Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-10-20 / 43. szám
TÁJOLÓ KALENDÁRIUM 1887. október 20-án született Fazekas István magyar festő és grafikus. 1882. október 22-én Italt meg Arany János magyar költő. 1862. október 24-én született Kálmán Imre magyar zeneszerző. KÖNYV Szurdokban árnyék Sötét és ködös dolgok története tünedezik elő a Meredély-dombok közeli múltjából és jelenéből. A sejtelmes halálesetek, vérfagyasztó gyilkosságok, betegessé torzult emberi viszonyok s a megalázónak visszhangtalanságba fulladó segélykiáltásának eredője, valamennyi elbeszélésben a vége felé közeledő világháború egyik éjszakájára vezet vissza. „A téboly éjszakája után százhuszonhét holltestet számláltak össze a pagonyokban ; közöttük tizenhét gyermek ... vétlen áldozatok." S a pokoljárás ezzel nem ért véget, mert a vigyorgó gyilkosok nemcsak hogy megmenekültek, hanem még az áldozatok posztjára, vagyonába is beültek. Lehet-e ennél nagyobb igazságtalanság? A szellemi és erkölcsi nyomorítás fő sarlatánja suszter Nikoláj kántortanító, aki bögrecsárdájában nyilvánítja ki ellenkezést nem tűrő akaratát, magának követel meg minden tiszteletet, ö az előkelő összejövetelek díszvendége, pontatlan latin idézeteit visszhangozzák mindenfele. Lekötelező és megfélemlítő módszereivel környezetére kényszeríti saját megalázó törvényeit, és jaj annak, aki ellenszegül. Szinte mítosszá terebélyesedik a „jól informált, föstött szemöldökű, latinközmondás-tébolyban szenvedő, dauerolt frizurájú" Nikoláj alakja, és érezzük, a véres események hátterében is őt kell keresnünk. Felismerhetjük annak a torzulásnak az ördögi gépezetét, amely megteremti a rettegés, a kisemmizés, a bizalmatlanság és bizonytalanság légkörét, amikor a felelősség helyébe az egyéni akaratról való lemondás állapota lép, amikor el nem követett bűnöket számonkérhetnek, és az elkövetettek másoknak megbocsáttatnak. A kegyencek és szolgalelkűek morzsányi jussért. hitegetésért vagy védettségük reményében adják el emberségüket, tisztességüket. Néhányuk ugyan „kezd torkig lenni a se eleje, se vége, szabályos időközökben felcsapó agyonarchaizált ájtatossággal, melyet alighanem megfélemlítve hallgatnak", de csak egy kétes eredetű csödör mer visszarúgni, amikor méltatlanul bánik vele a gazdája. Ezeket az ösztönöket nem lehet hazugsággal manipulálni. Cselekvésre késztető szimbólum ez az elbeszélések sorában, de az emberek csak a dolgok kimondott értelmét keresik, és nyomorúságos helyzetükben a hozzájuk legközelebb állókon vezetik le indulataikat. Ez a kiszolgáltatottságért felelősök felett felmutatott legsúlyosabb ítélet. A bűnösök sem élvezhetik a saját képükre teremtett látszólagos nyugalmat, mert rettegik az ártatlan áldozatok szellemét: szemükbe lassan bűneik halálszínű sárga árnyéka költözik a szurdokból, melynek csendjét egykor puskák torkolattüze, bárdok csontszakító csattogása ölte meg. Akik gálád mód éltek, azok életére az Így nevelt fiák törnek majd. mint a kántortanítóra a gátlástalan és bujálkodó fia, Niki. Régi törvény, hogy a hazug és lealacsonyító lét táplálója önmaga pusztulását készíti elő. A gyermekkor világától szabadulni nem tudó elbeszélő visszatér a múltba. „Szülőföld ... hajdani drámák színtere", idegen már, de elszakadni sem enged. „Azt hinné az ember, hogy mihelyt a bálványok ledőlnek, visszatérhetnek a száműzöttek, de hova lesznek addigra a száműzöttek." A pazar stílusú, erdélyi származású Köntös-Szabó Zoltán figyelmeztetése nem alaptalan. Úgy tudja velünk megosztani féltését és félelmeit, hogy elbeszéléseit olvasva immár belőlünk is kitörölhetetlen. A Magvető Könyvkiadó 1986- ban megjelent könyve nálunk is megvásárolható. Mihály Molnár László A császár — A sahinsah Kapuscinskit a szocialista tábor „repülő riportere"-ként tartják számon, rá is szolgál az elnevezésre, hiszen számtalan országban járt, és olyan államférfiakkal, uralkodókkal ismertette meg olvasóit, akik meghatározó szerepet játszottak országukban, gyakran a világpolitikában. „Mindig veszélyhelyzetből tudósit: sokszor ő az egyetlen európai újságíró a helyszínen. Pályája során négyszer állt kivégzőosztag előtt. Huszonhét forradalmat, háborút élt meg a harmadik világ különböző országaiban" — írják róla. Könyvei nagy sikert arattak az egész világon, sok nyelvre lefordították, „A császár" című műve az Egyesült Államokban a bestsellerlista első helyezettje volt. Az iró-riporternek az etiópiai császárról és a perzsa sahról irt körképe most jelent meg az Európa „Zsebkönyvek" című sorozatában, amelyből hatszáz példányt a Madách Kiadó is átvett. Hailé Szelasszié, Etiópia, vagy régebbi nevén Abesszínia utolsó császára meglehetős rokonszenvet élvezett külföldön. A rokonszenv abból az időből ered, amikor az olasz fasizmus megtámadta a gyönge katonai erővel rendelkező császárságot, s Hailé Szelaszszié drámai segélykéréssel fordult 1935-ben a Népszövetséghez. Együttérzést igen, segítséget azonban nem kapott, országa az olaszok birtokává lett. míg ő Angliában vészelte át a háborút. Miután az angolok visszafoglalták országát, ő ismét trónra léphetett. Az iránta érzett megbecsülés ezután még rangosabb lett, hiszen beszédeiben a béke és haladás ügyét pengette. Ki gondolta volna, hogy a halk szavú, törékeny császár milyen kegyetlen zsarnok saját országában, s míg milliók éhen halnak, addig ő és udvara tobzódnak a jólétben. Az ellentmondásos császárt és országát Kapuscinski úgy mutatja be. hogy megszólaltatja a császári udvar levitézlett urait és szolgáit, mindazokat, akik közel éltek urukhoz. Egyedülálló, megrázó történetek ezek, nem lehet őket elfelejteni. A perzsa sah életének, uralkodásának és bukásának történetét ugyancsak éles szemmel rajzolja meg a lengyel író-riporter. Fokról fokra építi föl Irán legdrámaibb éveinek történetét. s megokolja a hirtelen összeomlást, amelyet sem a hadsereg, sem a hírhedt rendőrség, a hazafiakat halálra kínzó Szavak nem tudott megakadályozni. Mohammad Rezá Pahlavinak ióhalálában kellett menekülnie, természetesen az olaj eladásából összeharácsolt óriási vagyona külföldi bankok páncélszekrényeiben várta. S bár rövidesen meghalt, bizonyos, hogy nem kenyérszííke miatt, mint annyian Iránban uralkodása idején. (Madách, 1986) Dénes György KIÁLLÍTÁS Plakátok a békevágyról Napjaink képzőművészetében egyre fontosabb szerephez jut a plakát. Nem véletlenül. hisz épp ez az a műfaj, amely valóban széles néptömegekhez szól. Az utcán akarva-akaratlan naponta szemünkbe akad, reklámoz, megismertet, propagál, agitál. És a jó plakát mindig meggyőz. Az, amely a dolgok lényegét pontosan megtalálva, egyszerű stiláris eszközökkel hat érzelemre és értelemre egyaránt. „A békéért és a szociális haladásért" címmel a noszf 70. évfordulója alkalmából tavaly Moszkvában nemzetközi plakátversenyt rendeztek, melyre 54 ország közel 5 000 képzőművésze küldte el munkáit. Művészek, akik e pályázaton való részvételükkel is bizonyították, hogy kiállnak a béke, a fejlődés, a népek közötti barátság és megértés mellett. E pályázatra beküldött müvek legjobbjait láthatta a bratislavai közönség a Szlovák Nemzeti Galéria kiállítótermében. A napról napra rohamosan fejlődő, de talán még gyorsabban fegyverkező világunkért érzett mélységes aggodalom, szinte sikoltásszerű figyelmeztetés áradt ezekről a lapokról. Gyakorta ismétlődő rövidke mondatok: Soha többé!; Béke. Különböző technikával, másmás nyelvű felirattal, földünk valamennyi táján élő emberek békevágyát demonstráló alkotások ezek, melyek némi bizakodásra is okot szolgáltatnak, megcsillantva a tárlatlátogató előtt az esélyt: míg a világ különböző pontjain élnek felelősségteljesen gondolkodó, másokra ily módon hatni képes emberek, reménykedhetünk. A plakát az utca művészete, ott kell hatnia nap mint nap. Sajnálatos, hogy épp a saját műfajának remek alkotásait bemutató kiállításra egy jellegtelen, szürke plakát invitálta a főváros közönségét. Cséfalvay Ingrid FILM Flashdance Szinte elkényeztetnek bennünket az utóbbi időben a mozikban és a televízióban vetített táncos-zenés filmek mennyiségével. Nincs belőlük hiány. Néhány évvel ezelőtt láthattuk a hetvenes évek musicaljeinek nagysikerű és jellegzetes képviselőit: a Szombat esti lázM és a Grease-t (ezt nemrég a tv is vetítette) John Travolta és Olivia Newton-John főszereplésével. Ugyancsak a televízióban láthattuk Bob Fosse „Mindhalálig zene" című filmjét, amely egy táncos-koreográfus-rendezö test- és lélekölő mindennapjairól szól. Röviddel a film sugárzása után érkezett a hír, hogy Bob Fosse hatvanéves korában elhunyt. A nyolcvanas évek világszerte nagy közönségsikerü musicaljei közül a Chorus Line és a Flashdance fut most a filmszínházakban. Mint a legtöbb musicalben, a Flashdance című filmben, melyet az angol származású, de Amerikában ténykedő rendező, Adrien Lyne rendezett, sem a történet a fontos, hanem a zene és a tánc. A „keret" csupán annyi, hogy Alex, a hegesztőlány (Jennifer Beals) napközben csúf hegesztőruhában és ormótlan bakancsban végzi irigylésre nem méltó munkáját. Este pedig átvedlik szuper-jó diszkótáncosnövé. Igaz, egy kb. harmadrangú zenés mulatóban. Ennél azért többet akar elérni az életben. Nem elégszik meg, hogy autodidaktaként, raktárszerű nagy lakásában gyakoroljon. Balettintézetbe szeretne kerülni. Alighanem fel is veszik a film, végén a szigorú felvételiztetők, akiket megdöbbent, de meg is nyer a flashdanceszel, azaz vad, utcasarokról ellesett táncával. A szerelem sem hiányzik a filmből. Alex mühelyfőnökének (Michael Nouri) azonban sokáig türelmesnek és kitartónak kell lennie ... A film műhelytitkairól szólva: a főszereplő Jennifer Beals nem énekei és nem táncol a valóságban, Irene Cara az előbbit és Maríné Jahan az utóbbit teszi helyette. Úgy látszik, a modem kor musicaljében nem kötelező sokoldalúnak lenni, táncolni, énekelni és „szinjátszani" egyszerre, mint mondjuk Fred Astaire és Ginger Rogers meg a Ziegfeld-görlök fénykorában. Jennifer Beals számára mégis ez volt a „betörés" a filmvilágba. A rendező és a valóban profi forgatókönyvírók, Tom Hedley és Joe Eszterhas amerikai karrier-történetet csináltak, mely szerint mindent elérhetsz, csak akarnod kell és egy kicsit meg kell erőltetned magad. Betartották ugyan á táncos-zenés film évtizedes szabályait, filmjük mégis más, mint az eddigiek, nincs benne annyi szirup meg giccs. Kiváló Giorgio Moroder zenéje is. Már jócskán a fülünkben vannak nemcsak az eredeti dalok, hanem a hazai előadók által közreadottak is. Az 1983-ban legújabb zenék és legújabb táncok azonban — talán mondani sem kell — a mai tizen- és huszonéves fiatalnak kissé ósdinak tűnnek. És ez egyben az egyetlen „szépséghibája" ennek az egész estét betöltő videoclipnek. Friedrich Magda HANGLEMEZ Rég várok valakire Furcsa öltözékben álltak a fotós objektívje elé az R—GO tagjai, hogy legutóbbi albumuk tájékoztató mellékletét ily módon „díszítsék". Flogy miért? Mert egytöl-egyig „rabruhát" öltöttek magukra, hogy bebizonyítsák, ők bizony testben-lélekben a zene rabjai. S ez megmutatkozik az öt zenész munkáján is, mert okulva az eddig elkövetett hibákból, ez a hanglemez valami újat is adott az R—GO rajongóinak: Szikora ügyelt a jó artikulációra, így nincsenek érthetetlen szövegrészietek. Hosszú, kemény munka előzte meg ennek az LP-nek a megjelenését. Rend a lelke mindennek — tartja a közmondás, s az R—GO e törekvéséből olyan rend bontakozott ki, mely egyik percről a másikra értékessé, nemcsak népszerűvé tette ezt a lemezt. Szikoráék megpróbálkoztak az instrumentális zenekomponálással, és ez sikerült is nekik. (Itt nincs szöveg,, ami esetleg átlagossá tehetne egy rossz zenei kompozíciót!) A fő hangsúly azonban a szokásos csiki-dam stílusban íródott dalokon van, hiszen az R—GO-t ezek jelentik. A „Mit tudsz te a szivemről", vagy a „Fiatal lányok" e stílus és az R—GO legjobb dalai közé tartoznak. Hogy lehet e stílusról, erről a zenéről elmarasztalón is írni?! Kérem, Ízlések és pofonok ... De Szikora Robi csapata most — még mindig — a csúcson van, s rajongóinak százezrei számára: a leg-leg-leg.
