Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-10 / 46. szám
nem sietett, nem akarta elhinni, hogy visszautasították, hogy egész ereje, mindent elsöprő elszántsága hiábavaló volt ma. — Jól van, adj egy cigarettát — mondta végül színtelen hangon. A férfi ekkor megfordult: Nágya a fotelben ült, a lábát keresztbe téve és a cipője orrát hintáztatva. Minden rendben volt rajta, és Goga megkönnyebbült sóhajjal leült vele szemben, és feléje nyújtotta a cigarettát. — Úgy láttam, mintha már nem dohányoznál. — Öt évvel ezelőtt abbahagytam. — Nágya rágyújtott, hátradőlt a fotelben. — Tulajdonképpen mit akarsz, Goga? — A magam számára semmit. — A férfi is rágyújtott, és lassan, meggondoltan beszélt. — Nagyon sajnálom, hogy így jött ki a lépés, és igazat beszélek. Én nemcsak kedvellek, egyenesen gyöngédséget érzek irántad, hidd el. De meg kell értened engem, és segítened kell nekem. Megérteni és segíteni: nincs jogom visszamenni anélkül, hogy bármit is intéztem volna. A férfi itt szünetet tartott, de Nágya hallgatott. Goga bort töltött, Nágya azonnal megitta, és ismét a cigarettáért nyúlt. Elszokott a füsttől, szédült, de a cigaretta elvonta a figyelmét, és bizonyos függetlenséget biztosított neki. — Akarsz egy teát ? — Nem. Bort adj! A férfi ismét töltött, Nágya ismét kiitta. Goga elnevette magát. — Azt szeretnéd, hogy elhülyülj és kipakolj? — Azt szeretném megérteni, miért csinálod ezt? — Értsd meg már végre, hogy nem akarok neked kellemetlenséget okozni! — kiáltotta a férfi már-már elkeseredetten. — Egyáltalán nem vagy hajlandó a helyembe képzelni magad, nekem pedig aiig-alig bocsájtották meg ifjúkori vétkeimet. Igen, igen, hiába szór villámokat a gyönyörű kék szemed. Mindenért fizetni kell. — És azt akarod, hogy minden bűnödért és gyönyörödért én fizessek? Egész életemben használtál, ebben az egész átkozott életemben! Nágya elsírta magát, csúnyán szipogott, elmázolta a szemfestéket. Goga sokáig nézte, megvetően összehúzta a száját: — Részeg vagy. — Ez valami tévedés, vagy hülyeség, egyáltalán nem értem. Kudrjasov mondta, hogy ezt csináld ? Ó, egyáltalán nem csodálkoznék, ha ezt mondanád ... — Meghalt. — Micsoda ? — Nágya azonnal abbahagyta a szipogást. — Belerohant egy billenökocsis teherautóba. A Volgából harmonika lett, a testet lángvágóval kellett kivágni. Állandóan az az érzésem, hogy előled menekült. (,folytatjuk) VAJKAI MIKLÓS A valóság rácsán át Csak egy történetünk van. Minden regény és költemény alapja ez, a bennünk zajló örök küzdelem a jó és a rossz között." 1. M i. munkások, akik már annyi éven át egymás mellett dolgozunk, testvériesen viseltetünk egymás iránt. Sőt. A testvér: csak testvér. A testvér mellőzhető. Ha megérdemli: elfeledhető. Ám, ha valakinek van egy jó munkatársa, az alfája és ómegája az ember életének. Itt van például Sanyi bácsi. Te aztán jól ismered őt. Ha nem dolgoztál is vele annyi esztendőt, mint én, azért jól ismerheted.- Amikor elkezdett öregedni, hát, mit mondjak: az igazságnál akarok maradni. Azt mondtam neki: — Jól van. Maga régen tudta, hogy mit akar. És miért. Régen a maga kezének itt nem volt másolata. De most meg ugyancsak nincs, mert ez a kéz már nem a régi. Azt lesi. hogyan hátrálhatna meg a munka elől. Én a maga helyében restellném magamat. Meg attól tartanék, hogy egyedül maradok a kompániában, mint az ujjam. — És ő? — Sanyi bácsi? Sz. Ferenc került mellém. Korábban a mesterem volt. Most a segédem. Jó. ezt csak úgy mondom. Megértjük egymást. Majd húsz éve dolgozom már itt Ismerjük egymást. A segédem. Mert nekem jobban fekszik ez a munka. A kezem alá dolgozik. így a jobb. Mondom Sz. Ferencnek: — Feri bácsi. Beteg az asszony. Nagyon beteg, szegény. Aggaszt az állapota. Ő meg: — Tudom... — mondja. — Más is így van ezzel. Hegesztéshez készülődöm. Nézem az arcát. És látom, hogy nem érzi át a helyzetemet. Nem érzi azt, amit én érzek. Korábban azon tűnődtem, hogy elhagyom ezt a nőt. Elmegyek idegen országba dolgozni, és itt hagyom a kölykökkel együtt. Úgy gondoltam, hogy csúnyán becsapott. Mert tapasztaltabb volt, mint én. Meg öregebb volt. mint én. Meg minden. Aztán váratlanul jött ez a rettenetes betegsége. Én meg munkából haza. Kórházból haza. Munkából és megint kórházi látogatásról. A gyerekek meg. itt a két kicsi: és főzni kell rájuk, mosni kell rájuk, beszélgetni kell velük, játszani. . . Korábban azon rágódtam, hogy kivel és mikor csaljam meg az asszonyt. Hol maradjak el éjfélig. Hajnalig. De most. hogy ily szerencsétlenül van, arra eszméltem. hogy ostoba voltam, zöldfülű. Sza-J. Steinbeck már... Erre ébredtem rá: e néhány hónap alatt. Itt vagyok, rajtam a roppant teher. És van, hogy úgy érzem ... Azt érzem, hogy három perc. és megfulladok, hogy nem bírom tovább, hogy már ölni kéne, esetleg magamat... — Tudom ... — mondja erre ő. Nézem az ábrázatát. Arra gondolok, dehát már mennyi ideje együtt dolgozunk, és eddig mindig úgy hittem, hogy úgy vagyunk itt, mint a testvérek, és most mégsem érzi át, dehogy érzi át a helyzetemet. Nem szólok neki. Sohasem szólok neki. Nem érti. nem érzi: jó. ő — innen. Én pedig — odaátról szemlélem ugyanazt. Néhány nappal ezelőtt aztán Sz. Ferenc feleségét kórházba szállították. Rosszul lett. A mentőautót hívták. Arra gondoltam, látod, ennyire esendő az ember. Arra gondoltam, a sors kegyes volt hozzám. Most már Feri bácsi is megtudja, miféle helyzetbe sodródtam. Azt mondja: — Ferkó, Ferkó ... —ő tegez engem. Én magázom. Mondta, hogy tegezzem. De én már így szoktam meg. Jobb nem változtatni rajta. — Ferkó. Ferkó ... Éjjel csak forgolódom az ágyamban ... A mennyezetet bámulom, és csak forgolódom ... Nem tudok mit kezdeni magammal. hogy őt elvitték... És tudod, hogy nem a testi szerelem miatt van ez így... Arra én mindig találtam bárhol lehetőséget. De nincs itt Juci. és csak fekszem, és azt mondogatom: „Nincs itt, nincs itt, nincs...” Nézem az ábrázatát Hogy megtörte őt az asszony hiánya. Kiáll a szerelőcsarnok elé, és bömböl. Nem sírás, zokogás ez már. Bömböl. Úgy bömböl, mint aki az eszét veszítette .. . 2. Palkó első feleségétől néhány éve elvált. Elvett egy másik nőt. Akinek úgyszintén csak fél lába volt. De két esztendeje meghalt az az asszony. Pali egy ideig még tartotta magát. Aztán inni kezdett. Az utóbbi hónapokban mindig részeg volt. A munkahelyén heteket, máskor pedig hónapokat hiányzott Ha betért a műhelybe, a pénztárcájában mindig volt kétezer korona. — Sok pénze van ... — Pedig iszik (KARCOLATOK) — Még van pénze ... Amikor mester voltam, ő kapta nálam a legtöbb prémiumot, őt láttam el leginkább anyagiakkal. és nem azért, mert olyan jól dolgozott. dehogy. Arra gondoltam: két gyerekre fizet tartásdíjat, legyen miből megélnie. Ne rongyolódjon le teljesen... De most már vége ... — Vége, annyi bizonyos. Aztán ezen a nyáron, tán júniusban bebicegett azon a rossz lábán. Bejött. Mondjuk: — Helló, Palkó. Mi újság? De nem válaszolt. — Csak nincs baj. Pali? Amint mindig is nézni szokott. Nyersen. Örök haragosan. Sértődötten. Sohasem tudott emberséges lenni. Nem szólt semmit. Úgy távozott el. Sz. Ferenc ezt mondta: — Lefogadom, hogy nincs pénze. Hát ismertük őt. Olyanok vagyunk mi itt. mint a testvérek. A nézéséből is lehetett olvasni. Meg olyanok vagyunk mi itt, hogy a legkisebb fennakadásnál, legyen az akár pillanatnyi zsebláz, mindig segítettünk és segítünk egymásnak. Többé nem láttuk. Meghalt. Az ő titka, hogy véletlen vagy tudatos volt-e a halála. S ezt is magával vitte. Sz. Ferenc mondana valamit Palkóról. Én megszakítom: — Ne folytassa. Tudom, hogy mit akar mondani. Alighanem azt, hogy maga mégis az adósa maradt... — Adósa? Palinak? Nem. Éppen ellenkezőleg. Úgy halt meg, hogy sohasem tudott semmit sem viszonozni abból, amit én nyújtottam neki. Úgy halt meg. hogy mindörökre az adósom maradt. Hányszor vontam én meg másoktól a fizut, csakhogy neki többet adhassak, nehogy éhen pusztuljon, hányszor jött utánam, hogy ez kéne, Ferenc, meg az kéne, jött az udvaromra, szétnézett és vitt... Elment. És most már semmit sem viszonozhat...
