Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-06-07 / 24. szám
UTA DANELLA Egy fruska vallomásai Közben Szonya növekszik. A játszótéren a homokozóban ő a legjobb verekedő. Minden gyereket elver. A múlt héten megharapta egy kölyökkutya, mert a farkánál fogva vonszolta. El tudják képzelni, milyen jelenetet rendezett Kitty! Hogy a márkát felveszem, de a gyerekre nem vigyázok, satöbbi, satöbbi. Megmondtam neki, hogy tulajdonképpen neki kellene rá vigyáznia, mert ő az anyja, én pedig nem vagyok semmiféle nevelőnő. És most jól figyeljenek: apának három gyereke van. nekünk egy. Ez összesen hat. Mi. hogy nem tudok összeadni? Tévednek. Berlinek is van kettő, mert mint már mondtam. elvált ember volt Berti rendes ember, és jól keres, kár erről beszélni! Az első feleségét és a családját mindig pontosan látogatta, de az utóbbi időben, mikor megjött, teljesen le volt törve. Nem tudtam, hogy miért, de egyszer aztán elmesélte: a volt felesége iszik, és narkós, mármint kábítószer-élvező. A gyerekeket nem hagyhatja nála Bírósági úton fog intézkedni, az anyát megfosztják szülői jogától, és ő ide hozza a gyerekeket. Eddig nem tudtam, hogy ilyen jog is van. Mikor ezt Kitty meghallotta kitört a vihar. — Ez lehetetlen! Mi közöm van nekem a te gyerekeidhez! — ordította. Berti lehajtotta fejét, majd felemelte, és furcsán nézett anyára. — A fiú nyolc, a kislány tizenegy éves, és nincsenek jó helyen — mondta Berti. — Hhiszem — mondta Kitty gúnyosan. Ha az irónia folyni tudna, hát ömlött volna a szájából. — De ők az én gyerekeim is — mondta Berti, különösen megnyomva az „én” szócskát. — Vagy gyermekotthonba mennek, az pedig pénzbe kerül, s akkor az építkezésből semmi sem lesz. Jövőre akartunk ugyanis építkezni vagy egy nagyobb házat venni. Kitty felugrott, jobb lábával toppantott a szőnyegen, majd fölkapott két fedőt, és őszszeverte. — De értsd meg, arra engem senki sem kényszeríthet, hogy idegen gyermekeket neveljek! — Idegen? — kérdezte Berti, és összeszűkült a szembogara. Ebben a pillanatban felsírt Szonya. Azt hiszik, Kitty megnézte, mi történt vele? Nem. Én futottam a gyerekszobába. Szonya felmászott a székre, és leesett, s most ott zokogott a szék mellett. Ahogy fölemeltem, rögtön elhallgatott. Csak egy kis púp volt a fején. Ekkor csapódott a kijárati ajtó. Vajon melyik ment el? A konyhában Berti ült lógó orral. — Mi történt a kicsivel? — kérdezte. — Semmi. Csak egy kicsit megütötte magát. Kitty elment? — Igen, a barátnőjéhez. — Aztán hozzátette: — Tudod mit? Elválunk. — Anyától? Ez drága mulatság lesz! — De lehetetlen vele kibírni! — Kibírod. Nem vagy te olyan érzékeny! Sokkal jobban összeilletek, mint ahogy apával illett össze. — Óh. az apád. Annak sikerült — sóhajtott Berti. — Hagyjuk ezt. Inkább azon törd a fejed, mit lehetne tenni a gyerekeiddel. — Mit lehet tenni? Kitty nem akaija őket.. . — De válni se akar. És azonkívül szeret. — Honnan tudod azt? Te még gyerek 2. vagy, mit tudsz te a felnőttek viszonyáról! — Inkább a gyerekeidről beszéljünk. Mit lehetne tenni? — A szeretet hiányzik nekik. Én szeretem őket. de a pénz. amit küldök, nem minden. — Gyermekotthonban még annyi szeretet sem kapnának! — Olyan gyámoltalanul nézett rám. mint egy kis srác. Szegény, már másodszor nősült, s megint ilyen asszonyt fogott ki! Szálnamat éreztem iránta. — Egy nálunk, nálad kettő apánál három. Ez összesen hat. A csecsszopótói a tizenegy évesig. Hmosolyodott. — Veled együtt hét. — Én már nem vagyok gyerek. Tizenhat éves múltam. — Ez volna csak a nagy család — mondtam. Régebben egy családban hat-hét gyerek is volt. és senki nem ütközött meg rajta. — Mit akarsz ezzel mondani? — kérdezte csodálkozva. — Csak azon gondolkozom, hogyan lehetne a gyerekeket összecsapni — Összecsapni? Nem értem . . . — Apa és Verena is házat akar építeni. Már a kölcsönt is elintézték. Te nem? Építünk, vagy veszünk egy olyan házat, ahol mind elférünk. A te két gyereked Ls. Egy kertes házat. A gyerekek majd nevelik egymást. Én leszek a felügyelő. No. nem mindig, hiszen iskolába is kell járni! — Bolondos ötleteid vannak ... — Emeletes ház... két család részére, megfelelő mellékhelyiségekkel, nagy kert. És kutya. Ebből nem engedek! — Álmodozol. — De az álmok, ha megvalósulnak .. . hm . .. sokat jelentenek. Hogy hívják a lányodat? — Brigitta. — Látod, Brigitta is foglalkozhatna a gyerekekkel. Tudod mit jelent az, ha egy gyerekre felelősségteljes munkát bíznak? És becsületszavamra ígérem, hogy segítek neki a házi feladatok megoldásában. — De mit fog szólni anyád? — Először őtjöngeni fog. de nem hiszem, hogy elhagyna téged. Ha mégis ez történne, akkor megmondom neki: fogadjon fel egy nevelőnöt, aki vigyáz Szonyára. Még a kisujjam sem mozdítom! — Micsoda ötleteid vannak! — Tudod mit, menjünk el apához, és beszéljük meg vele. — Most? — Azonnal. Otthon vannak. Apa a holnapi előadásra készül. — Nem zavarhatjuk őt... — Berti, a „menő fej*’, tisztelte apámat, s azt hiszem, joggal. — A, az nem baj — mondtam fölényesen. — Apa van olyan műveltségi szinten, hogy előkészület nélkül is tud előadást tartani. — És azt hiszed, majd egyetért velünk?! Ennyi gyerek akadályozná őt a munkájában. — Nem. Apának lesz egy külön szobája, ahová rajta kívül senki sem léphet be. Az ötlet egyre jobban teszett Bernnek és nekem is. Sok gyermekes család, mint régen. A nyugodt és engedékeny Verena főzne, ő kitünően főz. Kitty járhatna a butikjába, és szabadidejében mehetne a kertbe, ahol egyébként is szívesen tartózkodik. A férfiak megtartják a munkakörüket és nem kell apró-cseprő családi súrlódásokkal foglalkozniuk. És én leszek a családfő, ez biztos. Ellátom a gyerekekei jobban, mint a szüleik. — Gyere, menjünk apához — mondtam határozottan. Berti, a „menő fej”, szó nélkül felállt, s csak a kocsiban jegyezte meg: — Rendkívüli lány vagy. — Tudom — mondtam. S akár hiszik, akár nem. egy hónap múlva az egész család egybeköltözött. Egy nagy kertes házba. Alkalmi vétel volt... Fordította: György Elek SZKUKALEK LAJOS RAJZA nö 15
