Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-22 / 48. szám
A Zoboralján összesen két szervezett, azaz 1 —8 osztályos alapiskola működik. Az egyik Pogrányban (Pohranice), a másik Gímesen (Jelenec). A gímesi ráadásul központi iskola, Kolonból (Kolirtany), Lédecről (Ladice) és Zséréről (Zirany) is idejárnak a negyedik, illetve az ötödik osztály elvégzése után a kisgyerekek. Nemrégiben arTÓI is szó volt, hogy a Nyitrai Pedagógiai Főiskola gyakorló iskolája lenne a gímesi a nagycétényi mellett — ami rangot, megbecsülést jelentene, de egyben kihívást is a még jobb munkára, a színvonalasabb oktatásra. A tervből azonban végül nem lett semmi. Miért? — ezt kérdezzük Ujlacky Máriától az alapiskola igazgatóhelyettesétől. — Pár éve jártak ki hozzánk hallgatók a főiskoláról az 1 —4. osztályokra. De a járástól sajnos nem kaptunk semmi anyagi támogatást — mint a nagycétényiek —, hogy legalább korszerűsíthettük volna egy kicsit a fölszerelést, vehettünk volna új segédeszközöket és hasonlók. Aztán egyszercsak elmaradtak a hallgatók, nem is legjobban készítsük fel tanulóinkat a továbbtanulásra. És a szülőket is biztatjuk, ne féljenek a középiskoláktól, bátran küldjék tovább gyereküket, mi is segítünk bármikor, ha szükséges. Nincsenek is visszajelzéseink arról, hogy tanítványainknak nehézségeik lettek volna valamelyik középiskolán, hogy otthagyták volna bevégezetle-BIZTATÓ Beszélgetés Ujlacky Máriával, a gímesi alapiskola igazgatóhelyettesével értesítettek bennünket, mi meg nem kérdeztük, hogy miért. — Pedig a hallgatók jelenléte az, hogy a pedagógusnak hetente kell úgymond mintaórát tartania, húzóerőként hathatott volna az önök munkájára, a tanításra. — Biztos, hogy húzóerőként hatott volna. De nálunk helyszűke is van, teremgondjaink vannak. Most meg már az alsó tagozatosaink összevont osztályokba járnak. Az idén öt elsősünk volt, tavaly nyolc, tavalyelőtt négy. így az 1—2. és a 3—4. osztályosaink egybevonva tanulnak. Amit persze én nem tartanék akadálynak ahhoz, hogy gyakorló iskola legyünk. Legalábbis látnak ilyet is a hallgatók, s nem éri őket váratlanul és felkészületlenül, ha majd maguk is összevont osztályos kisiskolába kerülnek. Mert hisz van belőlük elég az országban, hiába mondtuk korábban, hogy az összevont osztályokat, sőt a kisiskolákat felszámoljuk. — Miért csökkent az utóbbi néhány évben ilyen drasztikusan a Gímesi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába beíratott gyerekek száma, ön miben látja az okot? — Ez a jelenség szerintem sokkal szélesebb körű, nemcsak a mi vidékünkre, nemcsak a mi iskolánkra jellemző. Tíz évvel ezelőtt, amikor én idekerültem, még párhuzamos osztályaink voltak 23—24-es létszámmal, azaz átlagban majd ötven elsősünk is akadt. Most a magyar és a szlovák iskolában összesen vannak harminc körül, azaz jelentősen csökkent a születések száma Gimesen. A szlovák első osztályba az idén 26, tavaly 23, azelőtt 30 gyereket írattak. Én ezt azzal magyarázom, hogy igen sok a vegyesházasság a faluban. — Nem gondolja esetleg, hogy az iskola is veszített a tekintélyéből a szülők előtt? — Erőnkhöz mérten mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető nül. Sokan járnak tőlünk a környező gimnáziumokba, az Újváriba (Nővé Zámky), a komáromiba (Komámo), Stúrovóba, sőt Zselizre (Zeliezovce) és a fővárosba is. Tanulnak tőlünk az egészségügyi szakközépiskolákon ugyancsak Újvárban és Nyitrán, Surányban (Surany) közgazdaságin és így tovább. Egy volt tanítványunk pedig — aki az én kezem alatt járta Gimesben az alapiskolát — tavaly végzett a bölcsészkaron a fővárosban, egy repülömémökként Kassán (Kosice) egy gyermekorvos lett a Prágai Károly Egyetemen, Bmóban végeztek ketten építészetit, elektronikát egy, vegyipari főiskolát is egy. A nyitrai főiskolákra, a mezőgazdaságira és a pedagógiaira is kerültek tanítványaink. Mi mutatná jobban munkánk eredményeit, ha nem az, hogy a legmagasabb szinten is megállják helyüket azok, akik itt kezdték az alapvetéstl — A legutóbbi évek jelzései azonban kissé mégis ijesztőek. — Ráadásul a tanerőkkel is állandó gondunk van. A szakosítást például nem tudjuk mindig jól megoldani. Most elment tőlünk két pedagógus, az egyik biológiatestnevelést, a másik zenei—képzőművészeti nevelést tanított. Helyükbe kaptunk ugyan két tanerőt, de matematika—biológia, illetve orosz—földrajz szakost. így nincs, aki testnevelést és nincs aki képzőművészetet tanítson nálunk. Nem szakos pedagógusokkal tanítani pedig nem igazán megoldás, a korszerű pedagógia elvárásainak így nem tudunk megfelelni. Az órarendet összeállítani nálunk különben is művészet. Tizenkét pedagógusunk van, hogy mindenkinek meglegyen a kötelező heti 21 óraszáma, nem megy egykönnyen. Már csak a 8. évfolyamban van két párhuzamos osztályunk. Két osztályt ugye négy felé lehet osztani például a szlovák nyelv tanítására. Egy osztályt azonban már legfeljebb kétfelé, de ha még ott is alacsony a létszám, egyáltalán nem lehet osztani. így nem növekszik meg az óraszám, mint a nagy iskolákon, és a pedagógusnak nincs lehetősége a kötelező óraszámon túl tanítania. — Talán éppen ezért jellemző főleg sok kisiskolára, hogy a gyerekeknek naponta igen sok órájuk van, hogy hetente végül többet vannak az iskolában, mint amennyit szüleik a munkahelyen? — A mi hetedikeseinknek most heti 37 órájuk van, a nyolcadikosoknak 35. Ezt én is sokallom. De sajnos Így jön ki az óraszám, így tudunk megfelelni az előírásoknak, amelyek pedig igen megkötöttek és szigorúak. Vannak délutáni nem kötelező óráink. Én főleg a matematikát és a magyar nyelvet és irodalmat szorgalmazom, amiből aztán felvételire is készülnek a tanulók. Mindig mondom a szülőknek, ne féljenek a délutáni plusz óráktól. Ha az nyújt valamit a gyereknek — márpedig kell, hogy ott valami többletet kapjon —, akkor nem kell sajnálni a ráfordított időt. — Az iskola mennyire számít a szülő segítségére, tudniillik arra, hogy majd az otthon megtaníttatja a tananyagot a gyerekkel ? — Arra törekszünk, hogy az iskolában a gyerek a tananyagnak legalább ötven százalékát elsajátítsa. A másik felét otthon kell megtanulnia. Ehhez pedig kisiskolásnál különösen kell a szülő segítsége, legalább annyira, hogy ösztönözze a tanulásban, hogy a biztatója legyen. Namost, ha a gyerek nem érti már az iskolában sem az anyagot, mert mondjuk a magyar gyerek a szlovák tanítási nyelvű iskolában nem ért annyira szlovákul, akkor méginkább kellene a szülő segítsége, az a bizonyos ösztönzés. S ha ez elmarad, a különben tehetséges gyerek végül „elhármasodik", „elnégyesedik", lesz belőle egy közepes vagy még gyengébb tanuló. Volt tanítványunk, aki a szlovák iskolában már bukásra állt; végül megértették a szülök, hogy miről van szó, átkérték a magyarba, és a gyerek például matematikából egyes tanuló lett. Kisiskoláskorban kell az emberbe a tanulás és a tudás iránti igényességet belénevelni. És a szülővel is ekkor — még idejében — kell megértetni, hogy gyermekének ügye legelőször és mindig az ő ügye, az ő felelőssége. KOCSIS ARANKA FOTÓ: KÖNÖZSI ISTVÁN
