Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-11-15 / 47. szám
A nő szerepe: megbecsült szerep 7-------*9sr T—— Madagaszkár — egykor francia gyarmat, ma tízmilliós demokratikus köztársaság az azonos nevű Indiai-óceánban található szigeten, melyet a mozambique-i csatorna választ el az afrikai kontinenstől. A szigetország fővárosa Antananarivo. A lakosságnak mintegy 99 százalékát a madagaszkáriak teszik ki, de élnek itt indek, pakisztániak, kínaiak és mintegy 10 ezer európai, főleg francia. Madagaszkár 1960 óta — ekkor vívta ki függetlenségét — az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagállama, részt vesz az Afrikai Egységpárt munkájában, és tagja az el nem kötelezettek mozgalmának. Az országban hét politikai párt működik, közülük a legforradalmibbnak és leghaladóbbnak, a Madagaszkár Függetlenségi Kongresszuspártjának köszönhető az utóbbi évek progresszív fejlődése. Nemrégiben a Csehszlovák Nöszövetség meghívására madagaszkári nőküldöttség járt hazánkban. A küldöttség vezetőjétől. Honorine Raseliarisoa asszonytól kértem interjút. — Kérem, mutatkozzon be olvasóinknak! ' — Negyvenéves vagyok. Orosz nyelvet tanítok az antananarivói egyetemen. Van egy hatéves fiam. A férjem mérnök. Mindendketten a Szovjetunióban tanultunk. Én Moszkvában, a Szovjet Nőtanács ösztöndíjasaként, a férjem pedig Harkovban. A Madagaszkár Szolidaritási Bizottsága mellett működő a Nők és Gyermekek Jogait Védő Állandó Bizottság titkára vagyok. — Mivel foglalkozik ei az állandó bizottság ? Bizottságunk a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség tagja. Széles körű; önkéntes társadalmi munkát végzünk a szigetországban. Például: élelmiszert — rizst, húst, zöldséget — osztunk szét az elemi katasztrófák sújtotta, a hivatalos szegénységi küszöb alatt élő családoknak. Gondoskodunk az alultáplált gyermekekről, megszervezzük a gyermekek oltását. Gyógyszereket szerzünk be, és osztunk szét a rászorulóknak. Vannak ugyan alapvető gyógyszereink, viszont egyetlen gyógyszergyárunk nem tudja kielégíteni az igényeket. A kórházi és járóbeteg-kezelés ingyenes, de a gyógyszerekért fizetni kell. Hasonló helyzet van az iskolarendszerben: az állami iskolákban az oktatás ingyenes (vannak egyébként magániskolák is), viszont a tankönyvek és a tanszerek nagyon drágák. A nemzetközi segély- és nőszervezetek szállítmányai általában tartalmazzák ezeket a számunkra oly fontos dolgokat — a tanszereken és gyógyszereken kívül gyakran még ruházatot is —, mi pedig eljuttatjuk őket a rászorulókhoz. Ezenkívül előadásokat tartunk a helyes életmódról, a racignális táplálkozásról, továbbá varrótanfolyamokat, elsősegélynyújtási tanfolyamokat is szervezünk. Talán mondanom sem kell. hogy mindez pénzbe kerül, s számunkra állandó gond, honnan teremtsük elő. A legjárhatóbb út a jótékonysági koncertek, filmvetítések és eladással egybekötött kiállítások — bazárok rendezése. — Milyen országukban a nők társadalmi elismerése és szerepe a gazdasági életben? — A lakosság számának több mint a fele nő, kevesebb mint a fele pedig húsz éven aluli, az átlagéletkor: 60 év. A madagaszkári nők elsősorban anyák. Átlag hat gyermeket nevelnek föl, vidéken viszont igen gyakori a tizennégy gyermekes család is. Egy régi mondás szerint nálunk a gyermeket a vak „angyal" hozza, s mivel nem lát, ezért oda viszi a kisgyermeket, ahol gyereksírást hall. Úgy tartják ezért ilyen népesek a családjaink. Országunkban háromgenerációs a családmodell, s a család rendkívül összetartó. Nem történhet meg például, hogy valaki öregkorára egyedül marad, hiszen gyermekei gondoskodnak róla, a családban pedig — míg a szülők dolgoznak — a nagyszülők vigyáznak az unokákra. Vidéken például egyáltalán nincs válás A nagyvárosokban igen, de itt is csak akkor lehetséges, ha a nő anyagilag független. Ami a nők társadalmi szerepét illeti, azt a nézetet valljuk, hogy ha a nők családról, gyermekekről gondoskodnak, egyúttal a társadalom életének folyamatosságát biztosítják. A lakosság 85 százaléka nálunk vidéken él. A nők itt látástól vakulásig dolgoznak a földeken. A nagyvárosokban nagyon heterogén réteget képeznek. Többnyire a viszonylag fejlett textiliparban, az élelmiszer- és a dohányiparban dolgoznak. De sok az értelmiségi nő is. A nagyvárosokban érezzük a bölcsődék és az óvodák hiányát. Voltak bizonyos erre vonatkozó kísérleteink, egyelőre azonban nem jártak sikerrel. Országunk gondjai előterében inkább a jelenlegi gazdasági válság terhe van. Nyitott a kérdés, hogyan, miből fizessük meg adósságainkat a nemzetközi bankoknak, hogyan hozzunk be nyersanyagokat, korszerű gépeket és berendezéseket. A gondokat csak tetőzi, hogy hagyományos kiviteli cikkeink — a kávé, a vanília, a banán stb. — ára a világpiacon szinte évről évre csökken. — Kormányuk jelenleg milyen szociális programok megvalósításán fáradozik ? — Az alfabetizációs programot jelenleg azzal próbálja tetőzni, hogy azon van: minden faluban legyen iskola. Az iskolarendszerben is van mit tenni. Nagyon sok gyerek befejezi ugyan az iskolát, viszont nem szerez szakképzettséget, csak általános műveltséget. Ezért most a műszaki irányzatú iskolák számát kell bővítenünk országunkban. A lakáskérdés vidéken lényegében megoldott, mert minden család felépíti magának a házát. A fővárosban azonban gond, mert például csak az utóbbi tíz évben megkétszereződött itt a lakosok száma (most közel 1 millió), a lakbérek magasak, és csak nagyon kevés családnak van itt saját háza. Az egészségügyi program is napirenden van. A cél a gyógyszerellátás javítása és az egészségügyi központok kiépítése. — Végezetül engedjen meg még egy kérdést: az olyan karrier, mint amilyen az Öné, mennyire jellemző általában a madagaszkári asszonyokra? Ön ugye, több nyelvet kitűnően beszél, egyaránt él a családjának, egyaránt a hivatásának ... — A madagaszkári nők sokkal emancipáltabbak, mint például az afrikai vagy az arab világban élők. A nők társadalmi elismerése igen magas fokú nálunk, ennek utóvégre megvan a maga hagyománya, hiszen az asszonyok — elsősorban az értelmiségiek: tanítónők, szülésznők stb. — történelmünk folyamán mindig ott álltak a forradalmak élvonalában. Asszonyainknak egészséges önbizalmunk van, a főiskolai végzettség mindennapos náluk, nagyon sokan tanulnak külföldön is. Még mindig tapasztalható azonban — néhány osztálytársam esete is bizonyítja —, hogy a lány bármennyire szeretne tovább tanulni, nem mindig teheti, mondjuk anyagi okokból kifolyólag, vagy pedig győznek a hagyományok: férjhez adják a lányt. Annak ellenére, hogy a nők a legmagasabb posztokat is elérték már (van pl. miniszterasszonyunk is), még küzdenünk kell a nők egyenjogúságáért a bérezésben, s többek között a kisgyermekes anyák megkülönböztetése ellen, akik a munkaadók számára sajnos nem munkaerők. — Köszönöm a beszélgetést. FRIEDRICH MAGDA FOTÓ: PRIKLER LÁSZLÓ *}" * f íIM <&**** ***«ft**« , Ciá» irr * nő 9
