Nő, 1987 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1987-11-03 / 45. szám
CSALÁDIKOR M ilyen az erotika és szexualitás az élet második felében j és az öregkorban ? Az első válasz, amelyet adhatunk, J igen egyszerűen hangzik: nagyon különböző, mint ahogy az j öregkor eddig megbeszélt oldalai is eltérő képet mutatnak és I többféleképp élhetők meg. Ezt fontos hangsúlyoznunk, mert I ebben a' dologban kísért az a hajlam, amely egyszerű szabályokat, ad. vár, az ilyen általánosításokkal erőszakot | I téve az élet sokszínűségén, vagy pedig olyan ideológiai i ;• követelményeket alkot, amelyek nem felelnek meg az emberi j j realitásnak. Vannak ugyanis olyan házaspárok, amelyek ma! gas korban is boldogító szerelmi életnek örvendenek, ellen - j tétben azzal a manapság gyakorta hallható véleménnyel, ; hogy két ember szerelme legföljebb tíz évig lehet igazán I eleven, izgató. Vannak, akiknek nem jelent különösebb i problémát, ha a szexuális ösztön alábbhagy, sőt némi I megkönnyebbülést éreznek, hogy nincsenek már úgy kitéve ! j az ösztön követelésének. Mások ösztönigénye gyakorlatilag j ; még magas korban sem igen csökken, ami kétes értékű 1 | adomány is lehet, még ha a legtöbb férfi óhajtja is. Ismét j j mások keservesen megszenvedik, ha alábbhagy ez az ösztön, ] i mert attól félnek, hogy ezzel elveszítik a számukra leglénye- ' 1 gesebb örömforrást. Végül pedig olyanok is akadnak, akik i ! öregkorban visszacsúsznak az ösztönkielégítés olyan kielégü- ! | lésí formáira, amelyek a nemi érettséget megelőző szexuális j i fejlődés idején játszottak szerepet. Látni való ebből, hogy nincsenek általános érvényű szabá- j < lyok arra, milyen legyen az öregkori szexuális magatartás. ! Ezért fontosabbnak vélem, hogy kritikusan szemléljük a \ \ gyakorta felbukkanó előítéleteket. Így például sok asszony j . úgy képzeli, hogy az öregedő férfi szexualitásának is úgy kell I | alábbhagynia, amiképp az övé is csökken. (Ami különben j | csekély nemi élvezőképességre vallhat, ahogyan az főként I régebben gyakran így is volt hiszen sok nő csupán „házassá - | gi kötelességének tekintette a közösülést.) Nem is igen ] j lelkesednek aztán, ha közeledik hozzájuk a férjük, vagy csak £ úgy közömbösen „hagyják magukat". Ez aztán válságot j okozhat. A férfi másutt néz utána annak, amit a feleségétől ; már nem kap meg. A nők egy része elhanyagolja magát | ezekben az években, mert már veszteséglistára tette az | erotikát és szexuálitást, habár meglehet, hogy csak közkeletű í vélekedéseket vett át, anélkül hogy észrevette volna. Az öregedés nemcsak folyamat, hanem feladat is — együtt ! megöregedni úgyszintén. Egyetlen más életkorban sem ilyen j j nagy a párkapcsolat értéke. A szerelem mór kevésbé bóditó i és érzéki. Ha a párt eddig első renden a szexus kötötte össze, ' az bizony idővel megfogyatkozik, mert a lényeg immár i lelkiekben található. Gyöngédség, bensőséges, mély meg£ hittség, a közösségnek új formája alakulhat ki és kaphat i i nagyobb jelentőséget. Mint már jeleztük, a szexualitás szerepe az öregkorban | j nagyon különböző. Amit tehetünk érte — hogy vonzók j I maradjunk egymás számára —. az külsőnk ápolásánál kéz- j | dődik. Különösen veszélyes, ha valaki elhanyagolja a testét és j | elhagyja magát, nemcsak azért, mert ezzel kiemeli az öregkor j hiányosságait, hanem azért is, mert aki elhagyja magát, j egyúttal beletörődését árulja el. azt hogy most már semmi - 1 ért sem fáradozik, úgysem érdemes. De lelki visszahatásai is j vannak ennek a rezignált önfeladásnak. Arról nem is beszélí ve, hogy ez tapintatlanság a partnerrel szemben. Az ilyen i magatartás gyakran kezdete a kisgyerekkori magatartási I normákba való visszafejlődésnek, amelyekben pedig nem | lehet büntetlenül visszaesni. Ilyenkor valóban