Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-10-13 / 42. szám

KUCKÓ Német népmese Egyszer egy kis faluban halálos betegen nyomta az ágyat egy pa­rasztember. Felesége már nyolc éve meghalt, háztartását egyetlen lánya, Guste vezette. Most is ott ült az ágya mellett, apja forró, láztól tüzelő fejére rakta a hidegvi­zes ruhát. Fejében szomorú, bána­tos gondolatok forogtak: mi lesz vele, ha édesapja itthagyja örökre? Egyedül, elhagyottan mihez kezd? Betegsége miatt már most is ha­nyatlik a gazdaság, szaporodnak a gondok. Nyugtalan éjszaka volt. Odakinn a szél süvöltött, idebenn csak a beteg kapkodó, ziháló lélegzete hallatszott. Úgy éjfél táján a beteg hangja riasztotta fel szomorú gon­dolataiból a lányt. — Vizet, vizet! — súgta láztól kiszáradt hangon. — Hozz jó hüs vizet, lányom! Guste felugrott, felkapta az ágy mellett álló zsámolyról a vizesbög­rét, de az üres volt. Kiszaladt a konyhába, és elkeseredve látta, hogy a vizesvödör is üres. Hamar kendőt kanyarított a vállára, és ki­futott a kúthoz. Sötét volt az éjsza­ka, a szél megtépte, esőt vert az arcába, de nem törődött vele, csak szaladt, hogy mielőbb vizet adhas­son beteg édesapjának. Odaért a kúthoz, és amikor le akarta eresz­teni a vödröt, valami nyöszörgő hangot hallott a kút mélyéből. Megijedt, de összeszedte minden bátorságát. — Van lenn valaki a kútban? — Igen — válaszolta egy vé­konyka hang —, nagy veszedelem­ben vagyok. Ereszd le gyorsan a vödröt, mert különben megfulla­dok. Guste a következő pillanatban ÍI már eresztette is lefelé a vödröt, aztán óvatosan elkezdte húzni visszafelé. Amikor a vödör felért a kút pereméig, a lány majd hanyatt I esett, mert a vödörből egy víztől csepegő kis manó lépett ki. Guste I úgy megijedt tőle, hogy kis híján visszaejtette a vödröt a kútba. — Ne félj, Guste — nyugtatta a törpe — én vagyok a ti házikobol­­dotok. Szeretlek benneteket, min­dig jók voltatok hozzám, most meg az életemet mentetted meg. Segít­ségedért és jó szívedért meg is jutalmazlak. Itt ez a kisebbik zacs­kó, ebben gyógyító fű van, főzzél belőle édesapádnak teát most rög­tön, ha visszaértél, aztán holnap reggel és este, s meglátod, meg­gyógyul tőle. Ez a nagyobbik bár­sonyzacskó a tied, jól vigyázz rá! Valahányszor pénzre van szüksé­ged, nyúlj bele bátran: amennyire szükséged van, annyit mindig ta­lálsz benne. Most siess vissza a vízzel, főzd meg a teát édesapád­nak, és itasd meg vele! Ha min­dennel elkészültél, akkor gondolj megint rám, és főzz nekem is egy kis édes kását darabka vajjal, mert rám fér a sok izgalom után, és olyan finomat, amilyent te főzöl, még sohasem ettem, csak itt, ná­latok. Tedd majd, ahogyan szok­­tad, a kamra küszöbére — mondta, és ezzel el is tűnt a leány szeme elöl. Guste először azt hitte, álmo­dott, de ott szorongatta a kezében a két zacskót. Mégsem volt hát álom. Gyorsan megtöltötte vízzel a vödröt, és rohant vissza a házba, egyenesen a konyhába, és a gyógyfűből erős teát főzött édes­apjának. Megitatta vele, jól beta­kargatta. Hamarosan elkezdett a beteg izzadni, majd mély, nyugodt álomba merült. Guste újból a konyhába sietett, és megfőzte a törpe kásáját is, jó darab vajat kanyarított rá hálából. Csendesen letette a kamra küszöbére a kásás tálat. Kíváncsian fürkészett be a kamrába, de nem látott semmit. Halkan kérdezte: — Itt vagy, kis manó? Nem jött válasz a kamrából. így csendesen súgta befelé: — Köszönöm, kedves manó! Most sem jött válasz, csak na­gyon halk kuncogás hallatszott valamelyik sarokból. Másnap Guste — este is, reggel is — megitatta a gyógyító teával beteg édsapját, aki néhány nap múlva egészségesen kelt fel betegágyából. A pénzes zacskó segítségével a gazdaság is rendbe jött, eloszlottak fejük felöl a gon<j­­felhök. Guste hamarosan férjhez ment egy fiatal parasztlegényhez, és a kis házimanó jóvoltából bol­dogan és békességben éltek. Brun Robert Csehszlovákia

Next

/
Oldalképek
Tartalom