Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1988-03-22 / 13. szám

A ‘ftáflkexeC és csak Hésx>he^o&íáS A gyógyterápia egyik hatásos formája Matyi nehéz eset Életritmusunk áldozatai A főorvosnő az intézet megtekintésére invitál. Korszerű egészségügyi intézet. Minden mindenütt nyugalmat, gondossá­got, biztonságot sugároz. A folyosón a nővér hat év körüli kisfiút vezet. Járása ingadozó, tekintete merengő. Hozzáérve a főorvosnö megsimogatja buksi fejét, szó­­longatja, de a kisgyerek alig reagál. — Matyi nehéz eset ... Pelenkázni, etetni kell — öleli magához egy pillanatra, majd ismét a nővér kezébe adja. — Bete­geink egy részét még magzat korában érte károsodás öröklött betegség, a szülő alko­holizmusa, dohányzása meg más egyéb környezeti ártalom miatt, de nemegyszer a nehéz szülés következtében szenvedett sé­rülést az újszülött. Szerencsére, egyre ke­vesebben vannak ilyenek, akiknek felépülé­sére kevés az esély ... Benyitunk egy osztályba. Padokkal, táb­lával, segédeszközökkel felszerelt tante­rem, mint bármely iskolában. Matematika óra van, a tanító néni lassan, artikulálva magyaráz. A tanulók összeadnak, kivon­nak. Csupán egyetlen kisfiú játszik gyurmá­val a szélső padban. Mellette félretolva a matematikafüzet. — Ez autó, ez ház, ez kutya — magyarázza készségesen kérdé­semre. — Miért nem tanul a többivel? — Palika csak rövid ideig képes össz­pontosítani, gyorsan elfárad. Nem, nem kisegítő iskolába való, csupán nem volt még iskolaérett, amikor beíratták az első osztályba. Nem tudott lépést tartani a többiekkel és a kudarc erősen megviselte idegrendszerét. Ha felépül, persze további probléma lesz, hogy az óvodába már nem mehet vissza és az első osztályt is csupán jövőre kezdheti újra ... De mi legyen vele addig? Ilyen gondjaink is vannak — sóhajt a főorvosnö. — S a többi tanuló, aki itt ül az osztály­ban? — Talán nem túlzók, ha azt állítom: korunk életritmusának áldozatai. Rohanó életmódunk, a szülők örökös elfoglaltsága nem kedvez a gyermeknevelésnek. Bár­mennyire lelkiismeretesen gondozzák is gyermekünket a bölcsődében, óvodában — ott mégis csak egy a húsz közül, akinek számos kérdése megválaszolatlan marad, kevesebb figyelem, simogatás jut neki, mint amennyit igényel. Az egyiket érzéke­A pihenőszobában a büntetését töltő Franciska is A főorvosnö. dr. Georgina Hrková nyebben érinti, a másikat kevésbé. Az egyik gyorsan reagál mindenre, a másik lassúbb, lemarad, kilóg a sorból s jön az „igyekezz!, egyél!, igyál!, öltözködj!, no, mozogj már, mi lesz veled!..." s a kicsi elbizonytalanodik, mivel nem képes eleget tenni annak, amit követelnek tőle ... S ha azután otthon folytatódik minden, ha nem ideális a helyzet... A szülőnek mindenek­előtt végig kellene hallgatnia a gyereket, ha az közlékeny, ha meg nem az, akkor érdek­lődéssel faggatni, szóra bírni: mi minden történt az alatt, míg távol voltak egymástól. Sajnos, legtöbbször azonban jön az eluta­sítás : most nem érek rá ... Nem látod, mennyi dolgom van? . . Maradj csendben, menj a szobádba játszani, tanulni... Indulj aludni, legalább békesség lesz! Nincs más kiút számára, mint alávetnie magát a kör­nyezete szabta napirendnek. S lassan úgy érzi, mindenkinek útjában van, míg valaki észre nem veszi, baj van a gyerekkel, ko­moly baj... — Milyen tünetekkel kerülnek ide Önök­höz? — A kisebbeknél gyakori a dadogás, a bevizelés, a hányás, a szemhéjrángás, a rendkívüli nyugtalanság, éjszaka felriadnak álmukból. A nagyobbaknál tanulásban való hirtelen visszaesés, a minden iránti közöm­bösség, búskomorság, iskolakerülés, csa­vargás, és sajnos, mostanában elég gyakori az öngyilkossági kísérlet és a kábítószer­élvezet is... Kiút a közömbösségből Az egyik műhelyszobában vagyunk, tizenöt-tizennyolc éves gyógykezeltek kö­zött. A felszerelés igen gazdag. Van itt sokféle szerszám, satupad, gyalu, festöhol­­mik, varróeszközök. Mindenki azzal tölti idejét, amihez kedve, tehetsége van. A lényeg, hogy valami értelmeset produkál­jon, működtesse a fantáziáját, kézügyessé­gét, olyat alkosson, amiben örömét leli. Ez a gyógyterápia egyik hatásos és jól bevált formája. — Megdöbbentő, hogy ezeket a fiatalo­kat, amikor hozzánk kerülnek, mennyire nem érdekli semmi, milyen apatikusak minden iránt. Pedig tehetségesek, tele van­nak ötletekkel, ha egy kis bátorítást, útba­igazítást és lehetőséget kapnak az önmeg­valósításra. Nagy hiba, hogy divattá vált beültetni őket technikánk csodáinak kellős közepébe. Megkapnak mindent a magnó­tól a videóig, még az autóig is. A legfonto­sabbat, a velünk, a szülőkkel való élmény­közösséget azonban megtagadjuk tőlük. Nem látják, nem tudják, nem részesei mindannak a munkának, gondnak, amit az apa, az anya a család életszínvonalának biztosítása érdekében végez: a helyes csa­ládi munkamegosztásnak, az együtt vég­zett tevékenység közben a szülővel folyta­tott párbeszédnek, ami a serdülő pályavá­lasztására, egész jövőjére, kihat. Nem lehet a család szégyene Klári tizenhét éves. Kezében szaporán táncolnak a kötőtűk. Sandán ránk pislant. nő 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom