Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-26 / 18. szám
(Jíc tdeécuG 'UkoldjsQ ” KÖNÖZSI ISTVÁN FELVÉTELÉN ERZSÉBET (BALRÓL) ÉS ROZÁLIA Munkásnők. A szó korszerű értelmében. Mindketten a Slovnaft minőségellenőrző szakosztályán dolgoznak. Rozália huszonkilenc kolléganőjének elömunkása a fehéráru laboratóriumában, ahol a benzin, petróleum, gázolaj és más vegyianyagokat elemzik. Erzsébet ugyanabban az épületben, két emelettel feljebb az olaj, aszfalt, paraffin stb. vizsgálatát végző harminckét laboráns elömunkása. Rozália a szakosztály háromszáz hatvan szakszervezeti tagjának mühelybizottsági elnöke, ezenkívül lakhelyén, Pozsonypüspökin (Podunajské Biskupice) hnb-képviselö. Erzsébet az üzemi párt- és szakszervezetei bizottság tagja. Mindkettőjük elkötelezett munkáját állami kitüntetés koronázza: Rozália 1986-ban kapta meg a „Kiváló munkáért", Erzsébet tavaly, a Slovnaftban ledolgozott huszonöt év után érdemelte ki „A hű munkáért" kitüntetést. Úgy nézem, az emeletes ház két család számára épült. Valahogy természetesnek találom, hogy a Benovics testvérek együtt laknak. Csak később derül ki, tévedtem. Az Árpa testvérek laknak együtt. Rozália és Erzsébet a férje után kapta a Benovics nevet. Leánykori vezetéknevük Árpa, annak az Árpa Péternek a lányai, aki 1949-töl dolgozik a Slovnaftban. Ő még akkor az Apollónak nevezett gyárban kezdett, ahová nemcsak felesége, hanem két lánya, vejei és fia is követte. Csupán Valéria és Márta lánya választott magának más munkahelyet. De a családot igy is évtizedeken át a Slovnaft köti össze, ez a beszédtéma minden összejövetelen. S erre bizony elég gyakran kerül sor, hiszen nemcsak a családi ünnepekkor vannak együtt, hanem hétköznapokon is. A szülők Poszonypüspökin laknak, itt van Erzsikéék családi háza és Rózsikáéké is. Rózsika testvérével, Valikéval lakik egy fedél alatt. Péter és Márta a ligetfalui (Petrzalka) lakótelepen él. A család és a munkahely két olyan összekötő kapocs, mely biztonságot nyújt a mindennapok rohanásában, támaszt a gondok enyhítésében. Az apa még nyugdíjasán sem tud megválni a Slovnafttól, szeretné a negyven évet itt ledolgozni. Ezt a munkahelyhez való ragaszkodást örökölték leányai is; Erzsiké itt szerzett szakképesítést, Rózsikénak is első munkahelye az. — Velünk együtt nőtt ez a gyár, lett egyre nagyobb az évek múlásával. Huszonöt évvel ezelőtt az alkalmazottak többségét ismertem, ma a több mint nyolcezer dolgozó között elvész az ismerős. Csak a problémák maradnak ugyanazok, melyeket évről évre próbálunk megoldani, ám sokszor hasztalanul. Itt van például az utazás kérdése. Főleg a ligetfalui lakótelepen élők panaszkodnak sokat a tömött autóbuszokra, de nem sokkal jobb a város többi lakótelepéről bejárók helyzete sem. Mi szerencsére itt lakunk közelben, nekünk legalább az utazás nem rabolja az időnket és erőnket — mondja Erzsiké, s Rózsika tovább fűzi a gondolatot; — Mi az elsők között vezettük be a Slovnaftban a lépcsőzetes munkakezdést. Ez nagyon jó dolog, különösen a kisgyerekes anyáknak, akiknek reggelente nem kell versenyben lenni a percekkel, hét és fél nyolc között kezdhetnek, a munkaidő attól a perctől számítódik, amikor kezelték a kártyájukat. A mi osztályunkon nagyon sok a fiatal dolgozó s ennélfogva magas a fluktuáció is. A lányok férjhez mennek, gyereket szülnek és hátat fordítanak a gyárnak. A három műszakot nem mindenki bírja. Folyton munkaerőhiánynyal küzdünk, alig tanulnak be a fiatalok, odébbállnak. A teendők meg szaporodnak, bizony igyekeznünk kell. hogy mindent időben elvégezzünk. Ők mindketten az „apjuk iskoláját járták ki”, ez megtanította őket a munka becsülésére. Apjukra felnéztek, minden problémájukkal hozzá fordultak. Talán ezért is szerették meg ennyire ezt a munkahelyet, ezért tartják egy kicsit magukénak is a Slovnaftot. Ők a fiataloknál már kevésbé tapasztalják ezt a munkahelyhez való ragaszkodást, kötődést, ami náluk olyan természetes. Egyre gyakoribb, hogy az egyéni érdek az első és csak azután következik a munkahelyi kötelesség. Soha ennyi egymásközti cserélgetés nem volt a műszakokban, mint most van. Lakodalom, családi ünnep, fóliázás, utazgatás — cserélődik a délelőtti műszak az éjjelivel, és fordítva, az egyén elégedett, de hogy teljesítve lesz-e a napi feladat, azt nemigen tartják számon. — A napokban sokat vitatkozunk azon, vajon a Munka Törvénykönyvben várható változások mennyire javítanak majd a helyzeten. Nálunk például a hathónapos felmondási idő arra volt jó, hogy nem futamodhattak meg olyan könnyen a dolgozók. Hat hónapig nehéz egy üres helyet fenntartani, a felmondását benyújtó személy gyakran viszszavonta ezt. Ha most a felmondáshoz elég lesz két hónap, sokan élni fognak ezzel a lehetőséggel. És erre megint mi fizetünk rá, mert nagyobb lesz a munkaerővándorlás. Ugyanígy a hátrányát látjuk a 3 hónapos próbaidőszaknak is. Ha már valakivel három hónapot bajlódtunk és elmegy tőlünk, nagyobb a befektetési veszteség, mint annál, aki csak egy hónapot töltött nálunk — magyarázza Rozália. — Nekünk meg az nem tetszik — toldja meg Erzsébet —, hogy a szabadságot át lehet vinni egyik évről a másikra. Az embernek szüksége van a pihenésre, mégha ez a kerti munkákban nyilvánul is meg. A munkaadó sem érezte úgy meg a dolgozó kiesését, ha az egy-kéthetes szabadságát töltötte. De hogyan lesz akkor, ha a többség átviszi a szabadságát a következő évre és azt egyszerre akarja kivenni ?!... Sok minden nem világos még előttünk. Lehet, hogy a gyakorlatban sikerül mindezt úgy megoldani, hogy mindenki jól járjon ... Igen, az a gondolat, hogy mindenki jól járjon, nagyon gyakran kerül szóba a szakszervezeti bizottság ülésén is. Nemcsak a szabadságokkal kapcsolatban, hanem minden olyan gonddal együtt, amely ma a dolgozó nőket terheli. A Slovnaftban kb. kétezer nő dolgozik, nem mindegy tehát, milyen körülmények között töltik szabad idejüket, hogyan tudnak gondoskodni a családról, a gyerekekről. A legtöbb gondot talán a bevásárlás, a délutáni áruhiány, vagy silány választék okozza. Mert üzletek már lennének a gyárkapun kívül, csak mire a délelőtti műszakosok oda érnek, már hült helye a friss árunak. — Sok panasz hangzik el az üzemi kosztra is — mondja Rózsika. — A szakszervezet mellett a legnagyobb — 37 fős — szakbizottság éppen ezzel foglalkozik. Minden műhelyrészleg képviselteti itt magát, mégsem tudunk mindenki szája íze szerint főzni. A dolgozóknak kb. 35 százaléka rendszeresen kosztol az üzemi konyhán, de kevés az igazán elégedett. Nehéz is ennyi embernek főzni, persze ez nem lehet ok a minőség romlására. Nem változatos az étlap, hamar beleununk az egyfajta hűsokba. Az emberek meg jönnek utánam; te vagy az elnöknő, szólj te a szakácsoknak! Itt az üzemben százféle olyan dologgal állítanak meg az emberek, amely a szakszervezettel kapcsolatos, otthon a falusiak meg képviselői kötelességem teljesítését kérik számon. Legtöbb szó most a családi házak lebontása körül forog, a lakótelep befejezésének útját állja néhány családi ház. amelyet nem szívesen hagynak el gazdái. Sok vitára ad ez okot. s néha bizony nagyon nehéz megérteni az ellenérveket. Gondok, melyek a Benovics családot érintik, mégis részük van bennük. Hiszen megoldásuk időigényességét megérzi a férj, a gyerekek. A Benovics testvérek ennek ellenére évek hosszú sora óta önzetlenül végzik a társadalmi szervezetekben reájuk háruló feladatokat. S amikor felteszem nekik a kérdést: két gyerekes családanyaként hogyan tudnak minden poszton helytállni, szinte egyszerre válaszolják ugyanazt: — Megértöek a férjeink. Ha a szükség úgy hozza, ellátják a családot, megcsinálják a ház körüli munkákat. Egyszóval: mellettünk állnak. Mindez példa a gyermekeknek is. A lányok szüleiktől tanulták ezt, s így adják át gyermekeiknek is. Tovább nevelve a munkásnemzedéket, mely a családon belül hűen őrzi minden pozitív vonását. H. ZSEBIK SAROLTA i nő 17
