Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-09-22 / 39. szám
Hosszú külföldi utazás után éjféltájban érkeztünk Prágába, a főpályaudvarra. Az volt a szándékunk, hogy még akkor éjjel, mihelyt indul a következő vonat hazafelé, folytatjuk az utazást, s ha minden jól megy, reggelre otthon vagyunk. Megállapítottuk, hogy másfél óra múlva indul egy nemzetközi gyors, amelyre kötelező a helyjegyváltás. A jegypénztárnál kellemetlen meglepetés ért bennünket, megtudtuk, hogy minden jegy elkelt. Hosszasan tanakodtunk, mitévők legyünk. A következő vonat a főpályaudvarról csak reggel indul. Álljunk addig ott a csarnokban holtfáradtan? Vagy számos csomagunkkal kínlódva menjünk át Prága egyik elővárosának állomására, ahonnan korábban is indul egy vonat? De mit Álmaim teszünk, ha az is zsúfolt lesz, s arra sem kapunk helyjegyet? Végül is, minden pro és kontra érvet mérlegelve, úgy döntöttünk, hogy a főpályaudvarról induló vonatra szádunk föl (ha fölférünk), helyjegy nélkül, vállalva a következményeket. így is történt. A folyosón telepedtünk le, mocsokban és bűzben, álltunk, guggoltunk, támaszkodtunk, ahova lehetett. Nem mi voltunk az egyedüli „potyautasok", egy fiatalasszony a vonatajtó előtt ült a csomagján, ölében három év körüli kislányával. Jó két órát zötykölödtünk így, amikor megjelent egy mosolygós, kifogástalan modorú fiatalember, mint pillanatokon belül kiderült, az ellenőr, s udvariasan beszedte mindegyikünktől a negyven korona pótdijat. Nem tiltakoztunk, hiszen valóban nem volt helyjegyünk. Tulajdonképpen csak azon lepődtem meg, ami ezután történt. Mert, kérésünkre az ellenőr néhány percen belül elhelyezett bennünket, kiderült, hogy a sötét, befüggönyözött fülkék majd mindegyikében volt egy-két szabad hely. Az út hátralevő részét így már viszonylag kényelmesen tettük meg. Más. Városunk központjában nehéz parkolóhelyet találni, különösen nyáron, a megnövekedett turistaforgalom idején. A hazaiak még találnak helyet egy-egy eldugottabb utcában, de mit tegyen a szegény külföldi, aki autójával bekeveredett a központba, s nem ismeri ki magát? Régóta figyelem az egyik utca egy bizonyos szakaszát. Megállni ugyan szabad ott, azon a részen, de csak rövid időre, amíg például valaki beugrik valamit venni az ottani üzletbe, de huzamosabb ideig ott tartózkodni, parkolni tilos. Mondanom sem kell, hogy ennek ellenére mindig sok gépkocsi parkol ott, hazaiak és külföldiek egyaránt. Odaáll az első, a második, s aztán követi őket a többi, bátorságot merítve az előzőktől.'S mi történik ezután? A szerencsésebbje megússza pénzbírsággal, akinek pedig pechje van — s ezek megfigyeléseim szerint elsősorban a külföldiek, illetve az ország más tájairól érkezettek —, annak elvontatják a gépkocsiját, aztán rohanhat a város másik végére érte, s ha sikerült rátalálnia, jó mélyen belenyúlhat a pénztárcájába. Hogy miért került ez a két történet egymás mellé, amikor látszólag nincs köztük semmiféle összefüggés ? Mindkettő azt példázza: számítanak a szabálysértőkre, a kihágásainkra, s alig várják, hogy tetten érjenek, lecsaphassanak ránk, hogy elnyerjük méltó büntetésünket. Mi pedig, mint a gyerek, aki rossz fát tett a tűzre, behúzzuk a nyakunkat, s kötelességtudó polgárhoz méltón beismerjük kisebb-nagyobb vétkeinket, és felnőttként vállaljuk a következményeket. Én pedig eleresztem a fantáziámat, és álmodozom. Mi lenne mondjuk, ha a huszadik század vége felé, a videó és a számítógépek korában, akkor, mikor az ember a Holdon sétál, itt lenn, a Földön, pontosan ki tudnák mutatni, VALLACH LÁSZLÓ felvétele van-e egy nemzetközi gyorsvonaton szabad hely, vagy nincs? Vagy ha ez mégis lehetetlen, akkor a mosolygós fiatalember nem azzal a céllal menne végig a vonaton, hogy beszedje a bírságot, hanem az újonnan fölszállókat odavezetné a szabad helyekre, s ott, a helyszínen állítana ki részükre helyjegyet. És a rendőr nem azért állna lesben azon a bizonyos utcán, hogy sikerüljön végre fülön fognia a tettest, hanem mondjuk azért, hogy a tanácstalan, tájékozatlan autósnak ajánlja a második mellékutcát, ahol valószínűleg könnyebben parkolóhelyhez jut. Vagyis nem bosszúállóként, hanem segítő szándékkal lépnek fel velünk — rakoncátlan, engedetlen stb. egyénekkel — szemben a rend megőrzése érdekében. Lehet, hogy túl merészek az álmaim ? BERTHA ÉVA A Szlovák Nőszövetség hetilapja XXXVI. évfolyam Főszerkesztő: PÁKOZOI GERTRÚD Helyettes főszerkesztő: NÁDASKYNÉ ZÁCSEK ERZSÉBET Szerkesztőségi titkár: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovák Nöszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata. 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava. Leninovo námestie 12. Telefon — titkárság: 334 745 — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyed évre 36,40 Kés. — Külföldi megrendelések: Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlace, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Hírlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) — Budapest V., József nádor tér 1. Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215—96 162 — A SÜTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaciame, n. p.. 042 67 Kosice, Svermova 47. Indexszám:: 49 413 Kéziratokat és képeket nem örzünk meg és nem küldünk vissza! Címlapunkon: Peter Záliradnik felvétele
