Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-22 / 48. szám
TŐZSÉR ÁRPÁD TÉL Csóka billeg az úton. Tetszik tán néki a tél. Rám meg dérkoszorút fon könnyű ujjakkal a szél. Érzem, hogy sokat ad rám. Furcsa szerelem ez is! Béfonná, hogyha hagynám még tán a szívemet is. Béfonná, de leintem: Ennyire már ne szeress, szél pajtás, mert szerintem veszve a szív, ha deres. LANGSTEIN ERZSÉBET ILLUSZTRÁCIÓJA MIÉRT BÁTOR A erdő tisztásán mindez, amit csak kívánhattak. Támadó és védekező fegyverek, szőrös bundák és hegyes tüskék — igazán kényükre válogathattak. A legtöbben az éles fogak és hegyes karmok körül tülekedtek, ezekből szerzett be megfelelő mennyiséget az oroszlán, a tigris, a farkas. Volt, aki a szarvosztásnál tolakodott, és lett belőle orrszarvú, szarvas, kecske vagy antilop. Volt, aki a tüskéket választotta — senki más, mint a sündisznó. Agyarat választott a vaddisznó is, az elefánt is, páncélruhát a krokodilus, vastag sérthetetlen bőrt a víziló, kemény csőrt és éles karmokat a sas. A nyúl azonban nem tolongott sem a fogak, sem az agyarak, sem a szarvak, sem a karmok osztogatásánál. Ö maga részéről nagy füleket és izmos lábakat választott. Meglátta nyúlné, hogy mivel tér haza az osztozkodásból, s összecsapta a mancsát. Kétségbeesetten felkiáltott : — Ó, te szerencsétlen! Miért nem választottál karmot meg agyarat, fogat meg szarvat?! Amivel megvédelmezheted magadat, és szétmarcangolhatsz másokat. — Tudd meg, anyjuk — mondta a nyúl —, hogy én nem akarok szétmarcangolni senkit. Én békében akarok élni mindenkivel. — De a többiek nem akarnak ám békében élni veled! — kiáltotta nyúlné. — Azok majd rád támadnak a karmaikkal, fogaikkal, agyaraikkal, és ha te nem marcangolod szét őket, akkor majd ők marcangolnak szét téged. Mit felelt erre a nyúl? Azt felelte, hogy éppen ezért választott hatalmas Csakugyan: miért bátor? Hiszen a nyulat úgy szokták emlegetni, mint a gyávaság mintaképét. Ezek szerint akkor nem is bátor. Dehogynem! Bátor bizony. Bátrabb, mint a farkas, bátrabb, mint a róka, még az oroszlánnál is bátrabb. Sőt bátrabb még a saját gyávaságánál is, és ez a legnagyobb dolog a világon. Először akkor tett tanúbizonyságot halálmegvetö bátorságáról, amikor az állatok összejöttek a hol volt, hol nem volt kerek erdőben, hogy felszereljék magukat az életre, a küzdelemre. Mert eddig nem volt egyebük a puszta életükön és a csupasz bőrükön kívül, és mind a kettőt nagyon féltették. Volt ott, ahol volt, hol nem volt kerek KUCKÓ füleket, amelyek meghallanak minden apró kis neszt, és izmos lábakat, amelyekkel villámsebesen futhat. Ha a két füle meghallja a veszélyt, a négy lába máris messze viszi. Akkor a nyúlélet nem lesz egyéb, mint folytonos menekülés. Futhat mindenki elöl, ahelyett hogy mindenki öelöle futna — így korholta nyúlné. De a nyúl egyre csak azt hajtogatta, hogy ő látni se bírja a vért, ő gyűlöli az ádáz marakodást, ö a béke embere, vagyis állata, és ha ennek az életnek futás, menekülés az ára, hát majd futni, menekülni fog. És kérdezte a nyúlné: — Lesz bátorságod örökös félelemben élni? — Lesz — felelte a nyúl. — De most fussunk, mert hallom, hogy közeledik a farkas. És rettegését hősiesen vállalva elfutott. Hát ezért bátor a nyúl. HÁFSS LÁSZLÓ MESÉJE nő 16
