Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-04-12 / 16. szám
EGY LEVÉL NYOMÁBAN Bevezetőként az adatok: a vajányi (Vojany) hőerőmű lakásgazdálkodási hivatalának 20 családi ház és 28 lakótömb van a gondjaira btzva. Ez öszszesen 838 lakást és 2 684 lakost jelent A közismert Okál házakból álló családi lakáskollekciót főleg a vezető dolgozók és az élmunkások lakják, a többit a hőerőmű dolgozói. Mostani és egykori munkásai, hiszen közel száz azoknak a volt alkalmazottaknak a száma, akik valamilyen oknál fogva otthagyták az erőművet, a lakást viszont megtartották. E 2 684 lélek lakásgazdálkodási ügyeit a lakbérnyilvántartástól a fölmerülő hibák orvoslásáig a hőerőmű lakásgazdálkodási hivatalának 19 alkalmazottja hivatott biztosítani. E szám ne tévesszen meg senkit Közülük csupán 6 javító-szerelő és 3 hivatalnok törődik kimondottan ilyen típusú szolgáltatásokkal, a többiek a vállalati munkásszálló portásai, takarítónői és szállásmesterei. Természetesen, 6 alkalmazott nem lenne elég 838 lakás folyamatos műszaki rendbentartására, ezért szerződéses alapon — bizonyos munkák elvégzésére — időlegesen „bérelnek" szobafestőket központifűtés- és vízvezeték szerel őket tetőjavítókat stb. Hogy az ilyen bérbevevés kifizetődő-e számukra vagy sem, az nem ennek az Írásnak a tárgya, amiként az sem. Nagy kapós (Veiké KapuSany) városának miért azon területére épült a jeles szlovák költőről, Hviezdoslavról elnevezett lakótelep, ahová épült. Egyébként is, talán már kinyomozhatatlan lenne, valójában kik vonhatók felelősségre azért, hogy a vajányi hőerőmű 20 (mert 28-ból 7 a város szivében áll) lakótömbjét — a hetvenes évek elején — miért közvetlenül annak a keskeny- és szélesnyomtávú vasútvonalnak a közvetlen környékén építették fel, amelyen a hőerőműbe szén, a Kelet-szlovákiai Vasműbe pedig vasérc szállíttatik a Szovjetunióból súlyosan dübörgő vagonokban. Egy ilyen dübörgés alkalmával magam is megtapasztaltam, hogy az asztalon álló poharak táncot lejtenek, hogy az ágy, amelyen ültem, apró döccenésekkel akart kicsúszni alólam, hogy a vitrinbeli csecsebecsék ingadoznak, s az ablakszemek olyan hangot adnak ki, mintha búcsúdalukat recsegnék. Mi tagadás, a falak hallgattak, pedig állítólag ők is nyöszörögnek, csak a vonatok dübörgésétől nem hallani. Nagyon sok házban takarják sötét függönyök a repedéseket, de vannak szobák és konyhák, amelyekben a rendszeresen beleremegő panel repedéseit semmivel sem lehet eltakarni. Ezeket a repedéseket természetesen a lakásgazdálkodási hivatal sem tudja végleg eltüntetni, legfeljebb rövid időre, hiszen egy-egy ilyen javítást követően sem a háztömböt sem a sínpárokat nem tudja odébb vitetni. Mert azt kellene. A vonatok pedig jönnek-mennek. — A panel szüntelenül dolgozik, a hegesztés nem bírja soká — mondja Bodnár Benjámin, a hőerőmű alkalmazottja. — Kőműves vagyok. Tudom, mi az, ha a külső meg a belső panel mozog. Vágtam egy nuttot a sarokban, hogy azon fusson a repedés, de nem fogad szót. Ezeket a repedéseket még a kőművesek sem tudják eltüntetni, mert újra meg újra előjönnek. Némelyikbe belefér az ujjam. — Nemcsak a panelok érintkezésénél vannak repedések, hanem magában a panelban is — mondja Volcsko Pál, a lakásgazdálkodási hivatal, a vállalati házkezelőség vezetője, aki 1974-től dolgozik itt, de csak két éve tölti be ezt a posztot. — Hibás volt a gyártás, rossz a szigetelés. Meg a vonatok is. El sem hiszi, mennyi házunk beázik. Ha a tető lejtését rendesen megcsinálták volna, az utóbbi két évben nem kellett volna nyolcét újra csináltatni. Van olyan tetőnk, amelyből kimagasodik a lefolyó. A 34-es háztömbnél. Muszáj lesz azt is megcsinálni, mert beázások vannak, de egyelőre nincs kivitelező. Nagyobb vállalatnak ez olcsó, kevés haszonnal járó munka. A saját embereink meg nem tudják megcsinálni. A vezető sokáig sorolja nehézségeit, szavai panaszkodásnak is tűnhetnének. Elhiszem neki, hogy kevés a pénz, kevés az alkalmazott hogy a tizenhét és tizenegy éves lakások igazán nem mondhatók öregeknek, mégis úgy néznek ki, mintha kétszer annyi idősek lennének. Nem tudni, a lakók, a karbantartók vagy az építők hibájából-e A zömmel ötemeletes lakótömböket a Michalovcei Magasépítő Vállalat építette, s nekem hirtelen az az ötletem támad, hogy hosszú lejáratú garanciát is vállalhatna munkájáért a kivitelező. Hát mégiscsak nevetséges, hogy néhány éves háztömb beázó tetőszerkezetéért a tulajdonosnak, a hőerőműnek, s nem a kivitelezőnek kell fizetnie. Mert megtörtént az átadás, és akkor nem találtatott hiba. Vannak ugyanis olyan hibák, melyek rövidebbhosszabb idő elteltével mutatkoznak csak meg. Dehát nem is a beázott tetők hírére, hanem egy levél nyomában mentem Nagy kapósra. Egy fiatal tanítónő írta, aki a sínekkel párhuzamosan fekvő 29-es háztömb ötödik emeleti lakásában lakik, férjével és két gyermekével. Volcsko Pálra panaszkodott. Idézet a levélből: „Az ötödik emeleten lakunk nagy eső idején mindig beázunk. Van lakásbiztosításunk évente 125 koronát fizetünk Ez óv tavaszán annyira beáztunk hogy a szőnyeg tocsogott a víztől, a falon, a plafonon szintén ömlött a víz. Mivel mindez éjjel történt, a házkezelőség főnökét csak másnap kereshettem fel. Ő eljött és megnézte a kárt. Jelenlétében soroltam és mutattam a többit is. Az ablakok körül hullik ki a beton. Úgy néz ki a lakásunk mint ahol világháború dúlt. Kihullott betondarabok lepattogott festékfoszlányok. Elmondtam. hogy 5 éve. amióta itt lakunk a férjem csak fest és vakol, de mit sem ér. mert a beton újra csak kihullik az esőtől a festék újra lepattog. a szőnyegem gyakran vízben áll. Ő mindezek hallatára így válaszolt: Ha beázott, miért nem fényképezte le a vizes szőnyeget? Majd így: Na. azt a kis darabkát, ahol beázott, a festőink lefestik, ahol a vakolat lehullott, oda pedig tegyen sötétítő függönyt és nem fogja látni. Ami pedig a biztosítót illeti, hiába megy. én a papírját úgysem írom alá. Ezzel elment. Már két papírt is beadtam a biztosítóhoz, mindkétszer visszakaptam, mert a kárt a házkezelőség főnökének is jóvá kell hagynia. Hozzá pedig hiába fordulok mert megmondta, soha nem írja alá ezt a papirt. Már több lakóval beszéltem és mindenki csak panaszkodik Nemcsak nekem, de ilyen jellegű kárt senkinek sem ismer el. Szerinte örüljünk hogy lakásunk van, és ne panaszkodjunk De én ebbe nem tudok beletörődni, mert ha biztosításom van és évente fizetem, akkor talán joggal várom, hogy káromat a biztosító megtérítse. Ezért fordulok Önökhöz, tisztelt szerkesztőség ..." A véletlen úgy hozza, hogy megismerkedem a már idézett Bodnár Benjáminnal, aki négy éve emeleti szomszédja a levél írójának, s mi tagadás, neki is volt „esete" a vállalati házkezeiőséggel. Ő a mai napig nem írta alá, hogy átvette a lakást, de ez még senkinek sem szúrt szemet. Amikor ideköltözött, a régi házkezelőségi főnök, egy Moravöík nevű, azt mondta neki, írja föl, mit kell kijavítani a lakásban, s ők majd rendbe teszik. — A hibák azóta is megvannak, mi meg itt lakunk ... Hová mennénk ?l Azt hiszem, ez az a pont, amellyel a hivatal visszaél. Tudja, hogy választási lehetőség híján a legborzasztóbb állapotban levő lakást is átveszik tőle, s ha ráadásul segítséget Ígér, az első hónapokban szinte madarat lehet fogatni az új lakóval, aki csak később jön rá, hogy becsapták. Tóth Ildikóról, szerencsére, nem mondható, hogy visszavonulót fújt. A papírjait, a levelezéseit mutatja. 1987. augusztus 24-én ajánlva feladta a járási biztosítónak a kárbejelentést A választ egy újabb nyomtatványt, személyesen hozta el a biztosítási ügynök (de a szomszédnál hagyta, mert ők voltak otthon), és: decemberben! Volcsko Pál viszont nem írta alá. Amikor megkérdeztem őt miért nem, azt felelte, nem volt rendesen kitöltve, majd azt is jelezte, hogy rajtunk senki sem fog keresni. Csak azt felejti el, hogy Tóthék nem is akarnak. Az a jóvátétel, amit ők kérnek, a legnagyvonalúbb szóhasználattal is csekélynek mondható. Ezerkétszáztól kétezer koronáig, mert maguk sem tudják, hogyan kell kitölteni egy ilyen papírt (a biztosító ügynöke a szomszédnál hagyta a nyomtatványt), mit is igényelhetnek. gépezet s hogy az igazságszolgáltatás nyomán arra kényszerítse a lakásgazdálkodási hivatalt — mint szolgáltató üzemet —, hogy rendet teremtsen háza tájékán! Hogy elfogadja az alapelvet: ők vannak a lakóért, és nem a lakó értük. Hogy milyen híre van a vajányi hőerőmű lakásgazdálkodási hivatalának, arra kiváló példa Bodnár Benjámin esete is, aki — nem árt elismételni — úgy lakja a lakást, hogy mindmáig nem írta alá a használatbavételi szerződést. Nyolcvanhat telén észrevette, hogy nem húzhatók ki az ebédlőbútor fiókjai. Nem tudta, mi történhetett. Aztán hát elmozdította a szekrényfalat s látja, hogy a mögötte levő fal vastagon penészes. És ez volt a másik szobával is. Jelentette. Jöttek, lefújták penészsorvaszt óval, utána a hivatal azt mondta, majd jönnek kifesteni. Bodnár Benjámin másfél évet várt hogy kijöjjenek a festők, többször kérdezte, mi lesz, de mindig csak ígérgettek. Mígnem végül, mert mégsem lehet penészsorvasztóval borított repedezett falak között élni, máshogy igazat adjon nekik egy láthatatlan no 4