencsére útközben esett meg, így jóval előbbre jutottak. Ráadásul útjukba akadt Öntöző Gumicső, és Ribi boldogan felvisított, hogy végre találkoztak az igazi kígyóval, és az egyáltalán nem hasonlít az uborkákra. A többiek nagyon hamar letorkolták, mondván, hogy csak rémeket lát. Vagy rímeket. Már nem emlékszem, mit mondtak. És mendegéltek tovább. Vagyis botladoztak, mert nem akaródzott kikerülniük a göröngyöket. De egészen beletanultak a botladozásba, s egyre ritkábban terültek el a földön. Akkor egy óvatlan pillanatban Veréb, aki már régen leselkedett utánuk, felkapta a harmadik ribizliszemet. akinek Ribiszke volt a becses neve, ugyanis nem tudta kimondani az I betűt, s emiatt nem hívhatták Ribizlinek, mint a negyedik ribizliszemet. Hát Ribiszke jól benne volt a csávában, akarom mondani Veréb csőrében! De a többiek nem vesztették el lélekjelenlétüket: Ri rikoltott, Ribi üvöltött. Ribizli vonított, de olyan hangon, hogy Veréb szentül hitte. Héja vette üldözőbe. Pedig Héja nem szokott sem rikoltani, sem üvölteni, sem vonítani, csak támadni. De ez nem változtatott a dolgokon, mert Veréb ijedtében teljesen megzavarodott, és körbe-körbe keringett a három ribizliszem fölött. Azok türelmesen várták, mi lesz ennek a vége. bár egy kicsit izgultak Ribiszke testi épsége miatt. Veréb, miután kiröpködte és kirémülte magát, és azt tapasztalta, hogy Héja nem kergeti, sőt még rikolt, üvölt, vonít, fáradtan leszállt egy rögre, bár Ekkor Ri, Ribi és Ribizli újra hangoskodni kezdtek, de már nem tudták átrázni Verebet. Hanem az meglepetésében, hogy a három mitugrász ekkora hangokat tud kipréselni magából, eltátotta a száját, vagyis a csőrét, s Ribiszke sértetlenül kiugorhatott belőle. Hát meg kell hagyni, elég buta volt az a Veréb! így aztán Ri, Ribi, Ribiszke és Ribizli tovább folytatták vándorújukat. De a Verébbel való viaskodásban majdnem végelgyengültek, ezért megbeszélték, hogy kizárólag a legközelebbi bokorig mennek el, s annak árnyékában töltik az éjszakát. Ri, aki a legfáradtabb volt, ugyan erősködött, hogy éjszaka nincs is árnyékuk a bokroknak, de ez egyáltalán nem befolyásolta a többiek döntését. Csak akkor döbbentek meg, amikor odaértek a legközelebbi bokorhoz, mert azon is ribizliszemek tanyáztak, de valahogy túlságosan színtelenek, vagy inkább fehérek voltak. Persze, ehhez réges-rég el kellett volna mondanom, hogy Ri, Ribi, Ribiszke és Ribizli a lehető legtökéletesebb piros színben pompázott. — Elég sápadtak — mondta Ri. — Biztosan betegek — mondta Ribi. — De az is lehet, hogy csak éretlenek — mondta Ribizli. — Én nem alszom itt — mondta Ribiszke. Ettől a kijelentéstől majdnem hajba kaptak, de Ribizli, aki a legokosabb volt közöttük, azt tanácsolta, szavazzanak, ki akar maradni, és ki akar továbbmenni. Ribiszke és Ri nem akart maradni. Ribizli és Ribi meg nem akart továbbmenni. Aztán Ribi mégis úgy döntött, hogy nem óhajt úgymond egy beteg ribizlibokor alatt éjszakázni, így hárman voltak egy ellenében, amiből következik, hogy továbbmentek. Nagy örömükre a közelben volt még egy bokor, s amikor egészen megközelítették, kiderült, hogy az is ribizlibokor. — Jé, ezen meg fekete ribizliszemek laknak! — csodálkozott el Ri. S ennyiben maradtak, mert hirtelen elnyomta őket az álom. PIROS MESE
