Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-06-07 / 24. szám

UTA DANELLA Egy fruska vallomásai Közben Szonya növekszik. A játszótéren a homokozóban ő a legjobb verekedő. Minden gyereket elver. A múlt héten megharapta egy kölyökkutya, mert a farkánál fogva vonszol­ta. El tudják képzelni, milyen jelenetet ren­dezett Kitty! Hogy a márkát felveszem, de a gyerekre nem vigyázok, satöbbi, satöbbi. Megmondtam neki, hogy tulajdonképpen neki kellene rá vigyáznia, mert ő az anyja, én pedig nem vagyok semmiféle nevelőnő. És most jól figyeljenek: apának három gyereke van. nekünk egy. Ez összesen hat. Mi. hogy nem tudok összeadni? Tévednek. Berlinek is van kettő, mert mint már mond­tam. elvált ember volt Berti rendes ember, és jól keres, kár erről beszélni! Az első feleségét és a családját mindig pontosan látogatta, de az utóbbi időben, mikor megjött, teljesen le volt törve. Nem tudtam, hogy miért, de egyszer aztán elmesélte: a volt felesége iszik, és narkós, mármint kábítószer-élvező. A gyerekeket nem hagyhatja nála Bírósági úton fog intéz­kedni, az anyát megfosztják szülői jogától, és ő ide hozza a gyerekeket. Eddig nem tud­tam, hogy ilyen jog is van. Mikor ezt Kitty meghallotta kitört a vi­har. — Ez lehetetlen! Mi közöm van nekem a te gyerekeidhez! — ordította. Berti lehajtotta fejét, majd felemelte, és furcsán nézett anyára. — A fiú nyolc, a kislány tizenegy éves, és nincsenek jó helyen — mondta Berti. — Hhiszem — mondta Kitty gúnyosan. Ha az irónia folyni tudna, hát ömlött volna a szájából. — De ők az én gyerekeim is — mondta Berti, különösen megnyomva az „én” szócs­kát. — Vagy gyermekotthonba mennek, az pedig pénzbe kerül, s akkor az építkezésből semmi sem lesz. Jövőre akartunk ugyanis építkezni vagy egy nagyobb házat venni. Kitty felugrott, jobb lábával toppantott a szőnyegen, majd fölkapott két fedőt, és ősz­­szeverte. — De értsd meg, arra engem senki sem kényszeríthet, hogy idegen gyermekeket ne­veljek! — Idegen? — kérdezte Berti, és összeszű­kült a szembogara. Ebben a pillanatban felsírt Szonya. Azt hiszik, Kitty megnézte, mi történt vele? Nem. Én futottam a gyerekszo­bába. Szonya felmászott a székre, és leesett, s most ott zokogott a szék mellett. Ahogy fölemeltem, rögtön elhallgatott. Csak egy kis púp volt a fején. Ekkor csapódott a kijárati ajtó. Vajon melyik ment el? A konyhában Berti ült lógó orral. — Mi történt a kicsivel? — kérdezte. — Semmi. Csak egy kicsit megütötte ma­gát. Kitty elment? — Igen, a barátnőjéhez. — Aztán hozzá­tette: — Tudod mit? Elválunk. — Anyától? Ez drága mulatság lesz! — De lehetetlen vele kibírni! — Kibírod. Nem vagy te olyan érzékeny! Sokkal jobban összeilletek, mint ahogy apá­val illett össze. — Óh. az apád. Annak sikerült — sóhaj­tott Berti. — Hagyjuk ezt. Inkább azon törd a fejed, mit lehetne tenni a gyerekeiddel. — Mit lehet tenni? Kitty nem akaija őket.. . — De válni se akar. És azonkívül szeret. — Honnan tudod azt? Te még gyerek 2. vagy, mit tudsz te a felnőttek viszonyáról! — Inkább a gyerekeidről beszéljünk. Mit lehetne tenni? — A szeretet hiányzik nekik. Én szeretem őket. de a pénz. amit küldök, nem minden. — Gyermekotthonban még annyi szeretet sem kapnának! — Olyan gyámoltalanul nézett rám. mint egy kis srác. Szegény, már másodszor nősült, s megint ilyen asszonyt fogott ki! Szálnamat éreztem iránta. — Egy nálunk, nálad kettő apánál há­rom. Ez összesen hat. A csecsszopótói a tizenegy évesig. Hmosolyodott. — Veled együtt hét. — Én már nem vagyok gyerek. Tizenhat éves múltam. — Ez volna csak a nagy család — mond­tam. Régebben egy családban hat-hét gyerek is volt. és senki nem ütközött meg rajta. — Mit akarsz ezzel mondani? — kérdezte csodálkozva. — Csak azon gondolkozom, hogyan le­hetne a gyerekeket összecsapni — Összecsapni? Nem értem . . . — Apa és Verena is házat akar építeni. Már a kölcsönt is elintézték. Te nem? Épí­tünk, vagy veszünk egy olyan házat, ahol mind elférünk. A te két gyereked Ls. Egy kertes házat. A gyerekek majd nevelik egy­mást. Én leszek a felügyelő. No. nem min­dig, hiszen iskolába is kell járni! — Bolondos ötleteid vannak ... — Emeletes ház... két család részére, megfelelő mellékhelyiségekkel, nagy kert. És kutya. Ebből nem engedek! — Álmodozol. — De az álmok, ha megvalósulnak .. . hm . .. sokat jelentenek. Hogy hívják a lá­nyodat? — Brigitta. — Látod, Brigitta is foglalkozhatna a gye­rekekkel. Tudod mit jelent az, ha egy gye­rekre felelősségteljes munkát bíznak? És becsületszavamra ígérem, hogy segítek neki a házi feladatok megoldásában. — De mit fog szólni anyád? — Először őtjöngeni fog. de nem hiszem, hogy elhagyna téged. Ha mégis ez történne, akkor megmondom neki: fogadjon fel egy nevelőnöt, aki vigyáz Szonyára. Még a kisuj­­jam sem mozdítom! — Micsoda ötleteid vannak! — Tudod mit, menjünk el apához, és beszéljük meg vele. — Most? — Azonnal. Otthon vannak. Apa a hol­napi előadásra készül. — Nem zavarhatjuk őt... — Berti, a „menő fej*’, tisztelte apámat, s azt hiszem, joggal. — A, az nem baj — mondtam fölényesen. — Apa van olyan műveltségi szinten, hogy előkészület nélkül is tud előadást tartani. — És azt hiszed, majd egyetért velünk?! Ennyi gyerek akadályozná őt a munkájában. — Nem. Apának lesz egy külön szobája, ahová rajta kívül senki sem léphet be. Az ötlet egyre jobban teszett Bernnek és nekem is. Sok gyermekes család, mint régen. A nyugodt és engedékeny Verena főzne, ő kitünően főz. Kitty járhatna a butikjába, és szabadidejében mehetne a kertbe, ahol egyébként is szívesen tartózkodik. A férfiak megtartják a munkakörüket és nem kell apró-cseprő családi súrlódásokkal foglalkoz­niuk. És én leszek a családfő, ez biztos. Ellátom a gyerekekei jobban, mint a szüleik. — Gyere, menjünk apához — mondtam határozottan. Berti, a „menő fej”, szó nélkül felállt, s csak a kocsiban jegyezte meg: — Rendkívüli lány vagy. — Tudom — mondtam. S akár hiszik, akár nem. egy hónap múlva az egész család egybeköltözött. Egy nagy kertes házba. Alkalmi vétel volt... Fordította: György Elek SZKUKALEK LAJOS RAJZA nö 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom