Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-29 / 31. szám
I£ZOU Képes nyári fejtörő Korábbi, nagy érdeklődéssel kísért vetélkedőnk, a Háromból egy után most újabb szórakoztató játékot indítunk. Letűnt idők divatját látják a képen, férfiakat és nőket, egy-egy korra jellemző öltözékben. A férfiakat az ábécé nagybetűivel (A, 6, C), a nőket az ábécé kisbetűivel (a, b, c) jelöltük. Nézzék meg a figurákat, és öltözetük szerint keressék meg a reneszánsz hölgy párját, a rokokó dámához tartozó férfit, végül az empire ruhás párt. Ha megtalálták, ki kihez tartozik, szelvényünk három kockájába írják be a két-két, egymáshoz tartozó figurát jelölő betűt. A szelvényt levelezőlapra ragasztva, lapunk megjelenésétől számítva egy héten belül küldjék be szerkesztőségünk címére: Nő szerkesztősége, Leninovo námestie 12, 812 03 Bratislava. A helyes megfejtők között minden héten 3—3 ajándéktárgyat sorsolunk ki. Azok, akik képes nyári fejtörőnknek mind a tíz fordulóját helyesen fejtik meg, bekerülnek a központi sorsolásba, ahol majd öt értékes történelmi könyv talál gazdára. A MOSOLY SZÉPÍT Ismerősök egymás között: — Megleptem a feleségemet születésnapján. Kaktuszt ajándékoztam neki. — Ezt nevezed meglepetésnek ? — Természetesen. Ö bundát várt! — Tudod, Jancsi, mi tetszik nekem a te feleségeden? — Ugyan mi? — Az hogy a tiéd, és nem az enyém! ■ A könyvesboltban az új enciklopédia fölött tétovázik egy férfi. — Nem bánja meg, ha megvásárolja — ajánlja az eladó. Mindenre feleletet kap belőle, amire csak szüksége van. — Látni, hogy nem ismeri a feleségemet — feleli a férfi —, tőle azt is megtudom, amire semmi szükségem sincs! ■ A szavazattöbbséggel megválasztott küldöttnek jelentik, hogy felesége négyes ikreket szült: — Kérem, hogy számlálják újra! U — Mikor ismerted meg a feleségedet? — Az esküvőnk után. — Mikor fogtok végre elválni? — Nem tudunk megosztozni a feleségemmel a három gyereken, ezért megvárjuk, amíg négy lesz. Háromból egy 26. fordulónk helyes megfejtése: A—3, B— 1, C— 1. Sorsolással ajándéktárgyat nyert: Tokár Erzsébet (Bodrogszerdahely — Streda nad Bodrogom), Tóth Franciska (Galánta — Galanta) és Méry Ildikó (Dunaszerdahely — Dunajská Streda). Rejtvényünk fő soraiban Blake mondását olvashatják az igazságról. Készítette: K. Gy. 26. számunk rejtvényének. helyes megfejtése: Csaknem mindenki a gyógyszereibe hal bele, nem a betegségeibe. Sorsolással könyvet nyert: Szarka Gyula, Palást (PláSfovce), Gál Erika. Madár (Modrany). Medo István, Zseliz (Zeliezovce), Horváth László, Vajasvata (Maslovce), Lados Károlyné, Losonc (Luőenec). A mondás 3-fto«. * Ifjúsági magazin Testek egymásra hatása * # Hajókat rögzít Rendőr (argó) előirt. naponta elmondandó Kártékony bogár * Az egyik szülő % Földfelszíni kiemelkedés Kivégzőhely (emelvény) Személy. névmás Néma száj ' röv. Dehogy! A mondás t. része Munkadarab! ▼ T ▼ Matematikai röv. A franc, kártya egyík színe ▼ Édes. erős csemegebor ► Város angolul Alan.. „ Forma 1-es versenyző ► 1 Nitrogén szerzetesrend tagja Hét napból ▼ Hős. L2I2SSÜ___ Megnyilatkozás |é. f.) ▼ Síkság Dél-Am.Jao-------Tréfás színpadi bemondás ► T Tagolatlan testű éUyka_ Bárium ► Finnugor nyelvű nép ▼ , Görög autóiéi Aaagyik oldal ► Rámába ttfe* Zenei kettős Folyó az NSZK-ben 1* ______L ▼ épület az ókori Gőrögor.-ban Annyi mint ► ▼ ▼ NSZK-beli pénz röv. ... Jackson, énekesnő ► Fal díszítő itt. tagoló-Kuh» L-► ▼ Oxigén Vasmacska ▼ Gerte häiSP!___ Gera betűi ► Nőstény disznó Lásd ott Lehetséges. elkép-Baki betűi ► ▼ ▼ Magyar hírügynök-Jéfl ▼ Lekaszált gabona sora ► Tiszta. angolul Idegen férfinév Belenevel Fiat.... olasz szgk. ► Dél-afrikai tartomány Súly röv. ► T Granko epyik fele egyn. bet. ► Üdítő ital. N. Kicsinyítők*piő ^ ▼ Személyes névmás A megindulás szakasza Barnabás ► ▼ A mondás 2. része Indulat - szó ▼ T ▼