Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-07-29 / 31. szám

SZABADOS KATALIN A JÓKAI NAPOK 2. HELYEZETTJE

rú, mert ha még megismerni sem próbálják, akkor nem is választhatják.

— Hétfőn felvételiztél a főiskolára, természet- és környezetvédelmi szakon.

— Először pedagógiára akartam jelentkezni, de amint lapozgattam a tájékoztatót, ráakadtam erre a szakra. Szeretem a biológiát, abból is érettségiztem, és szeretem a természetet, túrázom, futok kinn a határban, falun, erdő mellett nőttem fel. Az embere-KETTŐS VONZÁSBAN

— Kicsit prüszkölt a zsűri," mikor a füleki (Filakovo) népmesét mátyusföldi tájszólásban mondtad el, de hogy a szöveg a tiéd volt, azt nem tagadhatták.

— Úgy mondtam, ahogyan a nagymamámmal beszélek, az ottani dialektust nem ismerem. Elég régen szavalok, prózát is mondtam már, de különösebb eredményt eddig nem értem el. Ezért választottam, tudatosan, ezt a mesét, mivel úgy éreztem, ez közelebb áll hozzám, ezzel jobban tudok azonosulni. A népdalt, néptáncot szeretem a legjobban, a bennük lévő erő köt a leginkább.

— Azért mozogtál akkor olyan biztosan ebben a mesében, mely a második díjat hozta-neked.

— A gimiben szólótáncos voltam, csak most, negyedikben hagytam abba, készülni kellett az érettségire és a felvételire. Nagyon szeretek táncolni, szeretem a táncházat, ez kiskoromtól bennem van. Apukám vezette Széliben (Dőlné Saliby) a citerazenekart, összejöttek nálunk, citeráztak, s valószínűleg akkor, ott kezdődött a folklórszeretetem. Később aztán már tudatosan foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, van egy csomó néprajzi könyvem, megpróbáltam gyűjteni a tájszavakat a falunkban, a régi népdalokból, csak egyre nehezebb, erős a városi kultúra, felőrli a régi szokásokat. Kacérkodtam a néprajzzal, de nem bíztam abban, hogy felvesznek. Amit szeretnék megcsinálni, s erről még nemigen beszéltem, összegyűjteni falunkban a gyermekjátékokat és egy kis műsort összeállítani belőlük a kicsi Pejkónak. Akárhogy is alakul, ez számomra mindig megmarad; mikor nyáron két hétig a múzeumban dolgoztam, pedig csak a régi ruhákat, viseleteket raktuk el, mégis annyira élveztem. Akárhova leszek is, a néptáncot nem hagyom abba.

— A fiatalok nagyon elszakadtak a népi kultúrától, zenében és táncban a divatos ízlés teljesen mást diktál.

— Mert nem ismerik a népzenét, hogy a kultúráról ne is beszéljek. Vannak olyanok, akik életükben nem hallottak népdalt, s a magyar nótát vélik népdalnak. A középiskolákban nincs zeneoktatás, akkor mi formálja az ízlést? A rádió sem nagyon ad eredeti népzenét! Nem arról beszélek, hogy mindenki a népzenét szeresse, hanem arról, hogy a jó zenét szeresse. Nemrég,, mikor a zenekarunkba és a tánckarba utánpótlást kerestünk, alig találtunk egy-két embert. S ez szomoket is ugyanúgy szeretem, s mikor a természetet védem, akkor valójában az embereket védem. Szakkönyveket, újságokat is olvasgattam, egy kicsi tájékozottságom így van a természetvédelemben. Csak az volt a baj, hogy óriási a túljelentkezés, de ha nem sikerül, jövőre újra megpróbálom. Nem szeretnék elmenni a falumból, ha lehet, valahol a környékén akarok dolgozni, kedvesek az itteni emberek. A néptánc pedig folytatódik; ha felvesznek, akkor a Szívekben, ha nem, akkor Sellyén (Sala), ahova dolgozni megyek.

