Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-04-12 / 16. szám

Aki keres, az talál A 14. HÉT ESEMÉNYEIBŐL Ez a népi bölcsesség tulajdonkép­peni mottója nőszövelségünk mozgal­mának meghirdetése óta: megkeres­ni. felkutatni és értékesíteni, közössé­günk szolgálatába állítani mindent, ami hasznavehető, minden olyan tar­talékot ami hacsak egy morzsányit is. de segít enyhíteni a családok, a dolgo­zó nők vállára nehezedő gondokon. S hogy. aki keres, az valóban talál is, már évek óta kézzelfoghatóan bizo­nyítják a mozgalom résztvevői, iga­zolják azok a milliókat érő eredmé­nyek, amelyek ebben az egyre széle­sebb méreteket öltő, egyre több egyént nőszövetségi tagoL üzemet, szervezetet magával ragadó mozga­lomban születtek. „A társadalomnak, a családnak, ön­magunknak” jelszó jegyében folyó önkéntes társadalmi akciónk második évét értékelték a Szlovákiai Nőszövet­ség Központi Bizottságának és a moz­galom társrendezőinek képviselői, ki­tűzve a következő időszak feladatait is. Az országos aktíván szinte vala­mennyi járásunk küldöttsége részt vett, magával hozva a „bizonyít­ványt” elmúlt évi tevékenységükről. Nem vitás, egyikük tarsolya köny­­nyebb. a másiké nehezebb volt. de ha eredményeik különbözőek is, a lé­nyeg, hogy senki sem állt félre, min­denjárás a lehetőségei szerint bekap­csolódott a tennivalókba, igyekezett megvalósítani, amire képes volt. Jó érzéssel hallgattuk a föbeszámo­­lót. amelyben Elena Litvajová. az SZLKP KB Elnökségének tagja, nő­szövetségünk elnöke sorolta, mennyi­vel gazdagodtunk, mennyivel szapo­rodott az eddig ki nem használt helyi­ségek, épületek tatarozásával, csekély anyagi ráfordítással, de annál több társadalmi munkával a nyugdíjasott­honok, bölcsődék, óvodák, ifjúsági és nyugdíjasklubok, napközi otthonok száma, hány játszótér, sportpálya lé­tesült az egykori gazos, szemétlerako­dó telepek helyén, mennyivel nőtt meg azon üzemek, szervezetek száma, melyek a felhívásra — holt idényben — az erdei iskolák rendelkezésére bo­csátják üdülőiket. A nagyobb számú dolgozót foglalkoztató termelőrészle­gek. gyárak már lassan vetekszenek egymással, hol nyűik előbb élelmi­szerbolt területükön, ahol a dolgozó nők. a már sokat említett táskaszolgá­lat formájában leadják a rendelést, és hazamenet sorbanállás, időveszteség nélkül jutnak hozzá a szükséges alap­­élelmiszerekhez. Több lett azoknak a vendéglátóipa­ri egységeknek a száma is, melyek az iskolások étkeztetését vállalták: a kör­nyezetszépítésben is sokat tettek nő­szövetségünk tagjai, vidéken a házak előtti virágos kerteket gondozzák, vá­rosaink arculatát pedig virágos erké­lyekkel szépítik. összegezve az eredményeket milli­ós számjegyeket vethetnénk papírra, s mindez mégsem elég. Igazságtalanok lennénk, ha azt állítanánk, hogy a szolgáltatásokban nem történt javu­lás. De még rugalmasabb, olcsóbb fi­zetett szolgáltatásokra van szükség, lerövidítve a várakozási időt és javítva a minőséget is. Nem vagyunk elége­dettek — s ezt évek óta hangoztatjuk — a félkészáru-ellátással sem. To­vább kell bővíteni a választékok s a keresett áruból nagyobb mennyiséget gyártani, lehetővé téve. hogy a félkész áru mindenhová eljusson, ahol a la­kosság részéről érdeklődés mutatko­zik iránta. Ezek a problémák kaptak hang­súlyt nem csupán a föbeszámolóban. de több vitafelszólalásban is. Éppen ezért megoldásuk elsődleges feladat­ként került a mozgalom következő évének teendői közé. Hétköznapjaink sodrásában mind­annyian meggyőződhettünk róla. hogy egyéni érdekeink szorosan ösz­­sze függnek közös érdekeinkkel. S csak a kettő összeegyeztetése segítheti az eredményes előrelépést valameny­­nyi megoldatlan kérdésben. Nyíltan, kertelés nélkül mutatunk rá felelőt­lenségre, hibákra, marasztalunk el helytelen munkahelyi, emberi kap­csolatokat. Ez így van rendjén. De az már nem. hogy nemegyszer elfelej­tünk megállni, elgondolkodni azon, hol, miként lehetne javítani a helyze­ten. Napjaink forradalmisága megkí­vánja, megköveteli, hogy mindent — a gazdasági és szociális téren életfelté­teleinket környezetünket jobbító va­lamennyi kérdést — fokozott felelős­séggel oldjunk meg. Új ösztönzéssel, új gondolatokkal, nagyobb kezdemé­nyező készséggel lássunk hozzá moz­galmunk feladatainak megvalósításá­hoz is. Az országos aktíván meghirdetett új és folyamatos feladatokat, melyek választási programunk teljesítését is hatékonyan elősegítik, minden járás­ban ismertetik a mozgalom helyi irá­nyítói. „A társadalomnak, a család­nak, önmagunknak” mozgalom céljai valóságosak, és mint eddigi eredmé­nyei bizonyítják, életképesek is! Eze­ket az eredményeket sok ezernyi csa­lád. fiatal és idős ember élvezi. S még többen fogják, ha á következő idő­szakban. nőszövetségünk mozgalmá­nak harmadik évében, tenniakará­­sunk erőteljesebbé, összefogásunk szorosabbá válik. J. HEDEDÜS MAGDA Fotó: L Lisicky A CSTK felvétele • Szófiában megtartotta ülését a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága. A tanácskozás napirendjén az európai és az egyetemes biztonság meg­szilárdításával összefüggő kérdések szerepeltek. A részt­vevők két dokumentumot fogadtak el: a tanácskozáson kiadott közleményt, valamint felhívást a NATO-tagálla­­mokhoz, az európai biztonsági és együttműködési érte­kezlet valamennyi résztvevőjéhez. • Moszkvában megtartották a KGST környezetvédel­mi együttműködési állandó bizottságának alakuló ülését. A bizottság előkészítette a közös kutatások programját, egyeztetett politikát dolgozott ki, amely a gazdasági problémák megoldásában figyelembe veszi az ökológiai szempontokat is. • Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára Moszkvá­ban találkozott Alessandro Nattával, az Olasz Kommunis­ta Párt főtitkárával. A találkozón mindkét részről megelé­gedéssel szóltak az SZKP és az OKP kapcsolatairól, amelyek barátiak, egyenjogúak, nyíltak és a kölcsönös megbecsülés jellemző rájuk. Áttekintették korunk legidő­szerűbb problémáit is. ITTHON • Komensky születésének évfordulóján idén is ország­szerte megemlékeztek a pedagógusokról. Ebből az alka­lomból Josef Kempny, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke a prágai ValdStein-palotá­­ban fogadta az idén kitüntetett 35 cseh pedagógust. Bratislavában a vár Lovagtermében vették át a legjobb pedagógusok a kitüntetést. Az ünnepi ülésen részt vett Ludovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára. A kitüntetetteket Ludovít Kilár, az SZSZK oktatási minisztere köszöntötte. • Megtartotta 10. ülését Prágában a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága Jaroslav Hajnnak, a testület elnökének vezetésével. Az ülésen megtárgyalták, hogyan teljesiti a Kohó-és Nehézgépipari Minisztérium, valamint egyes szervezetek kommunista vezetői és párt­­szervezetei a CSKP XVII. kongresszusának határozatait, főleg a termelés intenzifikálásában és hatékonyabbá tételében. • Az SZLKP KB Elnöksége ülésén jelentést vitatott meg annak az ellenőrzéséről, hogyan teljesítik a kassai (Kosice) Kelet-szlovákiai Vasmű kommunista vezetői és pártszervezetei a CSKP XVII. kongresszusának határoza­tait. Ezenkívül tudomásul vette a hússal és más állati termékekkel való ellátás idei első félévi és távlatilag második félévi megszervezéséről szóló jelentést. Ugyan­csak tudomásul vette a szlovák kormány jelentését a Z-akciókról, különös tekintettel a kiemelt ökológiai léte­sítmények építésére. KÜLFÖLDÖN nő 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom