Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-01-12 / 3. szám

dik a no es a férfi szerepe (amit szabad a férjnek, nem szabad az asszonynak). A csa­ládeszmény a sok gyerek. Azonban az a különleges odafigyelés, ami társadalmunk­ban a gyerekeket övezi, a cigányoknál isme­retlen. A gyerekeknek gondoskodnia kellett magáról, egyik legfőbb feladata pedig az volt, hogy vigyázzon kisebb testvéreire. (Ér­dekesség. hogy a cigányok nem ismerik a klasszikus értelemben vett gyerekjátékokat, játékaik sem voltak.) A lányok tizenhárom-ti­zenöt. a fiúk tizenöt-tizenhat éves korukban már családot alapíthattak, és felnőttként ke­zelték őket. A felszabadulás után az oláhcigányoknál a családot például az asszony tartotta el (a kupeckedésböl már nem tudtak megélni). „Mikor már jött az összeírás, akkor már jobb volt egy kicsit. Addig csak az volt, amit az asszonyok loptak, éjjel jártak.") A letelepedés után létjogot nyer a patri­archális családmodell. (A férfi dolgozik, az asszony otthon van a gyerekekkel.) Sok eset­ben, a múlttal összemérve, semmiféle válto­zás nem figyelhető meg az intim családi életen belül. Egyes családokban mintha új feszültség alakulna ki: az asszonyok nem tűrik el, hogy férjük nem ad pénzt, beadják a válópert, bírósághoz fordulnak. Az oláhcigá­nyoknál — ahogy a bolgár etnográfus ta­pasztalatai mutatják — teljesen természetes, hogy a férj nem dolgozik, főleg ha a feleség szüleinél laknak; a dologtalanság egyszerű­en kárpótlás a vönek, amiért oda kellett hagynia eddigi otthonát. A munka a hagyo­mányos életmódtól amúgy is idegen. Az anyós, mármint a férj anyja, ha nála laknak a fiatalok, dirigál a menyének, a pénzt neki kell leadni, míg a meny meg nem szül két-három gyereket. Ez az utóbbi időben azonban, pár­huzamosan az asszonyok kezdődő emanci­­pálódásával. újabb feszültségek fonásává vá­lik. Az asszonyok ritkán dolgoznak „Jaj az nálunk nagy szégyen, ha az ember nem tudja eltartani a családot" — mondja az egyik oláhcigány; de gyakran az anyós nem engedi munkába a menyét. A múlthoz viszonyítva az öregek tisztelete alábbhagyott; a fiatalok már ügyesebbek a világban való eligazodásban. Az öregekről való gondoskodás is új elem, régen a maga­tehetetlen, beteg öregeket elhagyták. Az át­lagéletkor a környező lakosságéhoz viszo­nyítva alacsony. Ami a gyereknevelést illeti, az oláhcigá­nyok példásan gondoskodnak gyerekeikről, a legrosszabb a helyzet azokban a családok­ban, ahol még erősen kísért a vándorlások emléke. A tervezés, az előrelátás, a felelősségérzet, legalábbis abban az értelem­ben, ahogyan a mi kultúránk értelmezi, teljesen hiányzik. A legtöbb gond talán még­is a gyerekek kettős szocializációjával van. A csoportélet normái bizonyos dolgokban tel­jesen ellentétben állnak az iskolában tanul­takkal. A gyerekek képtelenek földolgozni ezt a kettős ráhatást, elkezdenek iskolát kerülni (a csoport normái szerint ez nem bűn); a lányok tizenöt évesen már terhesek. A cso­port szabályai szerint a gyerekeket sem taní­tani, sem nevelni nem kell, az alapdolgokat maguktól is ellesik. Vannak családok, ame­lyek a családi pótlékot, a különböző segélye­ket a megélhetés egyetlen forrásának tekin­tik. Tovább él — már csak ezért is — a többgyerekes családmodell. Mit mondhatnánk végül ? Csak kérdéseink sorjáznak. A legfőbb még mindig: Hogyan tovább? NAGYVENDÉGI ÉVA Fotó: KÖNÖZSI I. Egészségünk védelmében „33 éves vagyok, 2 egészséges gyer­mek édesanyja. Mintegy három éve erős viszketés kínoz a hüvelyemben és a nemi szervem környékén. Egy nyu­godt percem sincs, éjjel-nappal állandó vizelési ingerem van. Újabban 11 éves kislányom is erős viszketésre és gyakori vizelési ingerre panaszkodik, pedig a személyes higiénére fokozott figyelmet fordítunk, közös törülközőt nem hasz­nálunk. Ismételten voltam nőgyógyá­szati vizsgálaton; minden orvos más diagnózist mondott, s az általuk rendelt gyógyszerek egyike sem enyhítette pa­naszaimat. Újabban egy újságcikk alapján arra a következtetésre jutot­tam, hogy nehézségeimet herpeszes gyulladás okozhatja, amit feltételezhe­tően nyál útján kaptam meg. Kérem, írja meg, megalapozott-e a gyanúm, és mit tehetek gyógyulásom érdekében.” „Herpesz?” Bármely testrész viszketése rendkí­vül kellemetlen érzés, amely elhúzódó formában szinte elviselhetetlenné vál­hat. A hüvely és a nemi szervek visz­ketését gyakran okozza a hüvely gom­bás vagy apróbb élősködők okozta gyulladása, de hasonló tüneteket vált­hatnak ki egyes, a bélrendszerben megtelepedett élősködők, valamint bizonyos belgyógyászati megbetege­dések is. Ezen kívül, sajnos, az sem túl Kihez forduljunk? „Szomorú édesanya" jeligével olva­sónk azt írja, hogy a válóperi ítéletben a bíróság a négyéves kislányukat az ő gondjaira bízta, s az apát tartásdij fizeté­sére kötelezte. A volt férjével még min­dig közös lakásban laknak, aki a kislányt erőszakkal magához veszi, egy szobában alszik vele, önkényesen más óvodába íratta, nem engedi, hogy ő vigye a kis­lányt óvodába, és hozza haza, sőt még a tartásdíjat is visszaköveteli, amit fizet. Többször megfenyegette olvasónkat, hogy megöli, sőt tettleg is bántalmazta. Erről orvosi igazolást is kapott, és felje­lentést tett a rendőrségen. Azt kérdezi, mi tévő legyen, kihez forduljon. A bírósági ítélet a kislányt olvasónk gondjaira bízta, tehát róla olvasónknak kell gondoskodnia, nevelnie, ellátnia, s ezt az apának is respektálnia kell. Nincs joga a kislányt magához venni, s állandóan (vagy éjjel) az anyjától elkülöníteni. Az óvodának is respektálnia kell. hogy olvasónkra van a gyermek bízva, s ezért az ő beleegyezése nélkül nem adhatják ki másnak, még az apának sem. Olvasónknak nincs szüksége semmiféle külön engedélyre, vagy bírósági szabályo­zásra ahhoz, hogy a gyermekével legyen. Ellenkezőleg, ha a gyermek apjával nem tudnak megegyezni, hogy az mikor láto­gassa a gyermekét, vagy mikor veheti ma­gához (esetleg szombaton vagy vasárnap, amikor szabadnapos, akkor kérheti a gyámbíróságot, hogy ez határozza meg. ritka, hogy a nemi szervek, illetve a végbél környékén jelentkező viszketés oka felderithetetlen marad. Ez utóbbi esetekben az oki kezelés természete­sen lehetetlen, csakis a tüneti gyógy­módoktól várható bizonyos enyhülés. Bár az eddigi sikertelen kezelés miatti elkeseredését megértem, meggyőző­désem, hogy problémája feltétlenül részletes (esetleg kórházi bennfekvés­­sel járó) nőgyógyászati és belgyógyá­szati vizsgálatot igényel. Ugyanekkor a hasonló panaszok miatt javaslom kislánya nőgyógyászati vizsgálatát is (a gyermeknőgyógyászok megfelelő módszerekkel rendelkeznek arra, hogy ez ne okozzon a gyermeknél lelki sé­rülést!). Ami az Ön által feltételezett herpe­szes gyulladást illeti, tudni kell, hogy az ilyen jellegű elváltozás a nőgyógyá­szati vizsgálat során az esetek túlnyo­mó többségében könnyen megállapít­ható. Ezért találgatás helyett jobb a vizsgálat eredményére hagyatkozni. Még akkor is, ha sajnálatos tényként kell elfogadnunk, hogy a herpesz nap­jainkban egyre inkább terjedőben van, igazi nemi betegséggé vált. Az ajka­kon jelentkező herpeszt szinte min­denki — tapasztalatból vagy „látás­ból" — jól ismeri. Ez a számos apró hólyagocska formájában jelentkező. hogy az apa mikor és milyen feltételek mellett érintkezhetik a kislányával). Ha a gyermek apja nem respektálja a bíróság döntését és olvasónk jogait, aki a gyermekéről gondoskodni köteles, és felel érte, akkor forduljon az ifjúságvédő hivatal­hoz, vagy közvetlennül a gyámhatósághoz, és kérje ezek segítségét. A biróság köteles az apa ellen eljárni, hogy a bírósági ítélet­nek érvényt szerezzen, esetleg végrehajtás és pénzbírság kirovása útján is. Ha olvasónkat a volt férje életveszélye­sen megfenyegeti, vagy bántalmazza, ak­kor tegyen feljelentést a rendőrségen, vagy a nemzeti bizottságon, ahol a szocialista együttélés szabályainak a megsértésé­ért—kihágásáért is felelősségre vonhatják. Ami az előző feljelentést illeti, a rendőr­ség az ügyet kivizsgálja, ami néha hosz­­szabb időt vesz igénybe, mert más esetek is előadódnak, s aztán az ügy természete és a tett súlyossága szerint vagy a járási ügyészségnek adja át, hogy ez adjon be vádiratot a bíróságon, vagy a helyi nemzeti bizottság elé utalja. Mindenesetre kérnie és szorgalmaznia kellene a nemzeti bizottságon, esetleg a volt férje munkaadójánál, hogy neki mi­előbb pótlakást utaljanak ki. Ha jogi képviseletre volna szüksége, mert nem tudja, hogy miként kell a bírósá­gon eljárnia, akkor az ügyvédi tanácsadó­hoz s fordulhat, és ügyvédet bizhat meg képviseletével. Dr. Bertha Géza körülírt, általában fájdalmas gyulladás azonban nemcsak az ajkakon, hanem a nemi szerveken is előfordulhat. Bár a régebbi nézet szerint a száj, illetve a nemi szervek herpeszét más és más vírus váltja ki, az újabb adatok arra utalnak, hogy ez az elkülönülés ko­rántsem teljes. Vagyis a szájherpesz vírusa okozhatja a nemi szervek gyul­ladását és vice versa, a genitális her­pesz vírusa kiválthatja a folyamatot az ajkakon is. (A szerelem oly sokat vita­tott formája, a nemi szervek csókolga­­tása, így a herpesz terjedéséhez is vezethet.) A herpeszre jellemző, hogy a tünetek néhány nap vagy hét múlva spontán, maguktól megszűnnek, de bizonyos, nem teljesen tisztázott és egyedileg változó körülmények között (a szervezet legyengülése, megfázás, menstruáció stb.) újra fellángolhat­nak. A betegség kezelésére számos gyógyszer van forgalomban, illetve a kipróbálás stádiumában, elmondható azonban, hogy ezeknek egyike sem igazán hatásos. A tüneteket ugyan megszüntethetik, de nem szabadítják meg a szervezetet a lappangó vírus­tól, amely adott körülmények között bizonyos idő elteltével újabb kiütések formájában adhat tudomást létezésé­ről. A jelenleg létező gyógyszerek (ke­nőcsök és tabletták) másik kellemet­len tulajdonsága, hogy nem igazán veszélytelenek, ezért használatuk csakis a betegség bizonyosságának tudatában, orvosi javaslatra és ellen­őrzés mellett ajánlatos. Dr. Kovács László Szeretnék rátalálni Huszonnyolc éves, 158 cm magas, feke­te hajú nő, egy egyéves kisfiú édesanyja, szeretne korban hozzáillő, komoly, becsü­letes férfival megismerkedni, 35 éves ko­ng-Jelige: „Hárman" Harmincnyolc éves, 172 cm magas, el­vált, egy gyermek eltartására kötelezett férfi szeretne rátalálni korban hozzáillő, házias nőre, aki nem kalandra, hanem boldogságra vágyik. Fényképes levelek előnyben. Jelige: „Dél-Szlovákia" Negyvennégy éves, 164 cm magas, főis­kolai végzettségű rokkantnyugdíjas férfi, megfelelő társat keres. Jelige: „Tűzpiros virág" Huszonhat éves, 161 cm magas, érett­ségizett, karcsú, barna hajú lány. magas, szimpatikus fiú ismeretségét keresi. Jelige: „Vidám vagyok" 173 cm magas özvegyasszony, ötéves kisfiával, szeretne megismerkedni hozzá hasonló férfival, aki megértő lenne velük szemben. Jelige: „Sárga tearózsa" nő 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom