Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-12 / 3. szám
CSALÁDIKOR Cigányok. Mások. Mások? A tudomány India északi feléről származtatja őket. Valamikor az 500 körüli években keltek vándorútra, hogy egy időre Európa nyugati vidékén legyenek honosak. Franciaország és Anglia után következett Spanyolország, az inkvizíció üldözései. A más koordináták szerint berendezett nyugati világ nehezen tűrte különbözőségüket. Menekültek vagy ötszáz éven keresztül. Közben ették más gyümölcsét, lopták más csirkéjét, éltek, amiből tudtak. Ha a kordé elöl kidőlt a ló, csórtak helyette. Melyik az ok, és melyik a következmény, a védekezés, azt ma már senki sem tudja. Végül is nagy részük eljutott Európának erre a felére és zömük ma is itt él. Sorsuk, életük változás előtt áll. De a beilleszkedési nehézségek okát mégsem kereshetjük kizárólag az üldöztetésben, a kiközösítésben, az elnyomásban, a cigányellenes törvényekben. Szerepet játszott és játszik benne még ma is bezárkózásuk, csoportlétük konzerválódott törvényei. írásunkban éppen ezt a fonalat szerettük volna nyomon követni. I. A cigányok — beágyazódva más népek testébe — szórványokban élnek. A környező lakosság, még a velük hivatalosan kapcsolatban levő emberek is nagyon keveset tudnak róluk. Általában külső jegyek alapján különböztetik meg őket („nálunk oláhcigányok vannak", „nálunk muzsikusok" mondják). Az elnevezések többségét aszerint ragasztották rájuk, hogy milyen nyelvi közegben telepedtek meg, vagy hogy mivel keresték a kenyerüket (kovácsok, muzsikusok, üstfoltozók stb.) A megítélés évszázadok alatt alig változott. Pedig ha meg akarjuk érteni a losonci (Lucenec) Digital Strassét. a csencselö cigányokat, a putrilakókat, a már nem is cigányokat. „a beilleszkedőket", mélyebbre kell ásnunk. A cigányok nemzetiségük szerint nem egységesek. Azt sem lehetne mondani, hogy az egyes csoportok nagy harmóniában élnek egymással. Elkülönültségük tehát egymással szemben is nagyon erős. „Igazi cigányoknak" csak a saját csoportjukat, nemzetségüket tartják. Annyit még megengednek, hogy a többiek „is cigányok, de mások". Tudnak persze a többi csoport létezéséről, de amit róluk tartanak, azok egyszerű közhelyek („koszosak, elmaradottak, lopnak, hazudnak"). Mint a ciganológiai munkák többsége, a megkülönböztető jegynek ök is az életmódot és a foglalkozást a megélhetés módját tartják. Ennek alapján két nagy csoportot különíthetünk el: a rumungrókat — a letelepedett cigányokat — és a kóbor, vándorló cigányokat. A két csoporton belül azonban még számtalan kisebb csoport létezik anélkül, hogy tudnának egymásról. Voltak például vándor kovácsok és letelepedett kovácsok. vándor muzsikusok és letelepedett muzsikusok stb. A cigány számára régen — és részben még ma is — a csoport, a nemzetség jelentette az életet. Mindent: anyát, családot, szerelmet, élelmet. Aki a csoport normáit, törvényeit megszegte, azt kiközösítették — ami sokszor egyenlő volt a halállal. Mert mit is kezdhetett a szegény pária egyedül, magára maradtan, egy idegen világ közepén? A cigányság jó részének az életét még ma is a csoporttradiciók határozzák meg, szinte feltétel nélkül azonosulnak csoportjuk normáival és törvényeivel. Mostani — részbeni — elmaradottságuk és elkülönültségük egyik legfőbb okának az etnográfusok éppen a még mindig élénken ható csoporttradiciókat tartják. Már a 18. században, de később is. a csúf cigányok, a leginkább megvetett cigányelemek között tartották számon a kóbor vagy oláhcigányokat Se házuk, se sátruk nem volt, faluszéli elhagyott épületekben telepedtek be, többnyire télire. Egyik csoportjuk lócsereberéléssel, lopással töltötte mindennapjait. Ezek voltak a lóvári cigányok, akiknek egyik igen erős nemzetsége él ma Rimaszombatban (Rimavská Sobota). Füleken (Filakovo), Losoncon (Lucenec), Feleden (Jesenké) és részben Svédországban szétszórva. Hogy az évszázadokig űzött mesterség mennyire meghatározza a viselkedésmódot, az értékrendet, az élethez való viszonyulást, az alapkészségeket — és nem utolsósorban — a „Fifikát"; és hogy mennyire veszélyes a cigánysággal mint egységes etnikai csoporttal szemben az általánosítás, szemléletesen mutatja az ö példájuk (Jelena Marusiaková bolgár etnográfus végzett körükben értékes kutatómunkát). A felszabadulás után ugyanis már nem folytathatták régi életüket, a tradicionális életmódon változtatni kellett. Az életfelfogásuk azonban cseppet sem változott, a kupecok kupecok maradtak továbbra is — a lóvári cigányok csempészéssel, üzleteléssel, illegális üzletkörutak megszervezésével foglalkoznak még ma is. Ötvennyolc után ilyenformán egész csoportok változtattak életmódjukon, vagy próbáltak ki többféle mesterséget. (Egy muzsikus magyar cigány mondja Alsókálosról (Nizná Kálosa): Játszott az apám hegedűn és cimbalmon is, de aztán elment a kömivesek mellé is, meg téglát égetni.) A csoporton belüli egységes megélhetési mód megszűnt de az életvitel, az alapvető jegyek (az üzleti szellem, a muzikalitás, a vándorélet stb.) megmaradtak. II. A különböző cigánycsoportokat nemcsak az életmód, a nyelv is elkülöníti. Az egyes csoportok nyelve nemritkán annyira különbözik, hogy csak közvetítő nyelvek (cseh, szlovák, magyar) segítségével tudnak szót érteni egymással. Minden cigánycsoportnak megvan a maga értékrendje, törvényei, viselkedésmódja és azonosságtudata. Rimaszombatban például az oláhcigányoknál a krísi, a cigány önkormányzati szerv is fönnmaradt. A csoportba csak beleszületni lehet, még „kevert házasság" útján sem lehet belékerülni, érvényes a „tiszta vér törvénye" — a csoporton belüli házasodás —. ami azért az utóbbi időben jelentősen fellazult. A cigányok szemében a legnagyobb értéknek a család számít. Csakis azoknak van tekintélyük, akik tehetős és nagyszámú nemzetségből származnak. A „sokan vagyunk" érzése hihetetlen erőt tud nyújtani! Törvény, hogy a nemzetség tagjai baj esetén (anyagi csőd, összetűzés a rendőrséggel, verekesekedés, lebukás) segítséget nyújtanak egymásnak és egymást soha el nem árulják. Aki a rendőrséghez vagy a társadalmi szervekhez fordul segítségért (legyen akár egy elkeseredett asszony, akit ver a férje), azt a csoport kiközösíti. Éppen ez az erősen fogva tartó és el nem eresztő kötelék az oka annak, hogy a csempészcigányok mindnyájan egy csoportból kerülnek ki. A tagok néha már csak temetések, esküvők vagy csempészutak alkalmával találkoznak — ami lassan újabb csoportok kialakulásához vezet. Amelyik csoport nem rendelkezik erős nemzetségekkel. gyorsan elveszíti pozícióját, életerejét, tagjai rezignálnak. A kiszolgáltatottság és tehetetlenség érzése passzivitást, közömbösséget szül; alkoholizmusba, kábítószerekhez menekülnek, elvesztik fogódzóikat, gyakran bűnözőkké lesznek. Helyüket nem találják, sorsuk egykönnyen kicsúszik a kezükből. S valahol itt lelhetjük meg a lumpenesedés, a lecsúszottság, az ellehetetlenülés okait; és annak magyarázatát, hogy a cigányság egy részével lassan már nem mint etnikai csoporttal, hanem mint egy különösen nehéz helyzetben levő szociális réteggel kell foglalkoznunk. Mert mi is vár a legyöngült, erejét vesztett csoportok tagjaira ? Ezidáig két lehetőség mutatja magát: az asszimiláció (a cigány múlt és azonosság teljes megtagadása), a másik oldalon pedig a degeneráció. (A jelenség a beilleszkedést segítő életközösségek és stratégiák hiányát is mutatja.) Jellemző, hogy a csoporttörvényeket a legerősebb nemzetségek őrzik a leginkább, és ami a külsőségeket, az élet anyagi feltételeit illeti, sokkal gyorsabban alkalmazkodnak, •mint a föllazult, szétfoszló kötelékek között élő nemzetségek. A cigánycsoport mindig egy konzervatív életmintát közvetít. A legelmaradottabbak a vándorló, kóbor cigányok, de a csoportszervezet, a csoporttörvények a legerősebben az oláhcigányoknál élnek. A letelepedett csoportok között azonban egyre inkább elmosódnak a különbségek, ami alól csak az oláhcigányok a kivételek. Jó példa erre a rimaszombati duzsavai lakótelep (a „Fekete Város"), ahova különböző cigánycsoportokat telepítettek. A fiatalabbak már semmiféle különbséget nem tesznek az egyes csoportok között, házasodnak egymással, barátkoznak, az együttlakás a csoportkülönbségek szinte teljes elmosódásához vezetett. Az ellentét azonban az oláhcigányok és a már egységes csoporttá tömörült „rumungrok" között változatlan: verekedés esetén mindegyikük saját csoportjának segít. Azonban azok a családok, amelyek elköltöztek, már nem cigánynak, magyar nemzetiségűnek vallják magukat — ami valójában a fejlődés egy igen furcsa, de részben logikus fintora —. úgy érzik, csak akkor fogadják el őket, ha megtagadják cigány múltjukat. Az újonnan, a csoportkülönbségek elmosódása révén létrejött csoportokon belül is kialakult egy újfajta, tendenciózus elkülönülés, mégpedig ezzel a felkiáltással : mi vagyunk a jó cigányok, ti vagytok a rossz cigányok! Megfigyelhető ez akár falvainkban is, a jó cigányok elkülönülnek a rosszaktól. Ezzel együtt jár még mindig a környező lakosságtól való elkülönülés a családi intimitások területén, a magánéletben, ami végső soron ismét egy egység kialakulásához vezet. A két jelenség — a határok elmosódása és az újmódi elkülönülés — természetesen öszszefügg. Minél markánsabb a csoportkülönbségek elmosódása, annál erősebb a későbbiekben az elszakadás szorgalmazása. Mint a példák mutatják, ha a család felküzdi magát egy bizonyos színvonalra, az út egészen az azonosságtudat elvesztéséig — az asszimilációig — vezethet. Ili. Ami a családi élet szerződését jelenti — az is szintén csoportok szerint különbözik. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy kéthárom generációváltás szükséges ahhoz, hogy az átrendeződés megtörténjen. Az egyén életét (Így családban betöltött helyét és szerepét) a csoportnormák határozták és — az erősebb nemzetségeknél — határozzák meg ma is. Erősen különválasztónő io
