Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-12-08 / 50. szám
— Lehet hogy szokatlanul hagzik, de a mexikóiak még a halottak napján is mulatnak. Kinevetik a halált, így álcázzák a félelmüket. Mindemellett azonban nagyon vallásosak. Tíz hónap alatt Bea sok barátot szerzett. — Igazán nem volt nehéz össze barátkozni velük. A csoporttársaim már az első nap megkérdezték: honnét jöttem, ki vagyok ? Csakhamar barátaim tettek, közösen jártunk szórakozni, várost nézni. Hosszú órákat beszélgettünk Mexikóról, Csehszlovákiáról, az egyetemről, a fiatalokról. Az ottani fiatalok éppúgy szeretik a mozgalmas vidám életet, mint mi. Éppúgy vannak életcéljaik, mint nekünk, és az érdeklődési körük is hasonló. Sokat utazgatnak, néprajzkutatással foglalkoznak, sportolnak, táncolnak, énekelnek. A barátok között sajátította el Bea a mexikói konyha alapjait, amely azóta is hiányzik neki. Nagyon megkedvelte a csirkét móléval, amely egy mártás. Alapanyagai : csoki, több fajta paprika, paradicsom, mogyoró és fokhagyma. Számunkra kicsit furcsa ízek. Bea megismerkedett egy mexikói-magyar házaspárral is. Az asszony Magyarországon tanult, s ott kötött barátságot egy budapesti fiúval, aki később a férje lett, és Mexikóba költözött vele. Bea örült, hogy legalább velük beszélhet magyarul, mert bizony már hiányzott neki az anyanyelve az egész napos spanyol beszéd mellett. Bea már több, mint fél éve itthon van. Keményen tanul, szeretné sikeresen befejezni tanulmányait, s titkon reméli, hogy egyszer majd hivatásos tolmácsként ismét eljut Mexikóba. KUBIK KATA Fotó: archív és Prikler Mióta a Mariner—7 űrszonda kimutatta, hogy a Mars bolygón sincsen élet, szegényebbek lettünk egy illúzióval. Kráterek vannak, meg mészkő, meg „isa pur es homu" ... Hát érdemes volt ezért odafáradni ? És mit csinálnak ennek következményeként fantáziájukkal a vicclapszerkesztök, a karikatúrarajzolók? Antennafejű, csápszemű emberkéiket átköltöztetik távolabbi bolygórendszerekbe? Mert hiszen — hála a galaktikának — akad ebből elég. No és azután? Amikor már mindenhova befurakodtunk, és megállapítottuk, hogy sehol sincsen semmi? Még csak ritkított levegő sem?! Hogy megjártuk azzal a Holddal is! Csak kecsegtetett, hunyorgatott felénk hamiskásan (azóta is azt teszi), és a végén kiderült róla, hogy talajában használható ásványi anyag, szén, briliáns, dinamit, gáz. de még csak egy valamirevaló influenzavírus sem található! Mire volt jó akkor a kirándulás?! No. mondjuk, a Holdról, mint legközelebbi szomszédunkról, legalább figyelgetni lehet a Földön folyó stratégiai műveleteket. Szükség esetén lövöldözni is lehet onnan, kisugározni, vagy tudom is én ... De mit lehet kezdeni a Marssal, a Vénusszal, vagy éppen a Merkur bolygóval, mikor körülbelül két esztendeig tart az odavissza utazgatás? Amennyiben a fénynél is gyorsabban száguldozunk. A Neptun bolygóról már nem is szólva... Bár elképzelhető, hogy röpködésünk közben eljutunk egy olyan bolygórendszerbe, amelyiknek neve sincs, és ahonnan évtizedekig tart, amíg az utas visszaérkezik a Földre. A kilövőhelyen közben teljesen elfeledkeznek arról, hogy valamikor kilőtték. Kortársai már nem is élnek, és neki igazolnia kell. üggyel-bajjal bizonyítani földi illetőségét, meg hogy nem valamilyen primitív bolygólakó. Minden lehetséges ezután a mi lehetetlent nem ismerő világunkban ... Még az is, hogy elérkezünk valahova, ahol egy ősz öregúr fogadja asztronautáinkat a landolásnál, sóval és kenyérrel, és azt mondja. — Szóval megérkeztek az urak! Tartottam tőle, hogy eljutnak ide is... De — gondoltam — megkérem önöket, ha visszatérnek odale, ahonnan jöttek, tagadják le, hogy felfedeztek minket. Tudják, menyorszag volt eddig az életünk, és ahogy most én a földi dolgokat figyelem ... Egy szó, mint száz . . . Kérem, hagyjanak minket békében ... Erre a mi küldötteink azt felelik: — Nem lehet kérem. A parancs az parancs ... Megkérdezi az öregúr tán: — Mi örömük telik abban, hogy elérkeztek ide? És mi a céljuk a bolygónkkal? — Civilizáljuk... — felelik az asztronauták. — Kultúrát hozunk ide. Megismertetjük önöket hatalmas technikánkkal, hogy minden ellenséges támadás ellen védekezhessenek . . . — Nekünk nincsenek ellenségeink, uraim!... — tiltakozik az ősz öreg. — Majd lesznek... — nyugtatják meg őt az asztronauták. — Ha mi idejövünk, lesznek ... Idejönnek a hadvezéreink, a diplomatáink, a tudósaink .. . — Minek jönnek ide azok az urak, ha szabad érdeklődnöm? — Hogy tovább kutassanak ... — Hát még nem fedeztek fel mindent? — Még nem, de igyekszünk! Meg akarjuk találni azt a bolygót, mely alkalmas, hogy megvalósítsuk rajta a világbékét.. . — És ezért kellett idáig repülniük? Hát miért nem valósítják meg ezt odahaza? A saját bolygójukon, a Földön! — Ott nem lehet kérem, mert ott sokan vagyunk ... No meg, ehhez kérem, szükségünk van a megszépítő messzeségre.
