Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-06-09 / 24. szám
Kihez forduljunk? G. M. rimaszombati (Rimavská Sobota) olvasónk azt kérdezi, hogy jogosan hosszabbítják-e meg évről évre a munkaszerződését az iskolaügyhöz tartozó munkaerőnek az iskolai konyhán, és hogyan rendelkezhetnek a nyári szünidővel, ha akkor kevesebb a kosztos. Továbbá azt kérdezi, hogy kötelezhetik-e a volt élettársát arra, hogy olvasónk szövetkezeti lakásából kiköltözzék, és hogy egy esetleges lakáscserénél szüksége van-e a volt élettárs beleegyezésére. A Munka Törvénykönyve szerint a munkaviszony olyan szerződéses viszony, amely a dolgozó és a munkaadó szervezet közös megegyezésén alapul, s amelyet megváltoztatni megint csak közös megegyezéssel lehet. A munkaviszonyt rendszerint előre meg nem határozott időre kötik, amelyet csak a törvényben megjelölt módon és okokból lehet felmondással vagy közös megegyezéssel megszüntetni. A munkaszerződésben egyhónapi próbaidőt lehet kikötni, s ebben az esetben e határidő letelte előtt bármelyik fél — minden különösebb ok nélkül is — megszüntetheti a munkaviszonyt. A próbaidő leteltével, ha ez alatt nem mondták fel a munkaviszonyt, a munkaviszony állandóvá — meg nem határozott időtartamévá válik. A dolgozónak a munkára való jogát legjobban az állandó munkaviszony biztosítja, s ez felel meg rendszerint a munkáltató szervezet érdekeinek is, amely így tartósan biztosítja a munkaerőt. Ez a természetes, és társadalmilag is kívánatos. A meghatározott időre kötött munkaszerződésnél a kikötött idő letelte után a munkaviszony magától, minden felmondás nélkül megszűnik. Az ilyen meghatározott időre kötött munkaszerződés akkor indokolt, amikor ezt átmeneti szükség, például valamely beteg dolgozó, vagy szülési szabadságon lévő nő helyettesítése kívánja meg, vagy ha valamely alkalmi vagy idénymunkák elvégzéséhez van munkaerőre szükség. Így az iskola- és egészségügyben gyakran kötnek meghatározott, egy évre szóló munkaszerződést, amelyet aztán évről évre meghosszabbítanák, amit az illető munkahely változó szükségletei indokolnak. Ott azonban, ahol ugyanannak a dolgozónak a munkaszerződését évről évre mindig meghosszabbítják, az ilyen eljárás nem indokolt, és kívánatos volna, hogy az ilyen állandó munkakör betöltésére állandó munkaszerződést kössenek, ami a dolgozónak létbiztonságot nyújt. Ilyen értelemben a dolgozó érdekében a szakszervezeti üzemi bizottság is közbenjárhatna a munkaadó szervezetnél. Ha a nyári iskolai szünetben is fennáll a munkaviszonya, akkor ez alatt is úgy kell dolgoznia, mintha teljes létszámú kosztos volna, vagy ez alatt az idő alatt veheti ki a fizetett szabadságát. Ha azonban a munkaszerződése a nyári hónapokra nem terjed ki, akkor erre az időre nincs semmi kötelezettsége, de igénye sem. Az élettársi viszony olyan tényleges állapot, amely úgy keletkezik, hogy a felek szabad elhatározásukból közös háztartásban élnek, közösen gazdálkodnak, s ha nincs közöttük más megállapodás, rendszerint közösen viselik a háztartás költségeit kölcsönös elszámolási kötelezettség nélkül. Az élettársak között nem keletkezik a házastársak közötti osztatlan, hányad nélküli vagyonközösségéhez hasonló vagyonközösség sem, ugyancsak nem keletkezik közös lakáshasználati joguk, sem közös tagság a lakásépítő szövetkezetben, amelynek az egyik fél a tagja. Az esetleges közösen vett vagyontárgyak az élettársak közös tulajdonában vannak, mégpedig olyan tulajdoni ideális) részarányban, amilyen arányban — amilyen öszszeggel — az illető tárgyak megvételéhez hozzájárultak. Az élettársi viszonyt bármikor meg lehet szüntetni, s minthogy az élettársnak nincs közös lakáshasználati joga, s nem válik a szövetkezet tagjává, a lakásból kiutasítható és kizárható. A kiköltözésre biróságilag is kötelezhető. Az esetleges lakáscseréhez az élettárs beleegyezése nem szükséges, és az élettársi viszony megszűnésével, rá a cserénél nem is kell tekintettel lenni. A család szerepe a gyermek érzelmi fejlődésében Az érzelmi nevelés feladata a családban, hogy gyermekeinkből öntudatos, független, tapintatos, udvarias, készséges emberek váljanak. Abban, hogy ezt elérjük, nagy szerepet játszanak a családtagok közti érzelmi kapcsolatok, harmonikus együttélésük, a kölcsönös megértés, tisztelet, bizalom. A gyermek fejlődése, különösen életének első három évében, függ a környezettől, amelyben él. A gyermekotthonban élő egyéves gyermek még nem képes szavakat alkotni, nem tud játszani. visszamarad a mozgásának fejlődése, azért, mert ehhez olyan felnőttre van szüksége, akihez szoros érzelmi kapcsolat fűzi. A gyermekhez közelálló személyek (szülők, nagyszülők, testvérek) közül a legfontosabb az anya. A anya ugyan helyettesíthető. viszont lényeges, hogy az anya funkcióját betöltő személy ne változzon gyakran, mivel csak így alakítható ki közeli intim kapcsolat, szoros érzelmi kötődéssel mindkét fél részéről, amely a gyermeknek a biztonság és a bizalom érzését adja. Ez kisgyermekkorban a legfontosabb pszichológiai szükséglet. Kevés anya tudatosítja, milyen fontos az, hogy gyermekéhez élete első napjaitól kezdve beszéljen. Ha a gyermeknek hiányzik édesanyja hangja, nevetése, simogatása. vagyis az anyával való bizalmas kapcsolat, lassabban fejlődik, s főleg érzelmi téren jelentkeznek gondok. A szülők modellként szolgálnak a gyermeknek. A gyermek egészséges fejlődése szempontjából az apa is fontos, mert a gyermeknek férfimodellel is azonosulnia kell. Az apa a családi „hátteret” teremti meg. hozzájárul a biztonságérzet kialakulásához. Ha hiányzik a családból, vagy szociális funkcióját nem megfelelően tölti be. az anya szorongása, nyugtalansága a gyermeken is megmutatkozik. És ugyanígy a pozitív érzelmi állapotokat is átviszi az anya gyermekére. Ezért a nyugodt anyáknak nyugodt gyermekeik vannak. A két és három év közötti gyermek már önállóbb, kezdi tudatosítani saját „személyiségét”, közli kívánságait, elképzeléseit. Rájön, hogy saját akarata van. de korlátozott szókincse miatt nem képes mindent szavakkal kifejezni, így egyet nem értését daccal fejezi ki. A dac ereje a (gyakran fölösleges) tiltástik gyakoriságától, a gyermek temperamentumától s attól függ. menynyire képes az akadályokat, sikertelenségeket tolerálni, azokkal kiegyezni. A gyermek önállósági törekvéseit meg kell értenünk. s érzékenyen kell bánnunk az utasításokkal és tiltásokkal. Minden tiltás előtt meg kellene gondolnunk, helyénvaló-e a követelményünk, valóban korlátozzuk-e a gyereket. Következetesen ki kell tartanunk a tiltás mellett, különösen, ha a gyermek egészségéről van szó. vagy pedig arról, hogy nem respektálta az együttélés szabályait. A gyermeknek meg kell magyarázni az okot is. pl. hogy miért nem szabad előzködni, miért nem szabad tolakodni, kinevetni a