Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-09-22 / 39. szám

CSALÁDI KÖR úgy mondjam, a család anyagi bevételének rovására is történik. Mert végül is írhatnék, rengete­get, s érvelhetnék, hogy a hono­ráriumon távirányítású autót ve­szek. Könnyen lerázhatnám te­hát a gyerekeket. Úgy tapaszta­lom. hogy sok édesapa, édes­anya agyonhajszolja magát, hoz­za a pénzt a drága játékokra, ru­hákra, csak, egyvalamit nem hoz a gyermeknek. Saját magát. Va­lamikor végigirtam a szombatot és vasárnapot. Ma már nem. Meglehet, közhely, de szerintem az emberségnek, annak, hogy becsületesnek nőjjön fel az em­ber, a hosszú, meleg, színes gyermekkor az alapja. Mindent ennek reményében teszek. Te­szünk, Maricával. Az esélyeket nyitó, egészséges gyermekkor egyik feltétele, hogy a férj és a feleség között összhang legyen, lehető legkevesebb hangos, dur­va ütközés. Apám az ötvenes években volt közéleti ember, hnb-elnök Ki­zasa mindennél többet jelent. Persze, a dicséret csak akkor ösztönző, ha szülő és gyermek azonos hullámhosszon mozog­nak, ha a helyzetet azonos érzel­mi intenzitással élik át. Az oda­dobott dicséret lepereg, sőt rést vág, amely később szakadékká tágulhat két lélek között. A meg­alapozatlan dicséret pedig min­dig visszaüt. Visszatérve a feleséghez: a gyermeknek éreznie kell, hogy a szülők kapcsolata harmonikus, hogy ami történik, egymásért történik. Ha netán karamboloz­nak, ajánlatos megmagyarázni a gyermeknek az okot. Hiszen az is az élet megismerését szolgálja, ha megtudja a gyerek: létezik idegek játéka, türelmetlenség, fáradtság. Én úgy érzem, Mari­cával lényegében konfliktus­­mentesen élünk, kölcsönösen tiszteljük egymást. Valamint a családot, mint alapvető emberi közösséget. És nemcsak a sza­vak, hanem a mindennapi tettek Apaszerepben: BODNÁR GYULA újságíró Egykor közvetlen munkatársak voltunk. Láttam őt szerkeszteni, kéziratot rendelni, páratlan gondossággal javítani jónevü Íróink dolgozatait, könnyezni, dühöngeni, nevetni. Tudom, szereti a vizet, a horgászatot, az irodalmat, s hogy mennyire elérzékenyül egy-egy remek metaforától. Imádott focizni is, évekig oszlopos tagja volt a csehszlovákiai magyar újságírók csapatának. Aztán kivált belőle, miként kritikai életünkből is. A szerkesztésen és a családon túl egyre kevesebb ideje jutott másra. Meg aztán, néhány okoskodó a kedvét is szegte. Házassága révén, 1974-ben került Nagymegyerre (Calovo), s mindmá­ig tartozik nekem azzal az írással, amelyben összefoglalná, hogyan találkozott egy szőke lány arcában imádott szülőföldje, a Bodrogköz, s mostani szűkebb hazája, a Csallóköz. Marica is a pedagógiai főiskola hallgatója volt, amikor ott, a Zobor alatt lángra gyúltak egymástól. Ildikó hetvenötben, Attila hetvenhét­ben született. Talán még nem hallották, hogy édesapjuk, ifjú költőként, már 1969-ben bumutatkozott az Új Szó-ban, ahol 1974-től a kulturális rovat szerkesztőjeként dolgozik fáradhatatlanul. Azt viszont annál jobban tudják, hogy apu reggel hétkor buszra siet, mert várja őt a sok-sok kézirat, s leggyakrabban csak negyed hatra ér haza. Ezután azonban egyedül nekik szenteli az idejét: játszanak, sportolnak, hancúroznak. sőt, csintalankodnak. Hacsak nem próbál a Poloska Színpad, amelynek Bodnár Gyula évek óta vezetője és rendezője. A Jókai Napokról eddig három nagy-, illetve rendezői díj van a tarsolyukban. Az egész környék figyelemmel kíséri munkájukat, egy-egy bemutatójuk szinte járási esemény, nem lehet rá jegyet szerezni. Azt bizonyára a magyar—angol szakos tanárjelölt Bodnár Gyula sem gondolta, hogy így alakul az élete. Nem beszélve arról a kölyökrői, aki Királyhelmecen (Kráf. Chlmec) ábrándozott az akkor még képlékenynek mutatkozó jövőről. Mindere gondolhatott, de arra aligha, hogy nemcsak az egyik legjobb tollú szlovákiai magyar újságíró, egyik legmegbízhatóbb szerkesztő válik belőle, hanem sorozatos sikereket arató amatőr rendező is. S nem utolsósorban: elégedett apa. Hogy minek az árán, azt csak ő tudhatja. Az viszont tény, mostanában kevesebb ideje jut a vers- és kritikaírásra, szíven ütő, irodalmi szintű publicisztikai elmélkedéseire.^ talán még arra is, hogy hajnalba nyúló éjszakákon, barátai társaságában elszavalja kedvenc Shakespeare-szonettjeit — angolul. És azt sem tudhatja senki, jut-e ideje önmagára. Az utóbbi esztendőkben a szerkesztőség, a család és a színpad körforgásában telik élete. Az elsőt a hivatás, a másikat a mélységes szeretet, a harmadikat a szellemiség parancsára végzi. S mindhármat intenziven, őszintén, teljes odaadással. A családjáról, apaszerepéről is nyíltan beszélt, amikor háromszo­bás állami lakásukban fölkerestem őt. Telített válaszai mellett kérdéseim eltörpültek, ezért is mellőztem őket s választottam az alábbi „riportformát". Na meg azért, mert az alábbi forma igazolja azt is, hogy Bodnár Gyula valóban jó elbeszélő. Azonos Mindenkor lelkifurdalásom van, ha nem lehetek a gyerekekkel. Kivétel, amikor a szerkesztőségben vagyok. Tuda­tosítottam is velük, hogy nekem az újságírás-szerkesztés a mun­kám, melyet ráadásul szeretek. Azt szintén tudják, hogy nem­csak magamért, értük is dolgo­zom. Pénzt keresek, hogy élette­rüket gazdagabbá tehessem, ki­elégíthessem természetes gyer­meki vágyaikat. És nincs lelkifur­dalásom, hogy nem lehetek ve­lük, amikor írok. Hogy mikor van? Társaságkedvelő ember vagyok, de nem szeretem, ha valaki délu­tán vagy kora este látogat meg és elrabol gyermekeimtől. Ké­sőbb. sőt, akár hajnali háromkor is szívesen látok bárkit. Vagy bánt a lelkiismeret, amikor ener­giám, hangulatom csak ahhoz elég, hogy hazaérve bekapcsol­jam a tévét, ha nem is érdekel különösebben. Persze, ilyesmi ritkán fordul elő, sokszor együtt tévézek a gyerekekkel. Tudniillik nálunk a tévénézés az aktiv együttlét egyik formája. A látott kép és a hallott szöveg kiegészül párbeszédeinkkel. Ami a képer­nyőn történik, megmozgatja a gyermek fantáziáját, én meg to­vább mozgatom. Akkor is furdal­na a lelkiismeret, ha olvasnék, amikor a gyerekek fent vannak, mégha az olvasással példát is szolgáltatnék. Különösen a fiam ragaszkodik hozzám, s mert nagy a mozgásigénye, a cselek­­véskényszere, nem kényszerit­­hetem arra, hogy türelemmel várjon, míg befejezem az olva­sást. Állandó együttlétünk, hogy rályhelmecen. El tudod képzelni, mennyi gond; éjszakába nyúló gyűlések, egyebek. Bizony kevés ideje maradt ránk, gyerekekre. Bármennyire törekedtek anyám­mal harmonikus együttélésre, néha előfordultak veszekedések, főként reggelenként, mielőtt apám elindult volna otthonról. Én még az ágyban voltam, szó­váltásuk azonban behallatszott a szobába. Borzasztó élmény volt számomra. És van még egy pilla­nat. Ma már tudom, hogy nem mondták komolyan, de mond­ták: elválnak. Emlékszem, kifu­tottam az udvarra, és elkezdtem sími. Apám hatvanegyben, negyvenegy évesen halt meg. Neki is, anyámnak is végered­ményben köszönettel tartozom a szép gyermekkorért. De még at­tól a néhány kegyetlen élménytől is szeretném megmenekíteni Il­dikót és Attilát. Bár ki tudja, mi edzi az embert, vagy mi teszi mélyen érzővé. Különben egy apának csodá­latos pillanatokban lehet része. Elég egy • elismerő pillantás a gyermek felé, mire a gyermek el­mosolyodik. Érzi, most valami olyat csinált, amire büszke az apja. Például, szép halat fogott Attila. Rávetülő pillantásom azt fejezte ki, „ez igen". Ekkor ő né­mán, „csupán" mosollyal vála­szolt. Az érzelmek ilyen hullám­szintjén is. A bajok ugyanis ott szoktak kezdődni, amikora gyer­mek szemében az anya többet ér az apánál, vagy fordítva. Mi, gyermekeink előtt számos jelét adjuk annak, hogy szeretjük egy­mást. Maricát nemegyszer meg­csókolom vagy megölelem pél­dául a konyhában, s ö is engem. Tesszük ezt a gyermekek előtt, ami valahol nemi nevelés is. A nemi szerepek helyes elsajátítta­tásának egyik alapja éppen az efféle nyitottság. Egyébként nincs könnyű hely­zetben a család s benne a gyer­mek manapság. A nő többé-ke­­vésbé elveszítette ősi funkcióit. A hangoztatott elvek ellenére kedvezőtlenül alakul helyzete és szerepe a családban. Anya, aki egész nap a családnak, a gyer­mekeinek élt, ma már alig léte­zik. Kenyérkereső lett. Az okokat és a következményeket ne rész­letezzük, ismerősek. Tény, a mai édesanyáknak alig marad idejük gyermekeikre. Pedig akárhogy is van, szülő kell a gyermeknek. Szülő, aki játszik vele, akivel leül­het beszélgetni, aki részt vesz az ö, játéknak mondott munkájá­ban. Akivel együtt lehet. Főként a lakótelepi lakások zöméből már hiányoznak a nagymamák is. Az anya olykor a legelemibb kötelességét sem képes teljesí­teni, azaz elfoglaltsága miatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom