Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-07-07 / 28. szám
Színpadi jelenet a Hetvenhazug című dalos táncjátékból nőim..! kell tornásznia. Fél év. illetve egy év múlva jönnek vissza hozzánk ellenőrzésre. Sajnos, legtöbb esetben csak valamicske változást tapasztalok. Tornászott a gyerek rendszeresen? — kérdem a mamát. Erre csend, mosoly, vállrángatás esetleg egv alig hallható igen, a válasz. Valószínű, hogy az intézeti, vagyis gyógytornászaink hosszabb kezelése hozna nagyobb eredményt, de Kassán a Városi Egészségügyi Intézetnek kevés'a tornaterme, például az óvárosi rendelőintézetnek nincs is rehabilitációs szakosztálya. A város többi rendelőintézetébe ..szúrjuk’' be betegeinket. Az elmúlt év statisztikája Kassán sem volt kedvező, ezer gyerek közül 145 kényszerült ortopéd szakorvosi kezelésre. A többéves tapasztalatok bizonyították, hogy a gyerekek s a szülők az orvos tanácsát nem fogadják meg és minden valószínűség szerint a gyógytornásszal való foglalkozásokon nem sajátítják el úgy a gyakorlatokat. hogy azokat otthon önállóan tudják végezni. Ezért a kassai Városi Egészségügyi Intézet Egészségnevelési szakosztályának a vezetője, dr. Szőke István keresett jobb és hatékonyabb megoldást. A Metropol Testnevelési Egyesülettel karöltve már 1984-ben szerveztek a helytelen testtartású gyerekek részére három hónapig tartó gyógytorna tanfolyamot. Nagy reményekkel indultak. Orvosok-szülők egyaránt nagyszerű, biztos eredményt hozó megoldásnak vélték. Eddig kilenc tanfolyamon. minden héten kedden. 225 gyerek tornászott. Milyen eredménnyel? — A háromhónapos rendszeres torna szép eredményeket hoz. Minden gyereknek egyenesebb lesz a testtartása. rugalmasabb az izomzata — mondja Csendes Lászlóné gyógytornász, a tanfolyam vezetője. — Igazi eredményről azonban akkor beszélhetnénk, ha a tanfolyam befejeztével a gyerekek rendszeresen tornásznának. sajnos, ez nem így van. Az idén fél év eltelte után ellenőrzésre hívtunk 27 tanfolyamot végzett gyereket. Közülük csak heten jöttek el. Ezek között pedig csak egy volt. aki a fél év alatt önállóan tornászott. Kell ehhez még valamit hozzátenni?! A szülőnek, sajnos, hiába magyarázzuk többször is. miért szükséges, hogy felügyeljen a gyakorlatok végzésénél a gyerekre, hogy egyáltalán megkövetelje a napi 20—30 perces edzést. A válaszok mindig és mindenkitől egyformák: nincs rá idő. a gyerek egyedül nem akar. nekem vagy a férjemnek. se időnk, se kedvünk, a gyakorlatokat sem tudjuk, sír. ha mondom, hogy tornásszon, kényszeríteni nem fogom... A tanfolyam befejeztével a 22 gyakorlat leírását, melyeknél a jóga elemeit is alkalmaztam, minden gyerek megkapja egy kis füzetkében, grafikai ábrákkal együtt. Egyébként az első tanfolyamon, 1984- ben a gyerekek még a szülőkkel együtt tornásztak. Ez a közös munka lett volna a családi mozgásterápia biztosítéka, ha a szülők időnek előtte nem adták volna fel. Egymás után unták meg a kedd esti kétszer 45 perces testgyakorlatokat. Maradtak hát csak a gyerekek. — Kétségtelen, hogy javítottunk valamit, de elégedettek nem vagyunk — tette hozzá dr. Szőke István. — Az első tanfolyam megkezdése előtt, úgv látszott, párhuzamosan két tanfolyamot is kell szerveznünk. A kezdeti lelkesedés, érthetetlen, miért lankadt. Szeretném hinni, hogy nem a 6 korona óradíj miatt. Szeretnénk, ha sokkal több gyerek járna ide, s egészségesebbek, izmosabbak, egyenesebbek lennének. Jó lenne, ha az ortopéd szakorvosok még nagyobb nyomatékkai ajánlanák a szülők figyelmébe a tanfolyamot. Kicsiből lesz a nagy! Emberi gyarlóság, hogy míg kicsi a baj. nem vesszük komolyan. A Csendesné vezette tanfolyamra jött egy kislány úgynevezett hátgerincfüzővel a testén. Kellemetlen a viselete és ilyenkor bizony a baj már komoly a gyerek és a szülő szemében is. De a baj komoly volt már akkor is. mikor még nem kellett a fűző. csupán a rendszeres torna, s több mint valószínű, akkor a fűző használatára sem került volna sor. Fölöttébb szükséges a friss levegőn való mozgás! Jó lenne, ha a mozgásigény a család számára éppen olyan természetessé válna, mint a tisztálkodás. És az is jó lenne, ha az iskolákban lenne uszoda, és a testnevelési óra helyett nem matematikát gyakorolnának a tanulók. Mert az sem fölösleges. M1LICKY JOLÁN Ennek a mongol szónak a jelentése szó szerinti fordításban: Énekeljünk!Ám az ulánbátori színházban hasonló a jelentése, mint amikor nálunk a lelkes közönség azt kiáltja: Hogy volt! Bizony, magam is kiáltoztam: „Dólijj... Dólijj...!", amikor véget ért a Hetvenhazug című dalos, táncos játék első része. És nemcsak azért, mert a szereplők között ott állt a furcsán kedves nevű Har Nüden (azaz Fekete Szem), aki meghívott az előadásra, hanem mert valóban tetszett, amit láttam. A nézőtérre érvén meglepett a színpadi vasfüggöny érdekes, színes díszítése. Egyik felén, magyarázta meg mongol barátom. Turnén, a bemutatásra kerülő darab főhőse, a tréfacsináló, úrbosszantó Hetvenhazug fuvolázó alakja látható, a másikon pedig a furfangját segítő kolduló barátok táncoló csoportja. Dobszóra felgördült a vasfüggöny, elcsendesedett a nézőtér, és a zöldes színű, széthúzható vászonfüggönyön újabb jelenetek elevenedtek meg. Turnén suttogva magyarázta: ezek nem a Hetvenhazug történetéből valók. A hagyományos mongol hangszereket mutatják be. A lófejes kéthúrú hegedűre — „morin húr" a neve — külön is felhívta a figyelmemet. Ennek a hangszernek a mély zengését a hegedülő lány ujjai változtatják hol magasabbra, hol mélyebbre a hangszer hosszú nyakán, míg a vonó keresztirányú tánca adja a bőrfedelű, szegletes szekrényből kihallatszó rezgés erejét. A monda szerint első alkotója ebben a hangszerben kedvenc lovának a bőrét, a csontját, a vonóban a szőrét felhasználva, annak a „lelkét" szólaltatta meg. Gongütésre lebbent fel a vászonfüggöny, és kezdődött a tánc a színpadon. Hetvenhazug mindig a táncolok között, táncot járva öltözött át, így a szemünk láttára lett vén kínai árus, házaló kereskedő a mongol ifjúból. Európai hangzatokhoz szoktatott fülünket meglepte az ötfokú zene, a fél- és negyedhangok tépő és simogató hömpölygése, de nyomban megéreztem: a puszta végtelensége kell ennek a zenének a zavartalan érvényesüléséhez. Megéreztem, és egyre inkább tetszett. A táncos cselekmény egyik pillanatában a karmester intésére minden különösebb átmenet nélkül félbeszakadt a zene, a tánc. Előlépett az énekes, s dalban mondta el: miért, és mire készül Hetvenhazug. Alig mozgatta ajkát, arcát nem torzította erőlködés, keze sem rezdült, miközben előadta hajlításokban gazdag, fejhangú énekét. Újabb karmesteri intésre véget ért a dal, folytatódott a táncos cselekmény, de már csak a citeránál mélyebb hangú jataga szólt. A színre betáncoltak a karavánvezetők, nyomukban két uruk, hogy üzletet kössenek a kínai árussal. Ennek az alkudozásnak a részleteit, énekesnő mondta el dalban. Hangja a dorombot utánozta. Észre sem vettem, hogy mikor lett dalának erősödő ütemére egyre mozgalmasabb a perlekedő alkudozás, amelybe beleszólt a táncolva színre lépő előkelő burját nö. Csodálkozásomra Turnén suttogva elmondta: nem tévedés, ő az, Har Nüden. , És csodálkoztam később is, véletlenül karórám világító számlapjára pillantva, hogy már negyven perce folyik az előadás. Úgy éreztem, csupán néhány perce kezdődött. Végül Hetvenhazug, akárcsak a mi Lúdas Matyink, rászedte a karavánoknak parancsoló két gazdag urat, mert csínytevését mindenki segítette. Az előkelő burját nő, a solymász, a kolduló láma éppúgy, mint a karavánhajcsárok vagy a mongol pásztorok. Mi persze tapsoltunk, kiáltoztunk: Dólijj...! És mivel a magnetofont elfelejtettem kikapcsolni, valahányszor végighallgatom itthon a szalagra rögzített műsort, nemcsak a színpadon látottakat képzelem magam elé, hanem az ulánbátori színház nézőit is itt érzem magam körül. HAJDÚ ANDRÁS
