Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-03 / 6. szám

ide valók, a kapcsolataik révén kerültek be. A munkájukkal meg nem nagyon bizonyítanak.

Van egy megkorcsosult nézet: hogy egy fönővémek mindig fönővémek kell lennie. Nem Így van, engedni kell a fiatalokat, akik telve vannak energiával, teret adni nekik, nem nézni a nyugdíjat és az érdemeket! Az a tapasztalatom, ha sokáig van itt az ember funkcióban, elszakad a gyakorlattól. Ilyen munkaritmus mellett, ami nálunk van, gyakrabban kellene frissíteni. Ne áruljuk mindenáron saját magunkat, ha van a „készletünkben" jobb! Egy ember teljesen csak egy funkciót tud ellátni! Ez a huszonnégy éves tapasztalatom. Sok jó nővér, kiváló szervezési tehetséggel megáldott fiatal kallódott igy már el.

Sok múlik a főorvoson is, a szokásjogon, amit az osztályon kialakít. Ha nagy az összevisszaság, az annyit jelent, a főorvos nem oda való. Ezt jól le lehet mérni a viziteken! Vannak nagyon konstruktív vizitek, ahol sokat lehet tanulni, és formálisak, amik semmit nem érnek. Tehát a nővér munkáját sok minden meghatározza, a helyi szokásoktól kezdve a kollektíváig. Sokszor érzem úgy, a gondok összecsapnak a fejem felett, hiába jövök be előbb mégsem érkezem. Fantasztikus nehéz, hogy mindenre legyen idő, az egyik lábam itt, a fejem már a következő tennivalót gondolja. És borzasztó-borzasztó sok az adminisztráció és állandóan növekedik. Erre egy külön munkaerő kellene. Ezért is nincs idő a betegre! Rengeteget írunk, sok az új kivizsgálás, s mindegyik egy újabb cédula, naponta tíz-tizenöt felvétel, az csak egy csomó papír! Ennek nem szabadna igy lennie.

Judit nővér: Rengeteg bajunk van az egyenruhával, mégsem változtatnak rajta. A cipőt hordani nem lehet, azt mi vesszük. A fityula alatt hullik a hajunk. A ruha télen hideg, nyáron meleg, akadályoz a mozgásban, hisz mi emelgetünk. A ruhákat a betegek ruháival együtt mossák, hát inkább hazavisszük és mossuk magunk.

Lényegében a szervezés maga megadja a kontaktust a beteggel, de ez mégis úgy néz ki, hogy adok-veszek, futok a másik szobába, mélyebb kapcsolatra nincs idő. Reggel mondjuk van tizenöt betegem, akit felveszek az osztályra, az ajtó előtt ott várakozik négy-öt beteg, akinek valami kívánsága van, s közben jön az orvos, aki a privát betegét hozza valami kivizsgálásra. Mindebből a beteg csak annyit lát, hogy a nővér ideges! Nálunk például a sebészeten éjjel is van felvétel, operáció is, ágytálak éjjel is vannak, a szolgálatos sokszor alig ül le. És csak két hónapja van az osztályon éjjel két nővér! A beteg nem érti meg, hogy nincsen valamilyen gyógyszer (a Slovakofarma már az ötvenes évektől ugyanazt gyártja), vagy kötszer, hogy nincsen injekcióstű egyszeri használatra, azonnal gyanakodik. Természetesen megkapja a gyógyszert, ha nem is az előírtat, de hasonlót. Nehéz ezt megmagyarázni. Sajnos, olyan az egészségügyünk, hogy jelenlegi eszköztárával csak a szomatikus részt vállalhatja magára, a beteg leikével nem tud törődni. Ezt el kell fogadnunk, mást most tenni nem tudunk.

A betegségnek akoszkoűó gyökerei vannak. Félreismeri a természetét, aki szalagmunkával akarja gyógyítani. A gépiesség betegit. betegiti a beteget is meg a felcserél is. Nem Jog engedni, makacskodni Jog. csúszni, siklani. Ha pedig ez a gépiesség az egész struktúra szervezeti rendjévé válik, akkor a gyógyítók már semmit sem tehetnek A betegség meg a beteg is régesrég kisiklott a kezük közül. NAGYVENDÉGI ÉVA

Nyílt levél egy anyához

Az elmúlt években, évtizedekben sokat változott az emberek élete a falvakban is, ez köztudomású. A gondolkodásmódjuk, mentalitásuk azonban nem változik meg egyik napról a másikra. Az évszázadokon át belénk rögződött szokásokat, szemléletmódot nem vetkőzhetjük le egy pillanat alatt. A községekben ma is, úgy, mint azelőtt, mindenki szem előtt van, az őslakosok ismerik egymást, nem maradnak rejtve előttük a másik gondjai-bajai, örömei, megtárgyalnak minden apróbb-rtagyobb eseményt, véleményt mondva, helyeselve vagy elítélve a másik tetteit, életét, magatartását, sokszor elfogultan, szimpátiától vagy ellenszenvtől vezérelve, kiszínezve, hozzátoldva az igazsághoz, vagy éppen elhallgatva abból valamit, ki-ki vérmérsékletének, indulatainak megfelelően. Á megszokott, az átlagos helyzet, esemény nem sok megbeszélni valót kínál. De amint attól eltérő szituációval kerülünk szembe, máris megindul a mendemonda, szóbeszéd tárgyává válik az ember, mindenki jól értesült, mindenki tud vagy tudni vél valami fontosat, legyen az akár olyasmi, ami nem hízelgő az illetőre nézve.

„mostohagyerekeivel", de Ön is nyilván érzékenyebben reagált az ezzel kapcsolatos kérdésekre. A legtöbb szülő elvárja gyermekétől, hogy segítsen neki a házi munkában. ezt mindenki természetesnek veszi, akárcsak azt ha a szülő megfeddi gyermekét, vagy szigorúbban rászól. Ha azonban ugyanezt a „mostoha" teszi, elképzelhető, hogy sokan a gyerek pártját fogják, mondván szegénnyel milyen rosszul bánik a mostohája, mégha a gyerek éppenséggel megérdemelte is a szidást, a keményebb bánásmódot. Ami pedig a gyerekeket illeti. Ön is írja. hogy az elmúlt ó vek nem voltak könnyűek számukra sem. Ébresztették édesanyjukat, új családtagokhoz. új helyzetekhez kellett hozzászokniuk. s nem utolsósorban új környezetbe kerültek. Ezeket a dolgokat egy felnőtt sem tudja magában egykönnyen feldolgozni, hát még egy érzékeny gyermeki lélek! Élettársa gyermekei amúgyis zárkózott, csöndes, visszahúzódó természetűek, nehezen oldódnak fel. tehát szinte természetes az. ha nem tudnak még felszabadultak, vidámak lenni, ha „sajnáltatják" magukat. Talán a gyerekek és az Ön eltérő természete is oka lehet a szóbeszéd kialakulásának, amelyet elpanaszolt nekünk. Minden gyerek más természetű, nem érdemes őket összehasonlítgatni. mindegyiket önmagáért szeressék. Elsősorban Önnek kell erősnek lennie, s megtalálni a gyerekekhez vezető utat a megfelelő hangot. Ne követelje ki, ne erőltesse azt. hogy a kisfiú szeresse, hagyjon neki időt hogy elrendezze magában az egész helyzetet, hogy elfogadja Önt. Nem baj az. ha csak az édesapjának hajlandó jól elmondani a leckét ha csak akkor veszi el az ételt, ha Ön nincs ott. Ezt ne tekintse a személye ellen irányuló sértésnek (akár befolyásolta valaki a kisfiút, akár nem), ez csupán a gyermek természetes reakciója, védekezése az új helyzet, az ..új anyuka" ellen. Ne vegye észre ezeket az apróbb-na-Kedves anyuka!

Ön levélben fordult szerkesztőségünkhöz. bizalommal feltárva gondjait, elpanaszolva azokat a sérelmeket amelyek Önt és családját érték. Bemutatkozásképpen elmondta, hogy öttagú családjuk — Ön és a kisfia, valamint élettársa a két gyermekével megértésben élnek. de életük mégsem nyugodt, mivel úgy érzik, környezetükben néhány ember — a tágabb családból. a gyerekek pedagógusai közül — magatartása, megjegyzései nem éppen jóindulatúak s ez rányomja bélyegét az Önök mindennapjaira, megkeserítve sorsukat. Hogy miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy Önök úgy tapasztalták, élettársa két gyermekével szemben a tanítónők elnézőek, mondván, hogy mostohájuk van. Ezért nem baj. ha nincs kész a leckéjük, nem baj, ha nem hordanak magukkal tanszereket stb. Ehhez, mint megtudták, az is hozzájárult, hogy élettársa kisfia az iskolában nemegyszer azt felelte a tanító nénik kérdésére, hogy azért nem készült el a leckéje, mert az anyukája dolgoztatta, nem engedte házi feladatot írni. Az is tudomásukra jutott hogy más forrásokból is beszivárogtak hasonló pletykák a tanári karhoz. Azt azonban, hogy ki terjeszti azokat, kérésükre nem árulta el sem az iskola igazgatója, sem a pedagógusok. Ön persze sejti. ki vagy kik lehettek azok. akik ilyesmit beszéltek, a kisfiút befolyásolták. s úgy érzi. a becsületén esett csorba, aminek eredményeként zsákutcába jutottak.

Ön mint özvegyasszony találkozott egy hasonló sorsú férfival, akivel megértik egymást, ezért úgy döntöttek, hogy — egyelőre élettársként — együtt fognak élni. együtt nevelik a gyermekeket. Először más helységben éltek, majd az Ön szülőfalujában telepedtek le. ahol Önt természetesen jóI ismerik.' Nyilvánvaló, hogy elejétől fogva nagyítóval nézték az Önök életét, azt is külön figyelve, vajon hogy bánik a

gyobb szembeszegüléseket ne élezze ki a helyzetet türelemmel, megértéssel, szeretettel sok minden elérhető, bizonyára az is, hogy a kisfiú idővel elfogadja Önt is. és ahogy nagyobb lesz. tudatosítja, megérti az egész helyzetet. Ha pedig élettársával együtt úgy érzik, hogy önmaguk nem képesek megbirkózni ezzel a problémával, kérjék pszichológus segítségét.

Kedves anyuka! Ön azt kérte tőlünk. hogy nevüket lakhelyüket is közöNe írjuk meg mindezt, hogy tisztázhassa magát az emberek előtt. Mi most mégsem ezt tesszük, mert úgy gondoljuk, ez nem oldana meg semmit Az iskola igazgatójával és pedagógusaival folytatott beszélgetés után (bár, megjegyzem, egyáltalán nem szívesen nyilatkoztak ez ügyben, számomra érthetetlen okból (úgy látom, hogy nekik is az a céljuk — akárcsak Önöknek —, hogy a gyerekek mielőbb beilleszkedjenek az új környezetbe és közösségbe, megtalálják a helyüket, magabiztosabbá váljanak. Ezért, az 0 érdekükben, az o/ykori megkülönböztetett figyelem velük szemben, a bátorítás, az ösztönzés. Az. hogy hangzottak-e el a pedagógusok részéről Önre nézve sértő megjegyzések, vagy nem utólag kideríthetetlen; nincs okom rá, hogy kételkedjem az Ön, illetve a pedagógusok szavaiban. Ez. úgy gondolom, most. utólag egyébként sem lényeges. Felejtsék el azt, ami volt. Mikor Önöknél jártam tapasztaltam, hogy szép otthonban, jó körülmények között élnek, s a gyerekek — az Ön fia és élettársa gyermekei — ragaszkodnak egymáshoz, szeretik egymást; ezt igy látják a pedagógusok is. Abban is egyetértünk mindnyájan. hogy minden gyermek számára az a kívánatos, hogy családban. teljes családban nőjön föl, olyan kis közösségben, ahol szeretetteljes légkör veszi körül, ahol támogatják. mellette állnak. Kedves anyuka, ne törődjenek azzal mit gondolnak, mit mondanak mások! Szeressék a gyerekeket, igyekezzenek külső és belső harmóniát teremteni. hogy gyermekeik kiegyensúlyozott felnőttekké válhassanak, hogy — miht írja — a két csonka családból egy új boldog család keletkezzék. Ha ezt sikerül elérniük, válasz lesz ez minden kétkedő számára. S ha Ön. lelkiismeretének szava szerint mindent megtesz ezért akkor csak elismerés, megbecsülés illeti mások részéről, hogy vállalta a gyerekek nevelését, az ezzel járó gondokat, többletmunkát, de ugyanakkor, bízom benne, a több örömöt is.

Békés, szép családi életet kívánok:

^b-lHÁÁA/