Nő, 1988 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-26 / 5. szám
KUCKÓ >v A Grim szigeti ember és a jegesmedve Grim szigetén egyszer, hogy. hogy nem, kialudt a tűz. Tél derekún jártak, kemény hideg volt, a tengerszoros is befagyott már. Mivel a jégtakaró elég erős volt, a szigetlakok egy szélcsendes napon elhatározták, hogy három ügyes embert átküldenék ízlandra tüzért. Kora hajnalban indultak álnak a tíízhozók. A lig derengett még, de az egész falu lekisérte okét a partra. A három ember nekivágott a jégnek. Jó vastag jég volt, bízvást átkelhettek rajta. Ám ahogy a szoros közepére értek, egyszerre mégiscsak megszakadt a tenger jégtakarója. Nem volt széles a rianás, de messze elnyúlt délre és északra, látni sem lehetett a végét. Ketten közülük nagy üggyel-bajjal átugrottak rajta, a harmadik azonban elbátortalandotl. nem mert nekivágni. A többiek átkiáltottak hát neki. hogy térjen vissza a szigetre, azzal továbbindultak Izlandnak. A harmadik sem akart azonban dolgcF végezetlenül hazatérni, elindult a rianás mentén, hátha talál egy keskenyebb helyet. Am estefelé beborult, délről vihar támadt, zuhogott az eső. A jég széttöredezett, s az ember egy kis jégtáblára szorult, amelyet a hullám és a szél a nyílt tenger Jelé sodort. A hánykolódó hullámok között egyszerre csak egy hatalmas jéghegy tűnt fel. A jégtábla lassan odaért hozzá. Az embernek se kelleti több, kiugrott, és felmászott a hegyre. Azt hitte, most egy ideig legalább biztonságban van. De ahogy kapaszkodik felfelé, egyszerre csak megpillant egy jegesmedvét. Nőstény medve volt, botsai ott feküdtek alatta, testével melengette őket. Az embernek a haja szála is égnek állt ettől az új veszedelemtől. Éhes volt, fáradt, kimerült, s amúgy se adott volna egv lyukas garast sem az életéért. A nőstény medve azonban felállt, odament hozzá, köriilszaglázta, aztán a fejével jelezte, hogy jöjjön közelebb, bújjon be a bacsók közé. Az ember reszketett a félelemtől, mégis összebújt a mackókkal. Az anyamedve pedig tejjel kínálta, f add csillapítsa szomját, éhségét. Reggelre kelve az anyamedve értésére adta, hogy másszon Jel a hátára, és kapaszkodjék meg rajta. Az ember ígv is tett. A kkor a medve felállt, megrázta magát. Az ember leesett róla. így történt ez három napon keresztül: az anyamedve éjjel tejjel táplálta az embert, nappal pedig a hátára ülte ne, azután ledobta. A negyedik napon azonban hiába rázkódott az anyamedve: az ember erősen kapaszkodott, nem esett le a hátáról. Akkor a nősténymedve fogta magát, beleugrott a vízbe, és kiúszott Grim szigetére. Amikor partot értek, az ember gondolta, illik meghálálnia a jó cselekedetet. Intett a medvének, hogy jöjjön utána. Mentek, amíg a faluba nem értek, ott is az ember házába. Az ember megfejte a legjobban tejelő tehenet, s a medve annyi tejet ihatott. amennyi csak beléfért. Ezután bement uz istállóba, kiválasztotta s levágta a két legszebb gödölyét, majd a szarvuknál öszszekötve a medve hátára erősítette őket. A medve elégedetten lecammogott a tengerre, és visszaúszott a botsaihoz. Míg a szigetlakok ámulva nézlek az úszó medve után, hajó bukkant fel lzland felöl, s kedvező széllel közeledett Grimm szigete Jelé. A korlátnál pedig ott integetett az a két ember, akik a várva várt tüzet hozták. Élt egyszer valahol egy herceg meg a félesége. Szerették egymást, boldogok is leltek volna, de nagy szomorúságukra nem született gyerekük. A hercegasszony egyszer magában sétálgatott egy gyönyörű diófaerdőben. Az erdő közepén hirtelen nagy fáradtság leple meg. Leült hát pihenni, és nyomban elaludt. A Imában három szép, sudár nő jelent meg előtte, talpig feketében. A hercegasszony megszólította őket, és megkérdezte, hogy kicsodák. — Mi vagyunk a Fekete Nővérek — válaszolták azok. Majd hozzátették: jól ismerik a hercegasszonyt, s azt is tudják, mi a szivének legnagyobb bánata. Azért jöttek éppen, hogy jó tanáccsal orvosolják. Menjen el a hercegasszony az egyik közeli patakhoz, fogjon ki egy pisztrángot, süsse meg és egye meg. Akkor teljesül a kivánsá-IZLANDI MESÉK ga. Azt azonban kikötötték, hogy ha a gyerek megszületik, a hercegi pár hívja meg őket lakomára. Ezek után eltűnt a három nővér, a hercegné pedig felébredt. Nem sokat töprengett, úgy tett, ahogy az álombéli három nővér tanácsolta. Elment a patakhoz, fogott egy pisztrángot, megsütötte és megette. Egy év sem telt bele, megszületett a gyerek, egy csodaszép kislány: Nosza, megbízták tüstént a kulcsárnői, készítsen elő mindent a három nővér fogadására. De a kulcsárnö hanyag volt. csak kél terítéket tett az asztalra. így aztán, amikor a Fekete Nővérek megérkeztek, a leg/ialokibbnak nem jutott teríték. A két idősebb nővér elnevezte a lánykái MürdöUnek — így hívták az ő édesanyjukat is —, s ellátták útravaló áldással az életre: legyen olyan ragyogó szép, mint a nap: ha könnyekre fakad, színaranyat sírjon: és királyfi tegyen a férje. A legfiatalabb nővér azonban haragudott a teríték miatt. De a jókívánságokból nem vonhatott vissza semmit, azért azt az átkot tette hozzá, hogy a lány az esküvője napján változzon verébbé, és az első három napon csak egy-egv órára tehesse le a madárgúnyát. Ha azonban a harmadik napon valaki elégeti a madáröltönyt. Mdrdöll visszaváltozhat emberré. Ha nem. akkor örökre veréb marad. Azzal elment a három nővér. Mdrdöll pedig nőtt. növekedett. Beteljesedett a két idősebb nővér jókívánsága: ragyogó szép lány lelt, tündöklőbb a napnál. ha sírt, színarany könnyeket hullatott, s végül feleségül kérte egy délceg királyfi. Igen ám, de a lakodalom napján be kellett teljesednie a hannadik nővér átkának. Eilt azonban a herceg udvarában, egy nyomorúságos kunyhóban, egy öreg házaspár. Volt egy lányuk, úgy hívták. Helga. Helga Mdrdöll lejtestvére volt. A kél lány szerette egymást, megosztották örömüket, bánatukat, s most elhatározták, hogy közösen szállnak szembe az átokkal. Kieszelték hál. hogy az átokterhes három napon Helga mutatkozzák Mdrdöll helyett a királyfi előtt. Az első napon a királyfi azonban észrevette a cserét, és úgy megszidta a két lányt, hogy mindketten sírva fakadtak. De csak az igazi menyasszony szeméből patakzott a színarany. Estére azonban mégis sikerült a terv. Helga ült le a királyfi vacsoraasztalához. Mdrdöll pedig verébbé változott és elrepült. A királyfi mégis gyanút fogott, és azi kívánta, hogy Helga hullasson aranykönynyeket. De Helga nem tudott színaranyai sírni. Ezért varázstüskéi szúrt a királyfi karjába, amelytől az nyomban elaludt, ö maga pedig felment a hegyre, és ígv kiáltott: Hívlak, Mdrdöll, hívtak, aranyos barátnőm; várlak Mdrdöll, várlak a magas hegytetőn. A ranyat kell sírjak, de nincs hozzá erőm. És lám. odarepült a veréb, felvette emberi alakját, és álló óra hosszat színarany könnyeket sírt. Aztán visszaváltozott verébbé és elrepült. Helga pedig hazament a királyfihoz, megmutatta neki az aranyat, s a királyfi megnyugodott. Így ment ez a második és a harmadik napon is. Mdrdöll csak egy-egv órára volt herceglány, éjjelre verébbé változott, s olyankor Helga foglalt helyet a királyfi asztalánál. A harmadik napon azonban Helga nem szúrta elég mélyen a királyfi karjába a tüskét. A királyfi elszunnyadt ugyan, de nyugtalanul aludt, a tüske kieseit, ö maga pedig felébredt. A királyfi Helga után lapozott, felment a hegyre, és látta, hogyan változik ál a veréb aranykönnyeket síró szépséges Mdrdöllé. A királyfi most már mindent értett. Gyorsan odaugrott, megragadta Mdrdöll levetett madárgúnyáját, és tűzbe dobta. Ezzel megtört a varázs. Újra megülték a lakodalmat, ,v Mdrdöll azóta is boldog a királyftaval. Illusztrálta SZÉKELY KATALIN nő 16
