Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1987-12-08 / 50. szám

' 1

A Dernői (Drnava) Helyi Nemzeti Bizottság elnöki székében meglepően fiatal ember ül. Dobay Péter mindössze harmincöt esztendős, de már második éve tölti be ezt a tisztet.

— Tizenegy évig voltam a falu SZISZ-szervezetének elnöke, így az emberek tudták, hogyan dolgozom.

A nemzeti bizottságnak is régen a képviselője vagyok, öt évig voltam az iskolaügyi bizottság elnöke. A falu bízik a fiatalokban. Nekem jó tapasztalataim vannak velük, az ifjúsági szervezet tagjai minden társadalmi munkában részt vettek.

Mi a legfontosabb teendő, épftenivaló Demon ?

— Nagy gondunk, hogy nincs a falunak egy rendes, kijelölt szemétlerakó-telepe. Ez a probléma jövőre megoldódik, a tervek már elkészültek. Még ennél is fontosabb viszont, hogy a falunak sem művelődési háza, sem rendes vendéglátóüzeme nincs. A művelődési ház épülete több mint százéves, öreg, dohos, nem biztonságos. Évek óta bezárva áll. Kapunk ugyan a felújítására minden tervidőszakban 80 000 koronát, de az éppen csak arra elég, hogy kívülről átfesthetjük.

Újra sajnos a közeljövőben nem számíthatunk. Jövőre kezdjük meg egy vendéglátóüzem építését, ha ez . elkészül, reméljük, kicsit segít a gondjainkon.

Ha már a rendezvényeknél tartunk, milyen a falu kulturális és közösségi élete?

A kulturális élet sajnos épp a művelődési ház bezárása miatt nem a legjobb. Volt itt egy vegyeskar, de mivel nincs hol próbálniuk, megszűnt. Különböző rendezvényeket tartunk, ilyen például a sorkatonák búcsúsztatása és fogadása. Októberben meghívtuk a

Kötőerő a bizalom

lalu 75 évesnél idősebb lakosait, az általános iskola diákjai szép műsorral köszöntötték őket. Nemrég volt egy verseny az októberi forradalomról. A fiataloknak néha diszkót rendezünk. Ezeket a rendezvényeket most az agitációs központban tartjuk, de oda csak 60 ember fér be.

Mi épült az utóbbi időben a faluban ?

— Nagyon aktiv a községünkben a sportszervezet. Két éve társadalmi munkában felépítettek egy nagyon szép sportpályát. Lehet ott rölabdázni, teniszezni, télen jégkorongozni. Nemrég készült el az automatikus kétpályás tekepálya, ez a második a járásban. Nagyon kellett már, a tekecsapatunk járási első!

Napjaink egyik szomorú jelensége, hogy a falvak elöregednek, a fiatalok tömegesen költöznek a városokba. Dernőt nem fenyegeti ez a veszély?

— Nálunk szerencsére megmaradnak a fiatalok. Csak 15 percnyire van ide Rozsnyó (Roznava), jó a közlekedés, munka van a környező falvakban. Azt hiszem, jól illusztrálja falunk állapotát, hogy nemrég mértünk ki 34 új építkezési telket. A nemzeti bizottságtestületének átlagéletkora is 30—32 év körül van. Nálunk megbíznak a fiatalokban, s a bizalom nagy

kötőerö.

CSÉFALVAY INGRID

Fotó: Prikler L.

V___________

IÜ/.M

■ ■

Ollós Beáta a Bratislavai Komensky Egyetem Bölcsészkarának végzős spanyol—francia szakos tolmácshallgatója. Másodéves volt, amikor tízhónapos mexikói tanulmányútra kapott ajánlatot a tanszéktől. Örömmel elfogadta. Mexikót csak az útikalauzból ismerte; bátorságának köszönhette, hogy különösebb izgalom nélkül, de sok-sok várakozással utazott el 1986 áprilisában e számunkra ismeretlen távoli országba.

Bea tizenkilenc évesen „újonc" volt a felnőttek világában, amikor felcsillant előtte az utazás lehetősége. Talán nem is tudatosította, mibe vág bele, amikor kimondta az „igent". Nem voltak álmatlan éjszakái, ha arra gondolt, hogy Mexikó több ezer kilométerre fekszik Csehszlovákiától, azon a kontinensen, amely szokásaiban és életvitelében merőben eltér Európától.

Bea egyszerű öltözete, copfba kötött haja nem mutatja azt az akaraterőt, tudásvágyat és önállóságot, amely benne rejlik. Erre az útra is a kíváncsiság vitte rá:

— Kiváncsi ember vagyok, és tanulni akartam. Nem haboztam, nem fontolgattam. Lehetőséget kaptam az utazásra, hát éltem vele.

Könnyen beilleszkedett az új életbe. Igyekezett alkalmazkodni környezetéhez, iskolatársaihoz, a bérházbeli szomszédjaihoz. Ha nehezére esett is, amenynyire szükséges volt, átvette szokásaikat.

— Az ott élő emberek lassúak. Az én életritmusomban a sietésnek, a rohanásnak volt a legfontosabb szerepe. Eleinte bosszantott a mexikóiak kényelmessége. Gyakran megvárakoztattak, ugyanis szokásuk késni a pontosan megbeszélt találkozókról. Én pedig pontos és türelmetlen vagyok.

Bea sokat utazgatott, ismerkedett az országgal, történelmével és jelenével.

Mielőtt elutaztam, tájékoztattak az ottani körülményekről. Figyelmeztettek a zsebtolvajokra s egyéb várható kellemetlenségekre. Sajnos, ezt sem tudatosítottam eléggé, s rá is fizettem. Miután megloptak, és igazolványok, pénz nélkül maradtam, már jobban vigyáztam.

Ösztöndíjából nem telt fényűző életmódra. Nem utazgatott taxin, és a luxus éttermeket sem látogatta. Metrón járt, és „tortillát" evett (amely a mi kenyerünk szerepét tölti be), mint az ottaniak többsége. A metró sajátos világa is felfedte előtte Mexikó vérző sebeit.

— A metró a koldusok és a szegény zenészek otthona. És a testi fogyatékos embereké, akik segély híján nagyon rossz helyzetben vannak. Megdöbbentett, hogy az állam nem törődik azokkal, akik a gondoskodásra a legjobban rászorulnak.

Ezekről az élményekről Bea nem beszél szívesen, igyekszik elfelejteni a megrázó látványt, ezért beszélgetésünkkor is gyorsan témát váltottam.

Iskola. Bea tíz hónapig a Mexikói Nemzeti Egyetem Bölcsészkarának hallgatója volt. Főleg a XX. századi mexikói irodalom és a latin-amerikai próza iránt érdeklődött, de nem hanyagolta el a spanyol nyelvtant sem.

— Vizsgáink általában írásbelikből álltak. Sohasem okozott gondot a vizsgaanyag elsajátítása, a felkészülés, mert az előadások rendkívül színvonalasak voltak. S ha nem értettünk meg valamit, nyugodtan kérdezhettünk.

Sok időt töltött könyvtárakban, mohón tanulmányozta a spanyol nyelvű könyveket. Jó néhányat vásárolt is, mert bizony nálunk hiányoznak a könyvesboltokból a spanyol nyelvű irodalmi művek.

— Nagy kedvvel jártam az egyetemre, amely része volt az egyetemi városnak. Tetszettek az épületeket övező parkok, erdősávok, ahol jól lehetett olvasgatni, tanulni. Rengeteget sétáltam ott. A rendezettség, csend egyfajta nyugalmat biztosított.

Mexikóváros többi negyedére már a nagyvárosiasság a jellemző. Manapság kb. 20 millióan élnek a fővárosban. A pontos népszámlálás szinte lehetetlen, mert minden percben érkeznek emberek, akik a jobb megélhetésért, a munkalehetőségért utaznak fel vidékről.

— A város központja a Zócalo. Ez egy hatalmas kőtér az elnöki palotával és a katedrá/issal. A „rózsaszín negyed" (zona rosa) a turisták fészke. Éttermek, butikok, galériák sokasága található itt. Felfedeztem egy utcát, amely Prágáról van elnevezve. Később megtudtam, hogy e negyedben az utcák ismert városokról kapták a nevüket.

Mexikóváros nagy területen fekszik, az építészek nem feledkeztek meg a parkosításról sem. A legnagyobb parkokat, a Chapulatepecót, az Alemádát a hétvégeken munkások ezrei látogatják.

— Szombatonként, vasárnaponként a galériákat róttam. Nem csak azért, mert ilyenkor ingyenes a belépés, hanem mert akkor volt rá időm. Meglepően sok gyerek jár a képtárakba, jegyzeteket készítenek a látottakról.

Bea mexikói tartózkodásának legszebb élménye is egy képtárhoz kapcsolódik.

— 1986 októberében a nagy mexikói festő, Diego Rivera születésének 100. évfordulója tiszteletére kiállítást nyitottak a Bellas Artesban, a Művészetek Házában. Kétszer láttam a kiállítást. Leginkább az lepett meg, hogy a mexikóiak milyen büszkék a művészükre, mennyire rajonganak érte. Sajnos, ezt nálunk ritkán tapasztalom.

A mexikóiak életvitele más, mint a miénk. Temperamentumosabbak, ezért nagyon sokszor van náluk fiesta — azaz ünnep, mikor énekelnek, táncolnak.

Spanyolból és bátorságból is vizsgázott