Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-16 / 25. szám
2 Sággal" szócskát mégsem szabad eltúlozni. hiszen szó sincs arról, hogy én Szabó Gyula barátja voltam. Az a főnököm, akitől, úgy is mondhatnám. Szabó Gyula automatikusan átvett, hiszen anyalai tartózkodásakor láthatta, hogy a főnököm szinte a fiaként, jobb szó híján, családtagként kezelt. Elég belepillantani levelezésükbe. Szabó Gyula szinte mindegyikben említi Lajkót. üdvözli, biztatja, rákérdez. A levelezésükből egyébként az is nyomon követhető, hol voltak a Veneny-felé növénynemesítő üzemnek állomáshelyei. Losonc. Perbete (Pribeta). Nána (Stúrovo-Nána), Kéty. Anyala. Gomba (Hubice). majd végül Sóssziget. És Szabó Gyula mindenütt megfordult, mindenhová követte barátját és néha hónapokat töltött nála. Igaz, annak nem jártam utána, vajon szülőfalumban. Kéty en, volt-e Veneny Lajosnál. Ezt mindkettejüktől elmulasztottam megkérdezni. Pedig a főnököm biztosan emlékezett volna rá, mert nemcsak a szuggesztivitása volt rendkívüli, de az az erő is, amellyel a Szabó Gyulába vetett hitet szüntelenül elevenen tartotta. Máig vallom. amit én Veneny Lajostól, az embertől kaptam, azt semmilyen iskola nem tudta volna nyújtani. Hányszor figyelmeztetett: ..Jaj. Lajkó. borzasztó, ha valaki szakbarbár, ha nem ismer mást a munkáján kívül." Nekem itthon csak kevés szakkönyvem van, a zöme szépirodalom, elsősorban történelem, és művészetek. Több vendégem gyanúsan nézelődött. hogy én nem olvasok szakirodalmat? Dehogynem, mert az a munkámhoz tartozik; párhuzamosan olvasom a kettőt És ezt is a főnökömtől kaptam. Nem lehet fölmérni, mit is tanultam én tőlük, kettőjüktől. Örültem, ha este leültek és beszélgettek, és egyáltalán nem akarták, hogy ón. a hallgató harmadik ugyanolyan bölcseket mondjak, mint ők. Akárcsak Veneny Lajos, én is meg vagyok győződve arról, hogy Szabó Gyula az egyik legnagyobb európai képzőművész. És rendkívül nagy egyéniség, akit akkor láthatunk csak a maga teljességében, ha elfogadjuk: amellett, hogy festett. verseket is írt. Tehát költő is volt. És nemcsak az. de bölcselő is, amit ékesen bizonyítanak művészetfilozófiái tanulmányai. Szabó Gyula reneszánsz típusú ember volt, az örök megújulás képességével rendelkezett. Ezért nem értem, hogy néhányan miért róják fel hibájául, hogy nem tudott stílusában megállapodni. Ilyen volt az alkata. Az tény. hogy voltak különféle korszakai, amelyekben kimutatható Van Gogh. Dürer vagy éppen a mexikói grafika hatása, de ő sosem másolt, mindig újított, mint azok a nagyok, akik művészetükkel végigélik mind az emberiség, mind a formák történetét És mindezt tudatosan tette. Olyan tudatosan építette önmagát, hogy az már megdöbbentő volt. Szkeptikus volt, mégis hihetetlen erővel dolgozott. 3 És nemcsak grafikáiban, ahogy azt rengetegen hinni vétik. Festményeiben is. Sajnos, festészetét kevésbé ismerik, különösen legsúlyosabb, utolsó korszakát nem. legfeljebb egy-egy képét, mert utolsó művei mindmáig nem kerültek összességükben nagyközönség elé. Ezeket abban az időszakban festette, amikor utoljára találkoztam vele. Ez Budapesten volt 1971. március 20-án, több mint félezer művet bemutató életműkiállításán. Mert szerencsére ezt még megélhette. 1972-ben, Banská Bystricában. élete utolsó kiállításán már nem beszélhettem vele. Akkor már Prágában kezelték. Ennek már tizenöt éve. mert. sajnos, hatvanöt évesen elment. Nagy szerencsének tartom, hogy életműve együtt maradt Losoncon, felesége birtokában, aki rengeteget tett és tesz azért, hogy Szabó Gyula műveit minél többen megismerjék, megszeressék. Úgy érzem, ebben a tevékenységében sokkal jobban kellene őt segíteni, támogatni. " Feljegyezte: SZIGETI LÁSZLÓ (nő 13) 1. Őszi délután (Önarckép), olaj, 1956 2. Kis falu, olaj, 1937 3. A szélhegy, akvarell 4. Füleki táj, olaj, 1930-as évek 5. Őszi táj, olaj, 1948 Fotó: HRAPKA TIBOR