— Egy ilyen kis közösség útja, mint egy néptánccsoport, nem egyenesvonalú.

— Ha elakad valami, akkor általában keressük, mi-ki volt az oka, miért nem tudjuk továbbra is ugyanúgy csinálni. Ha sok kudarc ér valakit, akkor elfásul, nem érdekli egy idő után a dolog. A hullámvölgyekből azonban ki lehet kerülni. Sok minden, persze, nem a gyerekeken múlik, rá kell őket vezetni, hogyan, merre. A mi osztályunk a galántai (Galanta) gimnáziumban nagyon jó osztály volt, a zenekar brácsása, prímása tőlünk került ki, három pár táncolt a csoportban, a többiek is vagy sportoltak, vagy más hobbijuk volt. Én sokat köszönhetek a gimnáziumnak, ha nem ide jövök, biztos, hogy most nem vagyok itt a Jókai Napokon.

— Kicsit csóváltátok a fejeteket az értékelés után.

— Mert azt vártuk, elmondják, ki mit csinált jól vagy rosszul, milyen volt a választása, csak egy-két szóban is olyat, amiből tanulhatunk. Az általános jellemzésből ki-ki csak annyit vonatkoztat magára, amennyit akar. Ezzel semmit sem fejlődünk.

— Folytatod?

— Ezek után biztosan.-néva- Fotó: Prand! S.

Aíekkorára nőhetünk?

Több országban rendszeresen végeznek a gyermekek körében úgynevezett reprezentatív szűrővizsgálatokat. Ezekben olyan — matematikai statisztikai módszerekkel kiválasztott — „mintát” vizsgálnak meg, amelynek adatai jellemzőek az ország teljes gyermeknépességére. A gyermekek és ifjak növekedését, testi fejlettségét legnagyobbrészt a környezeti tényezők — az életkörülmények — szabják meg, így az adatok ezekről is vallanak.

E vizsgálatok azt mutatják, hogy a gyermekek egyre hamarabb érnek meg, s hogy a fiatal felnőttek egyre magasabbak lesznek. Az adatok szerint a legmagasabbra növő lakói ma Hollandiának vannak.

Hollandiában a húszéves fiatal felnőtt férfiak átlagosan 182 cm. a hasonló korú nők pedig 168.3 cm magasak voltak 1980-ban. A hollandok most kerültek az első helyre! A múlt század első felében az életkörülményeik még nagyon rosszak voltak, s általános volt az írástudatlanság és a gyermekmunka. A jövedelem csekély volt, s az alultáplált népesség számottevő része nyomortanyákon élt. Akkor a sorköteles férfiak testmagasságának átlaga még csupán 165 cm volt, 6 százalékuk a 150cm-t sem érte el, s csupán 1,5 százalékuk haladta meg a 180 cm-t.

A testmagasságot — a testi fejlettség többi jellemzőjéhez hasonlóan — az örökletes hatásokon kívül a társadalmi és gazdasági viszonyok határozzák meg. így ezek változásai csökkenthetik vagy növelhetik azt. Ha a

körülmények javulása folytatódik, az átlagos testmagasság tovább nőhet mindaddig, amíg el nem éri a genetikusán adott lehetőségek felső határát. Ha a körülmények nem javulnak tovább, marad a jelenlegi szinten, s elvben még csökkenésével is számolhatunk. A legtöbb ország népessége azonban még manapság is növekedőben van. A holland adatok szerint nemcsak az alacsonyabb termetűek. hanem a magasabbak is tovább növekszenek. Persze, ez nem jelenti azt — hangsúlyozzuk még egyszer —, hogy ez a jelenség állandó, s hogy a jövő embere óriás lesz. Csupán erről van szó: ajavuló körülmények lehetővé teszik, hogy az ember egyre jobban megközelítse a testmagasságra örökletesen megszabott lehetőségeit.