Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-10-13 / 42. szám
hoz. — Reggel az első vizeidet! — Megkérdezi a szobatársnőt. van-e máma főorvosi vizit. Szó sincs róla! Szombaton! Ma és holnap szünet. A betegek viseljék jól magukat, ne zavarják az inspekciós orvos víkendjét. Nevetnek, rövid kellemes beszélgetés. Szibéria pokla és égi szép tájai után tengeri hajóval Szahalin szigetére. A kormányzótól szabad kezet kap, mehet bárhová kedve szerint, beszélhet bárkivel. A gyötrelmekkel túlzsúfolt, háromhónapos utazás után a beteg ember tervet készít, és máris munkához kezd. Ellátogat bizonyos telepekre, beszél valamennyi lakossal. s a hallottakat gondosan rögzíti kartotéklapokra. Döbbenetes tapasztalatok. Éhezés, hideg, nyüzsgő poloskák. analfabéta az is, aki valamikor írt és olvasott, az értelmet eltompító, az érzelmeket lassan felőrlő unalom, sivár napok, amelyeknek múlását nem számlálja már senki, mert a végtelen katorga után sincs menekvés. Szahalin rabul ejtette. Csehov feljegyez minden adatot, meghallgatja a száműzött múltját, jelenét, jövője nincs. A beteg leleszi a könyvet. Tehát ez a két napja csupán evés és alvás. Az írónál, a jegyzetek szerint, egyre gyakoribb a tüdővérzés. Említ egy szahalini orvost, de nem mint beteg keresi fel. Harmincéves. Még tizennégy évig él. — Hogy vagyunk? — Köszönöm, jól: Vérnyomásmérés, az orvos feláll, indulna a szomszéd ágyhoz. — Doktor úr! Megáll az ágy végében. — Hol a hiba? — Semmi. Érdekel.. . egy vérző tuberkulotikus beteg hány évig élhet kezelés, gyógyszer nélkül? — Semeddig. A tuberkulózis kiment a divatból. De ha adódik eset. vannak hatásos gyógyszerek, műtét, és a többi. Hogy vagyunk? — kérdezi a másik betegtől. Nem kapott kielégítő választ. Hogyan élhetett tüdővérzéssel húsz éven át, vérző aranyérrel, hogyan lehetséges. hogyan... A kérdés nyugtalanítja, értelmetlen dolog, de nem szabálytalan — csönget a nővérnek: kéri a doktor urat. nézzen be hozzá. Visszajön a nővér. — A doktor úr éppen most ment el. Eltolja a tálcát a maradék ebéddel, az ablakhoz áll. Szép a vidék és szép a parkoló gépkocsik tarkasága. Világosszürke kocsi ajtaját nyitja az orvos. Gyakorlott mozdulattal elhelyezkedik a kormánynál, indít. A munkáját itt befejezte mára, otthon bizonyára szundít egyet, négytől hétig magánrendelés. Estefelé benyit az orvosnő, de nem engedi el a kilincset, mert sietős az útja. — Minden rendben? — Hogyne, köszönjük. Másnap főorvosi vizit. Az uszályában nyolc fehér köpeny. Megáll a beteg ágyánál, a lázlapot tanulmányozza. s megy a másik ágyhoz. Azután kivonul a menet, s most a betegtárs mondja: — Jó napot kívánok. < Ezen szívből nevetnek, s mintegy megegyezés jön létre, hogy hol az egyik, hol a másik búcsúztatja a már tovatűnt főorvost. Délutáni alvás, alkonyodik. s a beteg keservesnek érzi az alkonyt órákat. Mintha sivár közöny burkolná be testét, lelkét. Ha megkérdezte volna, él-e még a félje? Az anyja? Az apja? Vannak-e gyermekei? És egészen elölről. Emlékszik-e valamire egyesztendős korából? Semmire, jó. És a második, a harmadik évéből? Jó tanuló volt? Szerette az iskolát, vagy éppen ellenkezőleg. ki nem állhatta. És a későbbiekben hogy élt, mi volt a vágya, miben reménykedett, volt-e jó, és vok-e rossz az életében? A válaszait kartotékra vezetné, s a másik szobában is elővenné a kartotéklapokat, s a beteg mellett látná az embert. Bolondság. Ez belgyógyászat, nem idegosztály. De mégis, Csehov ... Majd megkapja a zárójelentést. PALO BOHUS Idővel megérkezünk Mint fájó helyre betört tüske, izzó vaskorona, kékes villanás, nyugtalanság, csalétek, húsba ültetett szomjas gyökér, köböl észrevétlen kicsiholt gondolat — anyag legkínzóbb kozmikus szenvedése. Midőn mind belekezdünk életünk első évezredébe, idővel megérkezünk a temető félig száraz örökzöldje alá, de a fűből, mely takar, új eszmék rajzanak elő. Rajtunk, akik távol leszünk, olykor még később is átgördül egy-egy szikla, mit eszménk tüzes vesszeje hajt. Becsöngetünk valakik ajtaján, de ha megnyittatik, csak dermedt gondolatunk fogad s egy félénk: Ki csöngetett? KONCSOL LÁSZLÓ fordítása Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy következő számunkban megkezdjük BORISZ VASZILJEV ISTENNŐK HALÁLA című elbeszélésének folytatásos közlését. MILAN HOLLY A féltékenységről A féltékenységről hallgatunk, ám beszélünk is sokat, szeretsz vagy sem, a szerelmet fejedből ne töröld ki. Keresed a boldogságot s nyomban boldogtalan vagy, e hosszú utat magad mögött hagyva féltékenységről makogsz, büntetéseket eszelsz ki s mindent tönkre akarsz tenni, mint bo/ydulatában Othelló és eszedbe sem jut kettőnk közül ebből kinek lesz haszna... A féltékenység — szívünkben rosszindulatú daganat, üresség lelkűnkben; bennünk tomboló vihar és vérünkben háborog__ Kór — s te azt hiszed, bolond vagyok talán... A féltékenység — érzelmek mélyébe szántott barázda. Ki akarja elhitetni, hogy a féltékenység amolyan emberi dolog ? A féltékenység embertelen, sötétség csupán, nincs benne gyertyafény... Szeretni és hinni együtt, s egyszerre kell, a féltékenység — ború a lélekben, ókori butaság és bűn. Aki valóban szeret megbecsüli a másikat, nem szimatol s nem házőrző eb. Bizalom a szerelem jele és a féltékenység kór, gyógyszer sincs rá — mégis meg kell küzdeni vele. Kérlek, járj kedvében, kit oly hőn szeretsz. A szerelem örömmel azonos s átélni szépen érdemes! Aki féltékeny — hidd el mit most mondok — igazából nem is szerelmes, önmagát szereti csupán, lévén ő bár a másik által imádott... GEDE PÁL fordítása