rokkantakat stb., tehát nem elég azt mondani. hogy „ennek így kell lennie”. Ha valóban azt akaijuk, hogy tekintélyünk legyen gyermekünk előtt, csak akkor éljünk hatalmunkkal. amikor ez indokolt. A fölösleges parancsokkal, tiltásokkal. az abszolút engedelmesség megkövetelésével, a gyermek megszégyenítésével a szülők gyakran ellenállást, nyílt agreszszivitást váltanak ki gyermekükből. Nincs értelme büntetéssel kikényszeríteni a gyermek engedelmességét, s ez nem tart soká, mivel az engedelmességet ebben az esetben nem a megértés, hanem a büntetéstől való félelem motiválja. Nem szabadna elfelejtenünk, hogy a pszichikai büntetés még nagyobb traumát jelent a gyermeknek, mint a verés. Ha az anya a gyermek helytelen viselkedésére úgy reagál, hogy „rossz vagy. nem szeretlek”, a gyermek nagyon érzékenyen reagál az elutasításra, s a bűntudat érzésétől' sokáig nem tud szabadulni. Helyesebb, ha megmagyarázzuk neki. hogy amit tett, az a rossz. Veszélyes a gyerekeket ijesztgetni valós és kitalált személyekkel is. A gyerekek ettől félénkké válnak. s szorongásukat, az indokolatlan félelmet később sem tudják legyőzni. Az ember s már a gyerek legalapvetőbb szükségletei közé tartozik az. hogy mások elismerjék, tiszteljék. A megfelelő önértékelés érzése attól függ. hogyan értékelik a gyermeket szülei, hogyan hozzák ezt tudomásra. Fontos eszközök ebben a beszélgetések, a dicséret és biztatás, a gyerek iránti érdeklődés. A gyermeknevelésben az is fontos, hogyan viselkednek a szülők egymással, s akkor, amikor egyikük nincs jelen. Ne felejtsük el, hogy a gyereket minden pillanatban neveljük, akkor is, mikor telefonálunk, mikor a tévéadást kommentáljuk. beszélgetünk a kollégáinkkal, különféle dolgokra reagálunk. A mai család is függ a családtagok közti érzelmi és szociális viszonyoktól, ezek határozzák meg stabilitását. A család érzelmi élete jelentősen formálja a gyerek későbbi, gyakran felnőttkori életét is. Ismert tény, hogy a boldog házasságban élő szülők gyermekei maguk is gyakrabban képesek boldog családi életet kialakítani. Ez. tanulás eredménye is. hiszen a jó? emberek közti kapcsolatokat is tanulni kell, mégha ezt nem is tudatosítjuk. Az érzelmi kapcsolatok megsérülését a családban a gyerekek nehezen viselik. A gyerekek legrosszabb emocionális élményei a szülők közti konfliktushelyzetekkel Függnek össze. Magának a válásnak nincs olyan negatív hatása. mint az azt megelőző megromlott családi légkörnek. A szülőknek tekintettel kellene lennie gyermekeikre, de sajnos, kevés esetben van ez így. A családban keletkezhet konfliktus a szülők és a gyerekek között is. A gyerekek úgy érzik, a szüleik nem értik meg őket, a szülők pedig engedetlennek tartják gyermeküket A komolyabb esetekben ez az egyet nem értés olyan konfliktusokhoz vezethet, amelyek otthonról való szökéssel, kétes csoportokba való tömörüléssel, roszszabb esetben bűnözéssel végződhetnek. A két generáció közti félreértéseket úgy előzhetjük meg, hogy kölcsönös bizalommal. megértéssel, toleranciával viseltetünk egymás iránt, s főleg olyan nyílt légkört teremtünk, amelyben minden fontosabb kérdést megbeszélhetünk, megoldhatunk. Ha a szülő bízik gyermekében, s a gyermek a bizalmon és a tiszteleten kívül érzelmileg is erősen kötődik szüleihez. akkor biztosan sikerül megoldani a gondokat, s higgadtan megszüntetni a feszültségek okát. Dr. DAGMAR KOPCANOVÁ Dr. BERTHA GÉZA