Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-02 / 23. szám

A habszoknyák az angol keringő ritmusára hullamzanak Az eredményhirdetés izgalmas percei (a sor végén hazai reménységünk, az Ingris házaspár) Hírünk a nagyvilágban A hír csupán ennyi is lehetne: or­szágos hírlap- és folyóirat-kiállítás nyílt a magyarországi Szombathe­lyen, amelyen az SZNSZ KB kiadóvál­lalata, a Zivena is képviseltette ma­gát. A hír értéke azonban jóval több, mintsem azt egymondatos informá­cióba tömörítsük. E hagyományos kiállításon ki­adónk lapjainak állandó helye van, hiszen több ezren olvassák, vásárol­ják Magyarországon a Nőt, a Móda, a Dievőa folyóiratokat, és főleg a Ba­rátnőt, amelyből több mint félszáz ezer magyarországi olvasók kezébe kerül. Az idei országos hírlap- és folyó­irat-kiállítást a Magyar Posta ezúttal a vasi megyeszékhelyen rendezte meg a Vas Megyei Lapkiadó Vállalat közreműködésével, a kiállító vállala­tok legfelsőbb szintű képviselőinek jelenlétében. Rácz János, a megyei pártbizott­ság titkára (képűnkön balról) meg­nyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a tömegkommunikáció je­lenlegi szintjéig nagyon hosszú út vezetett. A római fórumon kifüggesz­tett táblától a középkori, kézzel írott levélújságon, majd a későbbi nyom­tatott sajtón át a mai elektronikus hírközlésig sokat változott a sajtó. E történelmi áttekintés után a jelenről esett szó, hiszen e változások ellené­re (rádió, tévé) az írott szó mit sem veszített értékéből. Nem véletlen — tűnt ki a megyei párttitkár szavaiból —, hogy ennek az országos kiállításnak éppen Vas megye adott otthont, hiszen statisz­tikai adatok szerint itt a legmaga­sabb az olvasottsági mutató. A me­gye laku'-sága (tavalyi adatok sze­rint) 433 tele sajtótermékből választ­hat, és csupán a Vas Népe megyei lap előfizetőinek a száma meghalad­ja a 65 ezret. A Magyar Posta egyéb­ként csaknem hétszázféle sajtóter­méket forgalmaz. A Magyarországon terjesztett napi- és hetilapok, vala­mint egyéb időszaki sajtótermékek évi példányszáma harmincöt év alatt 340 millióról egymilliárd 402 millióra emelkedett. Erről részletesebben Kö­­vesdi Ferencné, a Hírlap- és Posta­­szállítási Igazgatóság igazgatója tájé­koztatott, aki egyébként kiadónk ve­zetőivel évek óta ápolja a jószomszé­di kapcsolatokat, és hű támogatója lapjainknak. Az országos kiállítás igazi csemege volt az idelátogatóknak. A tablókon a hazai sajtótermékek mellett a szo­cialista országokból érkező újságok, folyóiratok, és a Magyarországon nyomtatott idegen nyelvű kiadvá­nyok kaptak helyet nagyszerű elren­dezésben. csoportosításban. A lapo­kat kézbe lehet venni, megismerked­hetnek vele, sőt azonnal meg is lehet rendelni. A kiállítás külön érdekessé­ge pedig a vasi újságírók, lapszer­kesztők, nyomdászok és postások munkanapjait megörökítő fotókiállí­tás, és néhány értékes archív sajtó­termék, amelyek a vitrinekben kap­tak helyet. Azt hiszem, még az a látogató is kedvet kapott az újság­előfizetésre, aki eddig csak alkal­manként fogott kezébe sajtótermé­ket. Nekünk, a Zivena kiadóvállalat képviselőinek is tetszett e kiállítás. De túl azon, amit újságíróként és olvasóként kaptunk tőle, szilárd meggyőződésem, hogy munkánknak ezzel a formájával, hagyományte­remtő értékeivel hozzájárulnak a né­pek, nemzetek, nemzetiségek egy­más iránti tiszteletéhez, megértésé­hez, barátságához. És ez nemes kül­detésünk — mindkét oldalon. MEGYERI ANDREA (ÖÜI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom