Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-03 / 45. szám
Jelena Szolovej színházban és filmen Fotó: V. Plotnyikova Amikor kiejtik Jelena Szolovej színésznő nevét, az ember szeme előtt elvonul számos hősnője, de az első és legfontosabb közülük természetesen Olga Voznyeszenszkaja, Nyikita Mihalkov „A szerelem rabjai" című filmjéből. Ez nem egyszerűen jól eljátszott szerep, hanem az olyan ritka azonosulás, amikor a néző egyszer s mindenkorra elhiszi, hogy éppen ilyen volt Vera Holodnaja, az orosz némafilm csillaga, a film hősnőjének élő mintaképe. — Filmes életem kezdete Hja Azerbah „Fiégi idők drámája" című filmje volt — mondja a színésznő. — De a néző számára én „A szerelem rabjai" óta létezem, ez így igaz. A „Rabok", ha szabad így mondanom, az én „névjegyem", sajátos hangvilla, melynek alapján a publikum — igazságosan, vagy nem — megméri többi munkámat. Tekintet nélkül arra, hogy sokat filmeztem dolgozhattam Svejcerrel, Aszanovával, Matvejewel, nekem mégis úgy tűnik, hogy mindezek gyengébb teljesítmények voltak, mint Mihalkovtól kapott feladatom ... Nem fordul elő olyan gyakran a színészekkel, hogy találkozhatnak „saját" rendezőjükkel. Jelena Szolovej számára ilyen rendező Nyikita Mihalkov, akinek „A szerelem rabjaién kívül még két filmjében játszott: „Etűdök gépzongorára" és „Néhány nap Oblomov életéből" című alkotásaiban. — Vegyük Mihalkov bármely filmjét — folytatja Jelena —, ezek tetszhetnek az embernek vagy nem, egy valamit azonban nem lehet nem észrevenni: azt, milyen örömmel és élvezettel dolgoznak nála a színészek, milyen bőkezűen ontják képességeiket... Mihalkov igazán szereti a színészt. Megérti, hogy a melegség, a bizalom, az őszinteség és szeretett légkörére van szüksége ahhoz, hogy kitárulkozzon. Ö képes a forgatáson ilyen légkör létrehozására. Diákéveit a színésznő az Állami Filmművészeti Főiskolán töltötte, tanára Borisz Babocskin, a híres színpadi színész és rendező volt. Tanítványaiban kifejlesztette a színpad, maga a munkafolyamat, a próba iránti szeretetet. Babocskin, aki kiemelkedő drámai színész volt, de világhírét a filmnek (a Vasziljev-fivérek Csapájev című filmje főszerepének) köszönhette, magában hordozta ezt a szintézist: a színházi kultúrát és a film iránti szenvedélyes vonzódást. Jelena esetében a tanítójától örökölt szinházszeretet idővel győzedelmeskedett. Nagy sikert aratva a filmben, színházhoz szerződött. Immár négy évadot töltött a leningrádi Lenszovett Színházban, melynek vezetője Igor Vlagyimirov, az ismert színész és rendező. Ez alatt az idő alatt elég sok szerepet játszott, méghozzá a legkülönfélébbeket, Merezsko, Hamilton, Arbuzov darabjaiban. — Számomra a legérdekesebb és legbonyolultabb Maja Alejnyikova szerepe volt Arbuzov A győztes című darabjában — mondja Jelena. — Egy elfoglalt modern nő, szöges ellentéte az én retro stílusú filmbeli hősnőimnek, s egyáltalán mindennek, amit korábban játszottam. Maja független nő, aki miután győzelmet aratott saját érzései felett, képes volt magának kiemelkedő helyet kivívni a társadalomban. De ettől nem lett boldog ... Igyekeztem felfogni, megérteni, mi tette ilyenné hősnőmet. Valamennyien olyanok vagyunk, amilyenné környezetünk, azok az emberek tesznek bennünket, akikkel kapcsolatban állunk. Ami Majával történt, azért elsősorban a férfiakat okoltam, akik ott voltak mellette, s akinek nem lett volna szabad megengedniük, hogy elveszítse a legfontosabbat, amit mindig az asszonyi lélek valódi kincsének tartottak: a szeretet, az együttérzés képességét... De hősnőm tudatosítja, az egyetlen dolgot, amiért érdemes volt élni, elárulta. S ha ezt tudatosítja, elgondolkodik ezen, akkor ez azt jelenti, van remény arra, hogy újra megtalálja önmagát. Éppen emiatt az útkeresés miatt játszom a darabban ... Gyakran hallunk és olvasunk arról, hogy színpadi színészek sikeresen szerepelnek filmekben, sőt, manapság vezető helyre jutottak ott. De a fordított út — a kamerától a színpadra — már nem olyan gyakori, úgy tűnik, bonyolultabb a színész számára. — Nem tudom, hogyan viselte el a publikum első színpadi szerepléseimet — vallja be Jelena. — Nekem ugyanis úgy tűnt, ezekben semmi más nem volt, csak az én rettegésem, hogy még két órán át színpadon kell maradnom, hangosan beszélnem és visszafogni magam, nehogy a darab közepén elmeneküljek a színpadról. Első jelenéseim az infarktus határait súroló állapotba hoztak ... De eltelt egy idő, és én kezdtem magam normálisan érezni a színpadon, érzékeltem a nézőt, érdekessé vált számomra a Családja körében kapcsolat a közönséggel. Megkezdődött színházi életem ... Jelena Szolovej ma a színház művészeti, tanácsának tagja, részt vesz a döntésekben kollégái sorsáról, hiszen a Lenszovet Színház a Szovjetunió más színpadi kollektívái sorában részt vesz a komplex kísérletben. A kísértet első eleme az együttes kialakítását érinti... a színészt minden öt évben átértékelik, „érdemjegyét" a művészeti tanács tagjainak szavazatai adják. — Véleményem szerint — mondja Jelena Szolovej — mai formájában a rendszer elfogadhatatlan. Úgy vélem, nincs jogom dönteni Művésztársaim sorsáról. Én úgy látom, ebben nincs semmi demokrácia. Akárhogy is, a színházban a legfontosabb a rendező, ö a vezető egyéniség. Ő gyűjti maga köré a hasonlóan gondolkodókat, veti fel az ötletet, s végül ő ad munkát. S nekünk, színészeknek, emiatt nincs mit megsértődnünk. Nem tudom, talán a filmes munka tanított meg erre, de teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy a színésznek feltétlenül hinnie kell abban a rendezőben, akivel dolgozik. Ha ez valamilyen okból nem történik meg, akkor jobb, tisztességesebb, ha elmegy. De hová, vetik ellen mások, ez itt a kérdés. Igen, egyetértek, ez a probléma gyökere. Egy megoldás van: újabb és újabb színházakat kell nyitni, kicsi, mozgékony társulatokkal. Van még egy dolog, amelyről nem szabad hallgatni. A színészet kegyetlen hivatás, bekövetkezhet az a pillanat, amikor feleslegesnek bizonyulsz. Bármennyire fájdalmas is, tudni kell ezt elfogadni és megérteni, megkeresni az önmegvalósítás lehetőségét valami másban. Ami a színházi kísérletet úgy általában illeti, nekem úgy tűnik, az átalakítás, amely bővíti a kollektíva alkotói és gazdasági önállóságát — jótétemény a színész számára. Ahogy én értelmezem, a kísérlet lényege abban rejlik, hogy a színház többet és jobban fog dolgozni, ez pedig azt jelenti, hogy mi, színészek, több érdekes és színes szerepet kapunk. NATALIJA KUROVA (APN) Szerkesztőségünk a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának tiszteletére ismeretterjesztő vetélkedőre hívta meg olvasóit. Kéthetenként közöltünk anyagot a Szovjetunióról, a szöveg és a képek alapján az olvasóknak kellett felismerniük, melyik köztársaságról van szó. Olvasóinknak már benutattuk a Szovjetunió mind a 15 köztársaságát. A vetélkedő 13. fordulójának helyes válaszai: Lettország. Lakosainak száma 2,6 millió. Fővárosa: Riga. Sorsolással ajándékot nyert: Szlovák Magda lekenyei (Bohúnovo), Csanda Ildikó érsekújvári (Nővé Zámky) és Dr. Czap Mária mátyóci (Mafovce) olvasónk. A vetélkedő 14. fordulójának helyes válaszai: Türkménia. Lakosainak száma 3,1 millió. Fővárosa: Ashabád. (A lakosság számánál elfogadtuk a régebbi adatot is.) Sorsolással ajándéktárgyat nyert: Kozmér Éva gabcíkovói, Lipták Ágnes kassai (Kosice) és Kovács Lászlóné gömörújfalusi (Gém. Vés) olvasónk. A vetélkedő 15. fordulója nyerteseinek nevét, valamint azon három szerencsés olvasónk nevét, aki mind a 15 fordulóban helyes választ adott és sorsolással fődíjat nyert, lapunk 47. számában közöljük. Ugyanakkor adunk helyet olvasóink cikkeinek is, amelyben a Szovjetunióhoz fűződő élményeikről, a vetélkedővel kapcsolatos észrevételeikről írtak. (nő 17)