ismét gyerekké j válik az ember, lelkileg is, és aligha van kínosabb dolog, ami ; ! úgy szemben állna az öregkor értelmével, mint a visszaesés I i az infantilizmusba, amikor öreg emberek gyermeteggé vál[ nak, s idétlenül méltóságukat vesztik. Más dolog, ha organi! kus agyi folyamatok okoznak ilyen szétesést — azoknak ki • vagyunk szolgáltatva. Különben viszont teljes mértékben j felelősek vagyunk öregkorunk méltóságáért vagy méltat lan - ! ságáért. A szexuális impulzosok elcsitultával gyakran más ösztöná- S ramlatok kerekednek felül: egyes embereknél olyan magatarj tásmódok fejlődnek ki, amelyek elképesztően hasonlítanak a ! kisgyermekkor fejlődési jellegzetességeire. Minél hangsúlyosabbak voltak az emberek életében az I ösztönei, annál könnyebben áttevődhet a visszahúzódó vagy már kielégíthetetlen szexuális ösztön ezekre a korábbi öszj töntörekvésekre, ami nemegyszer az eredetivel ellentétes í sorrendben következik be. Ha például a potencia megszűnése i ellenére is fennél a szexuális kívánság, újraéledhet a nemi I kíváncsiság. A szeretkezési jelenetek sóvár látni akarása, a j kilesési és mutogatási inger a nemi késztetés részei, de > abból ki is válhatnak: felléphetnek a tapogatás infantilis Az öregedés művészete A Helikoa kiadó gondozásában jelent meg Frízt Riemann (1904—1979j könyve az öregedés művészetéről. melyet részint saját legszemélyesebb élményei alapján írt élete utolsó évtizedében, fíieman hiteles nyíltsággal szól az élet utolsó negyedének esélyeiről és rendeltetéséről: arról, hogy idejekorán gondolnunk kell öregségünkre, foglalkoznunk kell vele, mert korántsem mindegy, hogy azt felelősen és bölcsen mi magunk formáljuk-e, vagy az formál-deformál bennünket. Két részletet adunk közre a nagysikerű könyvből. formái (gyakran felnőtt híján, kisgyermekek tapogatásaként), röviden: az ember az ösztön területén úgy viselkedik, mint egy négy-hatéves gyerek, azzal a különbséggel, hogy ő már képes arra, amire az ilyen korú gyermek még nem képes: maradéktalan nemi párkapcsolatra. A kéjsóvár öreg gyakran látható a Zsuzsanna fürdőzését ábrázoló képeken. A mindennapi életből is épp eléggé ismerjük az olyan véneket, akik fortyogva zsémbeskednek, szüntelen morgással és elégedetlenkedéssel gyötrik környezetüket. Magatartásukat agresszív és romboló vonások jellemzik. Többnyire a minden fiatalabbat szembeni ellenérzés, az életirigység mozgatja őket. hogy minden maradék életenergiájukat gyűlölködésbe és gonoszkodásba ölik. Ahogy szűkülnek emberi kapcsolataik és fogy vitalitásuk, gyakran úgy válik számukra túlzottan becsessé az, amijük van. Gyüjteni-zsugorgatni és senkinek semmit nem adni, a fösvénységig menően — ez figyelhető meg ilyenkor. Sok esetben megismétlődik a kisgyermek kori fejlődésnek az a szakasza, amikor kéjes érdeklődés kíséri a kiürítési funkciókat s az agg szüntelen ellenőrzi az emésztését, egészen a széklet-hipochondriáig. Megeshet, hogy testi gondozását bevizelésig és bepiszkolásig elhanyagolja, s némelyek a kétéves gyerek dackorszakába süllyednek vissza, önfejűek, merevek és belátásra képtelenek lesznek. Fotó: Moser Z. A kisgyermek kori párhuzamokból a táplálkozás sem maradhat ki, mely ismét a legfontosabb élménnyé nőheti ki magát, s akkor az érdeklődés szinte csak erre szűkül le, s a fő beszédtéma az lesz: mit és hogyan ettünk, mi ízlett és mi nem. Akárhányszor olyan aggkori mohóság-falánkság fejlődhet ki, mintha minden, ami még fontos, az evésben összpontosulna. Végül vannak, akik a teljesen énközponti begubózottság szintjére mennek le: egészen önmagukba húzódnak vissza, s kifelé nincs semmi kapcsolatuk, érdeklődésük saját magukba görbül, akárcsak a pici gyermeké az első emberi kötődés előtt. Korosodván alighanem életmüvészet oly mértékben búcsúzni a szexualitástól, hogy azt az ember ne akarja görcsösen megtartani a régi intenzitásban. Ez általában nehezére esik a férfinak, éspedig annál inkább, minél jobban csupán a nemi képessége alapján ítélte meg férfiasságát. A potenciát fokozó vagy meghosszabitó, illetve ilyesmivel kecsegtető szereknek nem volna akkora keletjük, ha ez nem így lenne, és sok férfi számára a potenciája csökkenése nem jelentené a legrosszabbat, ami egyáltalán történhet vele. Nyugati kultúránkban általában erősebb az a tendencia, amelynek sodrában büszkék vagyunk rá. ha öregedvén „még” tudunk valamit — hol ezt, hot azt. De már csak ezzel is alapérzést formálunk magunknak, mert igy annál nyomasztóbban nehezedik majd ránk, ha egyszer valamire már nem vagyunk képesek. Ha azonban az ösztönös vágy minden értelemben — nemi, hatalmi és érvényesülési törekvésben, becsvágyban, szerzési és élvezési ösztönben — lassan csöndesebbé szelídül, és már nem olyan követelődző, akkor az ember mér nem annyira hajszolt, s olyan lelki-szellemi fejlődést élhet meg, amely sokak számára teljes mértékben kiegyenlítheti mindazt, amiről a másik oldalon le kellett mondaniuk. Éppen a nemi vágyra érvényes ez leginkább. Ha régebben sokszor csak a szexuális kielégülést kereste a férfi, miközben a partner személyét alig „látta", most már inkább mint „embert" fedezheti fel a követelődző ösztön fokozatos csitulásával. A meghitt gyöngédség több teret kaphat az olyan érzékiségben, amelyben az orgazmusra törő ösztön már nem oly viharos, és gazdagabb kibontakozásra nyit teret. Ez talán úgy is megfogalmazható, hogy most nagyobb jelentőséget kap az. ami a két nemben közös: az általános emberi. Az esetek többségében persze másként fest a dolog. Az öregedő férfi már kevésbé vagy végképp nem vonzódik feleségéhez, aki öt nemcsak erotikusán, hanem emberileg sem érdekli. Fiatalabb után néz. Sok igazság van „az öreg vadásznak a fiatal őz tetszik" szólásban. Része van ebben annak az illúziónak is, hogy egy fiatal lány szerelme vagy csak a vele való intim kapcsolat is megrfjító erő. Ám ezen túlmenően is van valami elbűvölő hatása az ifjúkornak az idősebbekre: saját ifjúságukra emlékezteti őket azt, ami elmúlt, fiatal nővel szeretnék újra átélni, s amint gondolják, talán több megértéssel, tudással és tapasztalattal. Idősebb nők hasonlóképpen lehetnek fiatalemberekkel, s mindkét nembeliekben munkálhat olyasféle vágy, hogy ök vezessék be a fiatalabbakat a szerelembe. Sokan únos-untalan be akarják bizonyítani maguknak, éspedig éppen fiatal lányokkal, hogy ők „még tudnak". Ez egy ideig sikerülhet az apai átvitelek alapján. (Azaz: ha a lány lelkileg apjához kötődik, s ezt — anélkül hogy fogalma volna róla — kivetíti az idős férfira.) A kárvallottak mindenesetre a feleségek. Mindig is lesznek olyan férfiak, akik korosodván fiatalabb nők után néznek; ez ellen nincs biztosíték. Egyes asszonyok elviselik ezt, nem állnak férjük útjába, s meg sem keserednek. Ez a legkönynyebben akkor lehetséges, ha kapcsolatuk különben jó, és az is marad. Némelyik feleség még csak nem is elégedetlenkedik emiatt, sőt tehermentesítve érzi magát, ha a férje e tekintetben már semmit sem kíván tőle. Mások viszont jelenetet rendeznek, netalán gyűlölködéssel vagy depresszióval reagálnak, öngyilkossági fenyegetőzéssel zsarolják a férfit, elvesztése miatti félelmükben éretlenül és helytelenül viselkednek, amivel csak rontanak a helyzeten. Ilyen helyzetben sokat számit, hogy mi történt addig a házasságban, meg az is, hogy minek tekintették a házasságot. Aki azt jogi szemlélettel biztosításnak, egymás kölcsönös birtoklásának tekinti, s ilyen alapon köti, az általában vajm kevéssé van felkészülve a házasság kríziseire, s ha azok rászakadnak, gyámoltalanságnál és csalódottságnál töbt nem telik ki tőle. (folytatjuk
