Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-02-03 / 6. szám

POSTALÁDÁNKBÓL Jánokon (Janik) hetvenkét tagú a nőszer­vezet, s egyike a falu legaktívabb szervezeteinek. A nőnapon és gyermekna­pon kívül minden évben köszönti kerek szü­letésnapot ünneplő tagjait, meglátogatják a kismamákat, a betegeket, a nyugdíjasokat, megünneplik tagjaik „nemes" házassági év­fordulóit. Minden helyi ünnepségen szere­pelnek, többen a vegyes kórusnak is tagjai. Segítenek a szövetkezetnek az idénymun­kákban, s jó a kapcsolatuk a makranci nő­szervezettel, melynek tagjaival közös akci­ókat szerveznek. Firtko Istvánná Légen (Lehnice) is tartalmas évet zártak az asszonyok. Erről számolt be Szlanicska Er­zsébet elnök, amikor elmondta, hogy többek közt négy tagjuk lett képviselő, hogy gyűjtöt­tek a kambodzsaiak megsegítésére, hogy a szolidaritási alapra átutaltak 1 950 koronát. Két kirándulást rendeztek Győrbe, színházlá­togatással összekötve. Hazánk felszabadu­lásának 51. évfordulóján a helyi Petőfi Sán­dor pionircsapattal részt vettek az ünnepé­lyes pioníravatáson a bratislavai Slavínon, ahol megkoszorúzták a szovjet katonák em­lékművét. Ott voltak az sznf évfordulóján a Partizánréten tartott békeünnepélyen is, ki­fejezve a szervezet 159 tagjának békevá­­gyát. 590 órát dolgoztak a szövetkezetben idénymunkában, segítettek az új élelmiszer­­bolt és vendéglő takarításában, a faluszépi­­tésben. A tervekről szólva Szlanicska Erzsé­bet elmondta, hogy két politikai témájú elő­adást tartanak majd, s egy tanfolyamot a fiatal házasoknak. Tavasszal a serdülök koz-Nőszervezeteink életéből metíkai problémáival foglalkoznak majd. két győri utat terveznek, és vendégül látnak egy hazánkban tanuló külföldi diákot A taggyű­lés végén megválasztották az új vezetőséget, melynek elnöke ismét Szlanicska Erzsébet lett, végezetül pedig megnézték a Petőfi pionircsapat előadásában Szítási Etel „Bé­ke" c. irodalmi összeállítását. Cs. Kertész Lídia A deméndi (Demandice) nőszervezet 45 tagja évzáró taggyűlésén Tomis Lászlóné elnök örömmel nyugtázta, hogy a szocialista kötelezettségeiket hiánytalanul teljesítették az elmúlt évben. Faluszépitésben 350, me­zőgazdasági csúcsidényben 168 órát dol­goztak. Öt új tagot vettek fel soraikba, né­gyen közülük aktív tagjai a polgári ügyek testületének. Fontosnak tartják, hogy foglal­kozzanak az idős emberekkel, ezért minden alkalmat megragadnak arra, hogy velük talál­kozzanak, életüket tartalmasabbá tegyék. Az ünnepi összejövetelekre mindig kultúrműsort készítenek számukra. A szervezet tagjai kö­zül kikerült képviselők aktívan dolgoznak a hnb kereskedelmi, iskolaügyi és sportbizott­ságában. A község gyógyszertára melletti parkot a nőszervezet és a vöröskereszt közö­sen gondozza. Jó az együttműködésük a községi könyvtárral és a művelődési ház vezetőségével. Munkájukat dicsérte Michlia­­nová Etelka hnb-elnök, s ugyancsak elisme­réssel nyilatkozott róluk Katarina Sinková, a nemrég nyugdíjba vonult jnb-alelnök. Belányi János A kürti (Strekov) nőszervezet 244 tagja közt minden korosztály megtalálható, s van­nak köztük háztartásbeliek, pedagógusok, postai alkalmazottak, mezőgazdasági és iro­dai dolgozók, munkások, nyugdíjasok is, de a beszámolóból kiderült, hogy eredményes munkát végeztek. Öten pionirvezetők az is­kolában. A gyermeknap is közös ünnep a nőszervezetben és az iskolában, ilyenkor ajándékot kapnak a tanulók. Karácsonytájt ajándékcsomagot visznek minden nyolcvan éven felüli lakosnak, elbeszélgetnek velük, a polgári ügyek testületévgL^gwjtt, a szövet­kezet anyagi támogatásával megífendezik az arany- ésjyj|Énako<te)mak^C és 60 éveseit köszöntését, valaffiint az újsülöttek ztatá­ban klubes­­gjainál ínyotCtesszo­­ági hanráajseTIQWsrahdez­­tek, melynek bevételé^a stiJR&ílwftferrnek­­otthonnak küldték el. A szervezet tevékenységéből kitűnik, hogy tagjai — élükön Sípos Gizella elnökkel — fáradhatatlanok a munkában, a falu kulturá­lis és társadalmi életének fellendítésében. Idei terveik közt szerepel pl. a taglétszám emelése, egy kézimunka-kiállítás, 150 óra társadalmi munka és további sok értékes akció. A gyűlést az óvodások és iskolások, vala­mint az asszonykórus műsora tette színeseb­bé. Lévai Ida Forró hangulatban ért véget az ipolyvar­­bói (Vrbovka) nőszervezet évzáró taggyűlése. Erre szükség is volt, hiszen a megjelentek a fűtetlen művelődési házban hallgatták végig Bagdal Katalin elnöki beszámolóját. A szervezet tagjai a CSKP megalakulásá­nak 65. évfordulója tiszteletére kézimunká­kat állítottak ki. az év folyamán látogatást tettek a kürti (Kirí) szociális otthonban, s ajándékkal kedveskedtek a község idős pol­gárainak. Dr. Dubán László büntető bíró a fiatalkori bűnözés elburjánzásáról festett ké­pet, Boldis doktor pedig „Gyermekünk érde­kében" címmel tartott egészségügyi felvilá­gosítást. Nagy sikere volt Éva Chalupková mesterszakács tanfolyamának, amelyen az ipolyvarbói asszonyok a sütés fortélyaival ismerkedtek meg. Nem hiányoztak a tagok a faluszépítési akciókból sem, a hullaház épí­tésébe is bekapcsolódtak. Tevékenységükért köszönetét fejezte ki a hnb elnöke Pálfi József is, akihez, ugyancsak záporoztak a kérdések. Pl.: miért van estén­ként mindig zárva a művelődési ház; miért kritikán aluli a helyi élelmiszerbolt kínálata; miért nem hoznak mindig elegendő gázpa­lackot; miért megoldhatatlan szinte az ingá­zó dolgozók utaztatása stb. A forró hangula­tot teremtő kérdések közül a hnb elnöke csupán egyre adott megnyugtató választ. Közölte: január elsejével fodrász-borbély műhely nyílik a községben, igaz, részleges nyitvatartással. Alzbeta Kanátová, a nöszövetség járási bizottságának titkára gratulált az ipolyvarbói nőszervezet tagjainak igyekezetükhöz, s to­vábbi támogatásáról biztosította őket. Urtoán Aladár Hatszázezertől kilencmillióig A TATRATOUR szövetkezeti utazási iroda komáro­mi (Komárno) részlege a Csehszlovák Dunahajózási Vállalat Hajósok Háza épületének első emeletén hú­zódik meg szerényen. Szerényen, mert területe csu­pán 76 m2. Az iroda 1970. január 15-én kezdte meg működését Tóth András vezetésével és egy beosztot­tal. Hatszázezer korona tervvel indultak és csak az alapvető szolgáltatásokat nyújtották üzemek, iskolák, szövetkezetek részére itthon és külföldön. Nem sokkal később pénzváltással is meg lettek bízva. Ma már az iroda öt alkalmazottja évi nyolc-kilencmilliós forgal­mát bonyolít le. — Milyen volt az út hatszázezertől kilencmillióig és melyek a további terveik? — kérdezem Tóth András irodavezetőt. — Bizony hosszú és néha rögös — válaszolja ne­vetve. — Fábik Erzsébet, Belejová Marta, Kiss Marika fiatalon, az iskolából kerültek ide, és mire megtanul­ták a szakmát, mindhárman szinte egyszerre mentek férjhez és szülési szabadságot is majdnem egy időben vették igénybe. Erre az időszakra kisegítő munkaerő­ket kellett alkalmazni. Később a visszatérő anyukák­nak nem volt könnyű a családot is ellátni és az egyre növekvő feladatoknak is eleget tenni. Szakmaszeretö, szorgalmas munkájuk eredménye, hogy irodánk a vállalat szokásos év végi kiértékelésében általában az első tíz között szerepel. Mivel az 1986-os tervünket még az év vége előtt teljesítettük, irodánk dolgozói Ötös) még karácsony előtt rendkívüli pénzjutalomban része­sültek. Irodánk jelenleg az összes szocialista országba és a kapitalista államok nagy részébe küld csoporto­kat. Jó partnerkapcsolatot tartunk fenn a magyaror­szági COOPTURIST-tal és KOMIH-hal (Komárom Me­gyei Idegenforgalmi Hivatal). A központ által kínált standard programot így saját, önálló műsorokkal tud­juk gazdagítani. Ilyenek például; a szegedi szabadtéri játékok, a debreceni virágkarnevál vagy a korszerű mezőgazdaságot bemutató bábolnai napok, a bratis­lavai, budapesti, győri színházi és koncert előadáso­kon, illetve sporteseményeken való részvétel egyna­pos kirándulással egybekötve. Irodánk egyik legsike­resebb akciója a nemzetközi gyermeknap. Az évekkel ezelőtt indított május 30-í akciónk, amikor legfiata­labb ügyfeleinket visszük szülői kísérettel a Budapesti Nagycirkuszba, ma már a központi műsorkínálatban is szerepel. Új lehetőségeket kutatva, hosszas tervezge­­tések és tárgyalások után valósítottuk meg 1986-ban az egynapos hajókirándulást a Mosonyi Dunán Komá­rom és Győr között, valamint a sétahajózást Komárom és Stúrovo között. Ehhez partnerként meg kellett nyerni a Dunahajózási Vállalatot, hiszen a Mosonyi Duna ezen romantikus és vadregényes szakaszán most először közlekedett személyszállító hajójuk. A vállalat rendelkezésünkre bocsátotta több mint 200 férőhelyes Zilina hajóját, ami júliusban és augusztus­ban minden szerdán közlekedett. Az 1986-os sikerek láttán a következő szezonban is szeretnénk a már megkezdett programot folytatni, esetleg kibővíteni. Mindez nem csupán az itt élő emberek, de városunk­ban látogató turisták programját is hivatva lesz gaz­dagítani. Számunkra az 1987-es év már december 13-án megkezdődött, amikor is a felsőbb szervek utasítására megkezdtük a hazai és a külföldi utak árusítását. Hazai ajánlataink közül legnagyobb érdek­lődésre a három-négynapos utak tartanak számot (Dél-Csehország, Prága és környéke), valamint Kelet- Szlovákia egy-két napos szovjetunióbeli kirándulással. A csoportos tátrai üdülések iránt olyan nagy az érdeklődés egész éven át, hogy szálláshiány miatt nem tudunk minden érdeklődőt elhelyezni. Kötelessé­günknek érezzük hazánk más tájaival is megismertetni a nagyközönséget, ezért szíves figyelmükbe ajánljuk Zilinát és környékét, a Vág völgyét. Árvát, ill. az Alacsony-Tátra romantikus tájaira szervezett útjain­kat, amelyek a szerény elszállásolás révén az ifjúság részére ár tekintetében is elérhetők. Külföldi útjaink közül legkedveltebb a Fekete- és Adriai-tenger parti nyaralások. Még mindig nagy érdeklődést váltanak ki a lipcsei tavaszi és őszi nemzetközi vásárra hirdetett három-öt napos útjaink. Az igényesebb turisták köré­ben figyelmet kelt még nyolc- és tizenkétnapos föld­közi-tengeri hajóutunk egy 500 személyes szovjet luxushajóval, mely során a résztvevők szovjet, görög, török és egyiptomi városokat látogathatnak meg. A megnövekedett igények az idegenforgalom terén megkövetelik, hogy irodánk kedvezőbb körülmények között dolgozzon, ami 1987-ben talán meg is valósul — fejezi be mondanivalóját Tóth András, a TATRA­­TOUR komáromi irodájának vezetője. Több társadalmi szervezettel együtt végre saját otthonra lelnek a város szívében, a Nemzeti Front épületében, melynek társberuházói. Reméljük az új munkahelyen is sok érdekes ötlettel lepik meg az utazni, kikapcsolódni, szórakozni vágyó turistákat. GOGH VILMA I

Next

/
Oldalképek
Tartalom